Magyar Hírlap, 1970. november (3. évfolyam, 304-333. szám)
1970-11-07 / 310. szám
MafiYäRHÍRLAP sport • sport • sport • sport • sport M1GYIRHÍRLAP A forduló kérdése: A Ferencváros az Ú. Dózsa ellen is folytatja jó sorozatát? Szombaton és vasárnap rendezik a 13. forduló mérkőzéseit a labdarúgó NB I- ben. Az érdeklődés középpontjában a Népstadionban vasárnap délelőtt sorra kerülő Ferencváros—V. Dózsa rangadó áll. A két régi rivális osztozott az elmúlt évek bajnoki címein, a tavaszi félfordulós küzdelemben is az FTC és az Ú. Dózsa volt a csoportelső. A vasárnapi rangadó döntő fontosságú. Jelenleg az Ú. Dózsa négy ponttal előzi a Ferencvárost a tabellán. Ha a különbség két pontra csökken, továbbra is nyílt a verseny. Ha az Ú. Dózsa győz, már aligha eredhet komoly reményekkel a Ferencváros az újpestiek nyomába. Az utóbbi négy fordulóban a Ferencváros egy ponttal többet gyűjtött, mint az Újpest. Az 1960 óta rendezett V. Dózsa— Ferencváros összecsapások is a zöld-fehérek mellett szólnak: 21 bajnoki találkozójából 9 ferencvárosi és 6 újpesti győzelem született, 6 mérkőzés döntetlent hozott. A Ferencváros 43 gólt lőtt, az V. Dózsa pedig 32-t. (Az 1966. évi bajnokságban például 5:2 és 5:3 volt az eredmény az FTC javára.) Legutóbb 1967. április 16-án győzött a Ferencváros a Dózsa ellen , a Népstadionban 3:0 volt az eredmény Azóta az alábbi eredmények születtek (a Ferencváros szemszögéből): 1963: 2:2, 1:1, 1989: 0:2, 1:1, 1970: 2:3, 1:1. Nyíltnak ígérkezik a vasárnapi rangadó. Baráti Lajos, az V. Dózsa mesteredzője is háromesélyesnek ítéli a rangadót. — Váltakozó eredményeket értünk el a múltban a Ferencváros ellen — mondotta Barót Lajos. — Előre lefutott mérkőzés a két csapat rangadóinak történetében még nem volt. A Ferencváros mellett szól a megszokott környezet, bár mi is nyertünk már és többször játszottunk jól a Népstadionban. Jó lenne, ha végre színvonalas, izgalmas rangadót látna a közönség! A Ferencvárossal pontszámban egyenlő MTK és a Bp. Honvéd vidékre látogat. Nagy érdeklődés előzi meg a Newcastle United ellen győztes Pécs újabb hazai mérkőzését. A pécsi közönség végre bajnoki találkozón is szeretne győzelemnek tapsolni. Augusztus 23-án a Vasast verték 3:1-re a pécsiek, azóta a hazai pályán a Csepellel, a Salgótarjánnal, a Bp. Honvéddal és a Tatabányával is döntetlenre játszottak. SZOMBATON: Csepel—Salgótarján Csepel, 13.30 óra, vezeti: Wottawa. (1970-ben 1:0-ra és 4:1-re győzött a Csepel.) CSEPEL: Lanczkor (Fatér) — Pető, Molnár, Hunyadi, Faludi, Kandi, Varga, Rottenbiller, Kalmár, Gulyás, Takács. SALGÓTARJÁN: Szőke — Baranyai, Kmetty, Gecse, Szalai, Vertig, Kriskó (Lock), Horváth, Répás (Kajdi), Basti (Toldi), Jeck. Tatabánya—MTK Tatabánya, 13.30 óra, vezeti: Zsolt. (1970-ben mindkétszer 0:0-ra mérkőztek.) TATABÁNYA: Rothermel — Fenyvesi, Kovács I., Kovácshegyi, Kovács N., Laczkó, Szabó, Arany, Tóth, Horváth, Hernádi. MTK: Brünyi — Török, Oláh, Csetényi, Rab, Strasszer, Dunai, Oborzil, Sárközi, Szuromi, Becsei. VASÁRNAP: Ferencváros—II. Dózsa Népstadion, 10.30 óra, vezeti: Emsberger. (1970-ben 3:2-re a Dózsa győzött, a visszavágó eredménye 1:1 volt.) A Ferencvárosban Havasi és Rákosi sérült, Juhász szereplése valószínű. Az V. Dózsa nem változtat. Vasas—Diósgyőr Fáy