Magyar Hírlap, 1969. május (2. évfolyam, 118-148. szám)
1969-05-04 / 121. szám
8 1969. MÁJUS 4. VASÁRNAP A NAP HÍREI Magyar Hírlap KÍNAI FAL Szovjet és magyar olajmérnökök együttműködése Dr. Lőrincz Imre nehézipari miniszterhelyettes az elmúlt napokban a Szovjetunióban tárgyalt a szeged—algyői szénhidrogénmező termelési terveiről. — Felkértük a Szovjetunió Kőolajbányászati Kutató Intézetét — mondotta —, hogy bírálják felül azt a tervet, amelyet az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt Kutatóintézete készített a kőolaj- és földgázmező feltárására. A miniszterhelyettes elmondta, hogy rendkívül sok hasznos tanácsot kaptak a szovjet szakemberektől, akik egyébként nagyon sokat ígérőnek minősítették a magyar szakemberek vizsgálatait és programjavaslatát. Budapesti MÁV-dolgozóé az 1,7 milliós lottófőnyeremény Tegnap a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságon jelentkezett a lottó 18. játékheti telitalálatos szelvényének tulajdonosa. A szerencsés nyertes Kovács István 27 éves budapesti lakos, a MÁV dolgozója. A lottó megindulása óta játszik rendszeresen. Ezúttal 10 szelvényt vett a Szent István körúti totó-lottó kirendeltségen. Addigi állandó számain változtatott. Az 1 772 727 forintos főnyereményt május 14-én veszi át. Négyes találatot 49 fogadó ért el, nyereményük egyenként 36 178 forint. A háromtalálatos szelvények száma 4445, nyereményük egyenként 399 forint. A 123 577 kéttalálatos szelvényre egyenként 18 forintot fizetnek. 1722 kutya, 1200 díj A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete fennállásának 70. évfordulója alkalmából szombaton a Mezőgazdasági Kiállítás területén megnyílt a kétnapos nemzetközi kutyakiállítás. A versenyre 1722 kutyát neveztek be. Ilyen nagy számú „jelentkezőre” még nem volt példa a hagyományos budapesti ebkiállítások történetében. Tizenkét országból érkezett nevezés, a zsűrinek hat ország szakemberei a tagjai. A legtöbb kutyát — összesen 285-öt — a boxer fajtából indítják. Utána következik a tacskó, ebből 168 állatot vezetnek fel. A kiállításon olyan ritka ebek is láthatók, mint a mexikói zsebkutya, a Chihuahua és a tibet-terrier, valamint a buli-terrier fajta. Vasárnap elsősorban a magyar fajtákat vezetik fel: a pulit, a pumit, a mudit, a komondort és a kuvaszt. Az idén különösen sok kuvaszt, összesen 137-et neveztek be. A kiállítás vasárnapi programját egyébként látványos lovasbemutató és kutyaidomítási gyakorlatok egészítik ki. A kétnapos kiállításon összesen 1000— 1200 különféle díjat osztanak ki, közöttük a fődíjakat, a Cacibokat és a fajta legjobbjának járó minősítéseket. Új közlekedési rend a Belvárosban Hétfőn lezárják a Petőfi Sándor utcát A fővárosi tanács közmű- és mélyépítési főigazgatósága, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészete értesíti a gépjárművezetőket, hogy május 5-én, hétfőn délelőtt csatorna- és útépítés miatt lezárják az V. kerületben a Petőfi Sándor utcának a Kossuth Lajos utca—Martinelli tér közötti szakaszát. Az átmenő forgalmat a Károlyi utca—Kossuth Lajos utca—Városház utca—Martinelli tér—Bécsi utca vonalra terelik. Az építkezés idején — előreláthatólag három hónapig — a Kossuth Lajos utca és a Városház utca torkolatában felszerelt forgalomirányító jelzőberendezéssel szabályozzák a közlekedést, és megengedik a Kossuth Lajos utcából a Városház utcába balra a nagyíves kanyarodást. Az építkezés idején a Városház utca elsőbbséget kap. A Petőfi Sándor utcai üzleteket a betorkolló mellékutcákból látják el áruval. A 2-es és a 15-ös autóbuszjárat is