Magyar Hirlap, 1898. január (8. évfolyam, 1-31. szám)

1898-01-09 / 9. szám

2 etimlap 1898. január 9. enyészetbe. S itt van mellettünk Olaszország, itt vannak a Balkán független kis államai, melyeknél a politikai függetlenség nem pótolja a gazdasági erő díját ,s régi rabszolgaságuknál tán még súlyosabb függetegségben élnek. Ameddig a jszem ellát, Amerikától Japánig az egész föld egy nagy tankönyv, s a magyar mégsem akar belőle tanulni. Pedig hozzá kellene már látnia, végre valahára. Éppen a vámterület körül való viták során kellett volna átéreznünk, hogy a gazdasági függetlenség nem politikai ügyesség dolga, hanem gazdasági erőé. Mit érünk a legteljesebb külső függetlenséggel, ha a ráutaltság függésének révén elveszítjük, amit az önálló vámon nyertünk? Gazdaságában erős országot még a hazaárulás sem tud gyarmati függésben tartani, gazdaságilag gyengét a legszebb közjog sem tud önállóságában megvédeni. A mai világban, mikor már nemcsak titkon és láthatatlanul, de nyiltan, kimondottan és kizárólagosan gazdasági érdekek mozgatják a világot, a közjog inkább mint valaha nem lehet más, mint az ország gazdasági belső erejének politikai külső kifejezése. Míg Amerikában az elnököt is aszerint választják, aranypénzt akar-e vagy ezüstöt; míg Anglia gazdasági császárságon töri a fejét s Németország kikötőket keres az áruinak: mi még mindig nyakig vagyunk a grarominális politikában s a gazdaságiakból is csak arra gondolunk ami politikai sérelem. Míg a világ minden parlamentjei állandóan gazdasági kérdéseket tárgyalnak s ezek körül szakadnak pártokká, minálunk a modern fejlődés a parlamenten kívül, a malom alatt s a kazlak tövében tör magának utat. A mi parasztunk modernebb a mi urainknál, s mig ezek még mindég a régi kovás puskákkal bíbelődnek, odalenn már a Mannlichernél tartanak. Ha a jövő század hiába kopog az országháza kapuján, meghúzza magát a zsellér kunyhójában. Ott fegyvertársunk lett volna, így meg ellenségünk. Hát jól van ez így? ORSZÁGGYŰLÉS A sok zaj után beállt a csend. A törvényhozás asztalára visszakerült a munkástörvény s a tárgyhoz az utcza is hozzászólna. Nehány gyanús külsejű utczai politikust hamarosan eltüntetnek a Sándor-utcza tájékáról, — a t. Ház nyugodtan munkálkodhatik. Sima Ferenczet fogadása kötelezi: — Ha egymagam is, — de megobstruálom ezt a rabszolgatörvényt! Ez volt a szent eskü, — Sima beváltja szavát. Röviden beszél, de annál gyakrabban. Lázár Árpád, a Ház göndörfürtü jegyzője minden paragrafusnál megszólal: — Sima Ferencz! A Ház elámulva tekint a magyar Lecher felé. Az őszinte bámulat meghatja Simát, s egykét paragrafusnál nagylelkűen lemond a szó jogáról. A czimnél kezdi: — Az egyik nem számit! — igy végezett Simával Rohonczy az általános vitában. Most jön a riposzt: Hát Rohonczy ur számit, — jelenti ki Sima Ferencz, — de csak a kártyaasztalnál! így hamar jut el az első elnöki rendreutasításig. Ebből új erőt merít. A módosításokat már a czimnél kezdi: — Törvény az aratási munkálatokról ! — ezt ajánlja a törvényjavaslat cziméül, — elég ok arra, hogy a többség elvesse. Pedig Sima ezzel már az engedmények legvégső határáig ment el. Nem is oly rég volt, — az általános vitában — Sima Ferencz ezt a czímet szánta Darányi