utca, 13.30 óra, vezeti: Szilvási. (1970-ben a Népstadionban 1:1, Diósgyőrött 0:0 volt az eredmény.) Machos edző Lakingert és Törököt pihenteti, Nell és Szőke kerül a csapatba. A Diósgyőr Feketére még nem számíthat, Kolláth és Gass felépült és játszik. Pécs—Dunaújváros Pécs, 13.30 óra, vezeti: Vízhányó. (1970- ben 2:0-ra és 4:0-ra győzött a Pécs.) A Newcastle elleni kezdőcsapattal állnak ki a pécsiek. A Dunaújvárosból Nagy E. és Harangi kimarad, Kamarás vagy Boromissza a középhátvéd, Simon a jobbszélső. SZEOL—Bp. Honvéd Szeged, 13.30 óra, vezeti: Müncz. (1970- ben 3:1-re és 7::0-ra győzött a Bp. Honvéd.) A szegedieknél Dávid és Vörös kerül a kezdőcsapatba Pikó és Berkes helyett. A Bp. Honvéd Dunaújvárosban győztes gárdáját küldi pályára. Rába ETO—Komló Győr, 13.30 óra, vezeti: Szkokán. (1970- ben Komlón 2:2 volt az eredmény, Győrött 2:1 győzött az ETO.) Magyar sérülése miatt nem játszhat, Pozsgai kerül a kezdőcsapatba. A Komlóban Kótai helyett Kovács lesz a jobbhátvéd. Szombathely—Videoton Szombathely, 13.30 óra, vezeti: Vadas György. (1970-ben a Videoton 7:1-re győzött Fehérvárott, a Haladás 3:1-gyel vágott vissza.) A Szombathely nem változtat. A Videoton 14-es kerettel készül. Székesfehérvárott Nagy 111. sérülése okoz gondot. Az NB I. állása 1. D. Dózsa (8) 12 8 2 3 34:11 26 2. MTK (7) 12 4 7 1 23:15 22 3. Bp. Honvéd (7) 12 6 3 3 19:12 22 4. Ferencváros (8) 12 6 2 4 17:10 22 5. Vasas (6) 12 7 1 4 24:13 21 6. Pécsi Dózsa (5) 12 3 7 2 13:10 18 7. Csepel (6) 12 4 4 4 12:13 18 8. Diósgyőr (5) 12 5 3 4 15:21 18 9. Salgótarján (2) 12 5 3 4 19:18 15 10. Videoton (3) 12 4 4 4 11:14 15 11. Tatabánya (4) 12 4 2 6 14:14 14 12. Szombathely (3) 12 5 1 6 20:24 14 13. Prába ETO (1) 12 5 1 6 13:17 12 14. Komló (2) 12 3 4 5 17:23 12 13. Dunaújváros (4) 12 2 2 8 10:26 10 16. Szegedi EOL (1) 12 1 2 9 7:25 5 Kosárlabda BEK: Fölényes Honvéd-győzelem a Benfica ellen A Bp. Honvéd férfi kosárlabdacsapata Lisszabonban, Európa Kupa-mérkőzésen fölényes győzelmet aratott a Benfica ellen. A Bp. Honvéd 46 pont előnnyel várja a budapesti visszavágót. Bp. Honvéd—Benfica 112:66 (50:33) Lisszabon, vezette: Adujes (spanyol) és Guelzin (marokkói). Az első kosarat a portugál bajnokcsapat érte el. A Bp. Honvéd 8:8 után átvette a vezetést és látványos játékkal, előnyét egyre fokozva, biztosan győzött. A magyar csapatból Barna dr. volt a legeredményesebb, 22 pontot szerzett. Bánhegyi 19, Lendvay 15, Hódi 14 pontot dobott. A Benfica legeredményesebb játékosai: J. Carlos (17), Simoes (14), J. Alberto (11). A BEK első fordulójának további eredményei : Férfiak: Dinamo Bukarest—U. Firestone Wienna 115:56 (63:24); Reál Madrid— Alvik Broma Stockholm 99:80 (47:41)) Tus Leverkusen (NSZK)—Elzella Ettelbrück (Luxemburg) 99:72 (54:43). Nők: U. Firestone Wienna—SC Göttingen 66:65 (35:33); AEK Athén—Fath Rabat 84:80 (42:39). FELHÍVÁS! Értesítjük az érdekelteket, hogy Ózd városában a Vasvári temető kisajátításra kerül Felhívjuk az érdekelt hozzátartozókat, hogy a kisajátítási eljárás keretében felmerült igényüket — exhumálás, hozzátartozóik új sírba való elhelyezése — az eljárást lefolytató BAZ megyei Beruházási Vállalatnál 1970. november 15-ig írásban jelentsék be. Az igénybejelentésben kérjük közölni a jelzett és jeltelen sírok pontos helyét és az elhaltak nevét Borsod-Abaúj Zemplén megyei Beruházási Vállalat, Miskolc, Fazekas u. 2., II. emelet Előadó: dr. Székely László jogtanácsos Újabb különdíj uton az EB felé HM JUH Mllil Lapunk korábban jfff”1 Mil1],!' már beszámolt aryjia 7T] ról, hogy a harminc5 cas évek profi ökölfggjl BMP* H vívó-világbajnoka, a EseL-3?