Magyar Hang, 2019. július (2. évfolyam, 27-30. szám)

2019-07-05 / 27. szám

18 MAGAZIN Éppen száz éve, a Károlyi-for­radalom és a Tanácsköztársaság idején kisebb, az ikes ragozásról szóló nyelvészeti nézetkülönbség borzolta a tudományos világot. Az ideológiáktól környékezett vitának 1919 végén hatalmi szó és egy haláleset vetett véget. Pethő Tibor A­z ikes igék azért ikes igék, mert ő­k az ikes igék - állítja Nádasdy Ádám, plasztikus tömörséggel foglalva össze a sajátos ragozás­sal kapcsolatos összes kérdést és feleletet. Jogos tehát a felvetés: van-e bármiféle értelme az ikes ragozásnak? Hosszabb-rövidebb ideig tartó morfondírozásunk után nyugodtan kijelenthetjük: nincs. Nincs különleges, jól kö­rülírható oka létezésének, s nem fejez ki igazából semmit. Iszom, fészbukozom Léte azonban nemzetközi össze­hasonlításban egyáltalán nem pá­ratlan. Ahogy Nádasdy megjegyzi: „A nyelvekben ritka, hogy valami­nek se értelme, se oka ne legyen, de akad ilyen. Tartalmilag üresek például az olasz igeragozás osz­tályai, form­are »alakítani«, de bárm­ire »«aludni«”. Ha értelme nincs is, az ikesség mégis köszöni, jól van. Nem vege­tál, hanem él és virul, szó sincs ar­ról, hogy elavulna, eltűnne (ikesen: eltűnnék) nyelvünkből, használata eleven cáfolata a kiveszéséről szó­ló, például száz évvel ezelőtti jós­latoknak. Nő, férfi és gyerek ma sem hlsz, álmod, esz, úsz, fürd, mint ahogy a parázs sem izz és a vonat sem sikl csupán. Sőt, az ikes ragozás nemcsak őrzi - kijelentő módban legalábbis - pozícióját, de gyarapodik is. Új szavainkhoz pedig­­ internetezik, fészbukozik, youtube-ozik, (esetei, de tovább­fejlesztve már:) sznepcsetezik - magától értetődően tapad hozzá keletkezésük pillanatában. Van persze, amit már évszázadokkal ezelőtt kezdtünk elfelejteni az ikes rendszerből, a felszólító és a felté­teles módot napjainkra szinte egé­szen kiakolbólítottuk az élő nyelv­ből. (Az utóbbi esetében álljon a korábbi és a mai változat szemlél­tetésként egymás mellett: én ál­modnám, de én álmodnék; ennek ugyanaz az alakja, mint az ikes egyes szám 3. személynek. Azaz: ő álmodnék, de ma már ő álmodna.) Ami tartja magát (vagy legalábbis elvárjuk tőle, hogy ezt tegye) az a kijelentő mód egyes számú alak: eszem, netezem, iszom, fészbuko­zom. Hogy lássuk, milyen furcsán hat viszont napjainkban az eredeti ikes rag egyes szám második sze­mélyben, ahhoz elegendő kinyit­nunk János evangéliumát. „Mes­ter, hol lakói?” - kérdezik a leendő tanítványok. (Az elavult alakból tréfa is lett a nyolcvanas évek ka­baréjában: „Rádiózni szokát?”) „Irtsák ki immár...” Az­­ik önmagán túlmutató szim­bolikus erejét pontosan mutatja a kevéssé ismert tény, hogy szél­sőséges korszakokban még politikai vitákat is gerjesztett, alkalmat adott az ideológiai ösz­­szecsapásokra, a bo­szorkányüldözésre. Mi több, sajnos emberéle­tet is követelt, no nem egyedül, ahhoz kevés lett volna, csupán „tet­testársként”. „Mi, magyarok sze­retjük az úri tempót, s ez még a nyelvben is nyilatkozik. Mindenki, aki valamely középfokú iskolát elvégez, megta­nul abban egy külön úri igeragozást, amelyet a magyar nép nem ismer, mert az elemi iskolá­ban száz év óta se tud­ta megtanulni­ az ikes ragozást” - írta 1918 végén, a Károlyi-for­radalom győzelmének mámorában a progresz­­szív szakmai folyóirat­ban, a Magyar Nyelvőr­ben a tudós szerkesztő, Simonyi