Magyar Hirlap, 1850. szeptember (2. évfolyam, 244-268. szám)

1850-09-01 / 244. szám

Pest, Vasárnap, Megjelenik e lap hétfőt és ünnepet ki­véve mindennap. Előfizetési díj: fél­évre, házhoz küldve S írt. Vidékre, postán küldve 9 fr 30 kr. Évnegyedre helyben házhoz küldve 4 frt; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 frt 30 krjával; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. September 1-én 1850* Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (na­gyhidutcza 671. sz. a. Takácsyházban) és nyomdájában: (aldunasoron, kegyesrendiek épü­letében). Vidéken minden cs. kir. posta­­hivatalnál. Szerkesztői Iroda van, régi posta-utczában 25-dik sz. a. első emeletben. HIVATALOS RÉSZ. Az 1850. sept. 14-kén, keresztfölmagasztalás napján Szebenben tartandó orszá­gos vásár ideje mind a közönségnek, mind a vásárt látogató idegen keres­kedők és iparosoknak nagyobb kényelmére az eddig szokásban volt három nap helyett nyolcz egy­másután következő napra, a közbeeső va­sárnapok kizárásával olyképen hosszabbittatik meg, miszerint az ezennel meghosszabbitott vásáridő a köz­kereskedés és az adásvevésre, a közönségesen szo­kásos vásári szabadságok szerint, akadály nélkül használtath­atik. 244. sz. NEMHIVATALOS RÉSZ. Földbirtok­ érdekek. I. Az utóbbi két év sujtólag hatott földbirto­kosaink mérlegére. Az úrbéri jövedelem nélkü­lözésén kívül, a mint tudjuk, szakadatlan sorban kellett viselniük a belháború terheit, s ezeket is­mét a föld után járó adóknak haladék nélküli és állandósított fizetése követé. Miután az átalakulás, s e közben a föl­d­­birtokosok számításainak zavar­o­­d­á­s­a egészen váratlanul jött: a hézagok kie­gyenlítése végett lehetetlen volt az álladalomnak másként, mint utólagosan intézkedni. His­­­szük, hogy ez intézkedés sikere nem is maradt volna el — de a haza borús napjai más eszmékre fordíták a figyelmet. Az úrbéri kártalanítás kérdése, hiteles tu­dósítások szerint, már tárgyalta­k; azonban ez nem merik­ ki a teendőket, mert a kártalanítandók csak egy részét teszik a földbirtokosoknak — holott a közelebbi idők viszontagságát á­ta­lában minden földbirtokosok érzék, s az onnan eredt, és még most is tartó zsibbadás miatt, gazdaságuk rendezése körül minél előbb nevezetes változásokat kell tenniük. Az nem mellőzheti figyelmünket, hogy a kár­talanítandók csak apródonkint fogják az őket il­lető üszveget kezeikhez vehetni. • Hol a gazdaság kiterjedése kisebb lett, s az arra fordítható erő apadásban van, ott csak hasz­nos beruházások segíthetnek a dolgon, mert a jövedelem szaporítása csak ez után eszkö­zölhető. De tudjuk miként gazdasági beruházá­sokra nagyobb összegű készpénz kí­vántatik, s miként földbirtokosaink épen ebben szenvednek szükséget, sőt jelenleg a kölcsönzés is sok áldozatokkal jár; pedig az adó mellett még saját régibb terheiket, ha tökében nem is, kama­tokban minden esetre viselniük kell — s a váltók természete nem ismer halasztást. így állván a földbirtoki status quo, lehetet­len, hogy e mostoha jelek az álladalom gondos­kodását föl ne hívják, annál is inkább, mert a fi­re­n­d­ő­n­k alakulása módját nem­ az föl­tételezi, hogy a hóbérből kibontakoztunk, hanem az határoz főleg, hogy e kibontakozás minő intézkedések kapcsolatában történt. Tekintsetek szét Európa miveit nemzetei közt, és állításunkat igazoltnak fogjátok találni. Vannak kik azt hiszik, hogy a földbirtoki ér­dekek ápolása ismét az aristokratia karjaiba ve­zet bennünket. Ez hibás eszme. Az álladalom ,r*­ nézve