Magyar Hirlap, 1930. december (40. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-25 / 293. szám

72 1930 december 25. HIPLAP pártiakra, hogy olyanok, mint az a baba, aki nem a szakácsné, hanem a konyha sze­retője.“) Én, a sír széle előtt álló aggastyán. (Kossuth Lajos mondata az „Irataim az emigrációban.“) Aszfaltbetyár. (Kenedi Géza kifejezése.) Tanbetyár. (Kozma Andor kifejezése azokra a taní­tókra, akik verik a gyerekeket. Ezekre előbb Tóth Béla írta híres cikkében tanácsként a gyerekeknek: Üsd vissza!) Szegények vagyunk, de becstelenek. " (Rákosi Viktor mondása.)­­ Ne hagyd magad, Schlézinger! (Egy feledésbe merült bohózatból való. Később Sándor Pálra alkalmazták első vá­lasztásakor, amikor még Schlézingernek hív­ták.) Belügyér, külügyér, pecsétőr. (Madarász József kifejezései a belügy­miniszterre, külügyminiszterre, igazságügy­miniszterre. Ugyancsak az övé.) Kétlovas fényűzőszekér.­­ (Fiáker.) Vezércsillagom.­­ (Jókai írta Rudolf főhercegre.) Valahogy csak lesz, mert még úgy soha­sem volt, hogy sehogyse lett volna. (Justh Zsigmond írta a „Puszta könyvé­ben“.) Ott vagyunk, ahol a mádi zsidó. (Lukács­ népszínművéből Tóth Béla így alkalmazta: Ott vagyunk, ahol a mádi regáló­­bérlő.) Távollétével tündü­klik. (Tóth Béla szerint ő alkalmazta először­­Tacitusból.) A világ csak hangulat ! (Reviczky Gyulától.)­­ Magyar Géniusz. (Hermann Ottó használta először. „Ma­gyar Glóbusz“ — régi.) Fiumei cápa. (Az a hír, amelyik minden uborkaszezon­­ban megjelent a lapokban s ezek is: Siófoki pofon — Nagymarosi pofon.) Mese a varrógépről. (Kiss József költeményeiméből lett szálló­ige. Ennek mására írta Szomaházy a követ­kező szállóigévé lett regényt: Mese az író­gépről.) Esti levelek. (Tóth Béla szállóigévé lett ujságrovata. Később szállóigévé lett rovatéira: Tarka kró­nika.) Szép, szép­, csak folytassa. (Ferenc József mondta tömegkihallgatá­­s­okon azoknak, akiktől megkérdezte, hogy mivel foglalkoznak. Legtöbbhöz azonban ezt a kérdést intézte: Milyen volt önöknél a ter­més?) Hazad Véray János. (Az utazó fűzfapoétáról így nevezték el a kocaköltőket. H. V. János tette szállóigévé in­tan­dó haragos verseiméről és alcíméről a következőket: Megrovási kaland; írtam dü­hömben.) Közgazdasági tevékenység. (Tisza Kálmán alkalmazta védekezésként ezt az üzletes képviselőkre.) A nagy pör, amely ezer éve folyik , ma sincs vége. (Eötvös Károly így nevezte a zsidók elleni vérvádpöröket. Róla, aki gyakran kezdte így mesélgetéseit, lett szállóigévé: Veszprémi Hikuskoromban.) Mennyi toll, mennyi fegyver. (Ferenc József mondta a kiállítás sajtó­­pavillonjában.) Törzsfőnökök. (Budapest városi vezetőit, különösen Hű­vös Józsefet, Radóczát, Tenczer Pált, Rémit, Ehrlich G. Gusztávot nevezték így.) Tékozló apa,­­Rákosi Jenő mondta Magyarországra, amikor nagy tömegekben indult meg a ki­vándorlás. Az amerikai magyar zászló bú­csúztatásakor mondta ugyanő s tette jel­szóvá ezt, hogy: Harmincmillió magyar.) Harmincmillió magyar, Jézus nevében! (Ezzel a jelszóval indítá meg Rákosi Jenő a Budapesti Hirlapot.) Falusi