Magyar Hírlap, 1977. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-01 / 26. szám

2 1977. FEBRUÁR­­, KEDD NEMZETKÖZI POLITIKA M3) Magyar Hírlap k­ülföldi LAPOKBÓL _ _ _ _ _ Genscher nyu- ^1 Rom gatnémet kül-11 ■ ui Blin­ügyminiszter nyugat-berlini látogatásait kommentálja a moszkvai Pravda. Sajnálatos módon az NSZK reakciós erői következetesen mérgezni igyekeznek a Nyugat- Berlin körüli légkört. Az NSZK egyes hivatalos személyiségei de­monstratív látogatások megren­dezésével próbálják alátámaszta­ni Bonn nyugat-berlini „jelenlé­tét”, így Genscher külügyminisz­ter az elmúlt két hét alatt hi­vatalos minőségben háromszor járt Nyugat-Berlinben. Miként ismeretes, az 1971-es négyoldalú egyezmény leszögezi, hogy Nyugat-Berlin nem tarto­zik az NSZK-hoz és onnan nem igazgatható. Kifejezetten tiltja azt is, hogy a bonni hatóságok a városban hivatali ténykedést fejtsenek ki. Ennek fényében Genscher külügyminiszter eljárá­sa, nevezetesen, hogy január 20- án és 26-án Nyugat-Berlinbe lá­togató külföldi államférfiakat kí­sért el, nem tekinthető másnak, mint a négyoldalú egyezmény megsértésének. Prágában figyelmeztették Hajeket és Patockát (CTK) A csehszlovák főügyész­ség képviselője figyelmeztette J. Hajeket és J. Patockát, akik ma­gukat az úgynevezett Charta ’77 szóvivőinek nyilvánították, hogy az ezzel kapcsolatos tevékenység, így a dokumentum Csehszlová­kiában és külföldön való terjesz­tése a csehszlovák törvényekbe ütköző cselekedetnek számít. A Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság alkotmányának értelmében a Charta ’77-et nem lehet petíció­nak tekinteni. Az alkotmány ér­telmében a képviseleti szervekhez való fordulás jogát csak a dolgo­zók érdekében lehet gyakorolni. A főügyészségen Hajeket és Patockát figyelmeztetésben része­sítették, és felhívták a figyelmü­ket arra, hogy a csehszlovák tör­vények semmibevétele megfelelő büntetőjogi szankciókat von ma­ga után. A hatvanadik évforduló Az SZKP KB határozata (MTI) Az SZKP Központi Bi­zottsága hétfőn határozatot foga­dott el a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60-ik évfordu­lójáról. A 60-ik évforduló — ál­lapítja meg a határozat — fon­tos mérföldkő a szovjet nép éle­tében, az egész nemzetközi fel­szabadító mozgalom fejlődésében. A Szovjetunió, az egész haladó emberiség a szocializmus új győ­zelmeinek, Marx, Engels, Lenin és a proletár internacionalizmus diadalmas eszméinek jegyében köszönti ezt a jubileumot A határozat hangsúlyozza, hogy az októberi forradalom országá­nak hat évtized alatt elért ered­ményei meggyőzően bizonyítják: a szocializmus a történelemben eddig példátlan ütemű haladást biztosított a társadalom életének minden területén. A szocialista társadalom fejlő­désének jelenlegi szakaszát a szo­cialista állam további erősödése, a szocialista demokrácia szünte­len fejlődése jellemzi. Ebben a szakaszban tovább erősödik a párt vezető szerepe a társadalom­ban. Óriási jelentősége van a központi bizottság és annak Leo­­nyid Brezsnyev vezette politikai bizottsága tevékenységének. Az SZKP nagy figyelmet fordít a pártélet lenini normái és veze­tési elvei megerősítésének és fej­lesztésének. Elvi jelentőséget tu­lajdonít az SZKP XX. kongresz­­szusán elfogadott határozatoknak, a központi bizottság 1964. októ­beri plénumán, valamint a