Magyar Hírlap, 1971. november (4. évfolyam, 304-333. szám)

1971-11-26 / 329. szám

2 1971. NOVEMBER 26. PÉNTEK HAZAI KORKÉP Magyar Hírlapbx Gondolkodva dolgozni Munkahelyi vezetők továbbképzése A kormány 1023/1971. számú határozata, valamint a munkaügyi és művelődésügyi miniszternek a munkahelyi továbbképzésről szóló 4-es számú irányelvei értelmében a vezetők továbbképzését a vállalatok kötelesek biztosítani. Ennek értelmében 1975-ig valamennyi munkahelyi vezetőnek részt kell vennie továbbképzésen. A kormányhatározat felhívja a vállalatok figyelmét arra, hogy a továbbképzés megszervezéséhez igénybe vehetik a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének segítségét. Ugyanakkor kimondja, hogy az MTESZ módszertani útmutatással, oktatói segédanyagok összeállításával, előadók biztosításával járuljon hozzá ahhoz, hogy megfelelő színvonalúak legyenek a továbbképzők. A VILLÉRT tapasztalatai Sok vállalat, termelőüzem felmérte és kiszámította már, hogy a továbbképzés minden szinten megtérül, érdemes és szükséges áldozni rá. Ennek értelmében például a Villamossági és Szerelési Cikkeket Értékesítő Vállalat évek óta rendszeresen biztosítja dolgozóinak továbbképzését az ipari tanulóktól kezdve a vállalati vezetőkig. Megtalálta a kapcsolatot az MTESZ-szel még a kormányhatározat megjelenése előtt, s az 1969— 1970-es tanévben már az MTESZ által biztosított előadók segítségével részesítette továbbképzésben a főosztályvezetőket, osztályvezetőket, csoportvezetőket , akik egyébként nagyrészt törzsgárdatagok, gyakorlati megalapozói az állami műszaki kereskedelemnek. A tanfolyamon a népgazdaság fő célkitűzéseivel ismerkedtek meg tüzetesen a vezetők, illetve mindazokkal a korszerű vezetési módszerekkel, melyek a VILLÉRT sajátos gazdálkodási, piackutatási feladatainak jobb elvégzését segítik. A tanfolyam célja — mint ezt Somorjai Gyula gazdasági igazgató elmondotta — kettős volt. A tanfolyamot elvégzett vezetőkből került ki ugyanis a vállalaton belüli oktatógárda, mely az alsóbb szintű vezetők továbbképzését vég-Varga Józsefné, a számviteli osztály vezetője 15 éve dolgozik a VILLÉRT- nél. — A továbbképző szakmai tanfolyamon az elmélet és gyakorlat összevetésével szűrtük ki a célszerű és korszerű módosítanivalókat — mondta egyebek között. A szocialista államok számvitele az elmúlt két évtized alatt sokat változott, formálódott. Az egységes könyvelésre való törekvés következtében szinte minden évben adódik valami változás. Az 1969—70-es házi tanfolyamunkon elsősorban az a tétel bizonyosodott be, hogy ha húsz évig elfelejtettünk gondolkodni — szigorúan kötött inkasszórendszer volt —–, akkor most, a gazdasági reform viszonyai között csak gondolkodva lehet dolgozni. Hozzá kellett szoknunk, s eleinte ez bizony problémákat is jelentett, hogy munkánkat az új, a még újabb követelmények szellemében bíráljuk el. A rugalmas folyószámlanyilvántartásra való áttérés előfeltétele, hogy a partnerek szavahihetők legyenek, s határidőn belül teljesítsék kötelezettségeiket. A VILLÉRT élen haladt a gépesítésben: időben felismertük a szükségességét. Ma pedig az elektronikus adatfeldolgozás került napirendre, enélkül ugyanis nem juthatnánk kellő