basák. (Id. Ugrón Gábor nevezte így el a szolga­bírókat, községi jegyzőket.) Nyilatkozott a megboldogult. (Egy nagynevű szerkesztő közölt beszél­getést egy külföldi tudóssal, akiről kiderült hogy évekkel azelőtt meghalt. Akkor lett ez szólásmondás.) Alulról kell kezdeni. (Állítólag Andrássy Gyula édesanyja mondta, amikor fia , államtitkár lett.) Nem boldog a magyar. (Szemere Miklós mondta egy Széchenyi- lakomán, pár hónappal azután, hogy több mint egymilliót nyert a bécsi Jockey Club­ban kártyán. Ugyanakkor az ismert „Kár­pátoktól az Adriáig“ mondást így alkal­mazta: Tokajtól az Adriáig, Faubouig Sant Leopold. (Tóth Béla nevezte el így a pesti Lipót­várost a párizsi Faubourg Sant Germain után.) Azok a néma, nagy tragédiák, hol szó nem foly, csak titkolt könny pereg. (Kiss József írta.) Pakolj, zsidó, múlik a vásár. (Idézet egy rövidéletű népszínműből.) Kalocsa Róza. (Fogalommá lett tánc- és illemtanáról fo­galommá lett ez is: Tánc és illemtanár.) Folt, amely tisztít. (Echegerati dráma címéből lett ez a szálló­ige, amelyet később tréfásan így is alkal­maztak: Folt, amely piszkit. Herbertek. (Károlyi György gróf nevezte így Tisza Kálmán fiát, Istvánt, Andrássy Gyula fiát, Gyulát Bismarck és Gladstone Herbert nevű fiáról. Így mondta a parlamentben: „Ezek a Herbertek olyan koravének, mintha töpö­rödött aggastyánok lennének.“) Méltóságos Népgyűlés! (Kant Ivor báró mondta.)­ Adyendréskedés. (Tóth Béla írt így az Ady körül tömörülő új költőkről, akiket így hívtak: Holnaposok; Nyugatosok.) Szervas, Prsézsmna. (Egy népkuplé szállóigévé lett refrénje.) Osztráknak Bécs, magyarnak Pécs. (A pécsi Schönwald cég hirdetései.) Generálszaft. (Állítólag Pázmándy Dénes nevezte így el azt a lét, amelyet a pörköltre öntenek.) Szabolcs­ka, költőcske. (Ady mondta gúnyosan Szabolcskára.)' ' Tudja a jó mindenható, mi is azon sírni« való, hogy a ménes ott legelget a kondo­­rosi csárda mellett. fSzabolcska-idézet a Grand Caféban-bóL^ Hej, ha ez a csárda Tisza partján volna, az is, ami folyna, tudom, másként folyna a Idebent azóta csak egy legény volna. (Szabolcska-idézet a „Salzburgi csapszék­* ből.) Haas és Deutsch, azelőtt Magyarország. (Akkor lett szállóigévé, amikor a Haas és Deutsch cég mindent összevásárolt, minden üzletben benne volt.) Turin! Remete. (Így nevezték élemedett korában Kossuth Lajost.) amiknek célja csak a csók, csak addig élnek, amíg a két száj érinti egymást. De az olyan csókok, amik nemcsak éppen önmagukért­­vannak, amik beszédes, forró, szerelmes, muzsikáló szavai a szeretetnek, el nem hal­nak, ha már csak messziről visszhangoznak is felénk. És úgy éreztem, hogy az életem egyetlen, hagy, szép ajándéka ez a másodszori talál­kozás. Hogy amit egyszer elmulasztottam, most megmenthetem. Emlék, amit elrakha­tok a közelgő, rémítgető esztendőkre. Tamásé leszek — határoztam el — csak jöjjön és kérjen, csak egyet mondjon el régi, szelíd, tiszta szavaiból. Ott ültünk este az erkélyen, ami messze felnéz a tenger fölött. Dagály volt, a víz húsz méternyire merészkedett a szálloda falától. Hallgattuk a víz