Magyar Hirlap, 1850. november (2. évfolyam, 296-320. szám)
1850-11-01 / 296. szám
Pest, Péntek, Megjelenik e lap hétfőt és ünnepet kivéve mindennap. Előfizetési dij : félévre, házhoz küldve 8 frt. Vidékre, postán küldve 9 ft 30 kr. Évnegyedre helyben házhoz küldve 4 frt ; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 ft 30 krjával; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. felsége f. é. oct. 23-kán kelt legf. határozata által a pécsi püspöki káptalannál megürült kanonok állomásra Jónás József tiszteleti kanonokot és az ottani püspöki seminariumban hittanait legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Öcs. fels. f. é. oct. 19-kén 2588 szám a. kelt parancsiratában jónak találta Legedics Ignácz altábornagyot és a 4-d. hadtest parancsnokát titkos tanácsosi ranggal, hijelengedés mellett, továbbá szolgálataival, legfelsőbb megelégedésének bizonyságául a katonai érdemkereszttel fölruházni. c A kereskedelmi minister ur f. e. oet. 24-ikén sz. alatt kelt ministeri bocsátványa által a kereskedői rend érdekében azon intézkedést tette, miszerint a bécsi börzefolyamok állása 1. évi november 1-jétől kezdve telegráfi után rendesen Pozsonba és Pestre az ott működő telegráfi hivatalba eljusson. Ennek következtében ezennel köztudomásra juttatik , miszerint a pesti telegráfi hivatalnál, melynek hivatalhelye Pesten a Károly-laktanyában van, azon intézkedés tétetett, hogy a bécsi börzefolyamok naponkint azonnal a telegráfi közlés után (rendszerint délután 3 óra tájban) egy ezen hivatali hely bejárásánál felfüggesztendő, sodronyrostély és zárral ellátott táblán mindenki általi megtekinthetés végett kitétetre leendnek. HEHHIVATALOS RÉSZ. Pest, oct. 30. ÎS Nem reméltük soha, hogy az ostromállapot szigorúsága mellett a sajtószabadság természetes vonalai meg fognak hagyatni, és áldozatkész resignatióval viseltük, midőn viszontagságos időszakunkban, hol minden jogok szőkébb körülvonalazása szükségesnek látszott, sajtónk is a körülmények igényei szerint szorosb korlátok s szigorúbb fölügyelet alá helyeztetett. Időszakunk ily körülményeiben nem nehéz eltalálni, kit illet meg a sajtó fölügyeleti és fegyelmi hatósága. A rend és béke biztosítékainak kezelése, s azok alkalmazása fölötti őrködés a katonai hatóságok gondjaira van bízva, s a sajtó, mely az ország hullámzó kedélyére természetes befolyással bír, szintén ezeknek van alárendelve. A sajtó ezen viszonyaiban nem fogja senki is kívánni, hogy működése folyamában azon élénkséggel és tárgybőséggel találkozzék, melyhez rendes idők alatt hozzászokhatott az olvasó. A rendkívüli idők fölzuditották nyilvános életünk folyamát, s mig azt a hatalom rendes medrébe visszatéritendi, szigorú óvatosságot igényel mindenkitől. E szempontok sugalta óvatosság vezeti az író tollát, s e szempontokban kell lelnie annak indokolását, hogy a sajtó eljárására a hatalom szigorúbb figyelme nehezedik, mint ezt rendes idők igényelnék; ezekben kell lelnie indokolását annak is, ha jelenben tán oly dolgok érintése is tiltatik, miknek megemlítése,más körülmények közt, kövesség. Ily viszonyaiban a sajtónak igen természetes a habozás. Az igaz, miszerint a magyar sajtó nem dicsekedhetik azon szabadsággal, mellyel a külföld sajtója , de tagadhatlan az is, miszerint az ostromállapot szokatlansága miatt történt némely félrelépések a katonai hatóságok részéről e