információkhoz. — A gépesítés, mint minden változás — veszi át a szót Tamás Lászlóné személyzeti osztályvezető —, problémákat okozna, ha nem előznék meg házi szakmai tanfolyamok. Éppen ezért mi a szakmai tanfolyamokat mindig a vállalat fejlesztési terveihez, beruházásaihozigazítjuk, koordináljuk, akarunk spórolni. Olyan befektetés ez, melly feltétlenül megtérül. Tavaly 78 ezer forintot fordítottunk továbbképzésre, ezt a szintót nem is csökkentjük. A tanfolyamokat eredményesen végző dolgozóink jövedelmét a lehetőségeken belül növeljük, stabilizálva egyben a törzsgárdatagságot. (Ilyen vonatkozásban egyébként nem panaszokdhatunk, a vállalati összlétszám: 620 fő, s mintegy 40 százalék öt évnél régebbi dől ezó.) Friss eredményeink igazolják elképzelésünket: míg 1970-ben a dolgozók 25 százaléka cserélődött ki, idén az anyagi dotációval összekapcsolt továbbképző rendszer következtében a munkaerő-hullámzás felére csökkent. A VILLERT-nél hosszú évekre visszanyúló hagyományai vannak a továbbképzésnek. De több nagyüzemben hallani azt az észrevételt, hogy a továbbképzés, pontosabban a felnőttoktatás azért torpant meg, mert iskolás a tananyag, és az oktatói módszertan. Ezért tekintenék bizakodással az MTESZ munkahelyi vezetőképző bizottságának nagy fontosságú tervei elé. Az előkészületekről Makrai János, a bizottság elnöke adott tájékoztatót őket oktatók egyaránt hasznosíthatják, a negyedik, mely a felnőttoktatás általános módszertani ismereteit nyújtja, minden jövendő oktató számára szükséges. A témákat esettanulmányok és szemléltető anyag egészíti ki. A tananyag kiadásának előkészületei már folynak. Tartalmi ismertetésüket kiküldjük az üzemekbe, gyárakba. Eddig 680 vállalat mintegy 50 ezer jegyzetet igényelt. E szám naponta növekszik, hiszen a tématerveket több ezer címre vitte szét a posta. Lesz-e nyomdakapacitás ilyen óriási tömegű kiadvány megjelentetéséhez — kérdeztük. Makrai János bizakodva válaszolt: — Már most jelentkezett Nyíregyházáról a megyei szervezet titkára: segítenek. S reméljük — mivel egy fontos kormányhatározat gyakorlatban történő megvalósulását szeretnénk társadalmi erők igénybevételével segíteni — más oldalról is támogatják szándékunkat. Medve Imola Jó befektetés Az oktatási bizottság vezetője, Kovács Imre így fogalmaz: — A technikai forradalom éveit éljük, naponta zúdulnak ránk az új ismeretek, a két-három éves friss diplomák is gyorsan elavulnának, ha akadozna az állandó továbbképzés. Emellett az az igazság, hogy munkatársaink idejéből nem futná „maszek alapon” utánajárni a tananyagnak, megkeresni a szakirodalmat, a tudományos publikációt. Az MTESZ segítsége és a KGM ösztönzése alapján igyekszünk ezt megkönnyíteni és meggyorsítani dolgozóink számára. — A költségeket a vállalat fedezi — egészíti ki a gazdaságiigazgató. — S talán ez az egyetlen terület, ahol nem 680 vállalat igénye . Abból indultunk ki, hogy a felmérések szerint mintegy 120 ezer munkahelyi vezető továbbképzése szükséges. A végrehajtáshoz tehát több ezer oktatóra van szükség. Éppen ezért a munkahelyi vezetőképző bizottság most elsősorban az oktatók képzésére összpontosítja erőit. Felhívást küldtünk ki aktíváinknak, s mintegy ötszázan jelentkeztek: vállalnának oktatást. Az oktatók 80 órás budapesti, illetve vidéki tanfolyamon részesülnek egységes színvonalú felkészítésben. A tanfolyamok terveink szerint 1972 második félévében kezdődnek. A jegyzetanyagot az MVB biztosítja. Kidolgoztuk négy szekció — üzemirányítási ismeretek, szervezés és gazdálkodás, a termelésirányítás emberi tényezői, illetve az oktatás módszertana — tématerveit, melyek 25 előadás tematikáját tartalmazzák. Az első három szekció közül választani lehet, a munkahelyi vezetők és az ODAKINN esik a hó. Kávézunk, beszélgetünk. Laci mesél. — Siettem a heti lapértekezletre, tegnapelőtt. Amint a buszról leszálltam, eszembe jutott, még nem is reggeliztem. Minthogy az ilyen késő délelőtti világmegváltások rendszerint délutánig elhúzódnak, betértem az első utamba eső kisvendéglőbe, ahol minden arrajárót figyelmeztet a díszes felirat: zónaételek. Így gondolván elintézni egyúttal az ebédet is, buzgó figyelemmel készültem meghallgatni a pincért, ilyenkor ugyanis nincs még étlap. A vendég egy felsorolást hall, amit a pincér halkan mond, a ’ szót is ízlelgetve: vélő pirított kenyérrel, házi disznótoros, marhapörkölt lábszárból, mócsing nélkül, jó pilseni sör ... meg lesz elégedve, uram. A hangjára figyeltem fel, milyen ismerős. Régebben jártam itt már, de mikor volt az! Nézem a pincért. Széles arc, mélyen ülő szürkéskék szemek, őszes sörtehaj. Nem, nem innét ismerem. Szónélküliségem feltűnik neki. Néz ő is, nem tud hová tenni. — Már megbocsásson — rugaszkodik neki egy mély lélegzettel —, önt nem Csatárinak hívják véletlenül? — De bizony annak — s most kapcsolok —, magát pedig Sáreczkinek. Igaz?! — Ó, hát persze. Igen ... —• valami ellágyulás van atekintetében. Mi többször találkoztunk az ötvenes évek elején. Kicsit megöregedtünk. Testesedtünk, pocakosodtunk, na ja, az idő múlik. Látom, az egykori, a húsz év előtti Sáreczkit.. Meggörbült hátát, ahogy didereg vékony,, rossz ballonjában. Eszembe jut akkori sajnálkozásom, amint a köhögését hallom, mert csúnyán köhögött, arcán kétoldalt pirosfoltokban lángolt a nyomorúság és termetre egyre csak fogyott, rossz svájcisapkáját gyűrögetve ült előttem, mérhetetlen zavartsággal odateregetve elém verseit, egyetlen kincsét, mint aki egyedül tőlem vár valamiféle igazolást az életére. Választani kellett azokból a versekből, ha csak egyetlen négysorosat is, vállalva a főnöki lekicsinylést: „Ki ez a’senki már megint?!” SÁRECZKI pedig valaki volt a verseiben is. Kalandos vállalkozásai mind-mind csak azt a célt szolgálták, hogy egyszer, csak egyetlenegyszer kijöjjön neki a lépés, betörjön a költészet selyemrétjére. Munkakönyve sokáig nem is volt, azt mondta minek az? Vagonokat rakott ki éjjel. Lapátolta a havat. Befutott költők kutyáit sétáltatta. Rossz ír elvek szerint nevükben is adott el vonalas költeményeket. Csacsi úrifiúk bágyadt slágerszövegeit rázta rendbe, amennyire tudta, legalább, hogyrímeljenek. Ha már nagyon fázott, valósággal a lelke didergett, s idénymunkásnak szegődött téglagyári kemencék mellé, pékségek kenyérszagú csöndjébe vonult néhány hétre, ahol meleg liszteszsákok tetején olyan jól esik az alvás hajnal felé, ha kisült a kenyér. Kellett neki a