Magyar Hang, 2019. május (2. évfolyam, 18-22. szám)

2019-05-03 / 18. szám

L­I BELFÖLD • INTERJÚ „Hogyan tudna minket pénzelni a Fidesz?” Toroczkai László átgondolja a folytatást, ha pártja csak 1 százalék körül teljesít ■ EP-ráhangoló (7.) Az EP-választáson fog kiderülni, hogy van-e létjogosultsága a Mi Hazánknak - mondta Toroczkai László, akivel a voksoláson induló jelöltekkel készített interjúsorozatunk részeként beszél­gettünk. Állítja, néhány tízmilliójuk van a kampányra, ha pedig valaki szerint ez pénz a Fidesztől van, akkor tegyen feljelentést. KATONA MARIANN­O a vezeti a Mi Hazánk európai parlamenti listáját. Valóban kimegy Brüsszelbe, ha mandá­tumot nyernek, vagy csak ön a húzónév? - Természetesen felvenném a mandátumom, de nem Brüsszelbe kellene költöznöm, hanem Buda­pestre. Ásotthalom polgármestere­ként a szerb határ mellett egy ta­nyán élek, nyilván sokkal nehezebb onnan szervezni az életemet és egy országos pártot, mint Budapestről. A fővárosból Brüsszel is csak néhány órányira van, naponta több repülő­járat is indul, a munka egy részét pedig egyébként is Magyarország­ról lehet végezni. Azért szeretnék az Európai Parlamentben dolgozni, mert van vízióm, van olyan nem­zetközi kapcsolatrendszerem és ismertségem - többek között épp a migrációnak köszönhetően -, amit tudnék kamatoztatni képviselőként. Ha kijutunk, az óriási lökést adna a pártunknak, hiszen mi alapvetően már 2022-re készülünk - És ha nem jutnak ki? Akkor el­indul újra Ásotthalom polgármesteri posztjáért? - Igen, de nagyon nem szeret­ném, ha ez úgy tűnne, mint ami­kor nincs ló, jó a szamár is. Nagyon szeretek Ásotthalom polgármestere lenni, de egy országos politikai párt alulról történő felépítésével együtt ezt hosszú távon nem lehet csinál­ni. Ha azt fogom látni, hogy a ma­gyar embereknek nincs szüksége arra, amit mi csinálunk, az ásott­halmiaknak viszont igénye van a munkámra, akkor nagyon boldogan fogom a települést tovább vezetni. - Hogyan méri le, hogy a magyar embereknek szüksége van-e arra, amit csinálnak? - Az európai parlamenti válasz­tás vízválasztó. Ki fog derülni, hogy van-e létjogosultsága a Mi Ha­zánknak A csoda első részét vég­rehajtottuk, nulla forinttal elindul­tunk a semmibe, és nagyon szép történet lett. Azok tartottak velem a Jobbikból, akik maradtak az ere­deti elveiknél, nem akarnak példá­ul együttműködni Vadai Ágnessel. Mára pedig kezdik megismerni a pártunk nevét országszerte. - Ha nem ugorják meg a választá­son az 5 százalékot, akkor nincs létjo­gosultsága a pártnak, és befejezik? - Nem az ötszázalékos küszöb elérésétől függ. Ha bekerülünk, az óriási lökést adna a pártnak, de nem lehetünk elégedetlenek a 3 százalékkal sem. Arra céloztam, ha mondjuk 1 százalékot kapunk, akkor átgondolom a folytatást. - Ha kijutna az Európai Parlamentbe, melyik frak­cióba ülne? - Új frakcióban gon­dolkodom. Úgy látom, hogy Európa-szerte po­litikai átalakulás megy végbe. Azok a korábbi frakciók, amelyek ugyan­olyan politikai váltógaz­daságot működtettek, mint Magyarországon a Fidesz és a balliberális oldal, most változáson mennek keresztül, és megszűnőben vannak.