Magyar Hírlap, 1977. május (10. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
'■ JAY S . Orffll 2 1977. MÁJUSI, VASÁRNAP_________________________NEMZETKÖZI POLITIKA_______________________________MflCYHR HÍRLflP A moszkvai PIR film Pravda szombati ■ lan fipkia számában vezércikkben köszönti május elsejét, a munkásszolidaritás nemzetközi ünnepét. Egyebek között rámutat: Büszkék vagyunk arra, hogy a Szovjetunió a proletár internacionalizmus lenini elvei által vezérelve, a többi testvéri országgal együtt hatékony támogatást nyújt a népek felszabadító harcához, földünk minden forradalmi erejének hű szövetségese. Erősödjék korunk három fő forradalmi erejének: a világszocializmusnak, a nemzetközi proletariátusnak és a nemzeti felszabadító mozgalomnak hatalmas, megbonthatatlan szövetsége! — írja az SZKP központi lapja. A lap közli az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Minisztertanácsának, és a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának az április 16-i kommunista szombat résztvevőihez szóló elismerő üzenetét. A közlemény hírül adja, hogy a szovjet ipar ezen a társadalmi munkanapon 769 millió rubel értéket termelt VJESNIK A zágrábi lap közli Alekszandar Grlicskovnak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége osztálytitkárainak külpolitikai kérdésekkel foglalkozó nyilatkozatát. A közelgő belgrádi találkozó célja és feladata az, hogy összegezze az eddig elért eredményeket a helsinki záróokmányban foglaltak megvalósításában; értékelje, hogy milyen tényezők gátolják a gyorsabb fejlődést, és elősegítse a haladást az enyhülés politikájának végrehajtásában. Az enyhülés nem részfeladat, hanem általános érdek, amelyben minden kérdés egyformán fontos. Ezért teljes egészében kell megvalósítani, és nincsenek elsőbbséget élvező témák, kivéve egy alapvetőt: a béke megőrzé-lét, a biztonság megszilárdítását süjti az együttműködés bővítését. " A belgrádi találkozó így nem válhat sorsdöntővé abban az értelemben, hogy megszüntet minden akadályt. Továbbra is és még sokáig nagy szükség lesz a jóindulatra és a megértésre. Sokoldalúan kell törekedni arra, hogy olyan megállapodás szülessék, amely biztosítja a haladást. n. A milánói hetilap Pannrama Rasszizmus — ex-IUIIUIUIUU portra címmel titkos bolíviai—dél-afrikai emiffrációs tervről számol be. A terv készen áll: mielőtt még túl késő lenne, 150 ezer német és búr származású fehér telepes indul útnak főleg Namíbiából és Rhodesiából (de még Dél-Afrikából is) Bolívia felé. Ez az első elkerülhetetlen következménye az egykori német gyarmat, a ma dél-afrikai közigazgatás alatt álló Namíbia, valamint Rhodesia közelgő elvesztésének. A „népvándorlás” az új haza, Bolívia felé már ez év második felében elkezdődhet. A nagyszabású tervet bolíviai ellenzékiek Antwerpenben működő irodája leplezte le. Az iroda szerint a finanszírozásban egyebek között 150 millió dollárral részt venne az NSZK is, bár Bonn cáfolta ezt. A fehér telepesek bevándorlásáról — ugyanezen források szerint — tavaly döntöttek egy Costa Ricában rendezett tanácskozáson több latin-amerikai katonai rendszer képviselői. Teljesen azonban csak Bolívia tárta ki kapuit. A helyi katolikus egyház lapja, a Presencia Rasszista bevándorlás című cikkében szállt szembe a tervvel. Az eredendően antikommunista meggyőződésű telepesek — a bolíviai ellenzék szerint — egyfelől a rendszer politikai támaszát jelenthetik, másrészt a Banzer tábornok által tervezett mezőgazdaság-fejlesztésben játszhatnak nagy szerepet. Már ki is jelöltek számukra három letelepedési körzetet az ország észak-keleti