szokatlanság szempontjából ítéltettek meg, s ha a sajtó kezelésében itt ott fölmerült hibát fegyelme alá voná, eljárásában a sajtó hivatás iánti tiszteletlenség s kezelői iránti gyűlölet s türelmetlenség — mint más némelyeknél — nála látható nem volt. Ezt szívesen elismerjük. Azonban nem hallgathatjuk el, miszerint legújabban érezni kezdjük az írói felelőség s felette vonatás határozatlanságát. Nézetünk szerint az ideiglenes törvények, de az ostromállapot természeténél fogva is a sajtó fölötti rendelkezés a katonai hatóságot illeti, s a felelőség a lapokban legelőbb a felelős szerkesztőt illeti. Azonban ezen szabály legújabb gyakorlatban változásnak indult. Az író nem tudja, ő maga vagy a felelős szerkesztő-e az, aki felelős; nem tudja továbbá, czikkeiért kinek felelős tulajdonképen, mert olyan által is vonatik felelőségre, kinek a sajtóra lehető befolyását nem hogy nem tudá, de el sem képzelhető. Ismételjük, hogy nézetünk szerint az ostromállapot ideje alatt katonai hatóságnak kell a sajtó fölött rendelkezni, s némely civilis eljárások modora miatt azt vagyunk kénytelenek óhajtani, hogy az valóban így is legyen. Ha eljö az idő, midőn a sajtó is kibontakozik a jelen körülmények viszonyaiból, szívesen látandjuk azt alkotmányos biztosítékai mellett a polgári hatóságok felügyelete alatt, de addig sokak tapasztalása szerint is jobb annak ez idők szerint egyedüli competens bírája, a katonai hatóságok tekintélye alatt lenni. sz. november 1-jén 1850. Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (nagyhidutcz a 671. sz. a. Takácsyházban) és nyomdájában : (aldunasoron, kegyesrendiek épületében). Vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. Szerkesztői iroda van: aldunasor és halpiaca sarkán 53. sz. a. Nemeshegyiház 2. emeletében 2. sz. a Levelezések. Pária, October 25. Az észak megyei választás miatt főfájást kezd érezni a rendpárt. A nemszavazási demonstráló mind inkább nagyobbszerűnek lenni ígérkezik, még az is meglehet, hogy az absolut majoritás sem fog kikerülni. A Journal des Déba is szorongva figyelmezteti a montagnet, hogy a nemszavazással öngyilkosságot követ el. Mily részvétteljes gondoskodás! Mily megindító jelenet a Débatsz a hegypárt számára ezer jó füvet és élethosszabbító szereket keresve látni! Az a veszedelmes dologság van abban a nemszavazási demonstratióban, hogy nagyon kényelmes, kivált . . . téli hideg időben — milyen lenni kezd — s csak annyiba kerül, hogy az ember a kandalló mellett maradjon. És e kényelmességnek azon következése is teend, hogy azok is demonstratióból nem szavazóknak fognak számláltatni, kiket restség vagy fázás vagy politikai jogok iránti közönbösség tartott fonn. De ami az egészben legfőbb, az a demonstratio czélja, mi abban áll, a népet figyelmeztetni, mikép most azért nem szavaz, hogy 1852-ben — ha szükség — tegyen. — Ez azon körülmény, mit a május 31. törvényteremtői félelemmel kezdenek látni. E törvény ugyanis azt adott a socialista pártszinezeteknek, miben nagy hiányt láttak: egy közös jelszót s e jelszó következő : vive le suffrage universell E jelszót hallatva s bal kezében a constitutióval 10 millió választó készül az uj elnök választására kitett urnákhoz járulni. Ezért van inkább mint valaha szó az utolsó választási törvényt visszavonni. A kormánytest ministeri szájának egyik fora ismét lógni kezd. Ezúttal Bileau közlekedési