Magyar Hírlap, 1974. augusztus (7. évfolyam, 210-239. szám)

1974-08-01 / 210. szám

2 1974. AUGUSZTUS 1. CSÜTÖRTÖK NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap KÜLFÖLDI LAPOKBÓL mám mm rja mm mm A lap genfi íudósf­­■ V El fi fii tói nagyobb terje-I ■ m wUll delmü kommentár* " " " m * ban elemzik azokat az eredményeket, amelyeket a biztonsági érte­kezlet nyári ciklusában sikerült elérni. Mindenekelőtt megállapítják, hogy si­került megoldani az értekezlet egyik leg­fontosabb kérdését: kidolgozni a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a kapcsola­tok, illetve az érintkezések területén megvalósuló együttműködés elvi alapjait. A koordinációs bizottság egész komple­xumában jóváhagyta azt a megállapo­dást, amely szerint az említett területen kifejtett együttműködés során maradék­talanul be kell tartani az államközi kap­csolatokat szabályozó elveket, köztük a szuverén egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás elveit. A fő po­litikai okmány tíz pontjából hatot már megfogalmazott az európai biztonsággal foglalkozó első számú munkabizottság. Ezek egyebek között a következő elveket rögzítik: a szuverén egyenjogúság, az erőszaknak vagy az erőszakkal való fe­nyegetőzésnek az elutasítása, a területi sérthetetlenség és a viták békés rendezé­se. Rendkívül fontos a határok sérthetet­lenségének összegyeztetett elve, hiszen ennek elismerésétől és betartásától függ a valódi enyhülés kontinensünkön. Az első számú munkabizottság — mint a Pravda rámutat — továbblépett az em­beri jogok és az alapvető szabadságjogok elvének megszövegezésében is, s össze­egyeztették a hadgyakorlatokra meghívott megfigyelők cseréjéről szóló szövegrészt is. A gazdasági, a tudományos, a műszaki és a környezetvédelmi együttműködés kérdéseivel foglalkozó bizottság munká­ja is közel került a befejezéshez. A hár­mas számú bizottságban kidolgozták a tételeket a tudományos együttműködés­ről, a kölcsönös érdeklődésre számot tar­tó kérdésekkel foglalkozó tudományos fórumok megszervezéséről. Közelebb ju­tottak az álláspontok az adatszolgálta­tásban való jobb együttműködés kérdé­seiben is. Kezd végleges formát ölteni a záróok­mányok tervezete — állapították meg a Pravda tudósítói.­­ Ennek megfelelően a részvevők aktív vitát folytatnak a negye­dik napirendi pontról, amely az európai értekezlet utáni további lépésekről szól. A már ismert csehszlovák javaslat mel­lett ebben a kérdésben több más javaslat érkezett be, egyebek között Jugoszlávia részéről. Leonyid Zamjatyin tr-COBETCKA3 POCCMfl» lap szerdai szá­mában: ■>i Az Egyesült Államokban az elmúlt esz­tendőben jelentősen aktivizálódtak azok az erők, amelyek ellenzik az enyhülést és a szovjet—amerikai kapcsolatok javulá­sát. Tapasztalható ez magában a kong­resszusban is, ahol akadnak olyan sze­mélyiségek, akik saját politikai célkitű­zéseik elérése érdekében elferdítik a tényleges folyamatokat. Ezzel összefüg­gésben leggyakrabban Jackson szenátor nevét említik. Jackson nevéhez — a sze­nátor egyébként nem első nagyságrendű politikai személyiség — mindinkább ama körök hangulatát tükröző törekvések fűz­­hetők, amelyek szinte elkeseredetten el­lenzik az enyhülést. Ide kell sorolni egyes szakszervezeti vezetőket, a katonai-ipari komplexum képviselőit és bizonyos cio­nistabarát köröket. Jackson