Magyar Hirlap, 1930. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-02 / 27. szám
Vasárnap hírlap wm—"^^hrmMwrwTrn Dráma a francia ki írta: ANDERSEN GYÖRGY Az éjjel eldördült a revolver az Ornam partján. Eddig csak a Szajnaparton volt divat a szerelmi lövészárokharc. Ma éjszakáig csak Párizs specialitása volt, hogy megint szerelmesek, elhagyott hitvesek, megcsalt férjek pisztollyal vettek elégtételt maguknak kegyvesztettségükért, mondván: vagy az enyém leszel vagy senkié. Az elmúlt éjszaka csendjében aztán annál nagyobbat visszhangzott az a dörrenés, amely a Fény és a Szerelem Városától harmadfélszáz kilométernyire, alig húszezer lakosú városka békéjén s egy hűtelen asszony szívén ütött lyukat. A kicsiny ólomkúp nyomban megölte Madame Revillont — és megölte egyben azt a hiedelmet is, hogy a „szűz vidék“ erkölcsei jobbak, különbek a fővároséinál. Bebizonyította, hogy a szőlőhegyek alján, búzaföldek közepette nemcsak a ruházkodás, a lakás- és életberendezkedés legapróbb részletei dolgában utánozzák Párizst, hanem a társadalmi érintkezés minden csinját-bunját szerelmi komplikációkkal körítve is sikerült átplántálni azokba az apró városokba, amelyek látszatra aludni térnek este tízkor s amelyekben ritka a kétemeletes ház. Most itt ülök a vonaton, amely kelet felé rohan. Tanulmányútra megyek az Ornain folyócska partjára, Bar-le-Duc-be, ahol ma reggel drámára ébredtek a tizennyolcezer lakók. Szerelmi drámára, amely megbolygatta csöndjüket, életüket s egyszeriben az érdeklődés közepébe sodorta a híres Meuse département szelíd erkölcsű fővárosát. Vájjon változtatott-e a kisváros életén a Dráma, amellyel találkozása akadt? Vájjon ott hordja-e még homlokán a véres gyolcsot, amelyen a hűtelen asszony élete halott virággá préselődött, avagy a fekete zászlót, amelyet kitűztek a társaskör padlásablakába, a férj-tagtárs iránt való részvételéül? Ahol Attila vereséget szenvedett A vonat déli egy órakor indul és noha Strassburgon és Stuttgarton át Budapestig is elfut — legalább is néhány vagonja és néhány utasa — nincs benne étkezőkocsi. Aki abban a hiszemben száll fel, hogy majd ott költi el ebédjét a kerekes restaurantban (mint ahogy e sorok írója cselekedte), az bizony éhesen utazik. A gőzös három óra hosszat robog egyhuzamban. Nem áll meg egy pillanatra sem, úgyhogy még a peronokon árult sonkászsemlyével se lakhatik jól az éhező utas. Az osztrák Bundesbahn néhány elegáns Pullmannján kívül az egész vonat vacak, öreg vagonokból áll. A folyosón sok a német és főként az elzászi dialektussal ejtett német szó. Elrohanunk La Fontaine pátriája, Chateau Thierry mellett egyre-másra szeldegéljük a Marne folyását. Epernayben beintegetnek hozzánk elfutó iramunkban a pezsgőgyárak. Moet et Chandon és a többiek. Mindenfelé régi hagyatékos s büszke ódonsággal épült, marcona templomok, karcsú várkastélyok koronázzák a dombtetőket. Arrébb végigszáguld a vasparipa a catalaunumi síkon, ahol másfélezer esztendeje Attila hűn királyunk csatát vesztett Aétius és Theodorik ellen. Vitry-le-Francois földszintes házikói előtt persze szintén nem állunk meg. Csak lebegő fehér füstje keszkenőjével integet át hozzájuk a hetvenkilométeres irammal vágtató „rapide“. Ezt a városkát Első Ferenc, a franciák királya építette, azért is nevezik Vitry-le-Françoisnak. Azelőtt Vitry-en-Perdois volt a városka neve, amely 1144-ben tűzvésznek esett áldozatul. A megüszkösödött házak sokáig ott meredeztek a síkon és akkor Vitry-le-Brulének keresztelték el, vagyis Elégett vitrynek. Csak négyszáz év múltán épített új várost Francois király a hajléktalan vitrybelieknek. Csendélet a hősök emlékszobra alatt Mire berobogunk Bar-le-Ducbe, megérkezik az alkonyat is. Nagy, köddel bélelt alkonyat, amely valahonnan a Marne felöl jön és ráfekszik az Ornami-parti házakra. .4 perronon pezsgőt kínál a gumikerekű, tolható büffékocsi tányérsapkás legénye. Tíz frank a félliteres üveg. Általában minden olcsóbb, mint a fővárosban. A