részében, San Borja, Secure és Abapo-Szogeg tartományokban — írja az olasz hetilap. Tudja ön, mi a munkanélküliség? A nyomor szabadsága EMBERI JOGOKRÓL BESZÉLNI, az ember jogainak agyonhallgatásával szemfényvesztés, hiszen az ember egyik legalapvetőbb joga a munkához való jog. S ennek be nem teljesülését igyekeznek agyonhallgatni azok, akik az emberi jogokról csak úgy általában rekedtre kiabálják torkukat. Ha belegondolunk, megérthető eljárásuk, mivel országaik — pontosabban országaik monopol tőkései — 15 millió polgárukat fosztották meg az ember legalapvetőbb jogától. A munkanélküliség — mint a francia nemzetgyűlésben elhangzott beszédében Gustave Ansart kommunista képviselő mondta , a tőkés rendszer politikájának útitársa. Ennek a szocialista világrendszer létrejöttétől eltelt három évtized a történelmi bizonyítéka, hiszen a legutóbbi három évtizedben a szocialista országok kormányai maradéktalanul biztosították a munkához való jog érvényesülését. Az állammonopolista kapitalizmus fokára jutott, fejlett tőkés országok kormányai viszont — ha a monopoltőke érdekei úgy kívánják — maguk is részt vállalnak a munkanélküliség előidézéséből. Ennek szime iskolapéldája az északfranciaországi Lorraine megye acéliparának helyzete. A BARRE-KORMÁNYZAT a tőkés versenyben gazdaságtalanná vált francia acélipar korszerűsítésének állalmi támogatását a következő években 20 ezer dolgozó elbocsátásával kapcsolja össze. Az acélipar korszerűsítése kérdésében lezajlott nemzetgyűlési vitában Raymond Barre miniszterelnök kérlelhetetlenül kijelentette: ,,Fenntartom az acélipari elbocsátások tervét. A modernizálás érdekében néhány üzemet be kell zárni.” A miniszterelnök kárt érhetetlen állásfoglalására válaszolva kérdezte meg a nemzetgyűlésben Gustave Ansart kommunista képviselő: ..Miniszterelnök úr! Tudja ön, hogy mi a munkanélküliség?" — Gustave Ansart válaszra sem várva folytatta: „A munkanélküli számára megáll az élet. Nincs távlat, jövőbe mutató terv. A munkanélküli olyan ember, aki elieszti emberi méltóságát. A munkához való jog a kárhoztatták munkanélküliségre. Mekkora óriási piramis ez, szemben azoknak a piciny kupacával, akiknek érdekében a szemfényvesztők az emberi jogokról kiáltoznak. A munkához való jog be nem teljesülése a legjellemzőbb azokra az országokra, amelyek egy időben jóléti társadalomként reklámozzák magukat. Az év első negyedében a munkanélküliek száma a különböző fejlett tőkés országokban a következőképpen alakult: legalapvetőbb szabadságjog, mert a nyomorban nincs szabadság.” A kommunista képviselő szenvedélyes megnyilatkozását egyéni tragédiák motiválták. A nemzetgyűlési vita előtti napokban Párizs IX. kerületében a munkaközvetítő iroda előtt gyújtotta (Az amerikait Fred Ellis 1947-ben készült rajzra.) föl magát egy 20 éves nő, Wanda Degles. Elkeseredett lépésére kilátástalan helyzete késztette. Tavaly szeptember óta keresett állást eredménytelenül, már végképp nem tudott miből élni. Ugyanazon a napon Like-ben Gerard Simon 31 éves nyomorék használt benzint és gyufát, hogy véget vessen gondjainak. Már hónapok óta volt ő is munka nélkül. WANDA DEGLOS és Gerard Simon kétségbeesett kiútkeresése tanúsítja: a munkához való jog biztosítása nélkül szemfényvesztés az emberi jogokról beszélni csak úgy, általában. Szemfényvesztés az is, hogy a tőkés világgazdaság válságának terheit az össztársadalmi érdekekre hivatkozva a munkásosztályra, a dolgozókra hárítják. Ennek jegyében fogadtatta el 2 éve a brit munkáspárti kormány a szakszervezeti szövetség közreműködésével a brit dolgozókkal a béremelések korlátozását szolgáló „társadalmi szerződést". A béremelések korlátozása a munkáspárti kormány ígérete ellenére nem eredményezte sem a munkanélküliség, sem az infláció csökkenését. A korlátozott béremelések ellenére az év első negyedében a font sterling vásárlóerejének csökkenése megközelítette a 20 százalékot. A gazdasági válság terheinek áthárítását nemcsak a munkanélküliség, hanem a foglalkoztatottak is súlyosan megérzik. Az egyik francia közvélemény-kutató intézet felméréséből kitűnt: a franciák 39 százaléka úgy vélekedik, hogy szegénységben él, jövedelmiéből nem tudja biztosítani egyidejűleg a megfelelő lakást, táplálkozást, ruházkodást, pihenést és gyermekeinek neveltetését. A munkások, a dolgozók vásárlóerejét csökkentő bérpolitika éveiben a monopoltervés társaságok profitja nem csökkent, hanem növekedett, így például a Német Szövetségi Köztársaságban 1976-ban a monopoltőkés társaságok tiszta profitja 25—30 százalékkal nőtt. Az álllammonopolista kapitalizmus lényegét a monopolista társaságok érdekeit kiszolgáló kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) haladó tagjai is felismerték. Az SPD-hez tartozó ifjúszocialisták elnöke, Klaus-Uwe Benneter (akit haladó állásfoglalása miatt éppen most igyekeznek megfosztani tisztségeitől) nemrégen a Spiegelnek adott interjújában fejtette ki: „A különböző konjunktúraprogramok a monopóliumok javát szolgálták, mert a nagyvállalatok az állami támogatást nem munkahelyeket biztosító befektetésekre használták fel, hanem racionalizálták üzemeiket, és ezzel munkahelyeket szüntettek meg.” A FEJLETT TŐKÉS ORSZÁGOK uralkodó körei számára nem az ember jogainak beteljesülése, hanem a monopoltőkés társaságok jogainak érvényesítése, a profitszerzés biztosítása a lényeges, a munkanélküliek sokmilliós seregének árán is. V . Bőgős László Ország Egyesült Államok Nagy-Britannia Franciaország NSZK Olaszország Dánia Belgium Mainfbanélkülisek száma S 900 000 1 500 OOO 1 500 000 1 090 000 1 200 000 no ooo 250 000 Aránya 7,8 százalék 6 százalék 5 százalék 3 százalék 13 százalék 10 százalék A munkabér és az árak, avagy a munkás és a profitszerző tőkés viszonya. HETI Világhíradó * HETI VILÁGHÍRADÓ • HETI VILÁGHÍRADÓ I. MOSZKVA: A Szovjetunió az Egyesült Államokhoz intézett jegyzékben hívta fel a figyelmet arra, hogy a „Szabadság” és a „Szabad Európa” rádióadók támogatására szánt összegek növelése ellentétes a két ország kapcsolatainak alapját alkotó elvekkel és összeegyeztethetetlen a helsinki értekezlet záródokumentumában foglaltakkal. 2. DELHI: Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere április 25—27. között hivatalos, baráti látogatást tett Indiában. Az indiai vezetőkkel folytatott tárgyalásai igazolták, hogy a két ország kapcsolatai jól szolgálják népeik érdekeit. A Szovjetunió és India véleménye a legtöbb fontos nemzetközi probléma megítélésében egybeesik vagy közel áll egymáshoz. 3. PRÁGA: Hetvenöt kommunista és munkáspárt képviselői április 27—29. között értékelték a Béke és Szocializmus folyóirat elmúlt három évi tevékenységét és javaslatokat tettek a szerkesztőségi munka további tökéletesítésére. 4. PÁRIZS: A francia—vietnami kapcsolatokban új fejezet megnyitásának lehetőségét teremtette meg Pham Van Dongnak, a VSZK miniszterelnökének párizsi látogatása, melynek alkalmából több együttműködési megállapodást is aláírtak. 5. TRIPOLI: Tovább éleződött a feszültség Líbia és Egyiptom között. Egyes értesülések szerint Egyiptom fegyveres erőt vonultatott fel a líbiai határon. A líbiai kormány az Arab Liga tanácsülésének összehívását kérte. 