Magyar Hírlap, 1973. február (6. évfolyam, 31-58. szám)
1973-02-01 / 31. szám
I ............... . Szabolcsi „campus" . 1s:VV 2 1973. FEBRUÁRI, CSÜTÖRTÖK HAZAI KÖRKÉP Magyar Hírlap Főiskola a homokon Ilyen is van tehát! Az oktatásügynek, melynek lyukait sokszor, akárcsak a mesebeli kaftánt, ugyancsak lyukakkal tudjuk kifoltozni, ilyen csoda intézménye! És éppen Szabolcsban, a sok mindenben „tizenkilencedik” megyében, amely — Végh Antal, az Erdőhát és Nyírség ostorszavú írója ezer példával bizonyítja — csupán a hátrányos állapotok tekintetében első. Amint a következőkből is kiderül, nemcsak ebben. Kastély a szürkületben A szürkületben, amint a nyíregyházi Sós-tó felé haladó autóbusz megállójában leszállván, körülpillantok, egy igazi, Amerikába illő „campus” körvonalai rajzolódnak fel. Olyan épülettömböt látok, amilyenben ott a híres college-ok vannak elhelyezve. Módos jobb középosztálybéli úri fiúknak és lányoknak épül ott a college, a campussal. A nyíregyházi campus-college-okban azonban a Csengerről, Tiszavasváriból, Újfehértóról, Ricséről, Szentistvánból, Szendrőről, Nagyrábéról, Balmazújvárosból, az ország legínségesebb vidékéről való fiúk és főleg lányok tanulnak, háromnegyedrészt paraszt-, meg munkásgyerekek. A nyíregyházi tanárképző főiskola Szabolcs, Borsod, Hajdú-Bihar szülötteit képzi ki a nevelésre. Egy-két szakra egész Tiszántúl tehetségeit vonzza magához. De vajon haza is mennek-e ezek az itteni kacsalábon forgó „tanvárból” világgá eresztett ifjak? Visszamennek-e a pátriájukba? A kicsiny falvak, a porból-homokból-sárból csak éppen éppen fejüket emelgető alföldi mezővároskák iskoláiban tanuló gyerekekhez? Nem ragadnak-e a város fényvonzásában? Margócsy József, a főiskola tudós-irodalmár igazgatója (ő maga is e nyílt homoktáj szerelmese) megnyugtat: — Legalább kilencven százalékuk viszszamegy tanítani, de — érdekes módon! — valamivel többen maradnak a Nyírségben, mint ahányan innen jöttek. Kérdőn tekintek rá. Ő válaszol: — A hallgatók java ugyanis lány. Eladó lány. Aki itt megy férjhez, itt telepszik le. „ Nemcsak segédmunkás kezeket exportál a „tizenkilencedik” megye, hanem íme, ő is szerez magának már „szürkeállományt”; gazdagszik még máshonnan importált kiművelt emberfőkben is. Nyirségi kerengő Már-már aggályoskodnék is, hogy nem lesz-e sok a jóból, a hagyományos nagy tanárínségből túlzott bőség, hogy nem képez-e talán még túlságosan is sok tanárt előbb-utóbb Nyíregyháza? Horváth Miklóstól, a megyei művelődésügyi osztály vezetőjétől ezt a választ kapom: — Van hová tenni őket! Jöjjenek csak! A főiskola még sokáig a jelenlegi ütemben bocsáthatja ki diákjait. Lesz hely a számukra. S most lássuk a szabolcsi campust, a főiskolai várost belülről! Margócsy megmutatja a három kollégiumot, ahol a kétszer kétágyas szobák egyszerre gazdaságosak és kényelmesek. A közös használatú előtér, ha kell, összeköti, ha kell, különválasztja a lakóit, mert kettenként behúzódhatnak a saját szobácskájukba, négyesben össze is jöhetnek a közös részben. Megnézem a könyvtárat, melyemn Bessenyeinek, a felvilágosodás írójának, az intézet névadójának — Margócsy így mondja: védőszentjének,— a bécsi Collegium Hungaricumból hazahozott óriási Szobra őrködik. A legmodernebb mennyezetvilágítású olvasóban üldögélnek a hallgatók, száz-százhúszezer könyvből válogathatnak. Szabad polcról emelhetik le a nekik tetsző kötetet. A többszintes könyvraktár erősen emlékeztet a párizsi UNESCO-könyvtár rendszerére. Évi 300—350 ezer forintos keretből tölthetik fel évente, és bizonyára mégsem kell — a vitág sok más bibliotékájától eltérően — tárolási gondoktól rettegniük. A biológiai tanszéknek modern klímaberendezése van, azablakból kipillantva, az ország szinte minden botanikai értékét őrző kert képét rajzolja elém kísérőm. Van az intézetnek pinceszínháza, és zárt láncú televíziója. De legeslegjobbak az úgynevezett „kerengővel”, egy folyosórendszerrel körbefogott előadóterem-komplexum ragad meg. Itt a kerek aula gyűrűjében levő nagy auditóriumokba a tanár úgy léphet be, mint színész a színházterembe. A kulisszák mögött előkészítheti és tárolhatja az előadás kellékeit. A nélkülözhetetlen „díszleteket”, a szemléltetés eszközeit szintén ott láthatom a teremben. Kisugárzó érték ötéves tervünk e létesítménye még egy kollégiumépülettel gyarapszik majd nemsokára, s a következő ötéves tervben még uszoda is épül! Ám nem csupán a felszerelés modern, hanem az iskola felépítése is a jelen és jövő olyan képzési modelljét villantja fel, mely mintául szolgálhat az egész hazai pedagógusiképzéshez. Itt ugyanis nem válik külön a tanító- és a tanárképzés. A mai általános iskolai nevelőtestületek egyik átka a belső tagozódás, a tanárok viszonylagos arisztokratizmusa, a tanítók kisebbségi érzése és féltékenysége, ami a képzés különbözőségéből adódik. Nyíregyháza egyik érdekessége, hogy itt alsó tagozatos tanításra képesített tanárokat képeznek, akiket ugyanakkor a felső tagozat valamely szakjára is alkalmassá tesz a diplomájuk. Aztán képeznek pedagógiaszakosokat, akiknek a napközi, a kollégiumi nevelés lesz a hivatásuk. Ennek az intézetnek alintézete a böszörményi óvónőképző, s ide csatolják feltételezhetően Debrecen tanítóképzőjét is. Ez is hozzájárulhat egy egységesebb felfogású tanárképzéshez a Kelet-Tiszántúlon. Jó óvónőről, tanítóról, tanárról egyaránt a szabolcsi „campus” gondoskodik. Ez volna az új tanárnemzedék nagy kohója. Talán lesz, aki hajlamos a szkepszisre, és azt mondja, túlzott e luxus ennek a nagyon szegény, iskolákban oly gyatrán ellátott megyének, lesz, aki pedig úgy véli: luxusfőiskola a szegénység iskoláihoz!? Magamis hajtanék a kételyre, ha nem ismerném e hosszú távon megtérülő beruházás kivételes értékét. Ha nem tudnám, hogy mindaz a szellemi érték, ami itt termelődik, megsokszorozza magát és kisugárzik, hogy sokszorosan visszaverődjék Borsodban, Hajdú-Biharban és a szabolcsi homokon. N. Sándor László A KISZ központi bizottsága a vietnami fegyverszünetről A KISZ központi bizottsága nyilatkozatot tett közzé, amely többek között hangsúlyozza, a világ haladó erői, soraikban a magyar ifjúság is, örömmel fogadták a hírt, hogy a szocializmust építő Vietnami Demokratikus Köztársaság népe és Dél-Vietnam felszabadító erői döntő győzelmet arattak: az amerikai agreszszorok és a saigoni bábjaik fegyverszünet megkötésére kényszerültek. A világméretű szolidaritás a segítség, amelyet a szabadságáért küzdő hős vietnami nép elsősorban a szocialista országokból, s főképpen a Szovjetuniótól, a nemzetközi tiltakozás, amelyben cselekvően vettek részt a tőkésországok haladó erői, közöttük az amerikai békeharcosok is — megálljt parancsolt a háborús gyújtogatóknak. — A magyar fiatalok, az ifjúságii szövetség tagjai büszkék arra, hogy aktív részesei voltak a nemzetközi szolidaritásnak. Indokína más részein még folyik a háború. A magyar fiatalok a világ haladó erőivel együtt követelik: hallgassanak el ott is a fegyverek! Túlandónnképpen ma sem tudja pontosan, miképp történt, hogy egyetlen találkozás meghatározta az életét. Alighanem hasonlít ebben sok százezer másik asszonyhoz; a véletlenek, a futólagos megismerkedések csak később kapnak mérhetetlen, a szó legszorosabb értelmében sorsdöntő jelentőséget. Amikor maga a pillanat elérkezik, semmiben sem különbözik a jelentéktelen többi pillanattól: nincs még külön arca, íze a jelenben, amely csak sejtetné is a valóságot. Haller Rozália huszonkét esztendős volt akkoriban; Újkér községben báró Solymossy birtokán cselédlány. Valamikor 1944 novemberében azt a parancsot kapta, hogy a majorépület nagy konyháján segédkezzék, ahol harminc, Bihar megyéből ideverődött leventére kellett főzni. Ma már arra sem emlékszik, miféle háborús alakulat kisegítőjeként dolgozott