Magyar Hírlap, 1970. január (3. évfolyam, 1-31. szám)

1970-01-01 / 1. szám

Megjelenik a hét minden nap­ján, hétköznap 12, vasárnap 16 oldalon. Kiadja: a Lap­kiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bpest, VII., Lenin körút 9—11. A szerkesz­tőség és a kiadóhivatal tele­­fonszámai: 221-285, 221-293, 222-408, 429-350. Terjeszti a Magyar Posta.Magyar Hírlap POLITIKAI NAPILAP ÁRA: 1 FORINT Előfizetési díj egy hónapra 25,­ forint. Előfizethető a lap­­kézbesítőknél, bármely posta­­hivatalban és a posta hírlap­üzleteiben. Külföldön a Kul­túra Könyv és Hírlap Külke­reskedelmi Vállalat kirendelt­ségei és bizományosai ter­jesztik. 3. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1970. JANUÁR 1. CSÜTÖRTÖK Nemzeti egység, VeZa'ítéretet írta: Darvasi István ^ * Az évek számát tekintve, az elmúlt öt évtized két részre oszlik Magyarország történelmében: az ellenforradalom és a szocialista forradalom negyedszázadá­ra. A kapitalizmus kora azonban mind­örökre letűnt Magyarországon, a szocia­lizmus pedig néhány hónap múlva a második negyedszázad küszöbére érke­zik. Mostanában az emlékezés hónapjait éljük. Nemcsak azért idézzük fel a ne­gyedszázad előtti borzalmakat, mert nem szabad felejteni. Sokkal inkább azért, hogy­ még jobban lássuk, honnan, milyen mélységekből indultunk, mekkora utat jártunk meg és hol vagyunk ma, milyen magasságokból tekintünk vissza a múlt mélységeibe. A nemzet akkor becsüli önmagát, ha tisztelni tudja saját múltját Talán külö­nösnek, paradoxnak tűnik ez a gondo­lat éppen akkor, amikor arra emlékez­tetünk, ami nemzeti történelmünkben a leggyászosabb: az ellenforradalmi rend­szer huszonöt évére és annak tragikus záróakkordjára, a nyilas, tömeggyilkos csőcselék rémuralmára. Ám tisztelni annyi, mint ismerni. A múltat tisztelni annyi, mint mindent vi­lágosan látni, kíméletlenül megismerni önmagunkat, és nem törölni ki az emlé­kezetből azt sem, amire gondolni nehéz, fájdalmas, de tanulságai miatt el nem mulasztható A mai Magyarországon a nép írja az emlékezés lapjait. Neki joga van bí­rálni a múltat és él e jogával. Semmi sem akadályozza abban, hogy a tudo­mány szigorával bélyegezze meg azt, ami a magyar múltban elmarasztaló íté­letet érdemel, mert nem felelős érte. Kö­telessége megadni a tiszteletet minden­kinek, aki akár a századok távolában, akár a közelmúltban, tollal, szóval vagy fegyverrel a közművelődést, a nép fel­­emelkedését, az ország felvirágzását, az elnyomás elleni harcot, a nemzeti füg­getlenséget, a társadalmi haladást szol­gálta. És becsülettel eleget tesz a köte­lességének, így tekintünk tisztelettel múltunkban mindenre, ami haladó, így vallunk elő­dünknek mindenkit, aki a magyar törté­nelemben azért küzdött, hogy a nép a haladás útját járhassa. Ugyanígy fogja ma egybe a haza felvirágzásáért, ja­vainak gyarapításáért, népének művelő­déséért dolgozni akarókat, a nemzeti függetlenség hű védelmezőit, a haladás nemzetközi erőivel való szövetség híveit a kizsákmányolóktól és a kizsákmányo­lástól megszabadult társadalomban, a szocializmus lerakott alapjain felépülő, a történelemben először lehetséges iga­zi nemzeti egység. Ebben a nemzeti egységben csak azok nem találják helyüket, akik önként re­kesztik ki magukat belőle úgy, hogy a haza iránti kötelesség minimumát sem vállalják, ők azonban szerencsére ke­vesen vannak. Mivel a szocialista nemzeti egység­nek megvannak a gazdasági és társa­dalmi