XXIII., a XXIV. és a XXV. pártkong­resszuson elfogadott határozatok­nak. A világban hatvan esztendő alatt végbement változásokra utalva, a dokumentum kiemeli, hogy a fasizmus és a japán mi­­litarizmus szétzúzása a második világháborúban, a szocialista for­radalom győzelme egész sor európai országban meggyorsítot­ta a fejlődést, a szocialista világ­­rendszer kialakulásához vezetett. Új típusú nemzetközi szövetség­ként jellemzi a dokumentum a szocialista országok testvérnépei­nek világközösségét. Megszilár­dult a testvéri országok eszmei egysége, létrejött és eredménye­sen működik külpolitikai együtt­működésük mechanizmusa, inten­zíven fejlődik gazdasági együtt­működésü­k. A szocialista orszá­gok közössége ma a világ leg­dinamikusabb gazdasági ereje, a világpolitika vezető tényezője. A nemzetközi erőviszonyokban bekövetkezett gyökeres változá­sok az utóbbi években lehetővé tették a „hidegháborútól” a for­dulatot a feszültség enyhüléséhez, valamint a termonukleáris világ­háború veszélyének elhárítását. Különösen érezhetőek a változá­sok Európában, s ezekhez nagy­mértékben járult hozzá az euró­pai biztonsági és együttműködési értekezlet Helsinkibe történt ösz­­szehívása és sikeres megtartása. Az egyetemes bék­e érdekeinek megfelel a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolataiban bekövetkezett kedvező fordulat. A tőkés országok vezető körei ma már kénytelenek figyelembe venni, hogy nem alapozhatják számításaikat a szocializmus fe­letti katonai győzelemre. Ugyan­akkor az SZKP nem téveszti szem elől, hogy a nemzetközi helyzet alakulásának jelenlegi szakaszá­ban erősödik a nemzetközi mére­tekben folyó osztályharc. A dokumentum a továbbiakban hangsúlyozza: a marxizmus-le­­ninizmus és a proletár interna­cionalizmus általános elveinek betartása a legfontosabb feltétel minden egyes kommunista párt pozícióinak erősítéséhez, tekinté­lyének és befolyásának növelésé­hez. A hatékony elvi, forradalmi politika megköveteli a pártoktól, hogy fejlesszék a testvéri együtt­működés, a kölcsönös segítség­­nyújtás és a támogatás kapcso­latait, tevékeny szolidaritást vál­laljanak a reális szocializmussal. A szovjet pártdokumentum he­lyesléssel szól az ipari és mező­gazdasági kollektívák jubileumi kezdeményezéséről, és felszólítja a pártszervezeteket a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom vi­lágtörténelmi jelentőségének mély és sokoldalú feltárására. Az SZKP Központi Bizottsága — hangoztatja befejezésül a ha­tározat — kinyilvánítja szilárd meggyőződését, hogy a szovjet emberek még szorosabban tömö­rülnek a lenini párt köré, a kom­munista építés nagyszerű tervei­nek megvalósításáért folyó küz­delemben, s kiemelkedő munka­­sikerekkel köszöntik a nagy ok­tóber hatvanadik évfordulóját. T . •( 4) Az indiai erőpróba A VÁLASZTÁSOK kiírásá­val — várhatóan március kö­zepén kerül sor az eseményre — Indiában még magasabbra szö­kött a politikai láz. Hozzájárul ehhez az is, hogy a küszöbön­­álló eseményre tekintettel enyhí­tették a rendkívüli állapot intéz­kedéseit, és szabadon engedték az ellenzék korábban őrizetbe vett több prominens képviselőjét. No­ha az ellenzék szerint igen rövid idő áll rendelkezésre a választá­sokig, napok alatt megszervezték egységes blokkjukat, a Dzsanata Pártot, amelynek elnökévé Mo­­rardzsi Deszai