a szakasz Újkérben. Aztán , néhány hét után, egy élelmezési osztag is a faluban kapott szállást, így ismerkedett meg Haller Rozália az egyik katonával. A katonának furcsa neve volt: Birtalan Mózes, Székelyudvarhelyről származott, onnan sodródott a háborús visszavonulás apályhullámain a dunántúli faluba, ott aztán, alighanem mert túlságosan mélyen belecsodálkozott Haller Rozália nagy, barna szemébe, hosszú hetekig fontolgatta, miképpen szerez majd civil ruhát, ha továbbindul nyugat felé a század. Dönteni végül gyorsan kellett, és Birtalan Mózes nem habozott: maradt, és arról beszélt menyasszonyának, hogy Pestre mennek, ha a főváros felszabadul. A szülők ellenezték a dolgot: elvált ember, nem is falunkbéli — mondogatták Hallerék, akik életükben addig a járásból ki sem léptek. De a lány megkötötte magát, amit eldöntött vállalja, punktum. Azóta iS megtartotta ezt a szokását, amit eldöntött, vállalja, állja. Ma, amikor már felnevelt hat gyereket, úgy érzi, nagyjából jól intézte az életét. A legidősebb fia kiváló határőrként, szakaszvezetőként szerelt le, Eszter óvónő Tiszaszederkényben, két apró gyereke van, Mária műszaki rajzoló a fővárosi Gysav Birtalanné éves tanácsnál, Péter géplakatos, Zsuzsa gyors- és gépírónő, Éva tisztviselő, Kati kereskedelmibe jár, az ember azt hinné, épp elég baj, munka volt velük, míg felnőttek, hogy kitöltse a családanya életét. Csakhogy Birtalan Mózesné napi nyolc órán át dolgozik ma is, évtizedek óta a Szerszámgépipari Műveknél; jelenleg raktáros. Társadalmi megbízatásait felsorolni is sok: 1957 óta szakszervezeti bizalmi, 1964 óta a segélyezési bizottság tagja, és a gyár beteglátogatási felelőse, az üzemi tanács tagja, 1967-ben a „műhely kiváló dolgozója”, 1970-ben a „gépipar kiváló dolgozója” kitüntető cím tulajdonosa. És 1958 óta a kerületi tanács tagja. A környék lakói kivétel nélkül ismerik. Képtelenség még elgondolni is, hogyan csinálja, de mindenre jut ideje. Ebédidő alatt néha háromszor is körül kell járnia a gyárat: hol az üdültetés ügyeiben, hol a beteglátogatás, hol a bérrendezések, a nyereségrészesedés elosztásának dolgaiban, eddig mindig százszázalékos aránnyal választották újjá üzemi megbízatásaiban — „nem tudom letenni, mert az emberek azt akarják, hogy maradjak” — mondja erről, s a logikai kapcsolódás természetessége nem tűr ellentmondást. Hétfőn mos, kedden vasal, szerdán alaposabban takarít, s közben folyton, állandóan ellátja minden egyéb feladatát, lényéből fakadó, nyugodt derűvel. — Volt a szomszédunkban egy öreg, nyolcvankét éves beteg néni, a lánya Balatonkilitire, vagy hová járt le tanítani, s esténként tizenegykor érkezett haza. Nekem kellett este mosdatni, etetni — pár hétig csináltam, kötelességem volt, elvégre a magányos öregeit dolga a tanácstagra is tartozik. Aztán egy napon felhívtam a művelődésügyi minisztert telefonon. Mondom neki, segítséget kérnék, tanácstag vagyok a IX. kerületben, meg kellene oldani egy súlyos problémát, ne haragudjon, mikor tudna fogadni? De lehetőleg ne este, mert hat gyermekem van, azokat is el kell látnom ... Félbeszakított itt Ilku elvtárs, és azt mondta: „Ne is folytassa kérem, nekünk fejet kell hajtanunk, ha valaki a hat gyereke mellett még társadalmi munkát végez tessék, alkalmazkodom magához, mikor tud bejönni?" Másnap bementem hozzá, elmondtam, hogy pesti tanítói állást kellene szerezni bizonyos Vass Magdolnának, aki a Balatonnál dolgozik, s naponta éjjel, vonattal jár haza. Meghallgatta a kérést, s azonnal intézkedett. Vass Magdolna aztán, haláláig a Lenhossék utcai iskolában tanított, itt a közelben, ahol valamikor az én gyermekeim is jártak ... Amint elmondja, miként járt el ebben az ügyben, pontosan érződik a hangján: számtalan példát tudna még említeni arról, miféle bajokban, nehézségekben kell hirtelen, okosan, eredményesen segíteni. — Csakhogy nagy ára van ennek — teszi