Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1980
Sz. Molnár István: Hangulatkép - Mikszáth Kálmán: A kecskeméti levegő
Hangulatkép... Tarka lepke kinn a réten. Virágokkal játszik éppen Illatoktól mámorosan, Lopva fűszál közé toppan. Napnak lelkét úgy kitárja, Mintha földnek égi nyája Lenne a nap sugarába Szeme mosoly tűztől kába Könnysóhajtól lelke védve Égi gitárt lát a fénybe Míg a napból hull az álom, Tűnődik a boldogságon. (Sz. Molnár István) MIKSZÁTH KÁLMÁN: Itt volt aztán az igazi diákélet: Komárom, Pápa elbújhatott Kecskemét mellett . . . A diákélet a mellett, hogy szabadabb volt, mint bárhol másutt, még megvoltak némi középkorias cirádái. A kollégiumban bennlakók voltak a togátusok, a kintlakók a publikus diákok, többnyire úrfiak. Bagó-diákoknak a kicsinyeket hívták. A tóga sokat ért, mert jövedelmezett is. A togátusok eljártak a temetésekre s ezért pénzt kaptak. Ha kabátosan és cilinderesen jelentek meg, akkor öt garas (harminc fillér) járt nekik ki fejenként, hanem ha a tógában pompáztak, az már tíz garasba került. A temetéspénzeket Tatay osztogatta ki az év végén. Jókai oly jól érezte magát az új városban jogászi sorba lépve, mint még semmikor és sehol. Hogy Kecskemét volt-e ennek az oka, vagy ő benne magában volt az ok, nem tudni. De inkább ez az utóbbi a valószínű. Egy tizenkilenc éves ifjú, ha egészséges, talán még a Szaharában is vidám és elégedett, Jókai pedig kezdett egészséges lenni. A homok valóságos gyógypor a gyöngéknek. Homok pedig volt. Mellfájásai megszűntek, étvágya megjavult a jó alföldi levegőn s a testedzéshez is hozzáfogott. Mindjárt eleinte csodálkozva látta, hogy szobatársa, Gyenes Pali, mikor reggel felkel az ágyból, kihúz az ágy alól egy félmázsás lapos követ s elkezdi a feje fölé emelgetni két kézzel egymás után többször, egész kimerülésig. — Mit csinálsz? — Edzem magamat. — És hányszor emeled föl? — Minden nap eggyel többször, most már százig viszem. Próbáld meg te is. 327