mindezeknek a köröknek eleget kíván tenni, szereplései során sürgeti a Szovjetunióval való kon­frontációhoz, a hidegháborúhoz való visz­­szatérést. Jackson kijelenti, hogy jelölteti magát az 1976-os elnökválasztásokon. A meg­választáshoz azonban szavazatokra, de még több pénzre van szükség. Az Atlan­tic című amerikai folyóirat a napokban a következőket írta: Jackson, aki támo­gatja Izraelt és állandó kirohanásokat in­téz a Szovjetunió ellen az ott élő zsidók állítólagos üldözése miatt, meglehetős népszerűségre tett szert az amerikai zsi­dóság körében. Az amerikai zsidók sza­vazata pedig — mutat rá az amerikai folyóirat — fontos szerepet játszik az ipa­ri államokban, annál is inkább, mert az amerikai zsidóközösség képviselőinek pénze szintén nagy szerepet tölt be. Itt kell tehát keresnünk a kereskedelmi törvénnyel kapcsolatos Jackson-féle mó­dosítás gyökereit, még akkor is, ha a sze­nátor „erkölcsi felelősséggel” és az „em­beri jogokkal” leplezi indítványait — szö­gezte le végezetül a Szovjetszkaja Rosszi-fransfurtirallgrafini Ciprussal kapcsolatos fenti megállapodásról a többi között ezeket írja: Minél több hadfelszerelést és katonát szállítanak a törökök Ciprusra, annál va­lószínűtlenebbé válik a nemzeti gárda Makariosz elleni puccsát megelőző hely­zet visszaállítása a szigeten. A török ka­tonaság az utóbbi napokban olyan ténye­ket teremtett, amelyeket sem az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának hatá­rozata, sem pedig az új görög kormány fenyegető gesztusai nem változtathatnak meg. A genfi kompromisszum sokkal in­kább megfelel Ankara eredeti elképzelé­seinek, mint az athéniaknak. Az 1960-as alkotmányt — állítja a nyugatnémet lap —, amely nem gondoskodott kellően a ciprusi török lakosság jogairól, meg fog­ják változtatni, ugyanakkor azonban a szigetköztársaság függetlenségét és terü­leti egységét a genfi kompromisszum után és az ebből adódó további tárgya­lások során láthatóan többé már nem vonják kétségbe. A STÍLUSRÓL, a külsőségekről már sokat írtak az új francia elnökkel kap­csolatban, így legutóbb az újságírókkal tartott múlt heti összejövetele alkalmá­ból is. Sokan állítják, hogy Giscard d’Estaing azért helyez súlyt a formákra, mert ezek elterelik a figyelmet a tarta­lomról, de a kijelentéseit komolyan elemző kommentátorokat ez nem té­veszti meg. Nemcsak a kommunista l’Humanité emeli ki a sajtóértekezlet másnapján első oldalán négyhasábos fő­címében, hogy „Giscard 500 napos hitelt kér”, hanem a polgári Le Monde is ilyen címek alatt közli első oldalas kommen­tárjait: „További négyszáznegyven nap” és „A derűlátó orvos”, s a jobboldali Le Figaro is egyetért abban, hogy a köz­­társasági elnök szavaiban lényeges uta­lások találhatók belpolitikai terveire, gazdaságpolitikai optimizmusa pedig nem a tényeken, hanem csupán szándékain alapszik. Két hónappal hivatalba lépése után az­zal említette a fent idézett ötszáz napot, hogy annak leteltével, és ne az első száz nap alapján ítéljék meg kormányzásá­nak eredményeit. Érdemes azonban ezt a kijelentést összevetni mindazzal, amit valamilyen időtényezővel összefüggésben mondott öt negyedóra alatt. Megjegyez­te például, mennyire sajnálja Jean- Jacques Servan-Schreiber távozását a kormányból és kifejezte reményét, hogy „egy napon” visszatér majd a reforme­rek