nem tesz többé subjective különbséget? hogy a föld a régi vagy egy uj tulajdonos kezei közt van-e ? de arra ügyelnie kell most is, hogy a birtok élvezete biztos legyen, s a földek lehe­tőleg jól miveltetvén, minél több jövedelmet ad­janak. Mások ismét attól félnek, hogy a demokra­­tiai elemek lehetetlenné fogják tenni a földbirtoki érdekek ápolását. Ez szintén tévedés, vagyoni tekintetben nem lehetett már demokratiához h­aj­­lóbb elem, mint a magyar proletár nemesség; és ha a földbirtoki érdekek nem forogtak veszede­lemben akkor, midőn a politikai jogokkal bírók nagy része vagyontalan okból állott: lehet-e ala­pos ok a félelemre most, midőn kétségen kivül kategóriák fognak fölállíttatni, s a politikai jogok gyakorlata képességi föltételektől függend ? II. Talán nem szükséges hosszasan fejtegetnünk a földbirtoki érdekek fontos voltát, és azt, hogy ezen érdekek kegyelése nálunk, és kivált most, kétszeresen sürgetés. Mert hiszen ha el­fogultság nélkül tudunk nézni, látnunk kell, mi­ként nem arról van többé szó, hogy a kik vesz­tettek kibéküljenek a dolgok új alakzatával, ha­nem oda fordult lassankint a kérdés, hogy hazai különben sem nagy termesztő erőnk hervadásnak induljon-e vagy virágzásba jöjön ? Pedig egye­temes vagyonosodásunk épen e kérdés szerencsés föloldásához van kötve; miután addig, mig földmivelésünk mostani fejletlen és korlátolt állapotában marad, a természet sok kincsét hasz­nálni sem tudjuk — addig iparunk csak szűk kör­ben tehet mozgást, s e miatt élénkebb kereskedés sem jöhet létre köztünk. Többektől hallok említtetni, hogy a közle­kedési eszközök javultával majd nagyobb lesz a bel­fogyasztás, s ez okvetlenül nagyobb termesz­tést vonand maga után; valamint a vámkérdésben tapasztalt reformok is kedvező hatással lesznek iparunkra, s általuk egyszersmind a gazdászat is ébredni fog. Mind igaz — csak ne felejtsük, hogy ezek valósulására idő kell, s várhatunk-e addig tétlenül ? A czél elérése eszközöket kíván, és pedig sor szerint alkalmazott eszközöket. Ha ezt mel­lőzzük figyelembe venni, s távolabbi sejtelmek­nek örvendve, nem sürgetjük különösen földbir­toki érdekeink ápolása körül is a közvetlen és gyökeres intézkedést, akkor a re­mélt jólét képzeletileg előttünk állhat ugyan mint díszes palota, de e palotának nem lesz lépcsője. Alig lehetett még tapasztalni, hogy az úr­béri tartozások eltörlése által a nép vagyona emelkedett volna. Ennek okát a háborún és ahoz kapcsolt veszteségeken kívül különösen abban keressük , a)­hogy a nép régi gazdálkodási rendszere, az úrbér és azzal járt előítéletek miatt, a szorga­lomnak valóságos gátja volt. A népnek még tá­jékozni kell magát új állásában. Eddig a nagyobb rész nem onnan indul ki, hogy idejének és mun­kájának ura lett, hanem azt nézi csupán, hogy kevesebbet kell dolgoznia — s ez oknál fogva most sem igyekszik földeit jobban művelni, mint előbb. b) Mert a birtoki közösség még fenállt volt ur és jobbágy közt, s a nép a közös birtokból reá esendő részre túlságos vágyakat épít, s annál kevésbbé érzi a saját fáradsága által elérhető ha­szon ösztönét. De a nép ezen indolentiája mások érdekére, és józanabb gazdálkodási elveikre is ártalmasan hat; mert a­hol nem szaporodik a szükség , lan­kadni kell ott az előállítás ingerének — a dolog­­talanság pedig szertelenül fölemeli a munkabért, és nagyon költségessé teszi a termesztést kivált azon vidékein hazánknak, hol a népesség eddig is inkább kevés volt mint sok. S mi hasznot látnak viszont a volt