volt pénzügymi­nisztert, mi­niszterelnök-helyet­­test, a Kongresszus Párt szaka­­dár szárnyának, a szindikátusnak a vezérét választották. A hetero­gén egyesülésben Deszai csoport­ján kívül még három párt vesz részt: a hindu­ nacionalista Dzsa­­na Szang, a néppárt, valamint a szocialista párt. Indira Gandhi kormányfő a múlt heti kanpuri nagygyűlésen — amely a Kongresszus Párt vá­lasztási kampányának nyitánya volt — arra mutatott rá, hogy az ellenfelek nem tudnak konstruk­tív programot felmutatni. Ez egyébként érthető is, hiszen ,a kormányellenességen kívül más aligha fogja össze a nukleáris fegyverkezést és az idősebb tehe­neknek ingyen táplálékot és tisz­tes szállást (!) követelő Dzsana Szangot és a nagytőkés érdekeket képviselő néppártot. A KORMÁNY ezzel szemben egész sor eredményt tud felmu­tatni. Még a rendkívüli állapot bírálói is kénytelenek elismerni, hogy az elmúlt másfél esztendő­ben megszilárdult a rend Indiá­ban. Ahmed államfő a köztársa­ság napján a nemzethez intézett beszédében elmondotta, hogy a bruttó nemzeti termék tavaly csaknem 4 százalékkal emelke­dett. Nagy szerepe volt ebben a két egymást követő jó termésnek, de hasonlóan fontos az is, hogy az ipari termelés az elmúlt év­ben 10 százalékkal nőtt. Megfé­kezték a korábban 40 százalékos ütemet is elérő inflációt, a fon­tosabb élelmiszerek ára 2975 óta nem emelkedett. Az indiai köz­ponti bank a napokban szokatlan híradással jelentkezett: az or­szágba visszaáramlik a korábban kimenekített tőke. A köztársasági elnök ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi ipari struktúra főleg a gazdagabb ré­tegek számára kedvező, s válto­zásokat sürgetett. E változások szükségességét vallja az Indiai EP is. A párt tel­jes erővel támogatja a rendkívüli állapot bevezetésekor meghirde­tett húszpontos programot, amely egyebek közt előirányozta az el­sőrendű fontosságú cikkek árá­nak csökkentését, a föld nélküli parasztok földhöz juttatását, a kisipar fejlesztését, a munkások helyzetének javítását és jogaik kiszélesítését. A program sok te­kintetben emlékeztet a Kongresz­­szus Párt által jóváhagyott ko­rábbi tervekre (így például a pártszakadás után, 1969-ben elfo­gadott bombayi programra és a maharadzsaügy után, 1971-ben bejelentett intézkedésekre), ami a törekvések pozitív jellegének vál­tozatlansága mellett azt is bizo­nyítja, hogy a haladó elképzelé­sek nehezen, belső küzdelmek során valósulnak meg. A HÚSZPONTOS PROGRAM végrehajtása ugyancsak a pola­rizálódás fokozódását hozta ma­gával. A szindikátusból több jobboldali vezető visszatért a Kongresszus Pártba, ahol így gyengült a baloldal helyzete. Fi­gyelemre méltó ebből a szem­pontból az a szerep, amelyet a kormányfő fia, Szandzsaj Gandhi játszik. Számos megfigyelő sze­rint a Kongresszus Párt új cso­portosulása a 30 éves fiatalem­bert próbálja megnyerni érdekei­nek. Szandzsaj Gandhi a párt 4,5 millió tagot tömörítő ifjúsági szervezetének a vezetője, s nagy népszerűséggel és befolyással rendelkezik, ötpontos programja mellett rokonszenvtüntetéseket tartanak az országban, s Bihar államban fiatal nők fogadalmat tettek, hogy „ennek szentelik éle­tüket”. Szandzsaj Gandhi faülte­tést szorgalmaz a sivatagi és sztyeppés vidékek további előre­törésének megakadályozására, harcot hirdet az írástudatlanság ellen („minden tanuló legalább egy felnőtt írástudatlant tanítson meg írni és olvasni”), síkraszáll a családtervezésre hozott intéz­kedések végrehajtása, az önkén­tes sterilizálás népszerűsítése mellett, küzd a kasztrendszer s az indiai családokat olykor évek­re, vagy egész életre adósságba taszító hozomány szokása ellen. A célkitűzések pozitív jellege kétségtelen. Mégis, a jobboldal ezt a programot használta fel — eredményesen —, hogy ellentéte­ket szítson az IKP és a Kong­resszus Párt között. A viszály odáig fajult, hogy Han­jana állam főminisztere nemrég „reakciós­nak és megbízhatatlannak” ne­vezte az IKP-t, s bírálta a pártot Indira Gandhi is. A hangulatkel­tésre jellemző példa az Indian Express egy cikke. A lap a mi­nap azt írta, hogy Rao főtitkár kijelentette: az IKP-nak szabo­tálnia kell az ötpontos progra­mot. A főtitkár táviratban tilta­kozott Indira Gandhinál az állí­tás ellen. A párt — hangoztatta az Indiai KP Végrehajtó Bizott­ságának állásfoglalása — nem el­lenzi az ötpontos programot, de ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy az nem képes a munkanélküliség és a szegénység felszámolására, s ezért helytelen szembeállítani a húszpontos programmal vagy ép­pen fölé helyezni. A FESZÜLTSÉG SZÍTÁSA természetesen az ellenzék mal­mára hajtja a vizet. Rao Patná­­ban mondott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a kor­mányfőnek az IKP elleni bírá­lata „örömmel töltötte el a reak­ciósok szívét”. Ezek az erők a mostani válasz­tási kampányban a „diktatúrát vagy demokráciát?” kérdést ál­lították a központi helyre. Mint Deszai mondotta, „Indira Gandhi győzelme a diktatúra győzelmét jelentené”. A megfigyelők több­sége mégis a Deszai-féle „demok­ráciat” kudarcát jósolja. Az ellen­zék a hat év előtti választásokon, 1971 márciusában is hasonló jel­szavakkal és kísérletekkel jelent­kezett, ám a Kongresszus Párt — az eredményekre támaszkodva — jelentősen növelte mandátumai­nak számát, s kétharmados több­ségre tett szert a parlament al­sóházában, a Lak Lábában. Halász György Santiago - mindenki ellen A FESZÜLTSÉG, A HISZTÉ­RIAKELTÉS mit sem enyhült Santiagóban: a kapcsolatok mély­pontra süllyedtek egyfelől San­tiago de Chile, másrészt Lima és La Paz között. A háttérben Bo­lívia évszázados követelése húzó­dik meg: a kitörés a szárazföldi bezártságból a Csendes-óceán fe­lé. Az andesi ország egykor — 1879-ig, az úgynevezett csendes­óceáni háborúig — jókora tenger­parttal rendelkezett. A vesztes háború után azonban le kellett mondania kikötőiről és egész partvidékéről a győztes Chile ja­vára. Nemcsak Bolívia vesztett területet, hanem szövetségese, Peru is: a békeszerződésben kényszerítették, hogy lemondjon Arica kikötőjéről és Tarapacá tartományról. Az egy évszázada lezajlott chilei agresszió (és győzelem) mögött külső érdekek bújtak meg: a brit tőke, amely rá akarta tenni kezét a perui és a bolíviai kézen levő salétromme­zőkre is. A természetes salétrom pár évtized múltán teljesem el­veszítette a­ jelentőségét, marad­tak viszont chilei kézen a fegy­verrel szerzett területek. Bolívia soha nem mondott le arról, hogy egykori tengerpartját (vagy legalábbis: a tengerre jutás lehetőségét) visszaszerezze. A meg-megújuló kísérletek függvé­nyei voltak az éppen hatalmon lé­vő bolíviai kormányzat politikai