a már megjelölt terelő útvonalon közlekedik az Engels tér irányába. Martinelli téri megállóhelyük ideiglenesen a Városház utcába kerül, a fővárosi tanács épülete mentén, a Bárczy utcai torkolathoz. Az illetékesek kérik a gépjárművezetőket, hogy a jelzőtáblák figyelembe vételével, óvatosan közlekedjenek. Azok, akiknek ezt úticélja lehetővé teszi, kerüljék el az amúgy is túlterhelt Felszabadulás téri csomópontot és terelő útvonalat, nehogy forgalmi dugók keletkezzenek. Meleg idő A várható időjárás vasárnap estig: nappali felhőképződés, szórványosan előforduló záporral, zivatarral. Időnként megélénkülő délkeleti, déli szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 24—28 fok között. A Duna vízállása szombaton Budapestnél 409 centiméter volt. Hazai és külföldi turisták rohama a Balatonon, a Bükkben távolabbi kirándulóhelyeken is. Sok hazai és külföldi turista kereste fel a veszprémi várat, a Bakonyt, Nagyvázsonyt, Sümeget. A legnagyobb hegyvidéki kirándulóközpontban, a Bükkben is megkezdődött szombaton a turistainvázió. A garadnai kisvasút csaknem 18 kilométer hosszú vonalán egész nap zsúfoltan közlekedett. A szombaton életbe lépett nyári menetrend szerint csaknem kétszer annyi szerelvényt járatnak, mint a téli hónapokban. Bugacpusztán is megkezdődött tegnap az idegenforgalom: amerikaiak, franciák, és NSZK-beli turisták érkeztek a pusztára. Bemutatták nekik a régi pásztoréletet idéző szabadtéri múzeumot, a gulyát, a rackanyájat és lovasparádét rendeztek szórakoztatásukra. A NEMZETI GALÉRIÁBAN SZOMBATON MEGNYÍLT Pécs és Baranya képzőművészeinek kollektív kiállítása. Palkó Sándor, a Baranya megyei tanács vb-elnöke mondott megnyitó beszédet. A kiállítás 25 festő-, szobrász- és iparművész csaknem 400 alkotását mutatja be. A megnyitón ott volt Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke és Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is. A RADNÓTI MIKLÓSRÓL NEVEZTÉK EL, születésének 60. évfordulója alkalmából, Budapesten, a XIII. kerületi Sziget utcát. A Radnóti Miklós utcában a fővárosi tanács elhelyezi majd a mártírhalált halt keltő domborműves márványtábláját. A nyárias meleg időben már szombat délben megkezdődött a turisták hétvégi rohama a Balaton vidékén. Budapestről és a dunántúli városokból dél tájban hosszú autókaravánok áramlottak a tó irányába. Élénk volt a forgalom a nyugati, a déli határátkelőhelyek, és a Balaton partja között is. Ausztriából sok száz autós érkezett víkendre. A nagy nyári szállókban több mint tíz ország turistái vettek ki szobát szombaton. Vasárnap további külföldi csoportok érkezését várják. A tóparti vendéglátóipar felkészült az idei első nagy forgalmú hétvégére. A vendéglők, a kerthelyiségek, csárdák szinte kivétel nélkül megnyíltak. Számít a váratlanul „kirobbant” nagy forgalomra a MAHART is, és az igényeknek megfelelően sűríti a hajójáratokat. Fokozódott a turistaforgalom szombaton a tótól A VIDÉKI KÖRÚTRA INDULTAK a május 1-i ünnepségen részt vett külföldi szakszervezeti küldöttségek, Baranya, Csongrád, Tolna, Vas és Somogy megyében ipari és mezőgazdasági üzemeket, kulturális intézményeket látogatnak meg. © MODERN REKLÁM, PLAKÁT ÉS GRAFIKA címmel hétfőn este 7 órakor Bokor József, a TIT tudományos munkatársa tart előadást az I. ker. Hazafias Népfront Bem rakparti klubjában. # MEGKEZDTE AZ AGYI.AI.TF.AZZIAT a XIII. kerületi Tanács egészségügyi osztálya, tekintettel a hirtelen beköszöntött melegre. Már az első ellenőrzés alkalmával 20 liter csokoládé-, 15 liter vanília- és 15 liter málnafagylaltot kellett