Magyar Hírlap, 1976. február (9. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-01 / 27. szám
■ . ‘ rf, írói) 2 19 76. FEBRUÁR 1. VASARNAS NEMZETKÖZI POLITIKA l \A S ..fkuR HiRjBn / KULFÖLDI LAPOKBÓL Tlx*glinár Belepte, RWJSyS^y^B a Novoje vrém ja ■ ipIWJ »IgD **a szerkesztő bizott IMÖMMKÍ sálának tagja, a Ma&MiBsi&l lap « heti számának levelezési rovatában egy csehszlovák álampolgár, a pozsonyi Józef Grcka levelére válaszolva erélyesen vitába száll a levélíróvá, aki kétségbe vonja annak a segítségnyújtásnak a célszerűségét, amelyet a Szovjetunió és a szocialista országok a fejlődő országoknak nyújtanak. A több nyelven megjelenő moszkvai külpolitikai hetilap csehszlovákiai levelezője szerint egyes fejlődő országokban megfeledkeznek a kapott segítségről, „egyesek pedig néha még gyűlölködést is szítanak azok ellen, akiktől a segítséget kapták”. Selepin véleménye szerint a „harmadik világ” országai nem feledkeznek meg a szocialista országoktól kapott segítségről.. Előfordul ugyan, hogy meghatározott reakciós körök „gyűlölködést szítanak” a szocialista országok ellen, de „érveiket" szinte minden esetben kívülről, az imperialista propagandagépezetektől kölcsönzik. Alaposan kiveszik részüket a szocialista és a fejlődő országok kapcsolatai elleni rágalomkampányokból a maoisták is. E jelenségek felett természetesen nem lehet szemet hunyni, de figyelembe kell venni azt is, hogy az ilyen jellegű hazugságok és rágalmak nagyon gyorsan lelepleződnek. Magától értetődő — írja a továbbiakban a Novoje Vremja szerkesztője —, hogy a fiatal országokkal valóegyüttműködés bizonyos kiegészítő erőfeszítéseket igényel a szocialista országok részéről. Tudatosan vállalják ezt, minthogy az imperialista elnyomás áldozatainak megsegítéséről van szó. 3-retalle catSfe (Tribune Amerikai prognóziskészítő a tévében a gazdasági „térkép” előtt: „Itt nagy az esélye az inflációnak, ott kicsi az esélye a deflációnak, itt jó esély van a stagnálásra. És nyolcvan százalék az esélye annak, hogy nem tudni, miként lesz .. vtprrTHtlíJSiLL lm száma közölte UWMVllUl Vlagyimir Kurojedovnak, a Szovjetunió Esruházásyi Tanácsa elnökének cikkét, amelynek témája: a lelkiismereti szabadság érvényesülése a Szovjetunióban. A szerző rámutat: A szovjet államot a vallási felekezetekről szóló törvényeiben a vallásra ésaz egyházra vonatkozó lenini elvek vezérlik. Ezt a viszonyt a Szovjetunió alkotmánya rögzíti. A szovjet törvények felelősségre vonást helyeznek kilátásba a lakosság hivő része, köztük a papság állampolgári jogainak bármifajta csorbításáért. A Szovjetunióban jelenleg több mint 20 ezer különféle egyházi intézmény működik: pravoszláv, római katolikus, evangélikus, muzulmán, buddhista, baptista, adventista stb. templom és imaház, zsinagóga, férfi- és női kolostor. A vallási közösségek fel vannak jogosítva arra, hogy papokat képezzenek a maguk számára. A Szovjetunióban 18 teológiai főiskola működik. Az állam — a szovjet törvényeknek megfelelően — nem avatkozik be a vallási közösségek belső tevékenységébe. Az SZKP XXV. kongresszusa elé IMA j ) Egy közösség hangja a nagypolitikában ÖT ÉVVEL EZELŐTT az SZKP XXIV. kongresszusán a központi bizottság beszámolóját jóváhagyó határozat első fejezetének legelső pontja foglalkozott a szocialista közösség erősítésének, gazdasági, védelmi és külpolitikai együttműködésének jelentőségével. Ez önmagában is jelzi, milyen jelentőséget tulajdonított és tulajdonít a szovjet párt a szocialista országok internacionalista összefogásának, közös politikai vonaluk kimunkálásának. „A szocialista államok közössége korunk egyik legnagyszerűbb vívmánya, olyan