ügyér kihúzásáról van szó, s pedig azért, mert nem rágta meg jól, mit Dupin ír neversi beszédére felelt. Az Elysée erélyes választ követelt volna. Kiváncsiak vagyunk, hogy la Bineau útlevelet kap, micsoda nyereséges állomást foglaland el. D’Hautpoul bezzeg elégedett, mert hiszen a fődolog a jövedelem, ez pedig most még nagyobb, mint volt. Hanem azt hallom — s pedig biztos kútfőből — hogy a demokrataságuk miatt Afrikába deportált katonák zászlóaljai protestálni akarnak az Algiron d’Hautpoul oda üzetése által esett megaláztatás ellen. Tegnap a st. cloudi kastély-kápolnában nagy ünnepély volt. Az újonnan cardinálokká nevezett három franczia praelatusnak adatott át barettere a köztársaság elnöke által. Ugyan ez időben egy requiem tartatott az elhunyt belga királynőért a St. Roche templomban Párisban. A közelebbi napok alatt egy pár lap nagy hűhót ütött bizonyos manifestum fölött, mely Cavaignacnak nagyon erélyes föllépési szándékot tulajdonít, minden alkotmányellenes esetre nézve. Én semmi fontosságot sem tulajdonítok a tárgynak, s azért nem is emlékeztem róla. A kérdéses manifestum egy vidéki lapban, s nem igen ismert író neve alatt ismert, következőleg vagy épen Cavaignac befolyásán, sőt tudtán kivül Ite a világot — és én ezt hiszem — vagy ha tőle származik, minden erőt megtagadok tőle, mihelyt az itt Párisban s a tábornok neve alatt megjelenni elég bátorsággal nem birt. Poitevin ur ismét újat gondolt ki, most már Europa elragadtatását fogja mutatni, az az egy bikán ülő hölggyel fog fölemelkedni. Kiváncsiak vagyunk, hogy a jövő évben meddig fog menni ez állatkiállítás. A National és Belgioso asszony között egy kis per ütött ki. A száműzött írónő ugyanis azt állítja, mikép a nevezett lap tárczájában, utolsó időben megjelent levelei nem híven, sőt mi több megegyezésén kivül közöltettek. A National kétségtelenül bebizonyítja, mikép sem egyik sem másik nem áll. A tisztelt hölgy kikelése egyébiránt akkor érthető , ha megmondom , mikép levelei egyikében a római nép műveltségét nem a legszebb színekkel rajzold, miért — mint látszik — több jelöli szemrehányásokat nyert. Én csak azt vélem , hogy a mit az ember ír, azt gondolja meg, s ha aztán megtámadtatnék azért, mit meggyőződésből irt, soha ne hátráljon, mert a hátrálás azon gyanút kelti föl másokban, mikép olyat irt, miről tudta, hogy nem igaz. Almási Pari Párisba érkezett, hol hihetőleg telelni fog. Most azonban bezárom soraimat, mert isten bizony , fagyni kezd az ujjam. Bécs, October 27. Az ez évben összeült bankbizottmány indítványai közé tartozott az egy és két forintos bankjegyek eltörlése is. Ezen tárgy a közönség által nem nagy figyelemre méltatott. Szabadjon nekem pár szót róla mondani, amennyiben Magyarország érdekét illeti. Az 1848-diki év óta mind a fővárosban, mind a vidéken, egész Magyarhonban, szüntelen panaszok hallatszanak, mikép az ezüst és aprópénz egészen eltűnt a forgalomból. Ezen hiány, és hogy a katonákat ne kelljen a had alatt egy ftos bankókkal fizetni, mi a közlegényre igen alkalmatlan lett volna, arra birta volt a kormányt, hat és tíz krajczáros pénzjegyeket kiadni. Hanem épen ez okozá, hogy az ezüst pénz most egészen eltűnt. Tavai, midőn némely megyékben a hat és tiz— krajezáros jegyek még nem voltak forgalomban, a nép szépen vörös és ezüstpénzét rejtekeiből elővoná, és ezt használni kezdé, mi élő bizonysága