pályaudvar előtti térségen jókora bronzszobor hirdeti az 1871-ben elesett hősök emlékét. A tövében pislogó karbidlámpás fénykúpjában, sátras kocsijába hajolva tizenhat-tizenhétesztendős csinosarcú leány árul narancsot, földimogyorót és sültgesztenyét, öt óra után, amikor a közeli elemi iskolából kitódulnak a gyerekek vagy egy tucat ifjú francia polgár errefelé veszi útját. Az ifjak apraja hét-nyolcesztendős, a nagyobbacskák a kilencedik, vagy tizedik életévüket tapossák. Szegény gesztenyesütő lányka amúgyis nagyon árva, senki a világon nem áll meg kerekesboltja előtt, hogy valami apróságot vásároljon. A gyerekek tehát felkarolják s a maguk módján udvarolnak neki. Önagysága ráér, hogy ifjú hódolóival foglalkozzék. Csak éppen félretolja a füzetesregényt, amelynek olvasásába eddig belemélyedt. Az iskolásfiúk kört képeznek a naranccsal, gesztenyével bélelt kocsi körül, amely mögött ott hajol feléjük a sült geszernye ábrándosarcú tündére és cerclet tart. Nagy, komoly diskurzus fejlődik ki közötte és az elemisták között. Mintha titokról beszélnének nagy bizalmasan. Közelebb lépek. Talán a drámáról cserélnek eszmét s tán újabb részleteket tudhatok meg. Ö nem. Egész egyszerűen apró hitelügyleteket bonyolítanak le. A sültgesztenye és a mandarinok bar-le-duci tündére, házában a hetvenegyes hősök emlékszobrával, néhány maronit ajándékoz el nagy kegyesen apró lovagjainak, akik ennek ellenében férfiúi szavukat adják, hogy ha pénzre tesznek szert, egyedül hozzá jönnek majd vásárolni. Aztán hosszan beszélnek iskoláról és megint narancsokról. Kicsit hajbakapnak s bokszolódnak, persze csak a fiúk egymás közt. Majd elindulnak hazafelé. Hidak, parasztok és a dráma részletei Vagy öt különböző korú és nagyságú híd visz által az Ornain nevű keskeny folyón a város szíve felé. Boulevard de la Rochellenek hívják a főuccát, de uccája és szobra van Exelmans marsalnak és Oudinotnak, a város két híres szülöttjének is. A folyóparton még sűrűbb a köd és nagyobb a csend, mint egyebütt. Egy ósdi magtár előtt lisztes zsákokat rakodnak a munkások, akikre ráporzik a búza őrlete, úgyhogy messzire elfehérlenek s kísérteteknek látszanak az árva sarki lámpa fénypalástja alatt. Arrébb a rádió hangosan beszélője Puccini-zenét trombitál ki a szürkeségbe. „Be szép az élet s mégis meg kell halni ...“ És az Ornain habjai nesztelenül viszik tovább a sugárkát. A főutcán néhány kétemeletes ház. Szép postapalota, mellette néhány bank. Párizsi nagyáruházak fiókjai. Az egyik bank előtt vállára vetett tarisznyával már vagy negyedórája öreg földmíves áll és az egyik államkötvény-kibocsátási s aláírásra felszólító plakátot olvassa. Szakasztott olyan, mint a magyar paraszt, aki ha beruccan a kisvárosba, szintén kitanulmányozza a bankok kirakatába akasztott csalafinta hirdetményeket. Még a ruházata, a lebegő pantalonja meg a széleskarimájú fekete kalapja is hasonlít a magyar földmíves viseletéhez. Csak éppen, hogy ez az itteni paraszt gyakorlatból tudja, mi a demokrácia és évtizedek óta gyakorolja az általános titkos választójogot. A cukrászdában, ahová betérek, hamarosan diskurzusba elegyedem a tulajdonosnővel. A dráma felől érdeklődöm. Melyik drámáról? — kérdi. Hja arról a kicsiségről, amely a Revillon-házban esett meg? Istenem, úgymond, az előrelátható volt, már az egész város tudott őnagysága kettős életéről. Valaki névtelen levelet írt a férjének. Állítólag egy másik férjes asszony a tettes, aki szerelmes Revillon úrba — és aki a dráma után, amely természetesen felmentéssel fog végződni —, azt reméli, hogy az özvegy őt veszi el feleségül... Bizony, bizony, változnak az idők. 15— 20 évvel ezelőtt még nem lehetett volna maradása a helységben olyan embernek, aki megölte a tulajdon feleségét. De hát manapság másként van. Párizsban olyan gyakoriak az ilyen dolgok. Egészen természetes, hogy a vidék is eltanulja a módját és követi a példát. Nem, ne higyje senki, hogy ez az eset szenzációszámba ment Bar-le-Duchek. Hogy egy „cocu“ megölte a hűtlen feleségét! Már nem is igen beszélnek róla. Az újság, a L’Eclaire de l'Est (A Keleti Villám) megírta a részleteket és azzal az egész ügy le is van tárgyalva. A ház, ahol a dráma történt s ahol az asszonyt felravatalozták, itt van a szomszédos kisuccában. De azon sincs semmi érdekes látnivaló. Két apáca voltt a ravatal mellett. A férjet persze letartóztatták. De hát a tárgyalás után biztosan kiszabadul. A barbe-duca esküdtek sem ítélhetnek másként, mint a párizsiak. Különben is — mondja szelíd gúnnyal a cukrászné — eddig is csak egy betűnyi különbség volt miközöttünk, meg a párizsiak között. Ha így haladunk, akkor ez az egy betű is hamarosan eltűnik. (Franciául tudniillik a párizsi lakos: párisien, a bhar-leduoi pedig barisien). Poincaré szülővárosa és lotharingiai Lujza örök szerelme . Erre a drámára egyáltalán nem vagyunk büszkék. Sokkal inkább arra, hogy Raymond Poincaré, a köztársaság volt elnöke, a frank értékének visszaállítója itt született a mi városunkban. Meg aztán nagyra vagyunk a templomainkkal is. Menjen el a Saint Pierre székesegyházba, amely fenn emelkedik a dombtetőn, a Magasvárosban (Villé Haute), nézze meg René Chalons, orangei herceg síremlékét, amelyet felesége, lotharingiai Tujza emelt részére s amely örök szerelmének szimbolizálásául egy csontvázat ábrázol. A csontokról már lemállott a hús, de szemeiben még ott a szerelem tüze.Szivet tart a felnyújtott bal kezében. René de Chalons szivét egy arantj-etüibe zárták s ezt az aramyszivet odaillesztették a márványcsontváz kezébe ... Megfogadtam a cukrászné tanácsát. Revillonék háza helyett felzavándokoltam a hegytetőre a bar-le-duci Szent Péter-templomba. A Magasvárosba, amelynek ódon házai úgy koronázzák a dombtetőt, mint valami különös antik citadella. Alant szinte aluszik az egész város, noha a Boulevard üzletsorainak fényes kirakataiból a ködön keresztül is felszűrődik a csillogó világosság. De annak, aki Párizsból jön, mégis halottnak látszik itt minden, mert itt csönd van, örökös, zavartalan, alvó csönd. Van ugyan egy-két automobil, van ugyan néhány szép kirakat, néhány szép ucca és szép templom. De azért mégis csak aluszik itt minden. A köd rátelepedik a lelkekre éppen úgy, mint a házak tetejére. Meggördül az utcákon, mint egy óriási puha és szürke szőnyeg, amelyet láthatatlan kezek göngyölítenek le. Még a ,,Dráma" se tudta kizökkenteni halott nyugalmából, ködös csendjéből a francia kisvárost, amelyben este kilenckor elalusznak a lámpák, akár ha egyetlen nagy fúvószál oltaná el őket. Csak a Tour de l'Ilorloge óráját világítja meg egy láthatatlan lámpa, amely egész éjszaka égve marad. A sűrűsödő ködben, amely hideget hoz észak felöl, csak ez az egy kerek fénypont látszik az álmodó Bar-le Duc-ból. Az is belenyúlik a magasba. Messze túlszárnyalja a Ville Haute házait úgy, hogy az ember úgy látja, azt hiheti, a hold sugárzik sejtelmesen és igen magasan a város felett, az mutatja az utat az éjszakai vándornak. Ez a hold azonban tiszta, kék egy éjszakán a pontos időt is megmutatja. Elmúlt éjszaka, amikor a revolver eldördült Bar-le-Duc-ben — a Tour de l'Horloge órája pontosan fél egyet mutatott... 1930 február 2. 15 Látványosság · Atlantis Kávéház Teréz körút 32. Minden délután és este KÖRÖS FERI Muzsikállip Meleg és hideg vacsora. Polgári árak. Pola Negri a Szenes érti Keszlény községben született A kis trencsénmegyei falu anyakönyvéből hitelesen megállapították a világhírű filmdíva születési adatait Pozsonyból jelentik. A Szlovenszko-Kraina jelenti, hogy a trencsénmegyei Keszleny község anyakönyvéből megállapították, hogy Pola Negri, a világhírű filmsztár, egy Chalupecky János nevű neszlényi illetőségű lakatosnak a lánya és Chalupecky Apollónia a valódi neve. A filmművésznő apja évekkel ezelőtt Lengyelországba vándorolt ki, ahol később — Varsó mellett — kis földbirtokot szerzett magának. Pola Negri gyermekéveit Neszlényben töltötte. A községben vannak még, akik emlékeznek, hogy