Magyar Hírlap Képes Melléklete, 1985

1985-01-05

­ Krónikánk hősei a csaták után 40 évvel vették át a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság emlékérmét és köszönő oklevelét. A helységnevek, a bajtársak, a parancsnokok nevei, a dátumok négy évtized múltán néha összemosódnak. Tetteikről talán pontosabban szól a hadtörténet. De az élmény - amely életük talán legmélyebb nyomot hagyó eseménye volt - frissen él. Az is közös e délvidéki magyarokban, hogy - miután 1945-ben leszereltek a jugoszláv népfelszabadító hadseregből - kétkezi munkásként éltek a faluban, tették tovább a dolgukat. — Első fegyverem egy első világ­­háborús magyar huszárkarabély volt. Mikor először lőttem vele, akkorát lö­kött, azt hittem, a karom leszakad — emlékezik Malik Ferenc, a ma 58 éves nyugdíjas halász, Nagybaracskán. — 1944 novemberében 40—45-en jelent­keztünk, amikor a faluba érkeztek a partizánok. Én, 18 évesen, a harchoz semmit se értettem, kiképzést vonulás közben kaptunk. Géppuskás adagoló keze alá dolgoztam, később magam is kaptam egy Maxim géppuskát. Laskó falu felszabadításakor már azzal har­coltunk. Ott nagy erőket vontak ösz­­sze ellenünk, hogy fedezzék a vissza­vonulást, mert angol fogságba akar­tak kerülni. Eső volt, nagy sár, és ez volt a szerencse, mert az ellenséges aknavetők, tarackok nagy lövedékei belefúródtak, elnyelődtek, kevesebbet pusztítottak. Ott láttam először azt a rengeteg halottat, a mieinket. Ha ma ilyet mutat a tévé, az 16 éven felüli: fél emberek, külön a fejük, a karjuk — én hányingert kaptam. Úgy mond­ják: ez a tűzkeresztség. Ott, Laskó mellett mi az ártéren rejtőztünk, a Duna meg egyre nőtt, féltünk, elött. De mi gyorsabbak voltunk, mint az áradás. Félcipőben, nyári szürke nadrágban „... 1943 augusztus 15-én é halt meg a szlavóniai szerva magyarság Petőfi Sándor zá­róalja, Kis Ferenc kapitány rancsnoksága alatt — ötven vel. 1944 folyamán meggyorsul Jugoszláviában élő nemzeti­gek önálló alakulatainak szer­zése. A vajdasági hadosztály keretében ... megalakították 15. Petőfi-dandárt. A nemzetiségi egységek és egységek léte vonzóerőként tett a megszálló csapatok ki­náira és meggyorsította átál szándékuk végrehajtását... Horthy-hadseregből szökött tanák közül néhány százan a­­­sasági alakulatokhoz "kerül 1944 novemberében, de nem koztak önálló alegységet. Az­­ áprilisában Szlovén területre kező honvédekből viszont két álló honvédzászlóalj is alak és részt vettek az ország fels­zadítását befejező harcokban 1945. május 15-ig. A jugoszláviai magyarok nyolc-tízezren, főként az 194 1945 közötti időszak küzdelé­ben vettek részt. A jugos­ népfelszabadító erők állomái­ban ugyanakkor a fenti idős alatt mintegy kétezer magyar szági is részt vett... a felsza­lításban. Az eddig feltárt adatok sze­rintegy nyolcvanan áldozták tűket a közös ellenséggel új küzdelemben. A hősi halál többsége 17—21 év közötti fiú volt, köztük néhány ifjú le is ...” (Godó Ágnes: Magyarok a jó­szláv népfelszabadító háborúk álltam közéjük. Bakancsom azt a halott lábáról lett, de lyukas. 1 ruhafélét csak tavasszal kaptum kát fáztunk, éheztünk, de még se volt senki, pedig fedél csak volt felettünk, ha rövid időre tottak bennünket. Ha adtak egy kenyeret, tudtuk, két-három szél és roham lesz. Búzalisztet­­ látott, a fogunk szikrázott, amik leharaptunk. A földekről szedtü sze a krumplit, tököt, kukoric megfőzni se érkeztünk. Nincs bátor ember, aki sose fél. Mikor tünk az erdőn és adták hátra közt! Távközt! Ima veze? — az a kapcsolat? — Tisina! — azaz:­­ —, tudtuk, közel az ellenség, mi kezdődik. Csak addig féltünk, már nem volt rá idő. Nem siettem szerbül meg, mert aki nem értette őket, nem őrségbe — és mindig fáradtak, sók voltunk, mert gyalogolni minden éjjel kellett. De aztán n tettem. Először azt tanultam Daj malo pusi — vagyis: Adj eg nan fást. Malik Ferenc

Next