zúgását, ami olyan volt, mint távoli mennydörgés, néztem a messzi víztornyot, a messzi csillagokat és Tamást, aki, azt hittem, közel van hozzám. Pedig a férfiak néha messzebb vannak tőlünk, mint a csillagok. — Emlékszik? — kérdeztem tőle és kezébe tettem a kezemet. Elértette, mert ő is arra gondolhatott, amire én. — Emlékszem. A szívemből a lüktetés fölszaladt a tor­komba. Ott éreztem, magamtól egy lépés­nyire, azt a boldogságot, azt a tisztult örö­möt, amit soha meg nem ízleltem, a kincset, aminek kamatjaiból élhetek majd. — Milyen szép volt — mondtam. — És én, én milyen szamár. Félve, halkan leheltem ezeket a szavakat. A szemérem, ami megköti az asszonyt, ha felkínálni akarná magát, az a megszégyenítő alsóbbrendűség, ami elvesz tőlünk minden jogot, amivel a férfiak olyan büszkén élnek, lehalkította a szavamat. Pedig ugy-e, nyíltan és szégyentelenül, hányszor provokáltam én magam a férfi kezdeményezését, ha a vérem feléje hajtott. De most úgy éreztem, hogy nem szabad, hogy elriasztanám vele Tamást, aki romantikusan akarja látni a nőt, Virgi­niának és én szerettem volna Virginia lenni mellette. _ : — Szép volt? Dehogy. Szörnyen buta ha­tória volt és magának volt igaza, hogy nem akart belőlem. Ostoba kamasz voltam, azt hittem, az élet, a férfi és a nő viszonya roman­tikus gitárpengetés. A levegő, a szél, amit a tenger messzi viharai küldtek felénk, egyszerre olyan hi­deggé vált. És Tamás folytatta: — Maga gyógyított meg ebből a betegség­ből és köszönöm magának ezt, Mária. Ke­mény volt a lecke, de jól megtanultam. És más ember lettem. Olyan, amilyennek maga akart talán, amilyen, ha akkor lettem volna, más emlékeim lennének magáról. Igen, Mária és ez az egy nagy vereség után az életem győzelmek sorozata volt. Győzelmek... — És fáradtan legyintett a kezével. — Sok asz­­szony lett az enyém, mert akartam őket, büszkén, gőgösen, parancsolón. Csak éppen azt nem tudom, hogy szerettem-e v úgy semmi esetre sem, mint akkor.. .És többé már nem is tudnék úgy szeretni — Istennek hála... Lassan visszahúztam a kezem. Szerettem volna sírni, valakinek a vállára borultan, de ki van az én életemben, akinek a vállán el­sírhatnám magamat? Tamás utána nyúlt a kezemnek, öh, igen, akarta, hogy az övé legyek. Nem kérte. Akarta. Úgy, ahogy mindig, mióta tőlem el­ment és ahogy azóta mindig sikert aratott. Nem szerelmet kért, csak engem, magamat. A szavaiban már nem az a gyengéd rajon­gás szólt, mint akkor régen. Pedig hogy sze­rettem volna őt. Ha most lát istennőt ben­nem, most, amikor már el kell hitetni velem, nem régen, mikor magam is tudtam, hogy az vagyok. És elutasítottam Tamást. Nem büszke sza­vakkal, keményen, mint azokat, akik később mégis legyőztek, de szelíd szavakkal, vissza­vonhatatlanul. Mikor otthagyott, áthajoltam az erkélyen és lesírtam a tengerbe. De közben tudtam, hogy milyen haszontalan az asszonyi könny, hogy elvész a sötét, hideg óceánban. ★ A szerelem az asszonyok mestersége.