vezére a miniszterek közé. Mivel fel­mentését nyilvánvalóan a kormánytöbb­ség szilárdságát jelenleg egyedül bizto­sítani képes gaulle-isták kényszerítették ki a nukleáris robbantások folytatása el­leni tiltakozása miatt, visszatérésének, vagy a gaulle-ista VDR meg-, illetve széttörése, vagy eltávolítása a feltétele. A megtörésnek a hadügyek kezelése le­het a próbája, s az ezzel kapcsolatos új koncepció kialakításához, mint mondta, ezen a héten fog hozzá az államfő. Ha de Gaulle 1960-as elgondolását a meg­változott körülményekre hivatkozva úgy veti el, hogy tovább fokozza a vissza­térést az Egyesült Államok vezette NATO katonai szervezetébe, vagy emellett, esetleg ezen belül közös piaci közös véd­erő megteremtését tűzi napirendre, ki­hívja a gaulle-isták ellenállását. Ez pe­dig — amennyiben nem sikerül meg-, illetve széttörésük — eltávolításukat te­szi szükségessé, ami új választásokat je­lent, az elnök saját parlamenti többsé­gének megszerzése érdekében. 1975 vé­géig számítva a jelzett ötszáz napot, a nemzetgyűlési képviselők idő előtti újjá­­választása 1976-ban lenne esedékes, amit — függetlenül attól, megnyerné-e Giscard tábora ezt a választást — még egy idő­tényező is alátámaszt. AZ ELNÖKI MEGBÍZATÁS hétéves időtartama túl hosszú — jelentette ki az államfő egy kérdésre válaszolva, és ki­fejtette, hogy szerinte hat év is sok, öt pedig kevés. Nem zárta ki, hogy már je­lenlegi megbízatása alatt kezdeményez ennek megfelelő módosítást, de ha kitölti a májusban mindössze másfél százalékos többséggel elnyert hét esztendőt, akkor 1981 tavaszán állna ismét a választók elé. Tehát nem sokkal egy esetleg 1976- ban megválasztandó parlament mandá­tumának lejárta előtt. Ha akkor veszít, együtt távozik az elnök és parlamenti többsége, de ha győz, saját sikere a kép­viselőválasztást is kedvezően befolyásol­hatja. 1976-ig vagy 1981-ig annál inkább ér­demes kombinálni, mivel Giscard maga — például az oktatásügyről szólva — az ezredfordulóig megvalósítandó feladatok­ról beszélt a meghívott 350 újságíró előtt, és nyilvánvaló, hogy a most 48 éves ál­lamfő aligha akar visszavonulni jelen­legi megbízatásának lejártával, 55 éves korában. A távlati belpolitikai terveknél jobban érdekli azonban a franciákat né­hány olyan mindennapos probléma, amelyre a kérdésekre adott magabiztos válaszok nem adtak kielégítő feleletet. AZ ÁRAK, AZ INFLÁCIÓ, a megta­karított pénz értéke sok kérdésben fel­vetődött, de az elnök semmit sem ígért olyan anomáliák megszüntetésére, ami­lyet a tőkés kereskedelem produkál, ami­kor a termelő és a fogyasztó között még 600 százalékkal is növeli némely mező­­gazdasági termék árát. Az infláció elleni harcban is csak annyit kockáztatott meg „derűlátóan”, hogy szerinte csupán tíz­­százalékos általános áremelkedés várha­tó és — bár korábban többször is nekik lett igazuk vele szemben — könnyedén tévesnek nyilvánította tekintélyes nem­zetközi szakértők 15 százalékos becslé­sét. Azzal büszkélkedett, hogy a takarék­betét-állomány elérte a tízmiliárdot, ar­ra azonban nem tudott biztosítékot adni, hogy a takarékoskodók pénze meg is őrzi vásárlóerejét. A kis és közepes vállala­tok tulajdonosait sem igen nyugtathatja meg, hogy az előkészítés alatt álló költ­ségvetés a közületi kiadások (bármennyi­re tiltakozott is az elnök e kifejezés