meleg, hogy télen is írni tudjon a tavaszról; kellett az ordasok függetlensége, hogy annak élhessen, aminek rabja volt. Három-négy hónapban egyszer megjelent tőle valami a hetilapban, ahol dolgoztam. Más lapokban nagyjából ugyanilyen időközönként adott hírt magáról. Messziről lobogtatta a lapot ilyenkor: „Szerkesztő úr! Megjelentem!” Később hosszú időre szanatóriumba került. Ott ismerkedett meg azzal a lánnyal, akit azután elvett feleségül. Abban az időben újságolta Sáreczki, hogy hosszabb elbeszélő költeménybe fogott, s ha azt be tudja fejezni, fogadkozott, hírneve megalapozódik örökre. Azért a költeményért kapkodni fognak a legelőkelőbb folyóiratok. Kapkodni... MEGRENDELEM az ételt, kicsit szégyenkezve. Utánanézek, amint a pincérek kacsázó lépteivel elsiet a konyha felé. Már hozza is az ételt, szertartást rögtönözve köröm gyakorlott mozdulataival, frissen, elegánsan és a felszolgálás régi iskolájában tanultak szerint, láttatva, neki is tetszik, szívügye amit csinál, szereti, föloldódik benne, mert ez a hivatása. — No és az írás, Sáreczki úr? A versek? Nézi az asztalt. A tányért. A pohár sör habját. Szomorú a szeme és mosolyog gyerekesen. — Nem bírtam én ott kifutni magam, Csatári úr. Nagy ám a konkurrencia! És hát... Megnősültem, gyerekünk született, nézni kellett valami után. Elhelyezkedtem a vendéglátóiparban, kitanultam a szakmát. Főpincér vagyok. A koszt, a fizetés normális. A szívem is rendbejött, nem kell egyik orvostól a másikhoz járnom. A családom nem szűkölködik semmiben. Ahogy Burns írta, hiszen tetszik ismerni: „Annak, ki dús, megárt a hús, emez ennek, de nincsen, nekünk jut is, meg bírjuk is ...” Mert ez ám a lényeg, szerkesztő úr. Hogy jusson. És nem is énrólam van szó, hanem a családról, arról, hogy a kislányomnak megvehessem, amire szüksége van. Az ne legyen soha probléma. Elhívják, de nem sokkal későbbvisszajön újra. — A minap itt bent járt nálam Pusztaszeri szerkesztő úr. Megismert, üdvözölt, emlékezett a terseimre. Azt mondta: aztán Sáreczki, ha van valami elkészült dolga, csak adja ide bátran. Lehozzuk, ha csak egy mód lesz rá. Ugye, milyen kedves? Nem mondom, néha eszembe jut valami, de mire hozzájutnék, hogy papírra vessem, elfelejtem. Máskor meg arra gondolok, minek? Mi értelme? Bejön ide néha egy-egy torzonborz fiatal. Papírt vesz elő, ceruzát. Figyelem az arcát. Ugyan mit írhat? Aztán, ha befejezte, kér egy üres bablevest. Na, mondom magamban, meg kellene írni egyszer az én egykori délelőttjeimet is, az üres bableveseket, amiket alig tudtam kifizetni. De hát hogy írjon az üres bablevesről egy olyan ember, aki mindig hússal eszi? Mellettünk egy üres asztalhoz négytagú társaság telepszik. Egyszerre szolgálja ki őket, nyolc tányért egyensúlyozva az egyik karján, könynyedén. Azután, hogy ezt elvégezte, megint visszajön. — Szerkesztő úr ... Ha már így összetalálkoztunk, mutatnék valamit, ha nem veszi tolakodásnak — mondja és elővesz egy papírlapot. — Mit tetszik szólni ehhez? OLVASOM a verset, mint régen, maholnap húsz éve már. Atavaszról szól, s úgy, ahogyan bentről nézi valaki, mindig a négy fal közül. — Szép, nagyon szép. Sáreczki úr — mondom, mert így is érzem. Pedig ugyanakkor tudom, valami