annak, hogy ezüstpénz még elég van, csak hogy az emberek elrejtik. Sokan mondják, hogy az ezüstpénz mind Angol- és Francziaországba vitetett ki, és ott az angol bank pinczéiben hever, vagy más pénznemekre átveretett, én ellenben azt állítom, hogy a pénz az országban, és nem csupán a zsidóknál, hanem szegény és gazdag keresztényeknél is van. Ugyanis gyakran előfordult már az eset, hogy szegénynek látszó földmivelőknél, haláluk után, nagy összegek ezüst pénzben találtattak, hogy szegény emberektől sok ezüstpénz raboltatott el, és magam nem egyszer meggyőződtem, mikép parasztok, kiknél 5 p forintot is alig fejditettem volna, szorult állapotban előhúztak egy csomót, melyen vagy 50 tallér volt. Azok, kik leginkább panaszkodnak az ezüst és apró pénz hiánya fölött, és kik leginkább káromkodnak azokat fösvényekre, kik fénylő húszasaikat a pinczékbe elássák, ugyanezeknek legtöbb ezüst pénzük van. Mondja mindenki, vajjon nincs-e igazam ? Nem akarom itt feszegetni, vajjon nem lehet-e mód, a papírpénz hitelét helyreállítani, és ezáltal az ezüst és aranypénzt ismét forgalomba hozni, úgymint ez 3 év előtt volt. Ezen kérdéssel már eleget foglalatoskodtak, de eddig még nem sikerült a nép hitét megtörni, hogy t. i. csak az ezüstnek van értéke. Mi helyeseljük azon elhatározást, az egy és két forintos bankjegyeket eltörleni, hanem azt is óhajtanók, ha mennél hamarább a kisebb értékű papírpénz is kivétetnék a forgalomból. Ezüstpénz van elég az országban, az bizonyos. Ha nem lenne egyéb fizetési eszköz, az emberek kényszerítve lennének az elrejtett pénzt kiásni és vele fizetni, mert, ám kenyeret, tojást sat. nem vehetnének mindjárt 5 pftért. Két hét múlva nem látnánk egyebet huszasoknál és veres pénznél. A fösvények és félénkek jajgatnának, hanem ha a statusnak oly roppant érdeke forog fen, akkor nem kell velük törődni. Ez a legbiztosabb eszköz, miáltal a jelen papír—ártól megszabadulhatnánk, mert valóban a papírpénz a status hitelének roppantul árt magánál a népnél , ki most oly papírdaraboknál egyebet nem látván, melyeknek semmi értéket nem tulajdonit, azt hiszi, hogy a status, ki ezüsttel nem fizit, szerfölött aggasztó financziális helyzetben van. TÁRCZA. Don Zuniga csodás története. Spanyol monda. II. Niebla Anna olvasója. (Folytatás.) Don Zuniga Bernardo, az Alcantara rend lovagja, szerette Niebla Annát, a szeplőtlen fogantatás apáczáját! Futni, az első pillanatban futnia s azon valódi harczokhoz, azon természeti sebekhez kellett volna visszatérnie, melyek a testet ölik meg. Don Bernardo nem bírt ehez elég erővel. Noha bucsujárása, egy üdvözleten kivül teljesítve volt, másnap mégis visszatért a kúthoz, a nélkül, hogy imádkoznék, a szerelem eltörté keblét s nem hagyott helyet az áhitatosságnak. A szikla legmagasabb csúcsára állott, szemeit a zárdára irányzá, s a már látotthoz hasonló menetre várt, de mely nem jött. így várt három nap, pihenés, álom nélkül, a zárdát kerülgetve, melynek kapui kérlelhetően zárva maradtak. A negyedik nap, vasárnap volt, tudta, hogy a templom ajtai kinyittatnak s szabad mindenkinek a templomba menni. Az apáczák , a karzatba bezárkózva, szemfüggönyzetek mögött éneklének, s csak hallani lehete őket, látni nem. Végre megjelent ez annyira várt nap. Fájdalom , Don Bernardo egész világias okból várta azt; a gondolat, hogy e napon az éghez közeledhetik , eszébe sem jutott, csak