előfeltételei, de — jóllehet szün­telenül erősödik — még a kialakulás stá­diumában van, ma nem világnézeti, ha­nem politikai fogalom. A szocialista épí­tés politikai és gazdasági programjával való egyetértés, a jelen és a jövő szol­gálatában vállalt építőmunka nem kí­vánja a kivetel vallásának feladását, de nem is áll ellentétben a hit parancsai­val. Egyenjogú állampolgárként élhet és a dolgozók társadalmához számítódik mindenki, aki tiszteli a törvényt és be­csülettel dolgozik, függetlenül attól, hogy származásánál vagy korábbi tár­sadalmi helyzeténél fogva nem jutott és esetleg nem is juthat el a szocialista világnézet befogadásáig. Mindehhez hozzátartozik annak elismerése is, hogy nem lehet és nem is, szabad elvitatni azok hazafiságát, akik nem vallják ma­gukénak a szocialista világnézetet, de megértve és helyeselve a szocialista or­szágépítés programját, látva a nép bol­dogulását, felemelkedését, a nemzet anyagi és szellemi javainak gyarapodá­sát, részt kívánnak venni és tevékenyen hasznosítják is erőiket és tehetségüket a közös munkában. A szocialista nemzeti egység politiká­jára jellemző világnézeti türelem nem egyéb, mint a politikai és ideológiai fejlődés ütemének, lehetőségeinek kü­­lön-külön és egymáshoz is viszonyított tudomásul vétele. E türelem azonban nem engedmény, nem engedékenység és nem is lemondás. Nem menlevél a szo­cializmussal szemben ellenséges néze­tek szabad terjesztéséhez, nem annak a meggyőződésnek a feladása, hogy a helyüket átadó idősebbeket váltó fiatal­ság már világnézetében is szocialista lesz, mert csakis az lehet. Senki sem ütközik meg azon, hogy vannak embe­rek, akik nem vallják a kommunisták világnézetét, vallásos hitben élnek, vagy tiszteletre méltóan, de elvontan huma­nisták, de nem vehetők kézlegyintéssel tudomásul a szocialista eszmékbe vetett hit megingatásának, a negyedszázados áldozatos, sok lemondással is járó, de eredményes építőmunka lejáratásának szándékos és tudatos kísérletei. A hazafiság tehát nem elavult, nem divatjamúlt fogalom, és nem is kizáró­lagos: a kommunisták, a párt tagjai nem óhajtják kisajátítani. Tartalma azonban változott, igazivá lett. Nem a sovinizmus, a nacionalizmus csahos, más nemzetekre fenekedő, nemzetvesztő, kon­­gó frázisokkal operáló, demagóg álha­­zafiság többé, hanem a néphez és a hazához való hűséget tettekkel bizonyí­tó, a nemzet függetlenségét a baráti népek családjában óvó hazaszeretet. És nem is elvont, nem érthetetlen és távoli a milliók számára, mint egykor, hanem közeli, konkrét és érthető. Jó hazafi az, aki a mai, a szocialista Magyarországot segíti, gyarapítja, erő­síti, ha itt él, tetteivel, ha a kapitalista világban, elismerő rokonszenvével. Jó szándékú, minden idézőjel nélküli szent hazafiság sok volt a magyar múlt­ban, a nép érdekei szerint cselekedni képes, a kor parancsát értő, tudatos hazafiság kevesebb. Nem is lehetett másképp. A szocializmus, a néphatalom korának kellett elérkeznie, hogy a mil­liók is a haza felvilágosult, tevékeny, érzelmekben nem szegényebb, de poli­tikailag tudatos fiaivá, vívmányaik ren­díthetetlen őrzőjévé, jövőjük formálóivá lehessenek. Eredményeink megalapozzák az új esztendő tervének valóra váltását Fock Jenő miniszterelnök nyilatkozata a Magyar Hírlapnak Amint arról korábban már hírt adtunk, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke az elmúlt vasárnap Várkonyi Péternek, a kormány