tényező, amely egyre világosabb, egyre kitörölhetetlenebb hatást gyakorol az egész nemzetközi életre” — mondotta a múlt év decemberében a Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kongresszusán Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára. Ha most, öt év múltán végigtekintünk azokon a változásokon, amelyek Európában és a világ más részein az SZKP 1971 áprilisában tartott XXIV. kongresszusa óta végbementek, alapvetően igen kedvező fejlődést nyugtázhatunk. E pozitív változások a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országa gazdasági, politikai és katonai súlyának gyarapodásán kívül nagymértékben annak tulajdoníthatók, hogy a legutóbbi szovjet pártkongresszuson elfogadott békeprogram realizálása közben a szocialista országok minden lényeges kérdésben konzultálva, közösen jelölték meg a valamennyiük érdekét kifejezésre juttató külpolitikai vonalat. Ennek az együttműködésnek a sikere volt az európai biztonsági és együttműködési konferencia eredményes lebonyolítása. Köztudott, hogy milyen kezdeményező szerepet játszottak — már évekkel az SZKP legutóbbi kongresszusa előtt is — a szocialista országok e konferencia gondolatának elfogadtatásában éppúgy, mint a gyakorlati szervező munkában. A HELSINKI ÉRTEKEZLET mellett az európai biztonság és a szocialista közösség egyeztetett külpolitikájának diadalát jelentette azoknak a szerződéseknek a megkötése is, amelyek a második világháború nyomán kialakult realitásokat rögzítették Európa közepén. Az SZKP XXIV. kongresszusán még az európai biztonság megteremtéséhez nélkülözhetetlen feltételként, megvalósítandó feladatként esett szó a Szovjetunió és az NSZK, a Lengyel Népköztársaság és az NSZK kapcsolatait normalizáló, nem sokkal korábban aláírt szerződések ratifikálásának biztosításáról. A szocialista országok közös külpolitikai célkitűzéseként történt említés a nyugat-berlini kérdés rendezéséről is a szövetségek közötti egyezmények és az NDK szuverén jogai tiszteletben tartása alapján. Nagy fontosságot tulajdonított az SZKP legutóbbi kongresszusa az NDK és az NSZK közötti kapcsolatok megteremtésének az egyenjogúság elve és az általánosan elfogadott nemzetközi normák szellemében. A XXIV. kongresszus Csehszlovákia és az NSZK kapcsolatainak rendezésével összefüggésben feladatként jelölte meg Csehszlovákia azon követelésének támogatását, hogy az 1938-as müncheni szerződést kezdettől fogva tekintsék érvénytelennek. Nem akarván elvitatni a hetvenes évek elején az NSZK politikájában a Grandt—Scheelféle vezetés alatt bekövetkezett pozitív fordulat jelentőségét, hangsúlyoznunk kell, hogy a Varsói Szerződéshez tartozó országok kapcsolatainak elvi engedmények nélkül történt rendezése az NSZK-val, nem kevésbé pedig az NDK és az NSZK egyenjogú viszonyának kialakítása csak azért történhetett meg nagyobb zökkenők nélkül, mert a szocialista országok, az egyoldalú előnyök csábításainak sem engedve, a rendezés folyamán egyeztetett külpolitikát követtek. A SZOCIALISTA ORSZÁGOK POZÍCIÓINAK közös védelme Európa határain túl is történelmi jelentőségű eredményeket hozott. Aszocialista Kuba a Szovjetunió és a szocialista közösség más országainak támogatása révén ezekben az években meg tudta törni az Egyesült Államok kezdeményezésére elrendelt gazdasági és politikai blokádot, és 1974 novemberében az Amerikai Államok Szervezetének külügyminiszteri értekezletén a többség a Kuba elleni „gazdasági szankciók” feloldása mellett foglalt állást. Ami az ázsiai földrészt illeti, itt érthetően a főhangsúly ■ .3 .a Sínai Népköztársasággal kapcsolatos közös politikai vonal kimunkálására esett. Az elmúlt