Magyar Hírlap, 1976. február (9. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-01 / 27. szám

■ . ‘­­ rf, írói) 2 19 76. FEBRUÁR 1. VASARNAS NEMZETKÖZI POLITIK­A l \A S­­ ..fk­uR HiRjBn / K­UL­FÖLDI LAPOKBÓL Tlx*glinár Belepte, RWJSyS^y^B a Novoje vrém ja ■ ipIWJ »IgD **a szerkesztő bizott­ IMÖMMKÍ sálának tagja, a Ma&MiBsi&l lap « heti számá­nak levelezési rovatában egy cseh­szlovák álampolgár, a pozsonyi Jó­zef Grcka levelére válaszolva eré­­­­lyesen vitába száll a levélíróvá, aki kétségbe vonja annak a segítségnyúj­tásnak a célszerűségét, amelyet a Szovjetunió és a szocialista orszá­gok a fejlődő országoknak nyújta­­n­a­k. A több nyelven megjelenő moszkvai külpolitikai hetilap csehszlovákiai levelezője szerint egyes fejlődő országokban meg­feledkeznek a kapott segítségről, „egyesek pedig néha még gyű­lölködést is szítanak azok ellen, akiktől a segítséget kapták”. Selepin véleménye szerint a „harmadik világ” országai nem feledkeznek meg a szocialista or­szágoktól kapott segítségről.. Elő­fordul ugyan, hogy meghatáro­zott reakciós körök „gyűlölködést szítanak” a szocialista országok ellen, de „érveiket" szinte min­den esetben kívülről, az impe­rialista propagandagépezetektől kölcsönzik. Alaposan kiveszik ré­szüket a szocialista és a fejlő­dő országok kapcsolatai elleni rá­galomkampányokból a maoisták is. E jelenségek felett természe­tesen nem lehet szemet hunyni, de figyelembe kell venni azt is, hogy az ilyen jellegű hazugsá­gok és rágalmak nagyon gyor­san lelepleződnek. Magától értetődő — írja a to­vábbiakban a Novoje Vremja szerkesztője —, hogy a fiatal or­szágokkal való­­együttműködés bizonyos kiegészítő erőfeszítése­ket igényel a szocialista orszá­gok részéről. Tudatosan vállal­ják ezt, minthogy az imperia­lista elnyomás áldozatainak meg­segítéséről van szó. 3-retalle catSfe (Tribune Amerikai prognóziskészítő a tévében a gazdasági „térkép” előtt: „Itt nagy az esélye az inflációnak, ott kicsi az esélye a deflációnak, itt jó esély van a stagnálásra. És nyolcvan százalék az esélye annak, hogy nem tudni, mi­ként lesz .. vtprrTHt­­líJSiLL lm száma közölte UWMVllUl Vlagyimir Kuro­­jedovnak, a Szovjetunió Esruházás­yi Tanácsa elnökének cikkét, amelynek témája: a lelkiismereti szabadság ér­vényesülése a Szovjetunióban. A szerző rámutat: A szovjet államot a vallási fe­­lekezetekről szóló törvényeiben a vallásra és­­az egyházra vonat­kozó lenini elvek vezérlik. Ezt a viszonyt a Szovjetunió alkot­mánya rögzíti. A szovjet törvé­nyek felelősségre vonást helyez­nek kilátásba a lakosság hivő ré­sze, köztük a papság állampol­gári jogainak bármifajta csorbí­tásáért. A Szovjetunióban jelenleg több mint 20 ezer különféle egy­házi intézmény működik: pra­voszláv, római katolikus, evan­gélikus, muzulmán, buddhista, baptista, adventista stb. templom és imaház, zsinagóga, férfi- és női kolostor. A vallási közössé­gek fel vannak jogosítva arra, hogy papokat képezzenek a ma­guk számára. A Szovjetunióban 18 teológiai főiskola működik. Az állam — a szovjet törvényeknek megfelelően — nem avatkozik be a vallási közösségek belső tevé­kenységébe. Az SZKP XXV. kongresszusa elé I­MA j ) Egy közösség hangja a nagypolitikában ÖT ÉVVEL EZELŐTT az SZKP XXIV. kongresszusán a központi bizottság beszámolóját jóváhagyó határozat első fejeze­tének legelső pontja foglalkozott a szocialista közösség erősítésé­nek, gazdasági, védelmi és kül­politikai együttműködésének je­lentőségével. Ez önmagában is jelzi, milyen jelentőséget tulaj­donított és tulajdonít a szovjet párt a szocialista országok in­ternacionalista összefogásának, közös politikai vonaluk kimun­kálásának. „A szocialista államok közössége korunk egyik legnagy­szerűbb vívmánya, olyan