megsemmisíteni a nagytétényi Nefelejcseszpresszóban, mert helytelen tárolás miatt a fagylalt megromlott. A NAGY SIKERREL MUTATKOZOTT be szombaton este a budapesti közönségnek a Néphadsereg Központi Klubja színháztermében a Wiener Schubertbund kórus. # FODRÁSZÜZLETEKBE JÁRT LOPNI Pataki Erzsébet 22 éves budapesti adminisztrátor. A kozmetikai részlegekben kezeltette magát, s egy-egy alkalmas pillanatban a vendégek és a személyzet táskájából pénzt, ékszereket vett ki. Több mint ötven esetben sikerült így lopnia, és mintegy 25 ezer forint kárt okozott. A Központi Kerületi Bíróság Pataki Erzsébetet egyévi és tízhónapi szabadságvesztésre ítélte, s kártérítésre kötelezte. A A NŐK PÓDIUMA SOROZAT május 7-re, szerda délután fél 6-ra tervezett előadása a Hazafias Népfront VI. kerületi bizottságának klubjában (Népköztársaság útja 94.) az előadó, Gárdos Mária betegsége miatt elmarad. A KÁLVIN TÉREN LESZAKADT A VILLAMOS FELSŐ VEZETÉKE szombat délután, ezért a Kiskörúton 19 percig álltak a villamosok. A szerelők azonnal hozzáláttak a hiba kijavításához, és alig több mint negyedóra elteltével ismét helyreállt a forgalom. Este hét óra után néhány perccel a Thököly út és a Hungária körút sarkán a trolibusz felső vezetéke szakadt le. Ennek rendbehozása körülbelül egy óráig tartott, addig rövidítették a 72-es troli útját, ezenkívül két autóbuszt helyeztek üzembe a hiányzó trolibuszok pótlására. AFRIKA TEGNAPI ÉS MAI MŰVÉSZETÉRŐL nyílt szombaton kiállítás a budapesti Műcsarnokban. A megnyitón megjelent és ismertetést adott Afrika kultúrájáról Britton Spio-Garbrah, a Ghánai Köztársaság budapesti nagykövete. FIGYELMETLENÜL NYÚLT AZ ÁRAMVEZETÉKHEZ Bokor Ferenc, a XX. kerületi Szepesi utca 29. szám alatt lakó 47 éves kőműves, aki szombaton délután házát vakolta. Áramütés érte, és azonnal meghalt. A DR. LAKATOS LÁSZLÓT, a Petőfi Irodalmi Múzeum elhunyt főigazgatóját, az Országos Múzeumi Tanács elnökét május 9-én, 13 órakor temetik a kispesti öreg temetőben. (Mária utca 67.) # MÉG LEHET JELENTKEZNI a diákok szervezett nyári foglalkoztatására a budapesti munkaerő-gazdálkodási hivatalokban. Vidéken nemcsak a középiskolások, hanem az általános iskolások is részt vehetnek a nyári munkákban. A vidékiek a járási munkaerő-gazdálkodási csoportoknál jelentkezhetnek. A GLUCK ORFEUSZÁNAK CÍMSZEREPÉT május 8-án Marija Magdalena, a milánói Scala fiatal énekesnője alakítja az Operaházban. (x) Az Állami Operaház igazgatósága kürtszólamra próbajátékot tart május 13-án, 1 órakor. Jelentkezés a személyzeti osztályon. RADNÓTI MIKLÓSRÓL emlékezik meg a TIT irodalmi szakosztálya és a Magyar Írók Szövetsége hétfőn este 7 órakor a Kossuth Klubban, a költő születésének 60. évfordulója alkalmából. Somlyó György bevezetője után Demján Éva és Bánffy György szaval Radnótiverseket, és bemutatják a Járkálj csak, halálraítélt című kisfilmet . JAPÁN MŰVÉSZEK alkalmazott grafikai műveiből nyílik kiállítás május 6-án az Ernst Múzeumban. # MEGHALT DÉL-AFRIKA HATODIK ÚJSZÍVESE, a 35 éves Martin Hand. A műtétet április 27-én Barnard professzor, a világhírű szívsebész hajtotta végre. AZ NDK BUDAPESTI KULTURÁLIS ÉS TÁJÉKOZTATÓ KÖZPONTJA gazdag programmal emlékezik meg májusban Németországnak a fasizmus alóli felszabadulása 24. évfordulójáról. Kedden, május 6-án, este 6 órakor Franz Schkopik (Berlin) tart előadást a magyar és a német munkásmozgalom közös hagyományairól: május 8-án ünnepi könyvkiállítás nyílik az NDK alapításának 20. évfordulója alkalmából. Öt halálos közlekedési baleset 24 óra alatt Az elmúlt 24 