ötéves időszakban a szocialista országok döntő többsége — miközben folytatta a harcot a maoista ideológia és politika ellen — annak a XXIV. kongresszuson leszögezett elvnek a szellemében alakította ki Kínára vonatkozó politikáját, hogy a viszony javítása Kínával megfelelne mindkét fél hosszú távú érdekeinek, a világszocializmus érdekeinek, az imperializmus elleni harc fokozása érdekeinek. Sajnos, ez a törekvés kínai részről nem talált visszhangra. A szocialista országok egyeztetett politikájának, közös sífejtőkészségének sikereit is láthatjuk a vietnami nép nagy győzelmében, továbbá Laosz és Kambodzsa népeinek felszabadulásában. A szocialista országok segítségének fontosságát, egyez- tetett fellépésük, nemzetközi súlyuk szerepét a győzelem kivívása után a vietnami és a lao- i szí vezetők is elismerik. Nem le- tbecsülendő az a támogatás sem, amelyet a KNDK kapott ezek- ben az években a többi szocialista országtól a Korea békés egyesítésére irányuló erőfeszítéseihez. Az SZKP XXIV. kongresszusa leszögezte, hogy „az SZKP töretlenül hű a nemzeti és társadalmi felszabadulásukért küzdő népekkel való szolidaritás lenini elvéhez”. Ennek az elvnek megfelelően támogatta a Szovjetunió — a szocialista közösség többi országával egyetemben — az arab népek igazságos harcát az 1973-as háború idején, és azt követően a rendezésre irányuló nemzetközi erőfeszítéseivel. Segítséget adott és ad India és Banglades, Mozambik és Angola, valamint a felszabadulásukért küzdő más ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok népének küzdelméhez. E harc konkrét eseteiben ismét csak a konzultáció segítette a szocialista országokat a helyes közös politika kialakításában. AZ SZKP XXIV. KONGRESZSZUSA óta eltelt öt évre visszatekintve azt láthatjuk, hogy ezek az évek a nemzetközi életben a hetente, az enyhülés fogalma egyetemes térhódításának évei voltak. Megsokasodtak valamennyi szocialista ország kapcsolatai a tőkés országokkal, az érintkezés valamennyi területén a mindennapok gyakorlatává vált. Ezekben az években az ENSZ- ben és másutt, egyebek között a leszerelési tárgyalások fórumain az előzőeknél nem kisebb méretű közös munkát igényelt a szocialista országok részéről azoknak a stratégiai elveknek és taktikail,lépéseknek ■ a kimunká-' lása, amelyek egyfelől a hetente fogalmának ideológiai elveinket nem csorbító, helyes értelmezését, másfelől a politikai enyhülésnek katonai enyhüléssel való kiegészítését hivatottak biztosítani. Az évek során az Utóbbi területén is konkrét segítség, meghatározó útmutatás volt nemcsak a Szovjetunió, hanem más szocialista országok számára is az az elemzés, amelyet öt évvel ezelőtt az SZKP kongresszusa adott a világhelyzetről. A nemzetközi politika különböző frontjairól, ahol öt év alatt — az SZKP XXIV. kongresszusán felvázolt külpolitikai program közös megvalósítása révén — tovább fokozódott a szocialista országok közösségének súlya és befolyása. Szász József HETI VILÁGHÍRADÓ • HETI VILÁGHÍRADÓ • HETI VILÁGHÍRADÓ 1. VARSÓ: Közleményt adtak ki a szocialista országok kommunista és munkáspártjai ideológiai és nemzetközi ügyekben illetékes KB-titkárainak tanácskozásáról. A részvevők síkraszálltak a testvéri együttműködés továbbfejlesztéséért, valamint az enyhülési folyamat elmélyítéséért. 2. NEW YORK: Az Egyesült Államok az ENSZ-ben vétójával megakadályozta a közel-keleti határozati javaslat elfogadását. A többség által támogatott indítvány leszögezte, hogy biztosítani kell a Palesztinai nép önrendelkezési jogát. 3. BEJRÚT: A libanoni fővárosban és az ország többi részén normalizálódik a helyzet. A kormány határozatot hozott az újjáépítés megkezdéséről. 