Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1962

GYERMEKEKNEK - Arany János: A fülemüle

274 cArany Járm­ Hajdanában, amikor még így beszélt a magyar ember: Ha per, úgymond, hadd legyen per! (Ami nem volt éppen oly rég) — Valahol a Tiszaháton Élt egy gazda: Pál barátom, S Péter, annak tőszomszédja. Rátok szól e rövid példa. Péter és Pál (tudjuk) nyárban összeférnek a naptárban, Könnyű nekik ott szerényen Megárulni egy gyékényen; Hanem a mi Péter-Pálunk Háza körül mást találunk: Zenebonát, örök patvart, Majd felf­ordítják az udvart; Rossz szomszédság: török átok, S­kik nem igen jó barátok. Ha a Pál kéménye füstöl, Péter attól mingyát tüszköl; Ellenben a Péter tyúkja Ha kapargál A szegény Pál Háza falát majd kirúgja; Ebből aztán lesz hadd­ el-hadd, Mely a kert alá is elhat! Ez sem enged, az se hagyja, S a két ház kicsinye, nagyja, összehorgolnak keményen, Mint kutyájok a sövényen Innen és túl összeugat S eszi mérgében a lyukat. De, hogy a dologra térjek, Ember emlékezet óta Állott egy magas diófa, Díszéül a Pál kertjének. A szomszédba nyúlt egy ága, Melyet Péter, minthogy róla A dió is odahulla, Bölcsen eltűrt, le nem vága. Történt pedig egy vasárnap, Hogy a fentírt fülemile Épp a közös gallyra üle, Azt szemelvén ki oltárnak, Honnan istent jókor reggel Magasztalja szép énekkel: Megköszönve a napot, Melyre, ím, felvirradott. A sugárt és harmatot, A szellőt és illatot; A fát, melynek lombja zöld, A fészket, hol párja költ, Az örömet, mely teli Szivecskéjét elteli; Szóval, ami benne él S mit körében lát, szemlél, Azt a pompát, fényt és szint, Mely dicsőség — Semmi kétség — Őérte jött létre Csupán fiérette, mind f Elannyira, hogy Pál gazda, Ki gyönyörrel ott hallgatta, Így kiáltott örömében: „Istenem-uram, de szépen Fütyöl ez az én madaram!” A FÜLEMILE

Next