Zsigmond, aki nem mellesleg akkor már évtizedek óta fog­lalkozott a sajátos nyelvi jelenséggel. „Hát van-e még egy olyan nyelv a világon, amelyben a műveltek másképp ra­gozzák az igéket, mint a nép? [...] A nép nyelve szerint én ennék, innék, a műveltek szerint ő en­nék, innék! ” A cikket ma olvasó könnyedén rá­döbben, hogy a szerző elhamarkodottan ítélt; eszünkbe jut például a csíksomlyói betlehe­­mes: „Igyék kend, öreg, a szebeni bérceken nagy hideg csatázik...” (A sti­lizált szöveg ha nem is feltétlenül népnyelv, de legalábbis azt utánoz­za, s annak feltételezi az ikes formát.) Másik példaként pedig álljon előttünk a Bánk bán, Gertrudis első megjele­nése. Nemrég volt a kezemben a párhuzamos kiadás Nádasdy Ádám mai magyar prózai fordításával. Gertrudis így szól Ottóhoz: „...lá­tod, leereszkedek s magam jövök hozzád”. A királyné tehát éktelenül ragoz. Ahogy Nádasdy számunkra is tanulságosan kommentálja: „A mai irodalmi nyelvben leereszke­dem volna, mivel ikes ige; Katona azonban alig használja az ikes ra­gozást.” Simonyi végkövetkeztetése a forradalmi időkben: „Kövessük mi is a jó példát s a népuralom új korszakában alapítsuk meg a népnyelv uralmát a megkövesült, megdermedt tudákos és hivatalos N Y К T.V Й 8 Z E Ti FÜZE ТЕК. saouusszri SIMONYI ZSIGMOND. HELYES MAGYARSÁG iskolai nyelv helyén. S elsősorban irtsák ki immár tanítóink és taná­raink­­ az úri igeragozást!” Az első válasz a poliglott nyel­vészzseni, a bécsi születésű (majd Amerikában tevékenykedő), ma­gyarul is kiválóan beszélő és író Leo Spitzertől érkezett. Spitzer 1919 elején szintén a Magyar Nyelvőrben (ahol gyakran publi-A nyelvekben ritka, hogy valaminek se értelme, se oka ne legyen, de akad ilyen kált) azt hangsúlyozta, hogy az „úri” jelző a dolog lényegétől távo­lít el. Egyébként pedig, „ha megfosztanánk a nyelvet az úri szavak­tól, akkor lehetetlen és nem kívánatos korlá­tozást szabnánk rá”. Ha van elavult nyelvi jelenség, az vesszen, de ne politikai okokból - hangsúlyozza, majd maga is mintha megbé­lyegzéstől tartana, iro­­nikusan­ mentegetőzve hozzáteszi: „Az emberi­ség örül, ha időről-időre más sapka jön divat­ba, ha az agyvelő alat­ta nem változik is. [...] Remélem, ha a ma dívó jakobinus-sipka idején én írom ezt, aki megg­­győződéses demokrata létemre a régi felsőbb­­ségi kormányok idején is élőszóval és írásban küzdöttem ideáljaimért, nem foghatják rám, hogy az ellenforrada­lom »sapkáját« tettem a fejembe.” Spitzert saját szerző­társai nem vádolták meg ellenforradalmisággal, ám a konzervatív Magyar Nyelv replikáját szintén 1919 elejéről (idősebb Fejér László írta - ez va­lószínűleg álnév) a sorok között igen. Fejér kifo­gására, hogy „a nyelv szépségének tényezője a változatosság”, így vá­laszol a Magyar Nyelvőr az ikes ragozásra utalva: „Tehát a külön igera­gozás változatossá teszi a nyelvet, pl. [...] olyan rémuralom alatt hamar letörnék az ellenforra­dalom - én kíméletlenül letörnék minden ellen­állást - ez változatos; ellenben letörne - le­törnék nem változatos”. Igaz, (a proletárdiktatú­ra előtt született) írásá­ban Fejér is kemény oldalvágással indít, mielőtt szakmai kérdésekre térne: „»Nem akarok többé kato­nát látni!« adta ki a jelszót a for­radalom első hadügyminisztere! »Nem akarok többé ikes igét lát­ni!