el­len) befagyasztását irányozza elő. Még kevesebb jót ígér a többletjövedelem megadóztatásának szépen hangzó terve. A nemzetközi nagyvállalatok adóztatható profitja és vezetőik tényleges jövedelme tudniillik, ha egyáltalán, akkor is nehe­zen ellenőrizhető, és saját bankvállala­taik révén gondoskodhatnak beruházá­saikról, a kis­vállalkozók jövedelme ez­zel szemben könnyen nyilvántartható, a hitelforrásokat pedig szigorúan elzárják előlük, mondván, hogy ezzel lehet visz­­szafogni az inflációt. A hagyományokon és a biztonságon alapuló változás jelszavával fellépő ál­lamfő, aki azt a célt tűzte ki Francia­­ország el£, hogy az események előtt jár­jon, a gyakorlatban olyan politikát foly­tat, amely valójában az események mö­gött kullog. Az egyetlen szociális vív­mány, amelyre első 60 napja után hivat­kozhat, az öregségi járadék felemelése. Ezzel azonban csak napi 3 frankkal jut több az öregeknek, és csupán az év vé­gére ígéri nekik, hogy megkapják majd a napi 20 frankot. Ez akkor már aligha fog többet érni, mint a mai 17, tehát a kullogás folytatódik, s az infláció üteme legfeljebb a fogyasztók rovására csökken. A BALOLDAL pártjai és a harcos szakszervezetek a dolgozók távlati és napi érdekeit egyaránt képviselve dol­gozzák ki követeléseiket és tevékenyked­nek azért, hogy megnyerjék a demokra­tikus hagyományokat érvényesíteni akaró és a biztonságon nem a juttatások féke­zését, hanem a létbiztonságot értő töme­gek támogatását az igazi változás meg­valósításához. Nem arra várnak, hogy Giscard meghívja Marchais-t és Mitter­­rand-t az Elysée-palotába, hanem Mar­­chais és Mitterrand hívására tömörülnek az elnökválasztás óta újabb tíz- és tíz­ezrek a baloldali pártokba. Erősítve a napi és távlati célokért harcolók táborát. Vajda Gábor Francia gondok és távlatok IM/YTSF Az elnök haladékot kér Angliában eltörölték az ipari viszonyok törvényét (MTI) Szerdán Angliában eltörölték az ipari viszonyok törvényét: szakszervezeti és munkaviszony törvénynek nevezték el, délután a lordok házában megkapta a ki­rályi szentesítést, s bekerült a törvény­tárba. Ez volt a törvényhozási ülésszak utolsó aktusa. A parlament két háza október 15-ig elnapolta üléseit. Az ipari viszonyok törvénye — az úgy­nevezett­ Carr-törvény — a lordok házá­ban működő konzervatív többség és az alsóházban összefüggő tory, liberális és skót nacionalista ellenzék utóvédharcai közben tűnt el a süllyesztőben. Kedden az alsóházban például ötször szenvedtek vereséget Wilsonék, amikor a lordok há­zából visszaküldött különböző módosí­tások rendre bekerültek az új törvény­be. Az egyik ilyen módosítás meg is von­ja a szakszervezetektől azt a hatvan­nyolc éve élvezett kedvezményt, hogy nem perelhették őket munkahelyi szer­ződésszegés címén. A módosítások kicsikarása után az új törvény végül is alsóházi szavazás nél­kül született meg harmadik olvasásban. Heathék ugyanis nem merték az egész törvényt megtorpedózni. Michael Foot, a baloldali munkaügyi miniszter azonban méltán figyelmeztette az ellenzéket arra, hogy eljárásával zűrzavart okozott és felidézte a TUC haragját. Ez a figyelmeztetés egybeesett Harold Wilson miniszterelnök felszólalásával, amely a Munkáspárt parlamenti frak­ciójának ülésén hangzott el. Wilson óva­kodott attól, hogy elkötelezze magát az általános választások