Magyar Hírlap, 1968. szeptember (1. évfolyam, 109-138. szám)

1968-09-01 / 109. szám

2 1968. SZEPTEMBER 1.VASÁRNAP NEMZETKÖZI POLITIKA Mügyak­ Hírlap ...................... Külföldi lapokból |Beszámolók a csehszlovákiai helyzetről Normalizálódik a gazdasági élet — Új belügyminisztert neveztek ki — Az ellenforradalmárok a vidék felé húzódnak (Folytatás az 1. oldalról) szovjet csapatokat két napon belül ki­vonják. A Rudé Právo szombati számában ar­ról tájékoztat, hogy Usti nad Labem vá­rosának egyik parkjában a héten meg­rongálták a szovjet katona emlékművét. A lap elítéli a vandál cselekményt és megállapítja: „Népünk számára a szov­jet katonák emlékműve annak az áldo­zatnak a szimbóluma, melyet a szovjet nép hozott hazánk felszabadulásáért.” Különböző művészeti és tudományos szervezetek, valamint az Újságíró Szö­vetség nyilatkozatot adott ki azzal kap­csolatban, hogy külföldön hírek terjedtek el, amelyek szerint számos kiváló cseh­szlovák kulturális és művészeti személyi­ség elhagyta az országot. A szövetségek nyilatkozata cáfolja ezeket a híreszte­léseket. (TASZSZ) A Pravda csehszlovákiai tu­dósítói a lap szombati számában a hely­zet további rendeződéséről számolnak be. Az ipar, a közlekedés, a kereskedelem las­sanként visszaállítja normális tevékeny­ségét. Ez nem könnyű dolog, mivel Cseh­szlovákia gazdasági élete jelentős mér­tékben függ az importtól: a nyersanyag körülbelül 50 százalékát külföldről hoz­zák be. Ezért igen fontos, hogy a Szovjet­unióból újra megindultak az ércet, sze­net és gabonát szállító szerelvények. Helyreállt a Prága—Moszkva nemzetközi vasúti közlekedés. A tudósítók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a helyzet rendeződése nem megy si­mán. A prágai repülőtér vezetői például nem akarják helyreállítani a repülőtér normális tevékenységét, bár ezt a szovjet fél többször javasolta. Jellemző, hogy a repülőtér vezetői megtiltották még azok­nak a szovjet repülőgépeknek a kiszolgá­lását is, amelyek a Szovjetunióban üdülő csehszlovák gyerekeket hozták haza. A gyerekeket szovjet katonai autóbuszok juttatták vissza szüleikhez. Szergej Borzenko írja ugyancsak a Pravdában, hogy a fővárosban és az ipari városokban vereséget szenvedett ellenfor­radalom most a vidékre teszi át műkö­dését. Bőrzakós, pisztolyos ifjoncok jár­ják a falvakat és halállal fenyegetik azo­kat a parasztokat, akik kenyeret adnak a „megszállóknak”. Teszik ezt annak elle­nére, hogy mint közismert, a Szovjetunió évenként csaknem másfél millió tonna kenyérgabonát szállít Csehszlovákiának. Borzenko végül rámutat, hogy a becsü­letes csehek és szlovákok maguk sürgetik az ellenforradalmár bandák felszámolá­sát, amelyek létszáma mintegy 40 000-re tehető. Az Izvesztyija szombat esti száma prá­gai és pozsonyi tudósítóinak jelentését közli. A prágai jelentés szerint a cseh­szlovák kormány intézkedéseket tesz a különböző sürgős kérdések megoldására, hogy mielőbb normális vágányokra tere­lődjék az élet. A gazdaságnál bonyolul­tabbnak látszik a politikai és társadalmi élet rendezése, a hangulat normalizá­lása, de ez is folyamatban van. Az Izvesztyija pozsonyi jelentése sze­rint a szlovák fővárosban tovább norma­lizálódik az élet, de fokozódik a nyugati hatalmak ügynökeinek tevékenysége is. Növekszik az ellenforradalmi, szovjet­ellenes propagandairatok és röpiratok érkezése Csehszlovákiába. A napokban a csehszlovák—osztrák határon feltartóz­tattak egy Prágába utazó „kereskedőt”. Írásos propagandaanyagot vitt magával. Pozsonyban a Slavin-magaslaton, a Cseh­szlovákia felszabadításáért vívott har­cokban elesett szovjet hősök emlékmű­vénél rálőttek egy szovjet tisztre. A go­lyó célt tévesztett — írja az Izvesztyija. A Szovjetunió prágai kereskedelmi képviselője utasítást kapott kormányá­tól az árucsere mielőbbi normalizálására és felélénkítésére. Mint Alekszandr Jefimov, a Szovjet­unió prágai kereskedelmi képviselője az Izvesztyijának adott nyilatkozatában el­mondta, a csehszlovák külkereskedelmi minisztérium közölte vele, hogy a cseh­szlovák kormány utasítást adott a keres­Mint a prágai rádió jelentette, Josef Pavel csehszlovák belügyminiszter be­nyújtotta lemondását, amelyet Ludvík Svoboda köztársasági elnök elfogadott. Új belügyminiszterré Jan Pelnar-t nevez­ték ki. Jan Pelnar 57 éves, 15 éves korától 1946-ig kő­művesként dolgozott. 