­­A férfiak önzők, vakok és buták. Soha nem értik meg a pillanatot. Párizs, 1930 november. Csonka államiság. (Apponyi Albert mondta Magyarországra.) Ausztria magtára és kaszárnyája. (Ugron Gábor idézte ezt Magyarországra. Állítólag Metternichtől származik eredeti­leg.) Ex­ lex. (Horánszky Nándor tette a törvényenkí­­vüli állapot meghatározására ezt a rossz latin kifejezést, mert helyesen: „ex lege“ lenne.) Csak gróf, de nem arisztokrata. (Állítólag Károlyi István mondta ezt, aki szerint csak­­az előkelő, régi, hatalmas fő­urak arisztokraták — a kisebbek „csak“ grófok vagy bárók.) Hol maradt a cipruság? (Hermann Ottó kérdezte Kossuth Lajos temetésekor, célozva arra a cipruságra, amit Erzsébet királyné tett le Deák Ferenc rava­talára.) Treugn Del. (Isten békéje. Apponyi indítványára kö­tötték ezt meg az ellenzéki pártok a millen­nium ünnepségei idejére.) Fából vashíd­. (Egy borsodi főispánra alkalmazták, aki megcáfolt rágalom szerint fából épített vas­­hidat.) Szíriai kappan. (Az udvaroncokat gúnyolták így. Az ud­vari ebédek elmaradhatatlan fogása volt a szíriai kappan.) Megfü­rödve és mégsem megelégedve. (Rákosi Viktor mondása.) Erdőben vagyunk? (Rákosi Viktor mondása.)­ Kis Kossuth. (így hívták egyidőben Verhovay Gyulát.) Alighanem harangozó volt az őse. (Károlyi Gábor mondta Bánffy Dezsőre amikor házelnök korában folyton a csengő­ rázta.) Ki csina? (Szvacsina kolozsvári polgármesterre al­kalmazta Rákosi Viktor. Szvacsina. Ki csina?) Sámuel, én téged Sámuel. (Rákosi Viktor főzte ezzel le Faragó Sá­muel marosvásárhelyi tanárt, aki minden banketten kínrímeket mondott.) Dacára a dacárandóknak. (Rákosi Viktor mondása.) A kormánybuktatás nem cél, mert az a kérdés, hogy ki jön utána? (Kossuth Lajos írta az egyházpolitikai vita elején.) Fölfelé bukik. (Bartha Miklós mondása.)’ Egyke. (Széchenyi Imre gróf kifejezése.) Leltári mamelukok. (Bartha Miklós használta a jelentéktelen kormánypárti képviselőkre, ugyanő ezekre: Mezei hadak.) Tulipán-mozgalom. (A magyar ipar pártolására csinált mozga­lom, amelynek jelvényéről — a tulipánról — kiderült, hogy külföldön gyártották.) Impedimentum publicae honestatis. (Apponyi Albert tette magyar politika!­­e!szóvá.) Fütyülök a királyi esküre. Barabás Béla kiáltotta a chlopy-i had­narancskor a képviselőházban.) Részeg kappan. (Eötvös Károly kiáltotta Tisza Istvánra, ugyanekkor Polónyi Géza: Fogjátok meg!) Óvja meg az Isten hazámat Istvántól! (Rákosi Jenő írta,­ Hock János el is mondta a képviselőházban, hogy Tisza Kál­mán mondta volna ezt. Sohasem mondta Azt mondta csak, hogy fia azért nem lesz jó miniszterelnök, mert sohasem volt ellen­zéki, márpedig „borból lesz a legjobb ecet“.) Smólen Tóni: (Az udvaroncok gúnyneve a S. T. nevű akniról.) Lófark a csákóra. Vészi híres vezércikke, amikor a honvéd­ség tüzérséget kapott s abban az időben lószőrforgó­ volt a tüzérek csákóján.) A kalksburgi jezsuita. (így hívták Apponyi Albértet, aki a kalks­burgi jezsuitáknál diákoskodott, az egyház­­politika idején.) A magántudós. (A szandálban járó, meghibbant Földvári Jakabról, aki örökösen hozzászólt minden­­hez a lapok nyiíttér rovatában s így írta alá nyilatkozatait: „F. J„ magántudós“.) Tettekkel tényező. (Bánffy írta „leszek én még tettekkel té­­nyező“.) Meg kell állni a lejtőn! (Kiáltotta Tisza István 1912 június 4-én.)