földes urak is a birtoki közösségből? midőn miatta kor­látozva vannak gazdasági nagyobb terveik kivite­lében , s kevesebb nálok a biztosíték, mit köl­csönzés eseténél felmutatniok lehetne. Hiszszük hogy az idő és tapasztalás magától is sokat segitend e részben. A nép be nem elé­gedve a naponkinti tengődéssel, némi élveket is fog majd keresni — s a kedvezőbb conjuncturák kétségtelenül felgerjesztendik benne a gyarapo­dásra törekvést. De nekünk a j­e­l­e­n­t kell tekin­tetbe vennünk, mert a segítés módja csak ennek tiszta felfogásából meríthető. ABC. Levelezések Esztergom, aug. 30. (A legújabb népösszeirást tárgyazó statistikai adatok.) Popparich Ká­roly cs. kir. kapitány ur vezérlete alatt Buko­­vinszky Vincze járásbeli szolgabiró ur eré­lyes kezelése és az illető helybeli lelkészek, bí­rák és jegyzők hozzájárulta mellett az esztergomi kerületben végrehajtott népösszeírásnak következő eredménye jön: E jelenleg már bevégzett összeírás szerint az esztergomi kerületben találtatik egy város, 23 falu és 3 puszta, összesen 31,606 lakossal; — beleértve a 2528 főből álló idegeneket és 367 távollevő helybelieket. — Ezek közt van: Nemzetiség szerint: 17,937 magyar, 6880 német, 4484 szláv, 6 olasz, 138 czigány. . Nem szerint: 14,501 férfi, 14,944 nő Vallás szerint: 26,557 r.kath., 31 evang. ágostai, 2244 ev. helvét, 578 héber. Esztergom városára különösen esik 11,454 lakos (1508 lakházzal) 4985 férfi és 5159 nő­­nembeli, az ideiglen távollevők száma 138-ra, az itt tartózkodó idegenek száma pedig 1448- ra rúg. A nemzetiségek ugyan a városban követke­zőleg állnak jelenleg : 8789 magyar , 1019 né­met , 285 szláv, 6 olasz, 45 czigány. Vallásra nézve Esztergom városában talál­tatott : 9705 r.kath., 12 ev. ágostai, 16 ev. hel­vét, 33 nem egy. görög, 378 zsidó. Állapotra nézve : 2734 nőtlen férfi , 2473 hajadon, 2090 házas férfi, 2099 házas nő, 169 özvegy férfi, 579 özvegy nő. Ezen imént fölhozott minden tekintetben pon­tos és tökéletes népösszeirás (mely az azt ve­zérlő kapitány úr és hozzá adatott tagok ügyes­ségéről és részrehajlatlanságáról fényes bizony­ságot tesz) meggyőz bennünket, miként az esz­tergomi kerületnek felénél több magyarok­­b­ó­l áll, midőn annak kisebb része idegen nemzetiségűnek iratá be magát. — Vallásra nézve túlnyomó a római katholikusok száma, u. m. 26,557. — Állapotra nézve föltűnő az özvegyek rovata, midőn 169 férfit találunk 579 özvegy nő irányában egyedül Esztergom városában. — Mi még felüttebb az egész kerületben, melyben a fent érintett összeírás szerint 1437 özvegy nő ta­láltatott, 472 férfi irányában. Örvendetes volt egyébiránt azon körülmény, hogy az eljáró összeírási bizottmányi tagok bi­zonysága szerint az egész összeírás alatt, nemze­tiségi bejelentéseket illetőleg , semminemű ne­hézségek nem adák magukat elő, és a népesség bizodalmas indulattal és készséggel viszonzá a humanus kapitány ur megelőző bánásmódját. Czegléd, aug. 12. Van szerencsém megküldeni a végzett nép­összeirás eredményét; miből láthatni, miként vá­rosunknak 16934 lakosa van. — Czegléd városi nép-összeirás eredménye’ TÁRCZA. Losoncz, földulasa. 1849-dik évi augustus 7. 8. és 9-kén.