színezetének, illetve az ellenlábas Chile belső helyzetének. A két or­szág politikai kapcsolataiban a legfagyosabb esztendő 1962 volt: Chile jobboldali elnöke, Jorge Alessandri — az „Amerikai Test­vériség Napján” — eltérítette a Bolívián is áthaladó Rio Lanca folyását. Bolívia megszakította diplomáciai kapcsolatait Chilével. A fagy csak a hetvenes évek elején enyhült: Chilében ekkor a Népi Egység kormánya, míg Bo­líviában Juan José Torres haladó kormányzata volt hatalmon. A megértés rövid szakasza Torres megbuktatásával lezárult. A chilei fasiszta puccs után Bánzez bolí­viai tábornok-elnök állhatatosan követelni kezdte Pinochettől a „tengeri kijáró” ügyének megol­dását. A chilei junta vezetője — diplomáciai elszigeteltségében — homályos ígéretet tett a kapcso­latok helyreállítása fejében. A „NAGY KIBÉKÜLÉS” 1975- ben megtörtént, a chilei ígéret konkretizálása azonban még jó másfél évet váratott magára. S akkor sem volt benne köszönet... Chile tavaly ősszel olyan javasla­tot terjesztett Bánzer elé, amely­nek értelmében Bolívia egykori perui (ma: chilei) területen kap­na egy keskeny korridort s ennek a végén építhetne kikötőt. Cseré­ben viszont Potosí tartományból kellene kihasítania egy ásványi kincsekben gazdag darabot s át­adnia Chilének... A javaslat „szépséghibás”: a Chile fölajánlotta terület nem al­kalmas kikötő építésére; az aján­lat felrúgja azt az 1929-es perui— chilei békeszerződést, amely sze­rint egykori perui területeket csakis Lima jóváhagyásával lehet átadni harmadik félnek. Az ily módon szépen kicsírázta­tott konfliktusba Santiago — szemmel láthatóan provokatív mó­don —­ bevonta Perut is. A limai kormány higgadtan, ám határo­zottan válaszolt a kihívásra. El­lenjavaslatot terjesztett elő: esze­rint szintén egykori perui terüle­ten létesülne egy hármas szuve­renitás alatt álló övezet, amelyet Bolívia kapna mindenféle területi ellenszolgáltatás nélkül. Santia­góban felszisszentek, La Pazban csöndben összeütögették a tenye­rüket. A chilei ellenoffenzíva — mél­tóan a meghonosodott kaszárnya­­stílushoz — durvaságokban me­rült ki. „Ad acta“ tették a bolí­viai kérelmet s a juntavezérek minden felelősséget Limára igye­keztek hárítani Politikailag a játszma vesztésre állt. La Pazban nem vették jó néven a chilei ál­láspontot Az andesi hidegháború egyre fűtöttebb lett. Santiagóban már jó ideje nem a bolíviai igé­nyekről, hanem a perui makacs­ságról, sőt „a perui marxista ve­szélyről” értekeznek. A SANTIAGÓI TÁBORNOKOK persze nemcsak értekeznek; a pe­rui határok mentén chilei csapat­összevonások voltak, s növekszik a háborús pszichózis. A New York Times már a múlt hónap közepén komolyan fontolgatta egy chilei— perui háború kitörésének eshető­ségét. S hogy a santiagói vezetés ag­resszivitása nem korlátozódik csu­pán a szomszédságra, annak bi­zonysága Pinochetnek a napokban véget ért körútja. A fasiszta re­zsim irredentizmusának kifejezést adva, az Antarktiszra­­látogatott, ahol demonstrálta Chile „fennha­tóságát” 1 250 000 négyzetkilomé­ter terület felett, ahol él összesen 50 chilei. Stílusosan — mindany­­nyian katonák. A barcelonai La Vanguardia meg is jegyzi: a csen­des-óceáni háborúk után, most antarktiszi háborúra készül San­tiago? A belső feszültségről, nyo­morról a figyelmet valamivel el kell terelni... (major) .

Next