Magyar Hirlap, 1892. április (2. évfolyam, 92-120. szám)
1892-04-08 / 99. szám
Budapest, 1892. Egész ívre 14 írt, fél évre 7 írt, ‘/«ívre 3 fri 50 kreogiumra 1 írt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep után is. II. évfolyam 99. szám. FŐSZERKESZTŐ: HORVÁTH GYULA FELELŐS SZERKESZTŐ: FENYŐ SÁNDOR Péntek, április 8 -Szerkesztőség: Ujvilág u. 14. Kiadóhivatal: Gránátos u. 16. Egyes szám ára : helyben 4 kr, vidéken 1 ki. Az ügyvári kar helyzete. (P) Az ügyvédi kar mozgolódni kezd az országban. A budapesti ügyvédi körben kezdték, Győrben, ahol egy sürgönyünk szerint országos ügyvédgyülést terveznek a nyárra, folytatják és előrelátható, hogy a mozgalom hullámai meg sem állnak, míg az ország határáig el nem értek. Érdekes jelenség mindenesetre, hogy egy olyan élesen körülhatárolt intelligens körön belül is felvetődik már a kenyér kérdése, minő az ügyvédi kar, amelyet ezer tekintet és tapintatoskodás tartott vissza eddig attól, hogy a maga belső ügyeivel kiálljon az országútra, a többi érdekosztályok módjára kereket hányni egy krajczárért. De nem az az érdekes ebben a fordulatban, hogy megtörtént, hanem az, hogy még csak most történik meg. A társadalmi tudományok mai állásán nem vehető senkitől sem rossz néven, ha a megélés erős tusájában minden lépten-nyomon az állam békáival találkozva, végre is megáll előttük és tőlük kéri számon a boldogulását. És amíg még alig néhány évtizeddel ezelőtt az állami segély igénybevétele, vagyis a munkához való jog — das Recht auf Arbeit — még valami forradalmi illattal járt együtt, addig ma már kétségen felül áll minden polgárnak az a joga, hogy a jogrendhez fordulhasson a megélhetés feltételeinek megállapítása végett. A modern állam mindinkább közeledik a közös jogforrás ideáljához. Mentős inkább expropriálja az egyesek szabad versenyjogát a közjólét érdekében és szárnyait szegi tehát az individuális mozgóképességnek és az egyesnek ebből folyó korlátlan kiaknázási ösztönének, iparnak, kereskedelemnek és tudománynak, de még a szerződési szabadságnak is körülnyesésével, annál erősebb ama kötelessége, hogy az így elvont jogok helyében ő gondoskodjék a polgárok megélhetéséről. Amerikában, a szabad struggle of life honában, ahol orgiákat ül az individuum és szabad a legsvihákabb trick a MacKinley-bill bástyáin belül, nem fog az ügyvéd az államhoz fordulni kenyérért. De egy országban, amely a megélhetés kenyérkosarát csak akrobaták részére elérhető magas póznára akasztotta és körülvette vizsgálatok árkaival, fegyelmi és büntető paragrafusok gátjaival és sok egyéb rendi tekintetekkel és kivételes intézkedésekkel, az ügyvéd utóljára is kénytelen a feltételek revízióját megsürgetni. Becsületére válik a karnak, hogy eddig késett ezzel a lépéssel. Minden érdekosztálynak elsőbbséget engedett a póznamászásban, mire le tudta győzni a lateiner büszkeségét és rendi ambiczióját, maga is nekigyürkőzött a póznának. A kipumpolt ipar ipartörvényekkel és czéhekkel, a kereskedelem és mezőgazdaság vámszerződésekkel és ipari kedvezményekkel segített, és iparkodott mindenféle theoriákkal és régi igazságoknak vízbefullasztásával ezentúl is segíteni a baján, egészen a régi egyiptomiak mintájára, akik az izraeliták túlprodukczióján ezek elsőszülöttjeinek vizbefullasztásával véltek győzedelmeskedni ; — az egész harczvonal mentén megindult az állami szegély sisztemája, nehogy az ököljog rég kipróbált üdvösségéhez folyamodjék az ínséges népség, csak az ügyvéd nézte tétlenül és keleti fatalizmussal a dolgok fejlődését és várta tompán egy jobb korszak felvonulását. Egy passzív mérleget el lehet azonban palástolni, ki is lehet húzni egy esztendőt vagy kettőt, de a deficit olyan pozitív valami, mint a korgó gyomor, melyet eltagadással nem lehet lecsendesíteni. És most itt áll előttünk váratlanul és hívatlanul az ügyvédség beteg mérlege; a kar „hitelezőihez fordul“, — hogy szakbeli műszóval éljünk — és a deficit fedezése czéljából kénytelen a közönség jóakaratát kikérni. Annyira nem vagyunk ugyan, amint azt némelyek propagálják, mintha már az ügyvédeken, mint valami második Árva megyén kellene segíteni, és talán nem is tesznek a karnak jó szolgálatot azok, akik ügybuzgóságukban szinte kenyérhulladékokat kezdenek már gyűjteni az ínséges ügyvédség részére. De