6. HAVANNA: Kuba és az Egyesült Államok megállapodást kötött a halászati jogokról és a tengeri határokról. McGovern amerikai szenátor javasolta, hogy Washington szüntesse meg a Kuba-ellenes gazdasági embergót. 7. WASHINGTON: Husszein jordániai uralkodó Carter amerikai elnökkel folytatott megbeszélésein egyetértéséről biztosította Washington közel-keleti terveit, és állást foglalt a genfi értekezlet alapos előkészítése mellett. Történelem A sarló és kalapács Hányán ismerhetik a világon ezt A, az egyszerű és B mondanivalójában M mélyen szántó, tartalmában oly sokat adó jelképpet? Még hozzávetőleg is nehéz válaszolni a kérdésre. A munkásosztály XX. századi harcainak valamennyi kontinensen ismert és elismert jelképe immár a sarló és kalapács. A föld jelentős részén napjainkban a dolgozó emberek által kivívott szabadság, az egykori kizsákmányoltak ma már megdönthetetlen hatalmát szimbolizálja. A tőke világában pedig még mindig a küzdelem, az elnyomás elleni harc egyik allegóriája. Moszkvában a szovjet főváros megannyi ünnepi dísze között ezen a május elsején is a legtöbbször ismétlődő motívum a sarló és kalapács. 1918. május 1-én — szemtanúk visszaemlékezései szerint — a zamoszkvarecsjei kerület felvonulóinak transzparenseit ékesítette először a sarló és kalapács. Az embléma tervezője, Jevgenyij Ivanovics Ramszozkin egyike volt azoknak a művészeknek, akiket a moszkvai városi tanács kért fel a fuvaros utcáinak és tereinek feldíszítésére. Több ezer fantáziaterv született a Bolsaja Ordinkán a Sztrujszkij Színház (a Málij Tyeatr Kamaraszínháza) díszletműhelyében, amíg kialakult az időközben világhíressé lett jelkép. A művész így emlékszik vissza ezekre a napokra: „Amikor a Szerjuhov tér dekorációját terveztem, arra gondoltam, hogy valami, mindenkit megragadó emblémát kellene alkotni. Megkérdeztem a moszkvai tanácsot, van-e a szovjeteknek emblémájuk. Kiderült, hogy még nincsen, de a majdani jelképben a munkásság és a parasztság egységét kívánják ábrázolni. Hogy mindez miként történjék, arról még senki sem gondolkodott. Magam találtam ki a sarlót és kalapácsot, bár néhányan azt sugallták, hogy eke legyen és kalapácsüllővel. Amikor végső formában megrajzoltam az emblémát, nem gondoltam volna, hogy egyszer a világhír is szárnyra kapja. Az embléma még 1918-ban bekerült a fiatal szovjet köztársaság állami címerébe is Lenin javaslatára, aki határozottan ellenezte, hogy a szovjet címerben a háborút szimbolizáló kardok legyenek. A sarló és kalapácsról az Oroszországi Föderáció első alkotmánya is megemlékezik, öt esztendővel később, 1923. július 6-án az embléma része lett a Szovjetunió állami címerének, és azóta a szovjet állami zászlót is ékesíti. 1940. május 22-én alapították a Szovjetunióban a Sarló és Kalapács arany érdemrendet, amellyel a szocialista munka hőseit tüntetik ki, így ez a rajz a munkások és parasztok első államában a békés munka, az alkotás jelképe lett. A szimbólum megalkotója, Jevgenyij Ivanovics Ramszozkin szerény, tehetséges ember volt. A moszkvai képzőművészeti és építészeti főiskolán tanult. A művész egyetlen önálló kiállítását negyed százada rendezték meg Moszkvában. Ezen a szovjet tájak és portrék mellett több színházi díszletet és belső díszítő alkotást is bemutatott. Moszkva terein és utcáin ma is ott vannak a kisebb-nagyobb transzparensek, s a hatalmas vörös lobogók. A parkokat mindenütt élő virágok díszítik. A szovjet főváros egyik legszebb és megragadóbb dísze mégis az itt is, ott is feltűnő sarló és kalapács. E jelkép a tiszta és tiszteletre méltó mondanivalót hirdeti mindenütt a világon. Moszkva, 1977. április. Meruk József