órában öt halálos közlekedési baleset történt. Budai András 30 éves erdész ittasan, a megengedettnél gyorsabban vezette motorkerékpárját, és Hőgyész községben belerohant egy parkírozó pótkocsis tehergépkocsiba. Budai a helyszínen meghalt. A Boldva és Sajósenye közöség között ittasan, a megengedettnél sebesebben motorkerékpározott Simon József 22 éves segédmunkás, és elütötte Porcsalmi Béla 20 éves kőművest, aki kerékpárját tolta. A motorkerékpáros kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. Porcsalmi életveszélyesen megsérült. — Dunaföldváron, a megállóból kiinduló buszra akart felugrani Harta Zoltán 48 éves dunaújvárosi lakos, de a lépcsőről visszaesett. A jármű halálra gázolta. — Halálos gyermekbaleset történt Baján. Rácz István 8 éves tanuló a járdáról az úttestre szaladt, és egy tehergépkocsi elütötte. A gyermek a sérüléseibe kórházba szállítás után belehalt. Szabálytalanul szállított árut kerékpárján Skrihál Jánosné 41 éves tsz-tag és Kisbér határában, a lejtős úton felborult. Az asszony olyan szerencsétlenül esett le a bicikliről, hogy sérüléseibe belehalt. Szombati ügetőverseny-eredmények 1. Robur (8) — Rózsa Sándor (9) — Pantomim (1l). 20, 12, 11, ll. bef. 34, 29. (Palotás nem futott.) 2. Pusztabíró (6) — Patkó Bandi (8) — Reflex (3). 16, 15, 43, 28; bef. 52, 61. Hármas befutó 709. 3. Újságírók hajtása: Nóra (5), hajtotta: Sebes Erzsébet. — Pasli (2), hajtotta: Faludi G. — Pénélopé (1), hajtotta: Morvay I. 26, 12, 18, 16; bef. 89, 88. 4. Ofélia (5) — Ontario (3) — Margarin (7), 37, 13, 15, 11; bef. 77, 63. (Noszty fia nem futott.) 5. Jimmy Sheraton (6) — Ond (2) — Orbán (7). 55, 16, 16, 17; bef. 106, 202. 6. Pitkin (4) — Hitves (6) — Kunság (10). 38, 18, 17, 39; bef. 89, 154. Hármas befutó 930. 7. Labirint (1) — Klotild (2) — Leányfalu (5). 121, 15, 22, 14; bef. 196, 240. (Parabola nem futott.) 8. Mementó (6) — Packard (9) — Hidalgó (1). 25, 13, 13, 15; bef. 55, 36. 9. Oda-vissza (1) — óvónő (5) — Örömanya (7). 86, 19, 40, 46; bef. 203, 268, 10. Oleander (4) — Őszirózsa (2) — Riana lány (3): 34, 19, 23, 14; bef. 79, 57. Galoppverseny Vasárnap du. fél 2 órakor NEMZETI DÍJ Galoppverseny Vasárnap du. fél 2 órakor NEMZETI DÍJ Jégtörő hajó, minierőmű Újdonságok a BNV-n A kohó- és gépipar 106 vállalata jelenik meg az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron. A VBKM új termékei közül kiemelkedik a Robot nevű robbanómotoros áramforrás, amelyet áramszegény községek, tanyák, termelőszövetkezetek használhatnak gazdaságosan. Nyugatnémet konstrukció alapján készült az Elekthermax Gyárban az az univerzális tűzhelycsalád, melynek egyes darabjai ugyanolyan tökéletesen működnek villamos energiával, mint olajjal és gázzal. Az Egyesült Villamosgépgyár újdonsága a traktorgenerátor, amely nem más, mint mozgó minierőmű: traktorra szerelve 12 kW teljesítményt nyújt. E konstrukcióból — az előzetes piackutatás alapján — jelentős üzletkötésekre készül a gyár. Minden bizonnyal az autósok öröme lesz a kulcs nélküli, nyomógombos indítókapcsoló, amely az autótolvajok ellen biztos védelmet nyújt. A Csepel Motorkerékpárgyár vásári meglepetése a 250 köbcentis motorkerékpárok új változata. A Ganz-MÁVAG hét új termékét itt mutatja be először, közülük a legérdekesebb a mozdonyok menetszabályozója. A Diósgyőri Gépgyár hűtőkompresszorokat mutat be, amelyeket tejgyárak, húsüzemek, piacok és gyümölcstárolók használhatnak. A Jászberényi Hűtőgépgyár új típusú kereskedelmi hűtőgépeket, az Élelmiszeripari Berendezés és Gépgyártó Vállalat korszerű sütőkemencét és