kiírásának bármi­kori időpontja mellett, de beszédének egyes részeiről a megfigyelők azt olvas­ták ki, hogy a döntés küszöbén áll, így például közölte, hogy néhány héten be­lül közreadja választási manifesztumát, amit minden frakciónak el kell fogadnia. Jenkinsnek, a jobbszárny szószólójának egyik nyilatkozatára célozva — amely a baloldal ellen irányul — Wilson párt­egységre hívott fel a Munkáspárt számá­ra kritikus időszakban. A Nixon elleni törvényjavaslat a képviselőház elé kerül (AP, Reuter) Az amerikai képviselő­ház jogügyi bizottsága kedden befejezte a Nixon elnök elleni alkotmányjogi vád­emelési törvényjavaslat-tervezet feletti vitát. Mint jelentettük, a keddi napon a bizottság 21 szavazattal 17 ellenében jó­váhagyta a törvényjavaslat-tervezet har­madik cikkét is, amely a kongresszussal szembeni engedetlenséggel vádolja az elnököt. A bizottság ugyanakkor elvetette két további cikk belefoglalását a törvény­­javaslat-tervezetbe. Az elnök állítólagos adóvisszaélésével kapcsolatos cikket és az 1969-es kambodzsai bombázások tör­vénytelen elrendelésére vonatkozó cik­ket — egyaránt 26 szavazattal 12 elle­nében— a jogügyi bizottság elvetette. Az alkotmányos vádemelési törvény­javaslat-tervezetet a jogügyi bizottság — a megfelelő bizonyítékok és a bizottság jelentésének melléklésével — várhatóan egy héten belül terjeszti a képviselőház elé. Megfigyelők szerint az augusztus közepén kezdődő képviselőházi vita két­­három hétig fog tartani. A jogügyi elő­írásoknak megfelelően, a képviselőházat nem köti a bizottság törvényjavaslat­tervezete, a képviselők újabb vádakat is emelhetnek, illetve megszavazhatják azokat is, amelyeket a bizottság elvetett. Mint ismeretes, a képviselőház döntésétől­­függ, hogy a szenátus később alkotmány­jogilag vád alá helyezheti-e Nixon elnö­köt . Guinea-Bissau nyeri el elsőként a függetlenséget (MTI) Befejezett tényként kezelik szer­dán a portugál lapok, hogy Guinea-Bis­sau a­ legrövidebb időn belül formálisan is független állam lesz Lisszabon számá­ra is. Guinea-Bissau területének jelen­tős része a felszabadító mozgalom kezé­­ben van, a PAIGC megszervezte a köz­­igazgatást és a különböző társadalmi szolgáltatások rendszerét, s a múlt év őszén kikiáltotta már függetlenségét. Az önálló államot eddig már az ENSZ 86 tagállama ismerte el, köztük a szocialista országok, s a függetlenség elfogadása por­tugál részről ennek a folyamatnak bete­tőzése lesz. Egyes értesülések szerint Luis Cabral, a köztársaság államtaná­csának elnöke a legrövidebb időn belül megtárgyalja az illetékes portugál ható­ságokkal a közigazgatás teljes átvételé­nek, a gyarmati hadsereg kivonásának kérdéseit, s nem lesz akadálya, hogy Guinea-Bissaut az ENSZ szeptemberi közgyűlése már fel is vegye a tagálla­mok sorába. Mozambikból érkezett jelentések sze­rint teljes a fegyverszünet, sőt a portu­gál hadsereg katonái a felszabadító erők harcosaival együtt kezdték meg egyes aknamezők felszámolását. A FRELIMO követelésének megfelelően a portugál ka­tonai kormányzat ígéretet tett arra, hogy megakadályozza az ultrakolonialista ki­sebbség esetleges provokációit. Mozam­­bikban egyébként a napokban megala­kult a szociáldemokrata párt, amely ér­tesítette erről a tényről mind Spínola portugál elnököt, mind pedig Samara Machelt, a FRELIMO elnökét.

Next