Tájékoztatási Hivatala elnöké­nek társaságában meglátogatta a Magyar Hírlap szerkesztőségét. A kormány elnökével folytatott baráti eszmecserén Darvasi István főszerkesztő mellett jelen volt dr. Lökös Zoltán fő­szerkesztő-helyettes, Tábori András, a gazdaságpolitikai, Horváth Mihály, a bel­politikai, Vajda Gábor, a külpolitikai ro­vat vezetője és Fodor Gábor, a lap fő­munkatársa. Az alábbiakban ismertetjük a beszélge­tés során feltett kérdéseket és a Minisz­tertanács elnökének válaszait. — A harmadik ötéves terv befejező eszten­­dejébe lépünk, és mostanában készítjük elő a negyedik középlejáratú tervet. Láthatóak-e már a népgazdaság szerkezeti átalakításának, korszerűsítésének körvonalai?­­ Elmondhatjuk, hogy ebben az esz­tendőben is sikeres munkát végeztünk, nemcsak teljesítettük 1969. évi tervünket, hanem lényeges területeken a tervben előirányzottnál is jobb eredményeket ér­tünk el. Ezek az eredmények jó alapot biztosítanak az 1970. évi népgazdasági é­vünkben foglalt célkitűzések valóra váltásához, ami egyben harmadik ötéves tervünk sikeres teljesítését is jelenti majd.­­ Most, az 1969-es esztendő befejezé­sével joggal lehetünk elégedettek elért eredményeinkkel, amelyek mindenek­előtt dolgozó népünk jó munkájának, a magasabb színvonalú tervgazdálkodás ha­tásának és a testvéri szocialista országok­kal erősödő és bővülő kapcsolatainknak köszönhetők.­­ Külön ki szeretném emelni a Szov­jetunióhoz és a testvéri szocialista orszá­gokhoz fűződő, szoros internacionalista és az élet minden­­területét felölelő kapcso­lataink jelentőségét mindabban, amit tervszerű, szocialista építőmunkánkban eddig elértünk. Szilárd meggyőződésünk, hogy e kapcsolatok további fejlesztése, mélyítése, egyik legfontosabb alapja to­vábbi sikeres fejlődésünknek.­­ A kérdésre válaszolva, a legfonto­sabb amit mondhatok, hogy a párt poli­tikája alapvető, lényeges kérdésekben nem változik, s a következő öt évben sem fog változni. Ennek a politikának része gazdaságpolitikánk is, amelyet már tizen­három éve folytatunk. Ez a gazdaságpoli­tika folytatódik tehát a következő ötéves tervben is. Hatékony megvalósítása jelen­tős mértékben attól függ, mennyire kö­vetkezetesen tudunk élni a gazdaságirá­nyítás új módszereivel.­­ Ami a népgazdaság struktúráját il­leti, erről két vonatkozásban beszélhe­tünk. Az alapvonás a népgazdasági ágak egymáshoz való viszonya, és ez a politi­ka a gazdaságpolitika függvénye. A nép­­gazdasági szerkezet másik tényezője olyan körülmények teremtése, amelyek a mikro­­struktúrára hatnak, s kedvezőbb, gazda­ságosabb gyártmányösszetételre ösztönzik a vállalatokat.­­ A következő ötéves terv gazdaság­­struktúrájáról elmondhatom, hogy a vegy­ipar továbbra is megelőzi majd az ipar többi ágazatát, s az egész népgazdaságra nagy hatással lesz a számítástechnika tér­hódítása. Olyan módon is értendő ez, hogy a számítástechnikai berendezések gyártásával új, korszerű ágazat alakul ki, és olyan módon is, hogy ez az ágazat hat az egész népgazdaságra, s talán a közgaz­daságtudományra is élénkítő hatással lesz Most még a Tervhivatal csak a hagyo­mányos módszerekkel képes különböző tervváltozatokat kidolgozni, de így lehe­tetlen minden összefüggést időre, meg­alapozottan feldolgozni. Ha a számítógép­­park úgy bővül, ahogyan tervezzük, s a jelenlegi 60—70-ről a következő ötéves terv végéig a gépeik száma eléri a 250— 300-at, kapcsolódva természetesen más szocialista