1947—49 között a domazli­­cei járási nemzeti bizottság elnöke volt, majd 1954-ig a plzeni kerületi nemzeti bizottságban dolgozott. 1954 óta kinevezéséig a nyugat-cseh kerületi nemzeti bizottság elnöke Plzenben. Az új belügyminiszter 1954 óta a CSKP KB tagja, több magas állami kitüntetés tulajdonosa. Vedelmi egyezmények szigorú teljesíté­sére minden vonalon: a minisztériumok­nak, a trösztöknek, a gyáraknak és üze­meknek. A normális külkereskedelmi for­galom helyreállítása sokban függ az ál­talános helyzet rendezésétől. Leginkább a szállításban mutatkoznak nehézségek. Mielőbb el kell távolítani az átrakodó határállomásokon a szállítási akadályo­kat — hangoztatta Jefimov. Szovjet—csehszlovák gazdasági kapcsolatok DER SPIEGEL : i­tTr nprim m t* A lap tudósí­­TÓK TI M­­ES tójának Salis­buryből, Rhodesia fővárosából keltezett jelentése szerint Sir Max Aitken, az angol Beaverbrook sajtókonszern elnöke a na­pokban nem hivatalos látogatást tett Rho­desiában. Ott-tartózkodása alatt megbe­szélést folytatott Ian Smith miniszterel­nökkel, Gibbs kormányzóval (az angol korona rhodesiai képviselőjével) és más magas rangú politikusokkal. A tudósító szerint Aitken utazását titokban, de az angol kormány­­ tudtával készítették elő. Aitken állítólag nem tagadta ezt, sőt ér­tésére adta Smithnek, hogy beszélgetésé­ről Londonban illetékes helyen be fog számolni. A lap szerint a látogatásnak az volt a célja, hogy megvizsgálják, milyen lehetőség kínálkozik a két kormány kö­zött megszakadt megbeszélések felújítá­sára. Ez év februárjában az angol kon­zervatív ellenzék egyik legismertebb alakja, Douglas­ Home járt Salisburyben, hogy a tárgyalások folytatásának lehetősé­géről tájékozódjék. Látogatása lényegé­ben eredménytelenül végződött, mert a Smith-kormány azóta dolgozta ki az or­szág új alktománytervezetét, amely az­­Angliától való végleges elszakadást tűzi ki célul. A lap szerint a nem hivatalos be­szélgetések során Smith valószínűleg most is kifejezte készségét a tárgyalások foly­tatására azon az alapon, amelyet az év elején Douglas­ Home-nak javasolt. Ez pe­dig azt jelenti, hogy Smith kormányának álláspontja az utóbbi fél évben lényegé­ben nem változott, a kisebbségi uralom fenntartására törekszik. Franciaország új belügymi­nisztere, Ray­mond Marcellin csalókának tartja a szünidei nyugalmat: „Itt-ott októberre új forradalmat hirdető jelszavak tűn­nek fel.” Charles de Gaulle egyelőre a nemzet szabadságra távozásával érte el azt, amit július 13-án új miniszter­­elnöke, Couve de Murville beiktatása­kor követelt: „Mostantól teljességgel biztosítani kell a közrendet.” Mert a májusi felkelés elnyomása rossz emlé­keket hagyott. A rendőrség egészen a szünidő kezdetéig verte a diákokat... A nemzeti ünnepen de Gaulle megjutal­mazta rendőreit, akik nem hagyták el gyengeségének órájában. „Hidegvérükért és kötelességtudásukért” a rendőrség és a csendőrség 131 tagját nevezte ki a Becsü­letrend lovagjává, illetve tisztjévé, vagy tüntette ki érdemrenddel... A vállalatok elbocsátották azokat a munkásokat, akik a májusi és júniusi sztrájkok idején ki­tűntek. És de Gaulle is elbocsátotta az ál­lami rádió és televízió, az ORTF 102 új­ságíróját. Ők az ORTF 13 000 dolgozójá­val együtt a független, nem hamisított tá­jékoztatás kivívásáért sztrájkoltak. De Gaulle azonban már 1964-ben félreérthe­tetlenül kijelentette: „Az ORTF az enyém, és meg is akarom tartani.” Csak egy gaul­­le-ista lépett fel a megtorlás ellen. Ed­gar Faure, a hatvanéves új művelődési miniszter, akit barátai és ellenfelei Fran­ciaország „legintelligensebb politikusá­nak” tartanak. Faure, aki két ízben volt