Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1972
A százötven éves Petőfi Sándor - Keresztury Dezső: Petőfi nagysága
Forradalmárrá Petőfit egyaránt nevelték a hazai tapasztalatok s azok az eszmék, amelyeket a francia forradalom és az 1840-es években világszerte kibontakozó forradalmi mozgalmak vezető szellemeinek műveiben megismert. A maga területén nem volt nála műveltebb egykorú pályatársai között. A géniusz biztonságával tájékozódott kora világot formáló eszmeáramlataiban és politikai mozgalmaiban: így jutott el a magyar nemzeti és társadalmi forradalomtól a világforradalom eszméihez. Az évszázados véres harcok idején elmaradt magyarság az ő művében kapcsolódott újra teljes egyidejűséggel az európai fejlődés menetébe, sőt, az érzület, a formák és eszmék forradalmi erejével és újdonságával — egy történelmi pillanatba — az élre szökött vele. Ez egyik oka világsikerének: Heine s a fiatal Európa írói nagy figyelemmel fordultak feléje: legfontosabb művei szinte egyidőben jelentek meg magyarul és németül, s követték e fordításokat hamarosan az olaszok, a franciák, az oroszok és az angolok is. Hírének elevenségéhez hozzájárultak az életét körülvevő legendák. Alig múlt 26 éves, amikor a szabadságharc egyik utolsó véres csatájában nyoma veszett Ezt megjósolta verseiben. Két évvel halála előtt feleségül vett egy igen szép és tehetséges nemesleányt, aki a forradalom múzsájaként lobogott vele együtt; egyik legszebb versében megjósolta, hogy az asszony eldobja majd az özvegyi fátyolt s másnak nyújtja kezét: ez a jóslata is beteljesedett. A nép sokáig nem hitte el, hogy meghalt; hírek jártak róla, hogy — mint a mesék titokzatos hősei — tanúként számbaveszi az elnyomók erőszaktetteit, s aztán majd bíróként megszámoltatja a bűnösöket. De van valami legendás szépség életének, egyéniségének, művének és sorsának zárt lekerekítettségében is. Egy világméretű nagy reformmozgalom ébresztette öntudatra, egy mindig radikálisabb társadalmi forradalom áradása emelte magasra, s egy nemzeti szabadságharc hőseként lépett át a legendába. Szavára egy nép mind nagyobb tömegei hallgattak, szellemét egy rossz sorsán változtatni kívánó harcos közösség igazságos szenvedélye tette lángolóvá. S az ügy bukását, melyre életét feltette, nem kellett megérnie: a tántoríthatatlan hűség, s az önfeláldozó hősiesség felmagasztosultságában léphette át a végső küszöböt. Életművében ezért nincs szinte egyetlen hiteltelen hang sem. Egyik kitűnő ismerője a töretlen ifjúság teljes kifejezéseként jellemezte költészetét, ő maga is a kifejezés közvetlenségét tartotta egyik főerényének, „a természet vadvirágának” nevezte magát. Ez akkor, a XIX. század elején forradalmi jelenség volt. Tüntető gesztus a kor érzelmes, feszes, mesterkélt költészete s értelmét vesztetten megkövült erkölcsi társadalmi szokásrendszere ellenében. Petőfi tiszta természetessége nem valami naiv ösztönösség megnyilvánulása volt: egyszerűségét, közérthetőségét határozott művészi szándék és fegyelmezett műgond irányította. A nép költészetét nem utánozta: azt tanulta meg belőle, hogyan lehet örök emberi tárgyakat örök emberi érvényességgel kifejezni. S mind formában, mind tárgyaiban magasra felszárnyalt a népdal világából. A drámában, regényben nem jutott ugyan tovább az érdekes kísérletezésnél; a lírában múlhatatlan szépségű remekeket alkotott s vulkáni nevű lírai elbeszélő költeménye „Az apostol” a tiszta szándékú, lángoló lelkű forradalmárhős páratlan erejű jellemrajza és apoteózisa. Egyéniségének lenyűgöző örökifjúsága, verseinek közérthető valóságossága, világossága, fényes tisztasága a magyar költészet nem-magyarok számára is leginkább hozzáférhető értékévé teszi: érthető, hogy a világ minden jelentősebb nyelvére lefordították. Úgy látszik, a nagy nemzeti hősök — vagy méginkább: az emberiség nagy hősei — legendává lesznek. S e legendákhoz hozzátartozik, hogy kezdetük és végük homályba vész. Petőfi szülőhelyének jogáért is évtizedek óta folyik a vita. Halálának helyes körülményei közül pedig könyvtárnyi irodalom