hozzá, amikor sokféle megbízatásáról, gondjáról-bajáról beszél. — Kilenc évvel ezelőtt egyszer beteg voltam. Trombózist kaptam a lábamba. Feküdnöm kellett, akkor olvastam el a Karemna Annát. Amíg a könyvet bújtam, semmi másra nem voltam képes figyelni, olyan erősen körülvett engem az a történet. Hű — gondoltam —, mi lesz velem, hát nekem millió dolgom van az élő, valódi emberekkel, mi lesz akkor, ha a kitaláltakkal, a könyvekbe írtakkal törődöm? Azóta nem is igen képes regényt olvasni. Hetilapot, újságot igen. De kiváló eredménnyel elvégezte a raktárgazdálkodási tanfolyamot, aztán — mert gépesítették a raktárt — a darukezelői tanfolyamot is, 1971—72-ben a marxizmus— leninizmus középfokú tanfolyamát. Ha a szépirodalomra gondol, a Karenina Anna sorsára emlékezik. Ilyenkor, pillanatokig hevesen irígyli a nagy fiát, a lányait, azok ráérnek falni a könyveket, aztán igyekszik a tennivalóin úrrá lenni. Idén, a tanácsok újraválasztásakor a IX. kerületben aligha lesz, aki ellenezné Birtalan Mózesné jelölését.... Geszti Pál Felavatták a MÁV legnagyobb hőközpontját A MÁV legnagyobb hőközpontját adta át tegnap próbaüzemelésre Szolnokon dr. Harmati Sándor, a MÁV vezérigazgatóhelyettese. Avató beszédében elmondotta, hogy a vasút is fokozatosan áttér a gazdaságosabb energiahordozók alkalmazására, és ipari, fűtési célokra is olajat, illetve földgázt használ. Az új szolnoki hőközpont 68,5 millió forint költséggel épült. Hét kazánja óránként 80 tonna 12 atmoszféra nyomású gőzt termel. Hasonló korszerű energiatelepet létesítenek Záhonyban és Dombóvárott, a továbbiakban pedig Debrecenben, Dunakeszin, Miskolcon és Szombathelyen. DH-munkarendszer Csepelen Megteremtik a mozgalom sikerének előfeltételeit Több vállalat kedvező tapasztalatai nyomán a szigethalmi Csepel Autógyárban is bevezetik áprilistól a Dolgozz hibátlanul munkamódszert. A gyár gazdasági és társadalmi vezetősége intézkedési tervvel készítette elő a mozgalmat. Az a cél, hogy fokozatosan feltárják azokat az okokat, amelyek miatt a munkások, a kollektívák nem tudnak hibamentesen dolgozni. Az intézkedési terv szerint az előkészítés első szakaszában a gyár valamennyi egységében alapos helyzetfelméréssel és elemzéssel tárják fel február 15-ig: miért akadozott a termelés az elmúlt évi gazdálkodás során, hol és mi akadályozta a minőségi munkát. Megvizsgálják, milyen volt a termékek minősége, hogyan lehet csökkenteni a selejtet. Feltárják milyen hibák voltak a készletgazdálkodásnál. Ugyanígy vizsgálják minden gyáregységben az anyaggazdálkodást, a pótalkatrészgyártást. A felmérés során kiderítik, hogyan lehet a gazdálkodás valamennyi területén takarékoskodni, mik az előfeltételei a Csepel Autógyár üzemegységeiben a rezsiköltségek, a vállalati , veszteségek csökkenésének. A munka második szakaszában — március 31-ig — intézkednek a hibaforrások megszüntetésére. Az autógyár vezetőségének intézkedési terve leszögezi, hogy a DH-munkamódszer a vállalat vezetőitől, beosztottjaitól, az alkalmazottaktól és munkásoktól egyaránt fokozott felelősségérzetet, nagyobb fegyelmet és szervezettebb munkát kíván. Mindenütt biztosítják majd a mozgalom állandó ellenőrzéséhez és értékeléséhez szükséges tárgyi és személyi feltételeket. J. E. Új üzemet avattak Nyíregyházán Asztalos Lajos kohó- és gépipari miniszterhelyettes tegnap felavatta az Elektroakusztikai Gyár nyíregyházi üzemét. Részt vett az ünnepségen Méhes Lajos, a Vasasszakszervezet főtitkára, Kállai Sándor, a Szabolcs-Szatmár megyei pártbizottság titkára és Varga Gyula, a nyíregyházi városi pártbizottság első titkára. Az új gyár üzembe helyezése lehetővé teszi, hogy jobban el tudják látni a hazai és a külföldi piacot korszerű rádió- és tv-stúdiókkal, komplex hangrendszerekkel, információs és oktatástechnikai termékekkel, amelyek iránt oly nagy az igény, hogy hat év alatt termelésük megnégyszereződött.