miniszterelnök és nyolcízben miniszter, Pompidou három kormányában a mező­­gazdasági tárcát vezette, s a legnagyobb szolgálatot tette a tábornoknak májusban és júniusban. Ügyes taktikázásával sike­rült távol tartania a barikádoktól Gallia harcos kedvű parasztjait. Faure most kije­lentette a nemzetgyűlés képviselőinek, hogy a májusi forradalom nem volt sem az erőszak robbanása, sem a nihilizmus megnyilvánulása, még kevésbé agitátorok összeesküvése. A diákok „nagy többsége nem a társadalom felforgatását, hanem józan intézkedéseket követelt. Meg kell kapniuk.” ... Miközben Faure, a refor­mer, a letartóztatott diákok szabadon bocsátását követelte, Marcellin már újabb letartóztatásokra készült... SIcMC­­3mtfjcr­d 3eitung szlovákiai ese­mények wa­shingtoni visszhangjával foglalkozva egye­bek között így ír: „A krízis egyik követ­kezménye nagyon jól jött a kormánynak. Mansfield szenátor a csehszlovákiai be­avatkozás hatására felhagyott azzal a kampánnyal, amelyet eddig a Németor­szágban levő amerikai csapatok létszá­mának csökkentéséért folytatott. Kijelen­tette, nagy sajnálattal teszi ezt, de belát­ta, hogy a jelenlétcsökkentés kedvezőtlen lélektani hatású lenne: bizonyos orszá­gok — véleménye szerint alaptalanul — idegesekké válhatnak. A külügyminiszté­riumban nagy megkönnyebbüléssel fo­gadták Mansfield elhatározását. A Kéznyújtás a békéért J­ ól tájékozott politikai megfigyelők ma egy éve a világ öszes szerkesztőségében felkapták fejüket, amikor a telexgépek adni kezdték a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front programját. Va­jon mi keltett ekkora érdeklődést éppen azokban a napokban, midőn a saigoni rezsim látszatválasztásokkal igyekezett legalizálni, demoralizálni és elfogadható­vá tenni magát? Mi újat mondott ez a történelmi okmány jellegű, terjedelmes program? A DNFF akkor már hét esztendeje vívta állhatatos harcát Dél-Vietnam fel­szabadításáért. Ez idő alatt valóban a nép egyetlen képviselőjévé vált. Politi­kai, katonai, gazdasági és sok helyen köz­­igazgatási befolyása alá tartozott Dél- Vietnam területének négyötöde, a lakos­ság kétharmada. S ebben a helyzetben a Front elérkezettnek látta az időt, hogy 1960-as programját, a harci programot továbbfejlessze — a béke programjává. A­z ország társadalma számára felvá­zolta a leendő szabad kormányzat összetételét és feladatait. „E kormány­zatban — mondotta a program — he­lyet kapnak mindazon társadalmi réte­gek, nemzetiségek, vallási csoportok, ha­zafias és demokratikus pártok, amelyek elősegítik a nemzeti felszabadulás ügyét.” Belső vonatkozásban is a lehető leg­szélesebb nemzeti összefogást alapozták meg. Az általános földreform programja helyett csupán a kollaboráns földesurak birtokának felosztását jelölték meg cél­nak, s egyebekben csak a bevezetendő korszerű agrárpolitikáról tettek említést. A programban kinyilvánították a tulaj­don védelmét, akár termelőeszközökről, akár más javakról van szó. Ami Dél-Vietnam jövőjét illeti, a DNFF-program félreérthetetlenül hang­súlyozta: küzdelmük egyik célja az egész nép egyesítése, de „Vietnam újraegyesí­tésének fokról fokra, békés úton, a két országrész közötti tárgyalásokkal, külföl­di beavatkozás nélkül kell majd végbe­mennie, anélkül, hogy bármely fél nyo­mást gyakorolna a másikra”. S ezzel együtt — természetesen — békés és sem­leges külpolitikát alapozott meg mér­földkövet jelentő okmányuk. „Nem csat­lakozni semmiféle katonai szövetséghez, s nem befogadni egyetlen idegen ország katonai személyzetét vagy támaszpontját Dél-Vietnam területére” — hangsúlyoz­ták, s a későbbiekre, a békés építés évei­re nézve hozzátették: „El kell fogadni bármely ország műszaki és gazdasági segítségét, ha azt politikai feltételhez nem kötik ...” Egy esztendeje hangzott el e program. Az idő alkotóit igazolja. A saigoni rezsim tehetetlenebb és kórosabb, mint valaha. A bukástól való félelmében azóta azt a Dzu elnökjelöltet is börtönbe zá­ratta, aki egy éve még felléphetett a vá­lasztáson. Ám