___német Max Schme| ÖKölvívó HJQOPFy Ung különdíjat ajánlott fel az I. ifjúsági ökölvívó EB legtechnikásabb versenyzőjének. A vasárnap kezdő rangos miskolci sporteseményre most újabb különdíj érkezéséről kaptunk hírt. Az ökölvívás egyik legnagyobb rajongója, a svéd Sven Ekström sportújságíró (a Svéd Ökölvívó Szövetség és az AIBA funkcionáriusa) különdíjat küld a legtechnikásabb magyar ifjúsági ökölvívónak. Ekström régi ismerője a magyar ökölvívásnak és Papp László háromszoros olimpiai bajnokunk tisztelője. Külön kihangsúlyozta, hogy a most felajánlott díjat Papp László iránti megbecsülése jeléül küldi. A díjat háromtagú magyar sportújságíró bizottság ítéli majd oda az arra érdemesnek. Max Schmeling és Sven Ekström díját Stig Länge, a svédek nemzetközi versenybírója hozza Miskolcra, ahol a nagy verseny újonnan épült csarnokában, 21 ország 160 legjobb ifjú ökölvívója mérkőzik majd egymással. Madridban rendezik az ökölvívó Európa-bajnokságot Az Európai Amatőr ökölvívó Szövetség (EABA) végrehajtó bizottsága Budapesten tanácskozott. A végrehajtó bizottságban változás történt: az angol Warren, a vb tagja és az EABA alelnöke, betegsége miatt lemondott. Helyette a skót J. Henderson lett alelnök, vb-tag pedig az angol I. Mills. Mint ismeretes, néhány napja olyan hírek terjedtek el, hogy az 1971. évi felnőtt Európa-bajnokság rendezésére vállalkozott Madridnak nehézségei vannak. A vb-ülésen Roberto Duke Fernandez Repinedo, a Spanyol Ökölvívó Szövetség elnöke hivatalosan nem jelentett be „nehézséget”, sőt, március 15-re meghívta Madridba az EABA végrehajtó bizottságának néhány tagját, az EB-előkészületek megszemlélésére. Június 8-án és 9-én Madridba tervezik a következő vb-ülést is, így tehát minden jel arra mutat, hogy a spanyol főváros marad az EB házigazdája. A lengyel Roman Lisowszki, az EABA alelnöke megbízást kapott egy új bíróvizsgáztatási rendszer kidolgozására. Az elképzelés szerint az arra érdemes bíró a jövőben két évig működnék a kontinentális szövetségnél, csak ezután lehet valaki AIBA- (Nemzetközi Ökölvívó Szövetség) bíró. Budapesten 8 magyar, 2 csehszlovák, 1—1 román, osztrák és spanyol bíró vesz részt a nemzetközi bíróvizsgán. EREDMÉNYEK — ESEMÉNYEK KIESTEK CSAPATAINK a szabadkai asztalitenisz-bajnokságon. Férficsapatunk a négybe jutásért játszott mérkőzésen 3:0-ra kikapott Svédországtól, női együttesünk pedig az első fordulóban Romániától szenvedett vereséget ugyanilyen arányban. A férfi döntőben Japán —Svédország, a nőiben Szovjetunió—Románia találkozóra kerül sor. A SZEGEDI EOL labdarúgócsapata novemberben az NDK-ba utazik. A SZEOL 12-én Drezdában, 13-én Zwickauban mérkőzik. A SZOVJET LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGBAN a 43 pontos Dinamó Moszkva és a 43 pontos CSZKA fut versenyt a bajnoki címért. Két fordulóval a befejezés előtt már eldőlt, hogy a Csernimorec, a Torpedo Kutaiszi és a Szpartak