bizonyos, hogy az ország ez egyik legintelligensebb osztályát, amelynek magas niveaujának épségben tartása pedig sürgős állami érdek, a belső elzüllés erősen kikezdette már és nullifikálni is fogja, ha az állam nem fog sietősen a megmentéséhez. Szigfrid: Wagner óriási művének, a Nibelung-trilógiának második része a Szigfrid. Az összekötő kapocs a Walkür és az Istenek alkonya között. Nem önálló mű és az egészből kiszakítva nem is lehet helyesen és világosan fölfogni. A trilógia előjátéka : A Rajna kincse és első része : A Walkür, színre kerültek már nálunk. Mahler Gusztáv tanította be ezeket, valódi művészi munkát végezve. És, hogy az igazságnak eleget tegyünk, meg kell jegyeznünk, hogy a Szigfridet is előkészítette. Mahler fordíttatta le a szöveget és a díszletek nagy részét is ő készíttette ,el még Beniczky Ferencz intendánssága alatt. Sajnos, a betanítás munkája nem jutott már reá. Nagy hibát követett el operánk vezetősége, mikor nem hajlott ama tanácsunkra, hogy Szigfridet megelőzőleg a Rajna kincsét és a Walkürt is elő kell adatni. A zenei szükségességről ezúttal nem is szólva, a szöveg megérthetősége is megkívánja ezt. Ily elkülönítéssel, a közönség ama részét, melynek nem volt alkalma az előjátékot és az első részt meghallgatni, kizárja a Szigfrid-előadásból, ha csak olyas valamit nem akarnak meghallgatni, amit meg nem értenek. Szigfrid első előadását szombatra tűzték ki s ez alkalomból, olvasóink tájékozása czéljából, szükségesnek tartjuk röviden elmondani Wagner drámáját. A Rajna kincse, expozícziója a Nibelungdrámának. Ennek a zenéjét komponálta meg először Wagner, míg a szövegek közül az Istenek alkonya készült először „Szigfrid halála“ czim alatt. Az előjáték a Rajna mélyében történik. Ott őrzik a Rajna kincsét a vizi sellők, mig Alberich azt el nem ragadja tőlük. A megraboltak Logehoz fordulnak és Wotan segélyét kérik. Ez meg is segíti őket, de olyformán, hogy Alberichtől elveszi a kincset, azért, hogy megtartsa magának. De bajba kerül ő is. Mert Fafner és Fasolt, az óriások, akik megépítették a Walhallát, vagy Freiát, Wotan húgát követelik mint megígért jutalmat vagy pedig a Rajna kincsét. Ezt meg is kapják, de a gyűrűn, mely hatalmat ad a világ fölött, összevesznek, Fafner agyonüti Fasoltot és a gyűrűvel távozik. Az istenek pedig bevonulnak a Walhallába. A Walkür nem a vízben, hanem a földön játszik. Itt kezdődik a valóságos dráma. Siegmund betér Hunding házába és itt megismeri ennek nejét Sieglindet. Szerelemre gyúlnak egymás iránt és az asszony álomitalt ad férjének és Siegmunddal megszökik, bár tudja, hogy ez bátyja. A bűnös viszonyon megbotránkozott Fricka, férjét Wotant boszúra ösztökéli és ez megtiltja leányának Brünhildnek, a walkürnek, hogy Siegmundot, aki Hundinggal párviadalt vív, védje. Brünhild, aki tudja, mint szereti atyja Siegmundot, e parancs ellenére cselekszik. Wotan azonban széttöri Siegmund kardját és Hunding a védtelent ledöfi. Brünhildet pedig Wotan lobogó lángokkal körülvett sziklára száműzi, ahol addig fog aludni, míg egy férfi, aki félni nem tud, felébreszti. S ez Szigfrid, a trilógia második részének hőse, Siegmund és Sieglinde gyermeke, akit az asszony, menekülése közben, Mime barlangjában szült. Itt történik az első felvonás. Mime kardot akar készíteni, de Szigfrid valamennyit összetöri. Az egyetlen kard pedig, a nothung, Siegmund kardja, mely ellenállhatna a fiú erejének, ketté van törve. Ekkor lő Szigfrid, medvét hajtva maga előtt, melyet élve fogott az erdőn és most Mimére uszít: Hoiho ! hoiho! No fogd! no fogd! No fald! no fald! A csúf csalót. Aztán próbálja a kardot, melyet Mime elkészített, de a vas, első csapásával szerte szétszakad. Ekkor előhozza a nothungot és Szigfrid ráparancsol, kovácsolja ezt össze. Maga pedig kirohan az erdőbe. Ekkor jó a vándor (Wotan), aki elárulja Mimének a nagy titkot: Csak aki félni Nem tanult: Gyártja fegyvered. Mikor aztán Szigfrid meglő, Mime próbálgatja, hogy tud-e félni a fiú. De ez azt kérdi: mi az a félés? Nagyon szép úgy az eredeti szövegben, mint Radó fordításában, mint magyarázza Mime a félést: Jártad-e már a mély vadont, Ha szétterül a szürkület, Ha minden zizzen, zúg, izeg, Rémes morgás messze leúg, Szerteszéjjel száll a szikra. Furcsa fény fut a légen át? Mai számunk 16 oldal,