arra gondolt, hogy Niebla Annához közeledhessék. Azon órában, melyben a zárda ajtai megnyittattak , már ott volt és várt. Reggeli 2 órakor személyesen lement az istállóba, megnyergelte lovát s eltávozott, a nélkül , hogy valakinek egy szót szólott volna. Két órától nyolczig a kút körül tévelygett, s homlokát nem takará el köpenyével, mint azelőtt, sőt szabadon hagyás fölhivá az éj minden szeleit, hogy az agyát elégetéssel fenyegető tüzet oltsák. Midőn Don Bernardo a templomba lépett, a karhoz lehető legközelebb térdelt, s ott várt térdeivel a kövezeten, homlokával a márványon. Az isteni tisztelet elkezdődött. Don Bernardonak nem volt egy gondolata az emberiség megváltójához , kiért az áldozat tétetett; egész lelke, mint edény nyitva állt, hogy az ígért ének hangjait elnyelje, mely között Niebla Anna hangjának is az éghez kelle emelkednie. Valahányszor e kedves kardalban egy hang hallatszott, mely öszhangzóbb, tisztább és lelkesebben zengett, mint a többi, megrázkódott S&s. A mai ünnep miatt holnap lap nem jelenik most , Don Bernardo s kezeit gépileg az éghez emelé. Azt lehete hinni, hogy e hanghoz fogózva, az égbe akar emelkedni. Ha olykor e szózat elhangzott, egybeolvadva a más hangokkal vagy saját megfeszülésétől kifáradva , a lovag egy sóhajjal visszarogyott, mintha csak ez öszhangzó rezgésben élne, s e nélkül nem élhetne. így folyt el a szent áldozat rá nézve eddig ismeretlen érzelmek között. Az ének elnémult, az orgona utolsó hangjai elrezgének , a papok elhagyák az egyházat, a szolgák a zárdába visszatértek. Az egész épület inkább néma, merev holttest volt, az ima, a lélek az éghez már fölemelkedvén. Don Bernardo egyedül maradván, körülnézett. Feje fölött egy festvény függött, mely az angyali üdvözletet ábrázold. A festvény alsó szögletén annak ajándékozója összekulcsolt kezekkel térdelt. Az Alcantara rend lovagja meglepetve kiáltott fel. Az ajándékozó , e hölgy összekulcsolt kezekkel, a festvény szögletén térdelve, Niebla Anna volt. A gyertyákat oltogató egyházfit oda hivá és kérdezé. E festvény Niebla Anna műve volt, ki az akkori idő szokása szerint, mely az ajándékozónak a szent vásznon egy mindig alázatos helyzetet parancsolt, magát térdelve és imádkozva rajzold le. A lovagban egy gondolat ébredt: a kép birtokába jutni, bármi áron. De minden a zárda főnökéhez tett és tétetett ajánlat vissza jön utasítva; a felelet az volt, hogy az ajándék nem eladható. Don Bernardo megesküdt, hogy e festvényt bírni fogja. Annyi pénzt szerze össze, mennyit csak lekete; körülbelöl 20,000 reált, mely a kép becsénél sokkal több volt; elhatárzá a legközelebbi vasárnapot megvárni, s mint utóbb a néppel a templomba menni, s egy szegletben eiöltözködvén , éjjel a vásznat összegöngyölgetve elhozni s a 20,000 reált érte az oltáron hagyni. Minthogy távoztakor észrevette, hogy az ablakok mintegy tizenkét láb magasak s a templom udvarára nyilnak, szándéka volt padokat tenni egymásra s egy ablakon át könnyű móddal a templomból távozhatni. Ez után, gondold, kincsével a várba tér, pompásan befoglaltatja, s az arczképet magával szembe állitván, életét azon szobában töltendi, melyen kivül rá nézve élet nem létezhet. A napok és éjek a vasárnap várában teltek el, mely végre megjelent. Don Bernardo, mint múltkor, első volt a templomban. A 20,000 reál nála volt. A mi azonban mindjárt szemét sérté, alemp-