Magyar Hang, 2021. október-december (4. évfolyam, 40-52. szám)
2021-11-05 / 45. szám
Magyar Hang 2021. NOVEMBER 5-11. Ficsor Benedek N o roxa áj, Grófo a király! Végre újra együtt - írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter júniusban, a Kis Grófo művésznéven ismert Kozák László énekessel közös fotója alá. Hogy a Bulibáró, a Mert a nézését, meg a járását, a #LÁVKÓMA és a miniszter által is megidézett No roxa áj című dala miatt méltán népszerű muzsikus művészetének jelentőségét felmérhessük, a magyar zenetörténet egy másik korszakos alkotójához, Majkához kell fordulnunk. Ő azon kevesek egyike, aki - a YouTubevideók nézettségét tekintve - népszerűségben túlszárnyalhatja Kis Grófot. Szijjártó Péter szerencsére a civilben Majoros Péterként futó rapper tanácsait is gyakran kikéri a szép mibenlétével kapcsolatban, ízlésről persze még „Bartók és Kodály országában” sem érdemes vitatkozni, a fentihez hasonló, állásfoglalásnak is beillő erős üzenetek jelentése mégis egyértelmű. A NER egyszerre üresíti ki és kebelezi be a magyar kultúrát. A folyamat eddig is nyilvánvalónak tűnt, L. Simon László kinevezése a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) élére azonban új fejezetet nyitott a területfoglalás és a kulturális identitás átprogramozásának történetében. Véget ért az álságos színjáték, immár a szemünk láttára alkotják a maguk képére a nemzeti értéket. Erőszakos beavatkozásuk következményei beláthatatlanok. Gyakran jönnek zavarba a véleményformálók, ha a fideszes hátország kultúrája kerül szóba. Nehéz pontosan meghatározni, hogy hol kezdődik és meddig tart a hatalom által elvárt nemzeti-keresztény értékek mentén szerveződő kulturális élet. Ma már talán csak a támogatási összegek mértékéből következtethetünk a definícióra: a NER számára kívánatos kultúra körét a pénz jelöli ki. Minél bőkezűbben adakoznak, annál kellemesebben cseng a művész neve a Karmelita kolostorban, ha pedig elapad a pénzcsap, ott a hazaárulás bűze lengi be a produkciót. És amíg az apanázst korábban csak a demagógia veszélye mellett köthettük egyértelműen az értékekhez, az elmúlt években sajnos e tekintetben is leegyszerűsödött a társadalom működése. Kevés kivételtől eltekintve: ha valamit alaposan megtámogat az állam, máris gyanakodni kezdünk, a kivéreztetésre ítélt alkotókról pedig azonnal a minőségre aszszociálunk. Holott a helyzet ennél jóval összetettebb. Elég csak asok egyéb mellett a) Nemzeti Színházat irányító Vidnyánszky Attila példáját említenünk, aki kiváló alkotóként a legalantasabb szerepet vállalta magára, amikor a művészet szabadságát hangsúlyozva nem rendezőként vagy igazgatóként, hanem politikai utasítások végrehajtójaként igyekszik kiteljesedni. A direktor a takarásból felügyelte a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) bedarálását, ami kétszeresen is súlyos csapást mért a magyar kultúrára. A nagy múltú intézmény elvesztette a nemzetközi eredmények fényében bizonyítottan magas színvonalon dolgozó oktatói gárdájának, illetve hallgatóságának egy jelentős részét, az erőszakos hatalomátvételt ráadásul ideológiai küzdelemnek álcázta a kormány. A NER a balliberális indoktrináció megszüntetését emlegetve ragadta magához az egyetemet, a politikai oldalak kiegyensúlyozásának jelszava azonban csupán a kulturális területfoglalás álságos propagandájának része volt, és éppen ez a folyamat kényszerítette politikai terepre az intézmény hallgatóit, akik nyílt ellenállásukkal láthatóan kizökkentették a szervilis művészekhez szokott hatalmat. S bár a diákok aktív rezisztenciája - az egyetemfoglalás látványosa gesztusa - végül megtört, az SZFE-t elhagyó oktatók és hallgatók által alapított Freesife Egyesület végül az erkölcsi győzelmen túli eredményeket is felmutathat. Elérték ugyanis, hogy külföldi intézmények diplomát adjanak a Vidnyánszkyék által elfoglalt SZFE-ből az egyesületbe menekített tanulóknak, a NER kötelékébe vont egyetem pedig minden egyes elveszített és a Freeszfe jóvoltából papírral a pályára lépő alkotóval veszít súlyából. A Freeszfe létrehozása a további kiállások hiányának emlékműveként is értelmezhető. A kormány az egyre kilátástalanabb helyzetben lévő felsőoktatás reformját hirdetve sorra vette jéghideg szárnyai alá a hazai egyetemeket. Hadműveletük során az SZFE egykori közösségének akcióját leszámítva olyan jelentéktelen ellenállásba ütköztek, ami talán még a hatalmat is meglepte. Közös kiállás és az egyetemi autonómia megszüntetését célzó intézkedés elleni országos megmozdulások Szintet lépett a NER kultúrharca: véget ért a színjáték, immár