« fordítja le az új szállóigét Si­monyi Zsigmond, mert ez »külön úri ragozás«”. Ezzel pedig végle­gesen politikai-ideologikus síkra terelődött egy rosszul megfogal­mazott nyelvészeti kérdés. Gyűlölködő grammatikusok Éppen száz esztendeje, 1919 júli­usában a Tanácsköztársaság ál­lamosította a tudományos folyó­iratokat, többet be is tiltott. Ami megmaradt, köztük a Magyar Nyelvőr, mint a Közoktatásügyi Népbiztosság lapja jelenhetett csak meg. Alig egy hónap múlva a pro­letárdiktatúra megbukott, rövid át­menetet követően pedig a fehérek, vagy ahogy magukat nevezték, az ellenforradalom jutott hatalomra. A visszaütés jegyében megkezdő­dött igazolási eljárások olykor va­lódi hajszába csaptak át. A Simonyi elleni vádakra csupán következ­tethetünk a nyelvésznek Berzeviczy Alberthez, az MTA elnökéhez írt, egyébiránt önérzetes, bátor han­gú leveléből (a kihallgatási jegy­zőkönyvek sajnos nem maradtak fenn). Bírái az Akadémián szemére vetették, hogy részt vett a kom­munizmus alatt létrehozott ma­gyar nyelvtudományi és irodalom­­történeti kutatók szövetségének munkájában, és a Magyar Nyelvőrt átengedte a népbiztosságnak (hol­ott megkérdezése nélkül államo­sították), de indokolnia kellett az ikes ragozásról szóló írását is, amit megtett, ám nézeteit nem vonta vissza: „Néhány demokrata szel­lemű szólás van benne (Petőfiéhez képest nagyon szelíd), de csak a rosszakarat mondhatja, hogy az úri osztály ellen izgat. Nem az úri osz­tályt, hanem az iskolát hibáztat­ja, azért a furcsaságért, hogy más igeragozásra tanítja a művelteket, mint amellyel az egész magyar nép él.” Levelében egyébként - bevett módon -, feltehetően nem kíván­ván tovább feszíteni a húrt, maga is az ikes ragozást használja. „Ke­gyeskedjék megengedni” - írja a szokásos formulával élve (és nem a korban pongyolának tartott ke­gyeskedjek használva) az Akadé­mia elnökének A folytatás tragikus. Mikor Si­monyi az MTA-hoz fordul, már kényszernyugdíjazták az egye­temről. A levél postázását köve­tően nem sokkal az egyik igazoló bizottsági ülésről hazatérve vért hányt, majd ágynak esett. Az eljá­rás tovább folyt­­ nélküle. Tudós­társai alaptalanul még sikkasztás­sal is megvádolták. A támadásra fekvőbetegként kellett válaszol­nia. Állapota fokozatosan romlott, majd belső vérzés következtében 1919. november 22-én, este 10 órakor meghalt. Utoljára temetésének napján foglalkoztak kizárásának ügyével. Az igazolóbizottság „8 szóval 6 ellenében” akadémiai tagságától való megfosztását támogatta, ám „az Elnök kegyeletesen megem­lékezvén Simonyi fáradhatatlan tudományos munkásságáról, az ellene emelt vádakat a halál en­gesztelő hatalma által eltöröltek­­nek tekinti, mihez az összes ülés hozzájárulván, e javaslat tárgyta­lanná válik...”. A legenda szerint Beöthy Zsolt irodalomtörténész éppen a gyász­­szertartásról érkezett az Akadé­mia ülésére. „Simonyi Zsigmond temetéséről jövök. Ezt az embert ti öltétek meg!” - vetette oda tár­sainak. Rákosi Jenő, az író és sajtó­cézár pedig így kondoleált az öz­vegynek: „Csodálatos dolog, hogy a gondviselés egy olyan galamb­­szelíd lelket, milyennek az övét ismertem, a gyűlölködő gramma­tikusok közé dob.” Úri igeragozás, avagy: rádiózni szokás? Simonyi Zsigmond FORRÁS: WIKIPEDIA 2­8. § A HIBÁS KIFEJEZÉSEK, A KERÜLENDŐ IDEGEN. SZÓK S A HELYESÍRÁS SZÓTÁRÁVAL SIMONYI ZSIGMOND MÁSODIK KIADÁS •33.­BUDAPEST, 1908 ATHEXARUM IRODALMI ÉS NYOMDAI R­­ T- KIADÁSA 2019. július 5-11. I Magyar Hang

Next