javaslatának: — Törvény a rabszolgatartásról! Ma kevesebbel érné be. A vihar eldült, ez égen bárányfelhők úszkálnak, ilyenkor Sima Ferencz szivébe is belopódzik egy kis szentimentalizmus. Olyan meleg pillantással tekint Darányira, hogy ez már-már meginog, de egy egészséges fordulatra a terjedező melegség újra szétfoszlik. — A javaslatból csak osztályparlament csinálhat törvényt! — dörgi a szentesi Cicero, s felkelti a miniszter lelkében a közeli mult visszhangját. — Sima képviselő úr módosítását nem fogadom el, — ez a miniszter sztereotip válasza. Különben Sima Ferencz ma az éleshangú bevezető szavak után teljesen tárgyilagosan foglalkozott a javaslattal. A vitában kívüle Örley Kálmán, Végh Arthur, Kristóffy József, Harkányi János báró, Makkfcdvay Géza, Győry Elek, Visontai Soma és Pichler Győző vettek részt. Darányi miniszter előterjesztéseik alapján több olyan módosításhoz járult hozzá, melyek a törvényjavaslatnak egyes nem eléggé szabatosan szövegezett rendelkezéseit világosabbá teszik. Már ma enyhítettek néhány a munkásokra nézve kedvezőtlen és túl szigorú rendelkezésen, s a részletes vita során a nyolcvan szakaszból álló törvényjavaslat 25. §-ig jutottak el. Ha így haladnak tovább, a jövő hét első napjaiban berekeszthetik az ülésszakot. A mai ülésről alábbi tudósításunk szól: * Elnök: Láng Lajos. Jegyzők: Teleki Sándor gr. Nyegre László, Lázár Árpád. A kormány részéről jelen vannak: Bánffy Dezső br. miniszterelnök, Lukács László, Perczel Dezső, Darányi Ignácz, Dániel Ernő. Hitelesítették a múlt ülés jegyzőkönyvét. Elnöki előterjesztések: Ennels: Bemutatom Széchényi Tivadar gróf Vasvármegye muraszombati választókerületében megválasztott országgyűlési képviselő megbízólevelét. Megvizsgálás és jelentéstétel végett az igazoló állandó bizottságnak adatik ki. Bemutatom Schwicker Henrik képviselő levelét, melyben bejelenti, hogy a közoktatásügyi bizottságban viselt tagságáról lemond. Tudomásul vétetik. Bemutatom Pozsony vármegye közönségének feliratát, a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877: XX. t.-cz. 291. §-ának módosítása iránt. Tóth István és társai szalkszentmártoni lakosoknak, továbbá a dömgödi, a dunavecsei és solti függetlenségi olvasóköröknek Benyovszky Sándor gr. képviselő által beadott kérvényeit, önálló vámterület és jegybank létesítése iránt. Tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatnak a körvényi bizottságnak. Harmadik olvasás: A vám- és bankügyek ideiglenes meghosszabbításáról szóló javaslatot harmadik olvasásban is elfogadják. Következik a munkaadók és mezőgazdasági munkások jogviszonyainak szabályozásáról szóló törvényjavaslat részleteinek megvitatása. A czímnél Sima Ferencz: Rohonczy Gedeon az általános vita alkalmával azt mondta őróla, hogy ő nem számít. Erre az a válasza, hogy Rohonczy a társadalmi életben csak a kártyaasztal mellett számít. Elnök: A képviselő urat ezért a kifejezéséért rendreutasítom. (Helyeslés.) Sima Ferencz: Emlékébe idézi a Háznak, hogy akkor, amikor Rohonczy azt mondta ő róla, hogy ő nem számít, senkinek se volt ellene szava. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy ha ilyen körülmények közt még egy rendreutastki nem csapnak, ha kicsapnak, akkor meg nem csapnak». Este felé aztán együtt ment el vendégével az öregekhez. Ezt a találkozást örökité meg Petőfi «Füstbe ment terv» czimü versében. Szűcs János szemtanúja volt e kedves jelenetnek. Azután sokáig ott maradt Petőfi a szülői háznál. A Duna ez alatt kiáradt, szakgatta a partot. Egy este együtt sétált a parton uj czimboráival, a rektorral, a káplánnal és a preceptorral. A rektor járt székül a viz felöl. Egyszer csak leszakadt alatta a viztöl alámosott part s Szűcs János belezuhant a megáradt hullámba, mely az örvény felé sodorta. Ekkor Petőfi gyorsan beleugrott egy a fűzfához kikötött halászladikba, s kezébe ragadva az evezőlapátot, beérte a csónakkal a már fuldokló rektort. Azzal a csónakban heverő halász-szigonyt felé nyujtá: «csípd meg rektor !» s ezzel a mentő eszközzel kihúzta az örvényből a csónakba. — Azt hittem már, hogy nem írsz több búcsúztatót, rektor, hanem majd én írom meg a tiedet: «Partja felé a tónak, Ültél a reménycsónak». Mikor aztán hazafelé siettek, a halálból megmenekült rektor azt kérdező a pajtásaitól: «ugyan mire gondoltatok, mikor én ott a víz közepén habuczkoltam?» — Én bizony arra gondoltam, szólt a káplán, hogy ha te ott veszel, a Zsuzsika özvegységre marad. (Éhez irt verset Petőfi.) — Én meg arra gondoltam, mondá a preceptor, hogy mi lesz akkor a padlásra felhordott búzából, árpából. Petőfi csak unszolásra válaszolt. — Nem akartam, hogy veszteddel megszomorits, csak a magam érdekében tettem. Egy ilyen jó pajtást nem hagyok elveszni. Tudom, hogy te szabadítottál ki az apám haragjából. Én téged a Dunából. Most már kvittek vagyunk. A pajtások egyike azt mondta, hogy e tettéért Petőfinek a mentő érdemkeresztet kellene adományozni. Ennek az ötletéből támadt a vers: «Fakereszt illet megváltók titeket». Petőfi még tarokkozás közben is verseken törte a fejét, s a nyereségjegyző papír túlsó oldalán az ultimafogás mellett is megszületett a vers. Egyszer aztán Petőfi szülei ott hagyták Dunavecsét, átköltöztek Szalkszentmártonra. Azontúl ő is oda költözött hozzájuk. De azért a dunavecsei pajtásokkal való barátkozás nem szakadt félbe. A két város között van egy erdő, annak a szélében egy több százados cserfa. Ez volt a találkozó helyük, ahol derült nyári estéken összejöttek. Később Fülöp Gyuri is ott volt. Petőfi ott e terepély cserfa alatt olvasta fel költeményeit, amiket azok nem is mindig dicsértek meg. Szokása volt a költeményei szélére a saját arczát és alakját torzítva felrajzolni. Azokat megőrzés végett átadta Fülöp Gyurinak, annál jó helyen voltak: nála volt a helység archívuma. A nagy cserfa tetejében egy holló károgott, a lombja között egy fülemüle énekelt: ne lássátok, mondá Petőfi, milyen szépen megfér két dudás egy csárdában! Mert nem kapnak fizetést.» Ez a négy vidám czimbora volt az, akikhez Petőfi azt a halálsejtő hattyúdalát irtai Dunavecsére, egyikét legszebb költeményeinek.] Másban is nyilatkoztak halálsejtelmei. Egyszer azt mondá pajtásainak: a Ha meghalok, ti terítsetek ki; a sokat gyalogolt, de el nem fáradt kitartó lábaim egyenest álljanak, mint katona koromban, kezeimet szivemen imára kulcsoljátok, hogy ha már egyebet nem tehetek, a másvilágon is a népszabadságért imádkozzam. Életemben mindig a korlát