­­ A populistának és szél­sőjobboldalinak titulált Sal­­vini-féle Európai Népek és Nemzetek Szövetsége vonzó lehet? - A Salvini-féle Észa­ki Ligával korábban volt kapcsolatom, jártam sokszor Olaszországban, amikor pedig a migrációs krízis itthon is elkezdő­dött, és a Fidesz még nem fedezte fel a problémát, akkor több meghívást is kaptam. Látni kell azonban, ők most arra törekednek, hogy a Fidesszel kös­senek valamilyen szövetséget. - A Fidesszel ülnének egy frakció­ba? - Nem. - Kikre gondol akkor? - Bulgáriában nagyon jó kap­csolatunk van például az Atakával, amely jelenleg is a kormánykoalí­ció tagjai. A bolgároknál egyébként nagyon hasonló történet zajlott le, mint Magyarországon a Jobbik kettészakadásával, és Újjászületés néven van egy olyan új politikai formáció, amelynek ugyanúgy esé­lye lehet bekerülni az Európai Par­lamentbe, mint a Mi Hazánknak. - A bevándorlás-ellenességük is­mert. A Frontex, mint az uniós határ­­védelmi szerv, megerősítését támogat­nák? - Nagyon veszélyesnek tartom, hogy a Frontexnek tervezi átadni a külső határok őrzését az EU, hiszen az európai országokban még nem a bevándorlásellenes pártok az ural­kodók. Személyes tapasztalatom is van a szervezettel: a szerb határ melletti Ásotthalom vezetőjeként 2010 első napjaitól küzdöttem a bevándorlással, akkor a magyar kormányt ez még nem érdekelte. Megkerestem a Frontexet, egyszer megjelent egy román rendőrautó, egy napig voltak ott, majd elmen­tek. Azt szeretném, ha tagállami szinten maradna ennek a kezelé­se. (A Frontexet eleve azért hozták létre, hogy a helyi hatóságokkal együttműködve segítse az EU tag­államait a határok védelmében - szerk.) - A programjukban szerepel pél­dául a bérkérdés. Az európai bérunió, illetve minimálbér ötletével - amelyre korábban a Jobbiknak volt javaslata, most pedig a Demokratikus Koalíció ölelte fel - egyetért? Abszolút elfogadhatónak tartom, jobbikosként is támogat­tam a bérunió elképzelését. Lát­ni kell, hogy jelenleg az Európai Unió gazdasági értelemben egyre inkább széttagolt, óriási a szaka­dék a régi és az újonnan csatla­­kozottak között, míg politikailag uniformizálódik, és egyre inkább diktatúraként működik. Az euró­pai politikusoknak gyakorlatilag kötelező támogatniuk a migrációt vagy éppen a homoszexualitást, tehát dogmák vannak. Én éppen az ellenkezőjét szeretném, hogy gaz­dasági értelemben törekedjünk az egységre, politikai értelemben vi­szont teljes legyen a szuverenitás. - Honnan veszi, hogy kötelező bár­melyiket támogatni? - Ez nem egyértelmű? Ez gya­korlatilag egy dogma. - Ki kötelezi őket ön szerint? - Ez már öncenzúra. Próbáljon meg valaki ezzel szembemenni, ki fogja vetni magából az a közösség. - Manfred Weber jelöltségét az Eu­rópai Bizottság élére támogatná? - Nem, de az egész Európai Néppártot nem támogatom. - A programjuk szerint - ha nem lesz radikális változás az Európai Unióban - népszavazást szeretnének a tagságunkról. Ha egy ilyen összejö­hetne, mi mellett kampányolnának? Maradás vagy kilépés? - Semmi mellett nem kampá­­nyolnánk, éppen az lenne a fontos, hogy a magyar emberekre bízzuk ennek eldöntését. Azt tudni kell, hogy az Európai Unióból nem lehet egyik napról a másik­ra kilépni, mert jelen­leg a lélegeztető gépé­re vagyunk kapcsolva. A korábbi kormányok Magyarországon fel­számolták a nemzet­­gazdaságot, szétlopták a nemzeti vagyont, je­lenleg pedig vadkapita­lizmus van, a multikra alapul a nemzetgazda­ság. Ha a magyar em­berek a kilépés mellett döntetnének, nagyon komoly előkészítésre lenne szükség, első­ként nemzetgazdaságot kellene építeni állami beavatkozással és inno­vációval. - Mi a személyes véle­ménye? Legyen Magyar­­ország EU-tag, vagy ne legyen?