ténye­ző, amely egyre világosabb, egy­re kitörölhetetlenebb hatást gya­korol az egész nemzetközi élet­re” — mondotta a múlt év de­cemberében a Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kongresszusán Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára. Ha most, öt év múltán végig­tekintünk azokon a változásokon, amelyek Európában és a világ más részein az SZKP 1971 áp­rilisában tartott XXIV. kong­resszusa óta végbementek, alap­vetően igen kedvező fejlődést nyugtázhatunk. E pozitív válto­zások a Szovjetunió és a szo­cialista közösség többi országa gazdasági, politikai és katonai súlyának gyarapodásán kívül nagymértékben annak tulajdo­níthatók, hogy a legutóbbi szov­jet pártkongresszuson elfogadott békeprogram realizálása közben a szocialista országok minden lé­nyeges kérdésben konzultálva, közösen jelölték meg a vala­mennyiük érdekét kifejezésre juttató külpolitikai vonalat. Ennek az együttműködésnek a sikere volt az európai biztonsá­gi és együttműködési konferen­cia eredményes lebonyolítása. Köztudott, hogy milyen kezde­ményező szerepet játszottak — már évekkel az SZKP legutóbbi kongresszusa előtt is — a szo­cialista országok e konferencia gondolatának elfogadtatásában éppúgy, mint a gyakorlati szer­vező munkában. A HELSINKI ÉRTEKEZLET mellett az­­ európai biztonság és a szocialista közösség egyeztetett külpolitikájának diadalát jelen­tette azoknak a szerződéseknek a megkötése is, amelyek a má­sodik világháború nyomán kiala­kult realitásokat rögzítették Eu­rópa közepén. Az SZKP XXIV. kongresszu­sán még az európai biztonság megteremtéséhez nélkülözhetet­len feltételként, megvalósítandó feladatként esett szó a Szovjet­unió és az NSZK, a Lengyel Népköztársaság és az NSZK kap­csolatait normalizáló, nem sok­kal korábban aláírt szerződések ratifikálásának biztosításáról. A szocialista országok közös kül­politikai célkitűzéseként történt említés a nyugat-berlini kérdés rendezéséről is a szövetségek kö­zötti egyezmények és az NDK szuverén jogai tiszteletben tar­tása alapján. Nagy fontosságot tulajdonított az SZKP legutóbbi kongresszusa az NDK és az NSZK közötti kapcsolatok meg­teremtésének az egyenjogúság el­ve és az általánosan elfogadott nemzetközi normák szellemében. A XXIV. kongresszus Csehszlo­vákia és az NSZK kapcsolatai­nak rendezésével összefüggésben feladatként jelölte meg Csehszlo­vákia azon követelésének támo­gatását, hogy az 1938-as münche­ni szerződést kezdettől fogva te­kintsék érvénytelennek. Nem akarván elvitatni a het­venes évek elején az NSZK po­litikájában a Grandt—Scheel­­féle vezetés alatt bekövetkezett pozitív fordulat jelentőségét, hangsúlyoznunk kell, hogy a Varsói Szerződéshez tartozó or­szágok kapcsolatainak elvi en­gedmények nélkül történt rende­zése az NSZK-val, nem kevés­bé pedig az NDK és az NSZK egyenjogú viszonyának kialakítá­sa csak azért történhetett meg nagyobb zökkenők nélkül, mert a szocialista országok, az egy­oldalú előnyök csábításainak sem engedve, a rendezés folyamán egyeztetett külpolitikát követtek. A SZOCIALISTA ORSZÁGOK POZÍCIÓINAK közös védelme Európa határain túl is történel­mi jelentőségű eredményeket ho­zott. A­­szocialista Kuba a Szov­jetunió és a szocialista közös­ség más országainak támogatása révén ezekben az években meg tudta törni az Egyesült Államok kezdeményezésére elrendelt gaz­dasági és politikai blokádot, és 1974 novemberében az Amerikai Államok Szervezetének külügy­miniszteri értekezletén a több­ség a Kuba elleni „gazdasági szankciók” feloldása mellett fog­lalt állást. Ami az ázsiai földrészt illeti, itt érthetően a főhangsúly ■ .3 .a Sí­nai Népköztársasággal kapcsola­tos közös politikai vonal­ kimun­kálására esett. Az elmúlt ötéves