a már világhírű filmsztár hosszú időn keresztül jelentős pénzadományokat küldött ott élő nagyanyjának. iiuBjjauuaaDaMMMM———a—a—————a———■omran« Az amerikai vasutak villamosítása Puky Péter előadása a Magyar Mérnök és Építész Egyletben A Magyar Mérnök- és Építész Egyletben szombat este Puky Péter államvasúti mérnök — aki elnyerte a Smith Jeremiás-féle egyik ösztöndíjat és tanulmányozta az Egyesült Államok vasútjainak villamosítási ügyét — tartott vetítettképes előadást amerikai áljáról. Az előadó először általában ismertette a villamosítás ügyét, majd rátért az első nagyobb körzetnek, New York környékének villamosítására. Itt egyrészt egészségügyi szempontok, másrészt a forgalom rendkívüli sűrűsége kényszerítette erre a vasutakat. — Hogy érzékeltessem, milyen nagy a newyorki vasúti forgalom — mondotta Puky Péter —, elegendő, ha összehasonlítom a Grand Central és Pennsylvania pályaudvarok forgalmát a budapesti keleti pályaudvaréval. Míg a Grand Centralon naponta 457, a Pennsylvanián 1095, addig a keleti pályaudvaron 153 vonat érkezik, illetve indul. Ami az előbbi sorrenden 4000, továbbá 7170, illetve 2031 kocsit, azaz 134.000, illetve 240.000 ulust jelent naponta, a keleti pályaudvar 47.890 utasforgalmával szemben. Puky mérnök ezután rátért a második körzetnek, a virginiai szénmedencének az ismertetésére, ahol a villamosítást a nehéz terepviszonyok tették szükségessé. Olyan meredek pályák vannak itt, amilyeneket, a mai Magyarországon nem találtunk. A legkisebb kanyarulatú sugár nyíltvonalon 145 méter, holott nálunk ez nem megy 300 méter alá. A vonatok legnagyobb súlya 9030 tonna, vagyis kilencszer olyan súlyú, mint a mi tehervonataink. 1927-ben ezen a területen 12 nagy mozdony szállított annyi szenet, mint amennyi 1913-ban a régi Magyarország egész szénfogyasztása volt, vagyis körülbelül 14 millió tonnát. Az itt használt villamosítási rendszer hasonlít a tervezett budapesti hegyeshalmihoz, csak a mozdonyok térnek el a mieinktől. A harmadik körzet a Sziklás és Cascade hegységek áttörésén vezet a Csendes-óceán felé. A villamosítást itt a rendelkezésre álló nagymennyiségű olcsó vízi energia tette indokoltá. Itt Puky mérnök érdekes ismertetést közölt a tavaly megnyílt Cascade-alagútról, amely a világ 5. legnagyobb alagútja. Ez tizenkét és félkilométer hosszú, három évig készült, ezalatt 1800 munkás dolgozott rajta állandóan és tizennégy millió dollárba került. Ezen a vidéken, amely 1804-ben még olyan elhanyagolt volt, hogy expedíciót küldtek a felderítésére, ma is még nagy szenzáció a vasút. Az alagút megnyitása valóságos népünnepély jegyében folyt le. Az alagút mindkét nyílását papirossal ragasztották be és az első vonat úgy futott neki a papirosnak. Ezt rögtön megsürgönyözték az alagút másik bejáratánál állóknak, akik érthető, megfeszített izgalommal várták, mikor fogja a mozdony átszakítani a papirost. Előadásának végén Puky mérnök utalt a most meginduló hazai villamosításra is, amelynek indokául a racionális energiagazdálkodást jelölte meg. Majd röviden ismertette a kilenc nagy vasúttársaságnál végzett tanulmányait és azt a hét vízierőművet, amelyek közül öt a Missisipi folyót, kettő pedig a Niagara vízesését használja ki. Ezek ugyanis szétszórva feküsznek a különböző vasúttársaságok vonatai mentén. Négy nagy villamos mozdonyépítő gyárat is meglátogatott, ezenkívül több nagyüzemet és gyárat is megtekintett, így a detroiti Fordgyárat is. Az érdekes előadást a jelenlévő nagyszámú közönség tetszéssel fogadta. — ■HSHIII—E■——B———! Schober kancellár római utazása Bécsből jelentik: Schober kancellár hétfőn reggel utazik Rómába. Római tartózkodása előreláthatóan három napig tart. Vele megy Aurili bécsi olasz követ is. Schober elsősorban pénzügyi és kereskedelempolitikai kérdésekről tárgyal majd az olasz kormánnyal. ij FinvKtpfiszen jmf újdonságok-SSUCI rőt értesítőt Ingyen és bérmentve küld: franaissJózsef Budapest, Iv. Kerület Sütő UtCa 2. SZ. Deák Ferenc tér sarok