hiányzik belőle. Nem tudom mi. Talán a meszszirenézés. Talán a Sáreczki szomorú szeme. A papír másik oldalán — csak most veszem észre — egy múlt heti étlap. Fizetek, bonravalót adok, elfogadja, megköszöni, azt mondja: legyen máskor is szerencsénk ! Kovács Imre Képviselők és fiatalok ilos találkozói Vas megye országgyűlési képviselői teg- -nap kezdték meg azt a látogatássoroza- tot, melynek keretében a fiatalokkal ta-lálkoznak, s tájékoztatják őket az ifjúsági törvényről, az országgyűlés legutóbbi ülésszakáról. Fegyveres István képviselő Szombathelyen a Latex Vállalatnál,, Sárvári István képviselő pedig Sorokpalány községben találkozott a fiatalokkal. A képviselők és a Vas megyei fiatalokig találkozói tovább folytatódnak. Kovács Antal, a megyei pártbizottság első titká ra, országgyűlési képviselő ma Lukács- házára látogat, s beszélget el gondjaikról, problémáikról, feladataikról az ottani fiatalokkal. Nógrádban a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ színháztermében zajlott le az első találkozó. Géczi János, a megyei tanács elnöke, a megye egyik országgyűlési képviselője találkozott a város középiskolásaival. Építik a főváros második nyugdíjasházát Kelenföldön épül a főváros második nyugdíjasháza , az első Budafokon került tető alá. A XI. kerületi épület egyedülálló, magukra maradt idős embereknek ad majd otthont. Mint az illetékesek elmondták: a nyugdíjasház építéséhez a jövő év elején látnak hozzá, s az első lakók 1972 végén, illetve 1973 elején költözhetnek be új otthonukba. Az 50 lakásos, távfűtéses, hideg-meleg vízzel ellátott lakások egyszobásak lesznek — előszobával, beépített bútorral, főzőfülkével (melegítővel) és fürdőszobával. A tervezők messzemenően figyelembe vették, hogy idős emberek lesznek a lakók; a lépcsőket például az átlagosnál alacsonyabbra, s a kapaszkodóval felszerelt fürdőkádakat besüllyesztve építik. A nyugdíjasotthonok kiutalásánál elsősorban azok a lakással rendelkező egyedülállók, vagy házaspárok jöhetnek számításba, akiknek nincsenek hozzátartozóik, gondozóik és havi nyugdíjuk eléri az 1600 forintot. A nyugdíjasházban a garzonlakásnak is beillő otthonok lakóinak havonta 450 forint térítést kell majd fizetniük. Ebben az összegben nemcsak a lakás bére van benne (távfűtés, hideg-melegvíz-szolgáltatás, villany), hanem az is, hogy rendszeresen takarítják lakásukat. Ezenkívül — minimális összegért — ebédet is főznek részükre, s rendszeres orvosi ellátásban részesülnek. -ft Invit ru -i -i -I XI a a is . Ipari televízió az oktatásban A zártláncú — ipari — televízió pedagógiai felhasználásáról tárgyalnak Szombathelyen a tanár-, a tanító- és az óvónőképző intézetek szakemberei. A mostani konferencia célja, hogy összehangolják a hazai intézetek ilyen irányú munkáját és felhasználják a szombathelyi kutatási eredményeket, amelyeket több ezer tanítási óra tapasztalataiból alakítottak ki. A konferencián közölték, hogy megszületőben van a nevelés új ága, a pedagógiai technológia. Az ipari tévével felszerelt pedagógusképző intézetekben — s egyre több az ilyen — a rendezéshez, az operatőri munkához, a világítás-, az elektronika- és a hangtechnikához, a vágáshoz is érteniük kell a tanároknak.