hiába a gigantikus, kül­földi katonai túlerő, hiába az árulók, a kollaboránsok minden szánalmas próbál­kozása, a DNFF-program történelmi sza­vai az agresszorról időtállóak: „Bár­mennyire eszeveszettek, féktelenek, meg­átalkodottak és galádok az amerikai im­perialisták, bűnös fondorlataik szégyen­­teljes kudarcra van ítélve...” A fegyveres harc azóta kibővült, má­jus óta diplomáciai síkon is folyik. Az amerikaiak kénytelenek voltak leülni a VDK képviselőivel a tárgyalóasztalhoz, s ha még nem is áll szándékukban elismer­ni tárgyalópartnernek a DNFF-t, nem kételkedünk abban, hogy eljön ez az idő is. A Front ugyanis, amely Dél-Viet­­namban kezet nyújtott minden becsü­letes, hazafias erőnek, hovatovább a ha­talom kizárólagos letéteményese lesz. Firon András Csehszlovákiába küldött munkatársunk jelentése: m: A magyar kormány határozata jó visszhangot keltett Az a bizalommal teli várakozás, ame­lyet a hazulról érkező hírekben, párt- és állami vezetőink beszédeiben és a dol­gozók levelében érzünk, nem alaptalan, s ennek mindennap érezzük apróbb-na­­gyobb jeleit. Immár szokásos körútainkon —, ame­lyeken több helységet látogatunk meg — általános feloldódást, gyorsan ülepedő, megfontoltabb, reálisabb véleményeket hallhattunk —, bár nem múlhattak még el nyomtalanul az eddigi, s helyenként még most is jelentkező félrevezető pro­paganda nyomai. Szombati tapasztala­taink természetesen egy folyamat részei, s ezekről nyilvánvalóan a következő na­pokban is — reméljük, további pozitív alakulással — még szó esik majd. A városokból és a községekből mind­inkább eltűnnek az uszító feliratok, mossák a kirakatok üvegeit, a házak fa­lait. Többfelé láttunk új feliratot is, így hangzik: „Örök barátság a Szovjetunió­val!” Az üzemek dolgoznak, a forgalom normális. Rendszeresen megjelennek a lapok, köztük a Szlovák Kommunista Párt központi napilapja, a Pravda. Ezeken van impresszum, közlik, milyen szerv or­gánuma és ki a főszerkesztő, illetve hol van a szerkesztőség. Befejeződtek az elő­készületek az iskolák megindítására, a tanév rendes időben kezdődik. ■ (Egyik katonai alakulatunknál járva, a parancs­nok az iskolaigazgatóval éppen arról be­szélgetett, hogy van-e segítségre szüksé­gük, nincs-e akadálya az iskolai év megkezdésének. Ennél az alakulatnál lát­tuk egyébként, hogy a csehszlovák és a magyar katonák közösen teljesítenek őr­szolgálatot.) A Magyar Népköztársaság Miniszter­tanácsának határozata a magyar—cseh­szlovák kapcsolatok normalizálására (amelyet szombati számunkban közöl­tünk) élénk visszhangot keltett, rendkí­vül gyorsan elterjedt nemcsak a magyar, de a szlovák nyelvű lakosság körében is. Ezek az intézkedések nagyon pozitív visszhangot váltottak ki, mutatták, hogy mi minden területen a konszolidálást akarjuk elősegíteni. A konszolidációs folyamat leegyszerű­sítése lenne azonban, ha a pozitív és a negatív tényeket csak egymás mellé ra­kosgatnánk. Folyik az ideológiai és a politikai harc, a szlovák, s az egész or­szág párt- és állami vezetői napról napra megküzdenek az előrelépésért. Megnyi­latkozásaik nem csak ezt a küzdelmet tükrözik, hanem azt is, hogy különböző­képpen ítélnek meg fejleményeket, sze­mélyeket, határozatokat, s ez természete­sen az átlagember véleményében is tük­röződik. A. Kovács György A Román-Szovjet Baráti Társaság elnökének nyilatkozata (MTI) Gheorghe Hossu, a Román— Szovjet Baráti Társaság elnöke, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságá­nak tagja, aki küldöttség élén Románia nemzeti ünnepe alkalmából tíznapos lá­togatást tett a Szovjetunióban, hazauta­zása előtt nyilatkozott a Szovjetszkaja Rosszija munkatársának. Elmondta, hogy bármerre jártak, a szovjet emberek meleg, szívélyes fogad­tatásban részesítették őket. A szovjet elvtársak — hangsúlyozta — mindent megtettek, hogy látogatásunk gyümöl­csöző és emlékezetes legyen. Amint hazatérünk, feltétlenül beszámo­lunk elvtársainknak a meleg, baráti fogadtatásról — mondotta befejezésül Gheorghe Hossu.

Next