Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1977
Bor Ambrus: Az életveszély szabatos leírása
A veszélypillanat holdudvarában: az autós nem szeret magányosan szállodákban hálni. Hotelszobákban magára hagyottnak, fölöslegesnek, helyettesíthetőnek és elsikkaszthatónak érzi magát. Emellett kisemberi módon szeret hazaérkezni a családjához. Ugyanebben a holdudvarban, az egyik nagykanizsai érdekelt pénteken alkoholos állapotban fogadta az autóst, és ennek megfelelő erőszakossággal javasolta, hogy az estét töltsék együtt egy borpincében, a költségek elszámolhatók. Az autós neurotikusan fél az ittas emberektől, pincézni pedig nem tud, mert nem bírja a gyomra. Végül kétségtelenül jelentős előzménynek tekinthető az, hogy az autós előző nap, útban Nagykanizsa felé, megpihent egy erdőben, sétált egyet, és rengeteg szamócát talált: hazatérését és második útját nem utolsósorban azért vállalta, mert gyermekes vágyat érzett, hogy még egyet sétálhasson és szamócázhasson ugyanabban a kellemes hűvös, nyirkos erdőben. Az autós rátér a Budaörsi útra, majd az M 7-esre, amelynek mintegy 30 kilométeres autópálya-szakaszán zavartalanul, nyugodtan halad. Mivel nem kell sietnie, amellett 988 köbcentiméteres, 43 DIN lóerős kocsija és 52 éves kora nem ingerli a sebességmámor előidézésére, viszonylag lassan is halad. Kissé zavarja, hogy a nappal szemben kell hajtania, máris és majd egyre inkább, de a látás kifogástalan, az út száraz. Az út állapotára nem gondol, a látásra igen, a szélvédő miatt, amelyen nem tűri a piszkot. Eszébe jut, hogy előző este, útban Pest felé, muslica- vagy szúnyogfelhőn haladt át, és kénytelen volt parkolóba hajtani, vizes szivaccsal lemosni az ablakot. A közelgő légnyomásváltozást nem érzi, a hidegfront viharos betörése majd csak a késő délutáni és esti órákban fogja 12-13 fokkal csökkenteni a pillanatnyi nagy meleget, ami ellen az autós az úgynevezett lepkeablakok kinyitásával védekezik. Ez fokozza a kocsiban amúgy is elég nagy zajt — a farmotor bezeng a kocsiszekrénybe — de az autós megszokta. Vezetés közben nem dohányzik. Nem szokott rágyújtani, mert balkezes, a hamutartó pedig jobbkézre esik, ennek folytán kezdetben többször összehamuzta a nadrágját. De azért sem gyújt rá, mert fél kézzel nem tud vezetni. Hangulata jó. Nőre nem gondol, dolgára, feladatára szintén nem. Voltaképpen semmire se gondol. Autózik. Autója munkaeszköznek bizonyult, de autózásra is alkalmas: a vezetés tudatos és reflexszerű teendőinek ellátása körülbelül 80 km/óra sebességtől kezdve teljesen és kellemesen lefoglalja; ilyenkor akkor is hallgatagon szokott vezetni, ha utasa van, s ha tudatos gondolat foglalkoztatja, akkor leginkább technikai apróság, például az, hogy egy gépkocsimotor 4500-as vagy még nagyobb percenkénti fordulatszáma az ő képzetével mérve majdnem hihetetlenül nagy: ha belelátna a pörgő motorba, nem látna benne semmit. Útjára eredetileg magával akarta hozni feleségét meg a lányát is, vagy egyiket a kettő közül. A feleségének régen halogatott otthoni teendője maradt szombat-vasárnapra, a gyereket meg végül csak otthon hagyta, különösebb indok nélkül, talán leginkább arra gondolva, hogy amíg ő a dolga után fog járni, a gyerek csak unatkozna, esetleg értelmetlenül őgyelegne a nagykanizsai utcán, esetleg leszólítanák, mert abban a korban van már, és vagy tetszene neki, hogy leszólítják, vagy megriadna. Pedig, ha mind a kettő eljött volna, és Nagykanizsán megaludtak volna, másnap átmehettek volna Zalaegerszegre, megnézni a göcseji falumúzeumot. Mindegy. Az autópályaszakasz végére érve észleli az autós, hogy a benzinkutas információja téves volt: a szombat délutáni forgalom nem egyirányú. A két pálya egyesülése után szembe is jönnek kocsik. Némi csalódást érez, megterhelést is, mert a még megteendő és ezek szerint nagyobb figyelmet igény.