univerzális húsfeldolgozó berendezést mutat be. A hajó- és daruipari kiállítás szokott helyén, a Városligeti-tó közepén levő pavilonban várja a látogatókat. A gyárak bemutatják kétfedélzetes konténerhajójukat, acélszerkezetű, hegesztett áruszállító hajójukat, valamint azt a tengeri áruszállító hajótípust, amelyet jégtörővel is felszerelhetnek. Kiállítják újdonságukat, az acél- és alumíniumkonténereket is, amelyek már a nemzetközi szabvány alapján készültek. A jövő hónapban nyílnak a napközi táborok A budapesti kerületi tanácsok oktatási osztályai már dolgoznak a nyári napközi táborok programján. A kispesti fiatalok június 9-én veszik birtokukba az ötszáz személyes Vak Bottyán utcai tábort.. Az angyalföldi diákok a szünidőt az idén is a Velencei-tó partján töltik. Június 20- tól kezdve kéthetenként 250 gyermek táborozhat a tóparton. A margitszigeti Petőfi-tábor is az angyalföldi gyermekeket várja június 15-től kezdve. A VIII. kerületi Asztalos János ifjúsági park szintén napközi táborrá lép elő, ötszáz-hétszáz gyerek üdülhet itt naponta június 16-tól. A Balatonnál Káptalanfüreden 500 józsefvárosi diák táborozik több turnusban. A VIII. kerületi óvodásokat a XII. kerületi Városkúti út 32. szám alatti táborhely várja. A terézvárosi általános iskolásokat a csaknem hatszáz személyes hárshegyi tábor fogadja a tanítás befejeztével. UGRÁSSZERŰEN MEGNÖVEKEDETT a FŐVÁROS VÍZFOGYASZTÁSA a nagy melegben. Szombaton körülbelül 760 ezer köbméter vizet használt el a főváros lakossága, ami már kánikulai fogyasztásnak felel meg. A belső kerületekben a vízellátás lényegében zavartalan, a peremkerületekben azonban, ahol megkezdték a kertek locsolását, kevés a víz. Vasárnap feltöltik a tárolókat, s a következő néhány napban a peremkerületekben is javul némileg a vízellátás. . A TEXTILIPARI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET KÖZLI, hogy energia és gépészeti szakosztályának május 7-re hirdetett előadása az előadó betegsége miatt végleg elmarad. # NIXON ELNÖK FELSZÓLÍTOTTA AZ AMERIKAI KONGRESSZUST, hogy hozzon szigorúbb törvényeket a pornográf kiadványok és hirdetések ellen. # FEJBE SÚJTOTTA A MUNKADARAB Nagy Márton 55 éves nyugdíjast, aki egy budaörsi reszelőkészítő kisiparosnál alkalmi munkán dolgozott. A szerencsétlen ember a helyszínen meghalt. A felelősség megállapítására a rendőrség vizsgálatot indított. PIACI JELENTÉS Ünnep utáni bőséges árufelhozatal jellemezte tegnap a fővárosi piacokat és vásárcsarnokokat. Mind a termelőüzemek, mind a kereskedelmi vállalatok sok áruval jelentkeztek. Különösen kedvükre válogathattak a fogyasztók a primőrökből. Salátában sem volt hiány, nagy választékot kínáltak hónapos retekből, uborkából, spárgából meg zöldhagymából. A Zöldért Vállalat a bőséges árukínálat hatására csökkentette fogyasztói árait: az uborkát 34 forint helyett 32 forintért, a spárgát általában 21 forinttal szemben most 18 forintért értékesítette kilogrammonként. Csökkentette a fejes saláta fejenkénti árát 2,40-ről 2,20-ra, a hónapos retek csomóját 3,60-ról 3,20-ra és a hegyes, erős paprika darabját 3,20-ról 2,80 forintra. Az óáruk választéka napról napra csökken. A tavalyi fejes káposzta, a kel és a vöröshagyma erősen fogytán van. Almát is nagyon keveset kínálnak. A burgonya átlagára így alakult: kilónként 2,60—5,60, a sárgarépa 8,40—14, a gyökér 7—14, az alma 7,80—16, a tojás darabonként 1,40—1,50, az élő csirke a termelőszövetkezeti árudákban, a kereskedelmi vállalatoknál és magánkereskedőknél 31—34, az egyéni termelőknél 45—50 forint kilogrammonként.