*) A „Magyar Hírlap“ 184—ik számában, An­­dreánszky Sándor ur, nógrádmegyei főispán, a közönséget, az oroszok által elpusztított Losoncz fölsegélésére hivja föl. E fölhívás, — mely felsőbb intézkedés kö­vetkeztében történt — oly alkalmit szolgál, mely nem csak megengedi Losoncz elpusztulásának történetét ezúttal bár csak rövid vázlatban is a nyilvánosság elé terjeszteni, hanem szükségessé is teszi azt. Az itt történt vandalismusról legfö­­lebb csak a közel vidékek bírnak tudomással, a távol lakó csak mesének, vagy oly hírnek veszi, melyben egy kevés való lehet ugyan, de hirdetett óriásivá csak a közbeszéd ajkán nőtt. Mind Losoncz , mind a közönség érdekében fog tehát történni, ha a fátyol föllebbentetik, mely a rémes drámát takarja. Nem egyedüli szomorú történet ez bár azok közöl, melyeknek hazánk a közel múltban színhelye volt, de úgy hiszem egye­düli azon szerencsétlenségek közt, melynek a ha­za közrészvétéhez folyamodni legtöbb oka s czi­­me van. Egy hallgatag romtömeg, ezrek néma szen­vedése hirdeti a nyomort, melynek nagysága sem a jelentől, sem a jövendőtől nem várhat megfele­­lőleg enyhítő kárpótlást. És miért ez iszonyúan szenvedő helyzet? Az itt nyomozott vegyes biz­tosság munkálata végeredményében ártatlannak találta a várost. Sem hely, sem idő nem engedi, hogy a tör­ténet fonalát elején vegyem föl. Tehát a körül­mények és a szükség esete azt parancsolja, hogy csak azon csomónál kezdjem , melyet a sors kö­tött össze fölöttünk. Majd eljö a pártatlan idő, midőn a történet­írás hiven s részrehajlatlan tollal, egészben adand­­ja át a jövendöségnek az események lánczolatát; a jelen csak azon catastroph köztudomását birja, mely egy virágzó várost, s ezer ártatlan s jólétnek örvendő családokat temetett el, kiknek temetőjén most kísértetként jár ínség és nyomorúság. 1849-ik évi aug. 1-jén reggeli 9 órakor, kö­rülbelül 90 orosz vonult be Losonczra szekere­ken, a beszterczei útvonalon. Beérkezvén, a pia­­czon telepedtek le. A velük volt 10 tiszt a foga­dóban, a legénység pedig a kenyérárus sátorok­ban kezdett reggelizni. Ezek után egy negyedóra múlva, a közel fürdőben tanyázó s mint­egy 150-re menő gueril­la csapat a várost hirtelenül körülfogta, s az oro­szokat rögtön megtámadta. Egy része, a tiszteket vevén ostromlás alá, hármat, kik menekülni akar­tak, lelőttek, s a többit elfogták. Az orosz le­génység szinte tüzelni kezdett, de 3 társuk a gue­­rillák által elejtetvén, a többiek Rimaszombatnak csakhamar kivonultak, — málháikat nagy részint odahagyva. A holtak közösen egy sirba temettettek el. Ez azon esemény és indok, mely az oroszo­kat, a később véghez vitt bosszúra fölhívta, s Lo­­soncznak fátumszerü elpusztítását előidézte. Lo­soncz ellenségei azon hirt terjeszték el, miként az utczai s véletlen megrohanásban a polgárok is részt vettek. Ennek megczáfolására elég legyen fölhozni azon kétségtelen s bebizonyított tényt, miként a véletlen megjelent guerillákat a lakosok közöl többen igyekeztek föltartóztatni s kérni, miként a támadást ne vegyék sikerbe, mert a kü­lönben is fenyegetett városnak végromlását fog­ják előidézni; — de hasztalan. A következő napokban már lehete hallani, hogy Grabbe orosz tábornoknak körülbelül 30 ezerből álló hadteste megtoldani jövend az oro­szok elestét, s bár a hit a végbeviendő boszuról szörnyüket beszélt, ártatlansága érzetében azt mindenki hinni kétkedett. Hallottuk, hogy Gömör­egyében Serkén s R.