országok ez irányú fejlesztésé­hez és számítógép-rendszereihez, akkor ez az ágazat valóban kedvezően befolyásol­ja majd a népgazdaságot. Mi a gazdaság­­irányítás új rendszeréről beszélve sokszor elmondtuk már, hogy ezzel nagymérték­ben elősegítjük azt, hogy tervgazdálkodá­sunk minőségileg jobb, az eddiginél meg­alapozottabb, tudományos legyen. Véle­ményem szerint ez már eddig is beigazo­lódott. Tervező szerveink — megszaba­dulva a napi operatív irányítás jelentős részétől —, már jelenleg is többet és job­ban tudnak foglalkozni a távlati terve­zéssel, az egész népgazdaságra jelentős befolyással bíró műszaki fejlesztéssel. — A következő ötéves időszak egyik központi kérdése lesz az anyagmozgatás gépesítése is. A mezőgazdaságban to­vábbra is a növénytermesztés az alap, de amellett az állattenyésztésre sokkal na­gyobb gondot kell fordítani. A másik kor­szerűsítési feladat a mezőgazdaságban az őszi munkák gépesítése, amelyben hozzá­vetőleg 70 százalékos arányt akarunk el­érni.­­ Az esztendő viltás módot ad a reform tapasztalatainak összegezésért la. Mem jelöl­né meg­, Fock elvtárs a gazdaságirányítási változások legfontosabb eredményét? — Az új mechanizmus legpozitívabb vonása az emberek gondolkodásának megváltozása. A reform sikerének leg­főbb biztosítékát abban látom, hogy az emberek gondolkodása általában, a gaz­dasági vezetők gondolkodása pedig na­­gyon gyorsan, két év alatt gyökeresen megváltozott. A legkülönbözőbb gazdál­kodó egységek bizonyították be, hogy gyámkodás, mindennapi beleszólás, diktá­­lás nélkül talán még jobban tudnak dol­gozni. Sok közép- és nagyüzemi vezető, igazgató, főmérnök, főkönyvelő a reform előtt túlfeszített munkával dolgozott, de nem látta világosan a közgazdasági ösz­­szefüggéseket, s nem volt joga a döntés­hez. Ezek a vezetők felülről kapott, s jónak tartott utasításokat hajtottak teljes szívvel végre, de ma már az ő gondjuk,­ honnan szerezzenek be és hol adjanak el, s mindezt mennyiért. A reform sikerének az a biztosítéka, hogy közben változik, korszerűbbé válik gondolkodásuk is. — Ha két esztendőt vizsgálva, a szá­mok alapján ítéljük meg a reformunkat, találhatunk pozitívumot is, negatívumot is. De most, az év utolsó napjaiban ha­tározottan állíthatom, hogy a hozott in­tézkedések nyomán 1970-ben komoly eredményeket fogunk elérni és bizonyít­hatjuk a reform sikerét, sokkal inkább, mint az elmúlt két esztendőben. — Említette Fock elvtárs a reform negatí­vumait. Ezzel kapcsolatban kérdezzük: ho­­gyan ítéli meg a termelékenység mérsékelt növekedési ütemét? — A reform negatív vonásai fokozato­san eltűnnek majd, s előbb-utóbb véget ér a termelés és a termelékenység növe­kedésének lassúsága is. Az ütem csökke­néséhez azonban az is hozzájárult, hogy sokáig a minisztériumok sem mertek fog­lalkozni ezzel, nehogy valaki azt mond­ja róluk, hogy ők nem értik a gazdasági mechanizmus reformját. Olyan nézet ala­kult ki, hogy talán rendjén való, ha nem tesszük szóvá a termelékenységet, sőt, ol­vastam olyan nyilatkozatot, amelyben azt próbálták magyarázni, hogy nem is olyan fontos a termelékenység, mert lehet át­meneti időszak, amilyen például most van Magyarországon, amikor a termelé­kenység helyett más tényezők dominál­nak.­­ Sokszor idézik Lenint, legtöbbször olyankor, amikor valamit bizonyítani akarnak a másik igazával szemben, bár olykor megfeledkeznek róla, hogy Lenin (Folytatása a 2. oldalon)

Next