Ordzhonikidze búcsúzik az első osztálytól. AZ imiLÁDI SÚLYEMELŐ OB-n a nyolc súlycsoportban 55. fiatal versenyző lép dobogóra vasárnap 10 órától a Jégszínházban. A LABDARÚGÓ BEK-BEN kialakult a legjobb nyolc mezőnye: Celtic (skót), Panathinaikos (görög), Everton (angol), Crvena Zvezda (jugoszláv), Carl Zeiss Jena (NDK-beli), Legia Varsó (lengyel), Ajax (holland), Atletico Madrid (spanyol). Minden jegy elkelt A szombaton és vasárnap sorra kerülő Magyarország—Anglia Király Kupa teniszmérkőzésre — a Pasaréti úti Vasas fedett csarnokában — minden jegy elkelt. A Király Kupa előtt Három egyest kellene nyerni a továbbjutáshoz A hét vége egyik legérdekesebb sporteseménye lesz a szombaton délután 16 órától a Vasas Pasaréti úti pályáján kezdődő magyar-angol Király Kupa teniszmérkőzés. Magyar teniszberkekben némi meglepetést váltott ki az angolok összeállítása. Mindkét versenyzőjük, a Battrick és Lloyd alacsony termetű, mozgékony játékos, minden bizonnyal azért esett rájuk a választás, mert gyors a pálya. Battricknak és Lloydnak is szép győzelmei voltak az idén, az előbbi többek között legyőzte a holland Okkert és a nyugatnémet Bungertet, Lloyd pedig két hete a román Nastasét verte. A magyar csapatból ezúttal először hiányzik Gulyás, éppen azért, mert neki nem ízlik a gyors pálya. Kíváncsian várja mindenki, hogy Baranyi és Szőke miként állja meg a helyét? A magyar csapatnak csak abban az esetben lehet esélye a győzelemre, ha legalább három egyest megnyernek Baranyiék, a páros ugyanis „angol szám”. A mérkőzés győztese a második fordulóba kerül, ahol két hét múlva Franciaországgal mérkőzik Párizsban. Az innen kikerülő győztes lesz a koppenhágai döntő egyik részvevője. A SZOMBATI SPORTMŰSOR ATLÉTIKA: a Csepel nemzetközi maratoni futóversenye, Csepel, 10 óra. JÉGKORONG bajnoki mérkőzések a Kisstadionban: Volán SC—BVSC 16 óra; Bp. Építők—V. Dózsa 18.15 óra. LABDARÚGÁS NB I/BS MÁV DAC—Josped Szállítók, Győr, 13.30 óra; BVSC—BKV Előre, Szőnyi út, 13.30. Zalaegerszegi TE—Eger, Zalaegerszeg, 13.30 óra. Bp. Spartacus—DVSC, Kőér utca, 13.30 óra. MŰKORCSOLYA: a Népstadion SE idénynyitó bemutatója. Kisstadion, 9 óra. SAKK: országos női egyéni bajnokság, Néphadsereg utca, 16 óra. TENISZ: Magyarország—Anglia Király Kupa mérkőzés, Pasaréti út, 16 óra. TORNA: Magyarország—Románia modern gimnasztikai verseny, Sajószentpéter, 17 óra. Nevala sorozata Nevala, aki Kinnunen mellett a finn gerelyhajítók büszkesége, 1970-ben ritka szép versenysorozatot mondhat magáénak, összesen 52 versenyen indult, ebből csak négyet veszített el, és öt alkalommal dobta túl a 90 métert. Mégpedig kétszer a 92, kétszer a 91 és egyszer a 90 métert. Ezenkívül egyszer dobott 89 méteren felül, háromszor 88 méteren, tízszer 87 méteren, hétszer 86 méteren és háromszor 85 méteren felül. Az idén csak egy nem sikerült Nevalának, nevezetesen, hogy a világcsúcsot megdöntse. Ezt még mindig honfitársa, Kinunnen tartja 92,70 méterrel, míg Nevara legjobb eredménye — 92,64 m — 6 cm-rel elmarad a világcsúcs mögött. fthcvűR Hírlap POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: DR. LÖKÖS ZOLTÁN Felelős kiadó: SALA SÁNDOR a Lapkiadó Vállalat igazgatója Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA igazgató INDEX: 25007