időszakban a szocialista országok döntő többsége — miközben folytatta a harcot a maoista ideo­lógia és politika ellen — annak a XXIV. kongresszuson leszöge­zett elvnek a szellemében ala­kította ki Kínára vonatkozó po­litikáját, hogy a viszony javí­tása Kínával megfelelne m­ind­­két fél hosszú távú érdekeinek, a világszocializmus érdekeinek, az imperializmus elleni harc fo­kozása érdekeinek. Sajnos, ez a törekvés kínai részről nem ta­lált visszhangra. A szocialista országok egyez­tetett politikájának, közös sífej­­tőkészségének sikereit is láthat­juk a vietnami nép nagy győ­zelmében, továbbá Laosz és Kambodzsa népeinek felszabadu­lásában. A szocialista országok segítségének fontosságát, egyez-­­ tetett fellépésük, nemzetközi sú­lyuk szerepét a győzelem kiví­vása után a vietnami és a lao- i szí vezetők is elismerik. Nem le- t­becsülendő az a támogatás sem,­­ amelyet a KNDK kapott ezek-­­ ben az években a többi szocia­lista országtól a Korea békés­­ egyesítésére irányuló erőfeszíté­seihez.­­ Az SZKP XXIV. kongresszu­sa leszögezte, hogy „az SZKP töretlenül hű a nemzeti és tár­sadalmi felszabadulásukért küzdő népekkel való szolidaritás lenini elvéhez”. Ennek az elvnek meg­­felelően támogatta a Szovjetunió­­ — a szocialista közösség többi­­ országával egyetemben — az arab népek igazságos harcát az 1973-as háború idején, és azt kö­vetően a rendezésre irányuló nemzetközi erőfeszítéseivel. Se­gítséget adott és ad India és Banglades, Mozambik és Angola, valamint a felszabadulásukért küzdő más ázsiai, afrikai és la­tin-amerikai országok népének küzdelméhez. E harc konkrét eseteiben ismét csak a konzul­táció segítette a szocialista or­szágokat a helyes közös politi­ka kialakításában. AZ SZKP XXIV. KONGRESZ­SZUSA óta eltelt öt évre vissza­tekintve azt láthatjuk, hogy ezek az évek a nemzetközi életben a hetente, az enyhülés fogalma egyetemes térhódításának évei voltak. Megsokasodtak vala­mennyi szocialista ország kap­csolatai a tőkés országokkal, az érintkezés valamennyi területén a mindennapok gyakorlatává vált. Ezekben az években az ENSZ- ben és másutt, egyebek között a leszerelési tárgyalások fóru­main az előzőeknél nem kisebb méretű közös munkát igényelt a szocialista országok részéről azoknak a stratégiai elveknek és taktikail,­lépéseknek ■ a kimunká-' lása, amelyek egyfelől a heten­te fogalmának ideológiai elvein­ket nem csorbító, helyes értel­mezését, másfelől a politikai eny­hülésnek katonai enyhüléssel va­ló kiegészítését hivatottak biz­tosítani. Az évek során az Utóbbi te­rületén is konkrét segítség, meg­határozó útmutatás volt nemcsak a Szovjetunió, hanem más szo­cialista országok számára is az az elemzés, amelyet öt évvel ez­előtt az SZKP kongresszusa adott a világhelyzetről. A nemzetközi politika különböző frontjairól, ahol öt év alatt — az SZKP XXIV. kongresszusán felvázolt külpolitikai program közös meg­valósítása révén — tovább fo­kozódott a szocialista országok közösségének súlya és befolyá­sa. Szász­ József HETI VILÁGHÍRADÓ • HETI VILÁG­HÍRADÓ • HETI VILÁGHÍRADÓ 1. VARSÓ: Közleményt adtak ki a szocialista országok kommu­nista és munkáspártjai ideológiai és nemzetközi ügyekben illetékes KB-titkárainak tanácskozásáról. A részvevők síkraszálltak a test­véri együttműködés továbbfej­lesztéséért, valamint az enyhülési folyamat elmélyítéséért. 2. NEW YORK: Az Egyesült Államok az ENSZ-ben vétójával megakadá­lyozta a közel-keleti határozati javaslat elfogadását. A többség által támogatott indítvány leszö­gezte, hogy biztosítani kell a Pa­lesztinai nép önrendelkezési jo­gát. 3. BEJRÚT: A libanoni fő­városban és az ország többi ré­szén normalizálódik a helyzet. A kormány határozatot hozott az­ újjáépítés megkezdéséről. 