nyíltan foglalják el a kulturális emlékezetet. Alig három hónapja nevezték ki a Nemzeti Múzeum élére, L. Simon László máris teljesíti a politikai megrendelést, és újraírja a múltat. zaja helyett diszkrét hümmögés hallatszott csupán. A közoktatás a sok sebből vérző nemzeti alaptanterv retrográd elvei mentén történő erőszakos NER-fazonírozása után így a felsőoktatás is függő helyzetbe került. NYJ A jövő tavaszi országgyűlési választásokra fordulva minden eszköz megengedett. Még a kulturális emlékezet nyílt és gátlástalan áthangolása is Ezzel azonban nem elégedett meg a hatalom, létrehozta saját oktatási intézményeit, amelyeket az állami finanszírozást figyelembe véve tragikomédiába illően hatalmas összegekkel indított útnak. A nyíltan az ideológiai küzdelem bástyájaként felépített Mathias Corvinus Collegium (MCC) 501 milliárd forintos vagyona annak fényében tűnik különösen izgalmasnak, hogy ma Magyarországon egy (állami intézményben dolgozó) egyetemi tanársegéd csak álmodhat a 200 ezer forintos nettó fizetésről. Ugyancsak nehezen összemérhetők a hazai közgyűjtemények, illetve a Demeter Szilárd kultúrkorifeus alá rendelt Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), majd annak kiterjesztett változataként működő Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) lehetőségei. Amíg előbbiek jobbára vegetálnak, a Demeter vezette konglomerátum legújabb küldetésében 23 milliárd forintból „hangolhatja újra a magyar popkultúrát”. A kulturális közfoglalkoztatottak helyzetét jól jellemzi, hogy az MNM élére helyezett L. Simon László első főigazgatói megnyilatkozásában rögtön fizetésemelést ígért, külön kitérve rá, hogy mennyivel többet keresnek a PIM dolgozói, mint a rábízott intézmény alkalmazottjai. Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszere július 31-ével nevezte ki az MNM vezetőjének a korábbi kulturális államtitkárt, vállalkozót és József Attila-díjas költőt, így nem egészen negyedév kellett hozzá, hogy kiderüljön, a bérek rendezésén kívül mire lehet még alkalmas L. Simon László. - A történelem nem ér véget mesterséges korszakhatároknál - hangsúlyozta a múzeumigazgató október 22-én, az intézmény köztéri plakátkiállításának megnyitóján. A Meggyalázott demokrácia című tárlat a 2006. október 23-ai rendőrségi erőszak áldozatairól készült sajtófotókat tárja a közönség elé - a megemlékezés és a tiszteletadás szándéka nélkül. A kiállítás a megértést és a megőrzést, vagyis egy múzeum alapvető feladatait figyelmen kívül hagyva - jól illeszkedik a kormánypropaganda Gyurcsány Ferenc elleni küzdelmének narratívájába. Az önmagukban rendkívül erős és megrendítő fotók gyűjteménye így az Elkúrtuk című film színvonalára szállítja le a Nemzeti Múzeumot. Mint kiderült azonban, ez a köztéri politikai kampány csupán a kezdet, L. Simon a múzeum állandó kiállítását is át kívánja alakítani. Mivel a mesterséges korszakhatárokat eltörlik, az in◄ Kis Grófo és a miniszter. Most van ünnep a világon, mulatási FORRÁS: SZIJJÁRTÓ PÉTER FACEBOOK-OLDAL A tézmény immár az 1990 utáni események megjelenítésétől sem riad vissza, a főigazgató által emlegetett három évtized reprezentációja azonban sajátos módon csupán 20 évet ölel majd fel, a 2010-ben „bekövetkezett alkotmányos fordulat” ugyanis határt szab az alkotói fantáziának. Mindez azt jelenti, hogy a hatalom az október 22-én nyílt plakátkiállítás szellemében használja majd fel az intézményt az eltéveszthetetlen üzeneteinek közvetítésére anélkül, hogy a saját ténykedését megidézné a múzeum tereiben. A nemzeti kultúra reprezentánsaként feltűnő intézmény így nyíltan a politikai propaganda eszköze lett, ami még az Orbán-rendszer működésében is példátlan. Elfoglalták, átvették, kiszorították és kivéreztették az „ellenséget”, és ezzel párhuzamosan, érdemeik ellenére hizlalták hatalmasra a „sajátjaikat”, de a direkt politikai utasításokat eddig a jótétemények és szükségszerűségek hangosan zörgő celofánjába csomagolták. Most azonban, úgy tűnik, eljött az ideje a figyelemelterelő zörejek nélküli transzparenciának. A jövő tavaszi országgyűlési választásokra fordulva minden eszköz megengedett. Még a kulturális emlékezet nyílt és gátlástalan áthangolása is. „A zenészek neked húzzák, / Azt éneklik, hogy te vagy a király” - zengi Kis Grófo az örökbecsű No roxa ájban. A muzsikus lírai víziójában a NER kultúrharcának dicsőséges végpontja elevenedik meg, amikor minden zenész a királynak húzza majd. És ki tudja, meddig húzhatják, mikor lesz a nyűtt vonóbul bot. De ne gondoljunk a gonddal, hisz’ most van ünnep a világon, mulatási. Na, ki a király? MAGAZIN 21