­ Nem hiszünk többé a királyi szónak. (Kiáltotta Barabás Béla 1903 szept.-ben.)] Emil, te csalsz. (Akkor lett szállóige, amikor e szavakkal leplezte le Kosztka Emil a Bakó Emil kép­­viselő hamiskártyázását.) Rendezetlen felekezeti viszonyok. (Az egyházpolitika idején alkalmazták ezt tréfásan a zsidókra.) Csáky-Palla­vicini-rostélyos. (Minden étlapon így írták a fokhagymás rostélyost, amikor a zsidók recepciója tár­­gyalásánál Csáky-Pallavicini gróf azt mondja a főrendiházban, hogy a zsidók nem kaca­­gánnyal, hanem fokhagymával s nyúlbőrrel jöttek be a vereckei szoroson. Ugyanakkor lett szólásmondás, ha a rostélyosnál meg­­kérdezte a pincér: „fokhagymával-e? Noná kacagánnyal.) A nagy cséplőgép. (tf?y nevezte mindenki Szilágyi Dezsőt, aki a vitában mindenkit lehengerelt s is­­mert tréfájáról ez a szállóige lett, hogy: Állíts valamit, Náci, had cáfoljam meg.) Wekerle hozta törvénybe, ne essünk, ró­­zsám­, kétségbe. (Elterjedt dalszöveg a polgári házasság dicsőítésére.) ■* A nagy kabinet. (Így nevezték a Wekerle—Szilágyi—Csáky síieronymi-kormányt.) A Szent Család. (A Rákosi—Beöthy-famíliát nevezte így, gúnyosan egy időben az egész ország.) Nem vagyunk hisztériás vénasszonyok. (Ezt mondta Tisza István, amikor meg­­csinálta a parlamenti puccsot. Ugyanekkor mondta: Feláldozom a formát a lényegért. Zoltánok.) Zoltánok. Vészi után így nevezte mindenki az obstruáló ellenzéket Lengyel Zoltánról, Papp Zoltánról.) Mérgezett hegyű fegyverek. (Gajári Ödön mondta, hogy a néppárttal szemben még ilyen fegyverek is megenge­­dettek.) Hecckáplánok. (Az egyházpolitikai vita alatt és után hív­­ták így szabadelvű oldalon azokat a papo­kat, főként Lepsényi és Kálmán Károly pá­tert, akik az egyházpolitika ellen élesebben agitáltak.) Óda a furunkulu­sról. (Vészi egy cikke után lett szállóige, amelyben a nemzet örömének adott kifeje­zést, hogy jól sikerült a furunkulus-operáció a Széll Kálmán nyakán.) Nem ismerek királyt, csak császárt! (Állítólag Rakovszky István mondta volna ,ezt fiatal korában.) Kardbojtpolitika. (Tisza István gúnyolta így a függetlenségi mozgalmat.) A kisebbségi terror vakmerő kihívása. (Így nevezte Tisza István az obstrukciót.) Erős kéz politikája. (Tisza István így jellemezte a maga poli­tikáját.) Örök időkre való dokumentálás végett. (így iktatták Tisza parlamenti puccsát jegyzőkönyvbe Telegdy indítványára. Legyen vége a komédiának! (Ezekkel a szavakkal adott jelt Tisza a zsebkendőszavazásra s ekkor lett szálló­ige a: Zsebkendőszavazás.) Papíros-búza. (Károlyi Sándor gróf tette szállóigévé a börzei búza-kötésekre.) Valamennyi néptörzs különös előnyeit egyesíteni a nagy egész javára. (Ez volt Ferenc József chlopy-i had­­narancsának az a mondata, amire az egész ország felzúdult. A nagy egész ( a mon­archia: Magyarország népei is csak „nép­törzs!“) Előkelő idegen. (Tisza István mondta Kolber osztrák &) Az egyházpolitika és a nemzeti küzdelmek korszaka Csütörtök

Next