-Szombatban nyíltan beszélték az orosz tisztek, miként a város porig fog dulatni, s a lakosok fölé konczoltatni, mert — úgymond — Losonczon minden ember guerilla. Aggodalom közt teltek a napok, végre aug. 7-kén délelőtt 11 órakor híre jött, miként az orosz erőcsapatok már Pinczen, Losoncztól mint­­egy egy órányira vannak, és sebesen nyomulnak előre. Erre a lakosság egy része, mely kocsikat készen tarthatott, eltávozott, de sokan a közré­­mü­lés által elzsibbasztva, sokan pedig ártatlansá­guk érzetében bizakodva , még a gyalog menek­vésre sem tudták magukat hirtelen elhatározni. Leirhatlan zavar támadt. A cholera ez időszakban iszonyúan dühön­gött a városban, s számtalan holtak és betegek valának, s a hozzájok tartozandók kétségbeesése, kiket övéik sorsa menekülni sem engedett, leir­hatlan volt. Ily szorongató körülmények között lepte meg a várost az oroszoknak kozákokból álló előcsa­­pata, mely azt mindenek előtt villámsebességgel körülkerité, a menekvést lehetetlenné tette, . . . sőt számtalanokat visszakancsukázott a városba,— ,,Psja­krev Wengerská“ kiáltások között hirdet­vén a rettentő büntetést. Nem sokára egy orosz őrnagy jelent meg a városházánál, nem nagy számú csapattal s a tiszt­­viselőség után tudakozódék; de az eltávozván, polgármestert, s főbírót nevezett ki a jelenlevő polgárok közöl, s e következő sarczot vetette a városra : 27,000 részlet kenyér, 100 darab ökör, 100 mázsa szalonna, 200 kiló eleség, 100 öl fa, 100 akó pálinka, 25 akó spiritus, 100 akó bor, 100 akó szilvorium, 50,000 részlet széna, 500 kila zab, 20 mázsa dohány. Ezen megbizhatlan sarcz — miután az előtt néhány napokkal a Görgey vezérlete alatti ma­gyar sereg, s Sass orosz tábora vonult keresz­tül Losonczon , s azt mindenből kifogyasztotta — azon kikötéssel követeltetett, hogy ha más­nap reggeli 8 óráig kiállítva nem leend, a város kegyelem nélkül fel fog dulatni. Ezen sarcz egy részben csakugyan ki is szolgáltatott. Néhány polgárokból küldöttség alakulván, — békejelül fehér kendőt lobogtatva, Grabbe tábornokhoz indult, hogy a polgárság ártatlan­ságát bebizonyítsa s kegyelmet kérjen. A főhadi­szállás Apátfalván volt, az oroszok a Losoncz s Apátfalva közti réteken táboroztak. Ezek között kellett átvonulniok a losoncziaknak. Az oroszok először nem akarták őket átbocsátani, dühösen támadták meg, szemeikbe pükdöstek , s rögtöni legyilkolással fenyegették. Sok szorongattatás után végre sikerült nekik Nadde ezredeshez jut­ni, — ki haragosan fogadta őket, de szavai végre kegyelmet ígértek. — Hanem a kegyelem csak szó maradt, mert még azon nap délután rabolni kezdtek az oroszok a végutczákban. A tisztek biz­taták a lakosságot, miként csak rablás leend, de gyújtás nem. A közlegénység ezt is nyíltan bevallotta. Ily körülmények közt beestveledvén az idő, az aggodalom és szorongattatás senkit sem ha­gyott aludni. Éjjel 10 óra után hirtelen egy kozák csapat vágtatott be a városba , s az utczákon bo­lyongó lakosságot körbe fogván, dühhel kezdék kancsukázni, követelvén, hogy vezessék el a lelőtt oroszok sírjához. A kozákok , kikkel több tisztek is voltak , vágtattak, s a lakosokat kerge­­ték maguk előtt. A temetőre kiérvén, azt paran­­csolák, hogy a sirt ássák föl. A losoncziak azt ásó és kapával akarván eszközölni, egy tiszt va­dul riadt rájok, mondván : „ti kutyák, hiszen azok ?) Midőn a szerkesztőség közli a szerencsétlen Lo­soncz fördulásának e rövid vázlatát, mely egy szemtanú tollából folyt, azzal kettős czélt kíván elérni. Közli e leírást, mint érdekes históriai ada­tot és igen gyászos episodot a magyar forradalom történetéből, mely intő tanúságul szolgálhat, milyen következéseket idéz elő egy polgári háború; to­vábbá felszólítni kívánjuk a nemesen érző magyar sziveket segélyre és gyámolitásra, hogy egy ma­gyar város ily borzasztó sorsra, sőt véginségre jutott lakosai iránt jótékony adakozást tanusitni siessenek, S­z­e­r­k.

Next