4. LUANDA: Az MPLA erői foly­tatták sikeres hadműveleteiket a szakadárok ellen. A Sierra Leo­­ne-i elismeréssel az afrikai­­álla­mok többsége már a luandai ad­minisztrációt tekinti Angola egyetlen törvényes kormányának. 5. LISSZABON: A Portugál KP erélyesen követelte, hogy vonják felelősségre az országon végig­söprő szélsőjobboldali merénylet­­hullám kezdeményezőit. A KP is­mét demokratikus összefogást sürgetett. 6. GENF: Folytatódtak a SALT-tárgyalások. A szovjet és az amerikai küldöttség a straté­giai támadófegyverek korlátozá­sáról kötendő újabb egyezmény­ről tanácskozik. 7. BÉCS: Hathe­tes szünet után felújították a kö­zép-európai haderőcsökkentési­­ tárgyalásokat. Az első plenáris ülésen a lengyel delegáció vezető­je hangoztatta, hogy a Helsinki­ben elért eredmények megterem­tették a reális feltételeket a ta­nácskozás sikeréhez. Párizs almája Afrika szarvában DJIBOUTI a légiós regényekre emlékeztet, s ma is még több mint hatezer francia katona állomáso­zik a finoman tengeren túli terü­letnek nevezett gyarmaton. Párizs szerint az Afarok és Isszák föld­je éretlen még a függetlenségre. Az ENSZ azonban decemberben hivatalosan is felszólította a füg­getlenség azonnali és feltétel nél­küli megadására, így szilveszter­kor kénytelen volt megígérni a függetlenséget. De a franciák úgy akarnak kimenni, hogy maradja­nak támaszpontjukkal, katonáik­kal. „Afrika szarva” hadászatilag fontos a Vörös-tenger déli kijára­tánál, az Indiai-óceán kapujában. Ezt a hadászati jelentőséget csak fokozzák napjainkban az Egye­sült Államok agresszív kísérletei, az a törekvés, hogy támaszpontok sorozatát építsék ki a térségben. Párizs szemében ez csak aláhúzza Djibouti fontosságát, a bázis fenn­tartásának szükségességét. ALI AREF BOURHAN minisz­terelnök személyében — akinek a­­szerepét a l’Humanité a­ vietnami Thieuéhoz hasonlítja — ehhez jó partnert állítottak oda. Ő is a Pá­rizsból sugallt szöveget fújta: a függetlenség következménye két okból is vérontás lenne. Az egyik: az Etiópiában élő törzsekkel ro­kon afarok és a szomáliaiak roko­­nai, az isszák összecsapnának. (A sokáig eredményesen szított ellen­tétekkel azonban a tavaly ott járt­ újságírók már nem találkozó .) A másik rosszindulatú feltétele­zés: a délről szomszédos Szóm­ál­ Demokratikus Köztársaság — amely éveken át hangoztatta te­rületi igényeit — erős hadseregé­vel lerohanná a mindössze 23 ezer négyzetkilométernyi országot. Mo­hammed Szíjad Barré Szomáliai elnök erről így nyilatkozott a Le Monde-nak: Számtalanszor támo­gatásunkról biztosítottuk Francia Szomália népének függetlenségi törekvéseit, önrendelkezési jogát, és szívesen együttműködünk majd az új független állammal. A szo­­máli elnök még hozzátette: Pá­rizsnak nem Ali Areffel kellene tárgyalnia, aki senkit sem képvi­sel, hanem a befolyásos Függet­lenségért Küzdő Afrikai Népi Szö­vetség (LPAI) Vezetőivel, akik ké­pesek a békés átállás megvalósí­tására. Etiópia, a másik nagy szomszéd mindig is támogatta a terület függetlenségét, annál is inkább, mert két tengeri kijárata közül az egyik vasútjának vég­állomása éppen Djiboutiban van. A FÜGGETLENSÉG közvetett biztosítéka, hogy az Afrikai Egy­­sé­gszervezet elismerte Francia Szomáliát leendő független állam­ként, s a Felszabadítási Bizottság, amelynek tagja Etiópia és Szo­mália is, januári ülésének napi­rendjére tűzte. Biztosíték továbbá, hogy a két nagy szomszéd haladó katonai kormányzata, apránként föloldva a felgyülemlett ellenér­zéseket, mind szorosabbra fűzi kapcsolatait. Így hát elgurult Párizs mitoló­giai almája, a djibouti független­ség, amelyet az afarok és az isz­­szák. Etiópia és Szomália viszá­lyának fölszítására szántak. Molnár S. Ed.

Next