4. LUANDA: Az MPLA erői folytatták sikeres hadműveleteiket a szakadárok ellen. A Sierra Leone-i elismeréssel az afrikaiállamok többsége már a luandai adminisztrációt tekinti Angola egyetlen törvényes kormányának. 5. LISSZABON: A Portugál KP erélyesen követelte, hogy vonják felelősségre az országon végigsöprő szélsőjobboldali merénylethullám kezdeményezőit. A KP ismét demokratikus összefogást sürgetett. 6. GENF: Folytatódtak a SALT-tárgyalások. A szovjet és az amerikai küldöttség a stratégiai támadófegyverek korlátozásáról kötendő újabb egyezményről tanácskozik. 7. BÉCS: Hathetes szünet után felújították a közép-európai haderőcsökkentési tárgyalásokat. Az első plenáris ülésen a lengyel delegáció vezetője hangoztatta, hogy a Helsinkiben elért eredmények megteremtették a reális feltételeket a tanácskozás sikeréhez. Párizs almája Afrika szarvában DJIBOUTI a légiós regényekre emlékeztet, s ma is még több mint hatezer francia katona állomásozik a finoman tengeren túli területnek nevezett gyarmaton. Párizs szerint az Afarok és Isszák földje éretlen még a függetlenségre. Az ENSZ azonban decemberben hivatalosan is felszólította a függetlenség azonnali és feltétel nélküli megadására, így szilveszterkor kénytelen volt megígérni a függetlenséget. De a franciák úgy akarnak kimenni, hogy maradjanak támaszpontjukkal, katonáikkal. „Afrika szarva” hadászatilag fontos a Vörös-tenger déli kijáratánál, az Indiai-óceán kapujában. Ezt a hadászati jelentőséget csak fokozzák napjainkban az Egyesült Államok agresszív kísérletei, az a törekvés, hogy támaszpontok sorozatát építsék ki a térségben. Párizs szemében ez csak aláhúzza Djibouti fontosságát, a bázis fenntartásának szükségességét. ALI AREF BOURHAN miniszterelnök személyében — akinek aszerepét a l’Humanité a vietnami Thieuéhoz hasonlítja — ehhez jó partnert állítottak oda. Ő is a Párizsból sugallt szöveget fújta: a függetlenség következménye két okból is vérontás lenne. Az egyik: az Etiópiában élő törzsekkel rokon afarok és a szomáliaiak rokonai, az isszák összecsapnának. (A sokáig eredményesen szított ellentétekkel azonban a tavaly ott járt újságírók már nem találkozó .) A másik rosszindulatú feltételezés: a délről szomszédos Szómál Demokratikus Köztársaság — amely éveken át hangoztatta területi igényeit — erős hadseregével lerohanná a mindössze 23 ezer négyzetkilométernyi országot. Mohammed Szíjad Barré Szomáliai elnök erről így nyilatkozott a Le Monde-nak: Számtalanszor támogatásunkról biztosítottuk Francia Szomália népének függetlenségi törekvéseit, önrendelkezési jogát, és szívesen együttműködünk majd az új független állammal. A szomáli elnök még hozzátette: Párizsnak nem Ali Areffel kellene tárgyalnia, aki senkit sem képvisel, hanem a befolyásos Függetlenségért Küzdő Afrikai Népi Szövetség (LPAI) Vezetőivel, akik képesek a békés átállás megvalósítására. Etiópia, a másik nagy szomszéd mindig is támogatta a terület függetlenségét, annál is inkább, mert két tengeri kijárata közül az egyik vasútjának végállomása éppen Djiboutiban van. A FÜGGETLENSÉG közvetett biztosítéka, hogy az Afrikai Egységszervezet elismerte Francia Szomáliát leendő független államként, s a Felszabadítási Bizottság, amelynek tagja Etiópia és Szomália is, januári ülésének napirendjére tűzte. Biztosíték továbbá, hogy a két nagy szomszéd haladó katonai kormányzata, apránként föloldva a felgyülemlett ellenérzéseket, mind szorosabbra fűzi kapcsolatait. Így hát elgurult Párizs mitológiai almája, a djibouti függetlenség, amelyet az afarok és az iszszák. Etiópia és Szomália viszályának fölszítására szántak. Molnár S. Ed.