­­ Európai együtt­működésre szükség van, ez kétségtelen, de nem erre az Európai Unióra. Két lehetőség van. Az egyik út: gyökeresen megváltoztatni az Európai Unió működését, valamint folytatni tovább a keleti bővítést. Ha ez nem megy, akkor szuve­rén államoknak kell felépíteni egy nemzeti együttműködést. - Mennyi pénzük van a kampány­ra, és legfőképpen miből? - Nem tudom pontosan meg­mondani, folyamatosan adomá­nyokból működünk. A kampány végén tudunk majd elszámolást készíteni. - Az óriásplakátjaik vannak kint az utcán, az több millió forintba került. - Konkrétan hárommillió fo­rintba kerültek a plakátok, össze­sen a kampányra néhány tízmillió forintunk lesz. - Állandó vád önökkel szemben, hogy a Fidesz pénzeli önöket. - Hogyan tudna pénzelni min­ket a Fidesz? Átad egy bőröndöt nekünk egy fideszes az utcán? - Az egykor jobbikos, most önök­nél politizáló szekszárdi Szabó Balázs éppen ilyen állításokat tett a Jobbikról, ott - szavai szerint - Simicska Lajos pénzéről volt szó, illetve nejlonzacs­kókról. - Ha bárkinek van ilyen in­formációja a Mi Hazánkról, akkor tegyen feljelentést. Szabó Balázs megtette. Az ilyen, általánosságban elhangzott vádakat cáfolni tudom.­­ Ugyancsak felmerült többször, és ez már tényszerű, hogy állandó vendé­gei a kormányhoz kötődő médiának. Ezt is lehet úgy értelmezni, mintha kö­tődésük lenne a Fideszhez.­­ Ez nem igaz, mi ugyanolyan távol szeretnék állni a Fidesztől, mint a balliberális tömbtől. A Fi­desz médiája cenzúráz, ez tény. Akkor adnak nekünk teret, amikor a Jobbikról kell beszélnünk, egyéb esetben nem. De a balliberális ol­dalhoz kötődő média ugyanezt csi­nálja. Ott van az RTL Klub, ahová a Mi Hazánk egyszerűen nem tud bejutni. Amikor a csatorna rendez az európai parlamenti választások­ra listát állító pártoknak vitát, oda éppen minket felejtenek el meg­hívni, miközben az elsők között adtuk le az ajánlásokat. Érdekes módon a Momentum ott van, ne­kik parlamenti jelenlétük sincs, nekünk pedig négy képviselőnk is bent ül az Országgyűlésben.­­ Volner János még tavaly június­ban is megerősítette a sajtónak, hogy szívesen lenne a Jobbik EP-listaveze­­tője. Ehhez képest most folyamatosan volt pártját sározza, mint ha valamiért bosszút akarna állni rajtuk Ez ön sze­rint korrekt viselkedés? - Az nem volt elegáns, ahogyan Volner Jánossal elbántak a Jobbik­ban. - Volner János a nyilvánosság előtt élesen támadta saját pártját, ez veze­tett a kizáráshoz. - Szerintem egyfajta belső harc dúlt folyamatosan a Jobbikban. Na­gyon örültem volna, hogyha Volner János korábban csatlakozik hoz­zánk, de ez az ő döntése volt. Én a Jobbik belügyeit már nem szeret­ném ilyen szinten kommentálni, mert nem tudom, hogy mi zajlott az után, hogy engem kizártak.­­ Közeleg az önkormányzati vá­lasztás is, Budapesten például elin­dulnak?­­ - Eldöntött tény, hogy indulunk és saját főpolgármester-jelöltet ál­lítunk. - Ki lesz a főpolgármester-jelölt­jük? - Egyelőre nem szeretném el­mondani, mert gondolkozási időt kért, akit felkértünk. Annyit árul­hatok el, hogy az egyik parlamenti képviselőnkkel beszéltünk először a kérdésről. EP-ráhangoló sorozatunk eddigi interjúalanyai voltak: Szanyi Ti­bor (MSZP), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Jávor Benedek (Pár­beszéd), Cseh Katalin (Momen­tum), Vágó Gábor (LMP), Dobrev Klára (DK). A Fidesz többszöri megkeresésünkre még csak nem is reagált. 2019. május 3-9. I Magyar Hang

Next