Magyar Hírlap, 1977. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-01 / 101. szám

'■ JAY S . Orffll 2 1977. MÁJUSI, VASÁRNAP_________________________NEMZETKÖZI POLITIKA_______________________________MflCYHR HÍRLflP ­ A moszkvai PI­R fi­lm Pravda szombati ■ lan fipkia számában vezér­cikkben köszönti május elsejét, a munkásszolidaritás nemzetközi ünnepét. Egyebek között rámutat: Büszkék vagyunk arra, hogy a Szovjetunió a proletár interna­cionalizmus lenini elvei által ve­zérelve, a többi testvéri országgal együtt hatékony támogatást nyújt a népek felszabadító harcához, földünk minden forradalmi ere­jének hű szövetségese. Erősödjék korunk három fő forradalmi ere­jének: a világszocializmusnak, a nemzetközi proletariátusnak és a nemzeti felszabadító mozgalom­nak hatalmas, megbonthatatlan szövetsége! — írja az SZKP köz­ponti lapja. A lap közli az SZKP Közpon­ti Bizottságának, a Szovjetunió Minisztertanácsának, és a Szov­jet Szakszervezetek Központi Ta­nácsának az április 16-i kom­munista szombat résztvevőihez szóló elismerő üzenetét. A köz­lemény hírül adja, hogy a szov­jet ipar ezen a társadalmi mun­kanapon 769 millió rubel érté­ket termelt VJESNIK A zágrábi lap közli Alekszandar Grlicskovnak, a Jugoszláv Kommu­nisták Szövetsége osztály­titkárainak külpolitikai kérdésekkel foglalkozó nyilatkozatát. A közelgő belgrádi találkozó célja és feladata az, hogy össze­gezze az eddig elért eredménye­ket a helsinki záróokmányban foglaltak megvalósításában; érté­kelje, hogy milyen tényezők gá­tolják a gyorsabb fejlődést, és elősegítse a haladást az enyhü­lés politikájának végrehajtásá­ban. Az enyhülés nem részfeladat, hanem általános érdek, amely­ben minden kérdés egyformán fontos. Ezért teljes egészében kell megvalósítani, és nincsenek el­sőbbséget élvező témák, kivéve egy alapvetőt: a béke megőrzé­­­-lét, a biztonság megszilárdítását süjti az együttműködés bővítését.­­ " A belgrádi találkozó így nem válhat sorsdöntővé abban az ér­telemben, hogy megszüntet min­den akadályt. Továbbra is és még sokáig nagy szükség lesz a jó­indulatra és a megértésre. Sok­oldalúan kell törekedni arra, hogy olyan megállapodás szüles­sék, amely biztosítja a haladást. n. A milánói hetilap Pannrama Rasszizmus — ex-I­UIIUIUIUU portra címmel titkos bolíviai—dél-afrikai emiffrációs terv­­ről számol be. A terv készen áll: mielőtt még túl késő lenne, 150 ezer német és búr származású fehér telepes indul útnak főleg Namíbiából és Rho­desiából (de még Dél-Afrikából is) Bolívia felé. Ez az első el­kerülhetetlen következménye az egykori német gyarmat, a ma dél-afrikai közigazgatás alatt ál­ló Namíbia, valamint Rhodesia közelgő elvesztésének. A „nép­­vándorlás” az új haza, Bolívia felé már ez év második felében elkezdődhet. A nagyszabású tervet bolíviai ellenzékiek Antwerpenben műkö­dő irodája leplezte le. Az iro­da szerint a finanszírozásban egyebek között 150 millió dol­lárral részt venne az NSZK is, bár Bonn cáfolta ezt. A fehér telepesek bevándorlásáról — ugyanezen források szerint — ta­valy döntöttek egy Costa Ricá­ban rendezett tanácskozáson több latin-amerikai katonai rendszer képviselői. Teljesen azonban csak Bolívia tárta ki kapuit. A helyi katolikus egyház lapja, a Presencia Rasszista bevándorlás című cikkében szállt szembe a tervvel. Az eredendően antikommunis­­ta meggyőződésű telepesek — a bolíviai ellenzék szerint — egy­felől a rendszer politikai táma­szát jelenthetik, másrészt a Ban­­zer tábornok által tervezett me­zőgazdaság-fejlesztésben játsz­hatnak nagy szerepet. Már ki is jelöltek számukra három letele­pedési körzetet az ország észak­­-­keleti részében, San Borja, Se­cure és Abapo-Szogeg tartomá­nyokban — írja az olasz heti­lap. Tudja ön, mi a munkanélküliség? A nyomor szabadsága EMBERI JOGOKRÓL BE­SZÉLNI, az ember jogainak agyonhallgatásával szemfény­vesztés, hiszen az ember egyik legalapvetőbb joga a munkához való jog. S ennek be nem telje­sülését igyekeznek agyonhallgat­ni azok, akik az emberi jogok­ról csak úgy általában rekedtre kiabálják torkukat. Ha belegon­dolunk, megérthető eljárásuk, mivel országaik — pontosabban országaik monopol tőkései — 15 millió polgárukat fosztották meg az ember legalapvetőbb jogától. A munkanélküliség — min­t a francia nemzetgyűlésben elhang­zott beszédében Gustave Ansart kommunista képviselő mondta , a tőkés rendszer politikájának útitársa. Ennek a szocialista vi­lágrendszer létrejöttétől eltelt három évtized a történelmi bi­zonyítéka, hiszen a legutóbbi há­rom évtizedben a szocialista or­szágok kormányai maradéktala­nul biztosították a munkához va­ló jog érvényesülését. Az á­llam­­monopolista kapitalizmus fokára jutott, fejlett tőkés országok kor­mányai viszont — ha a monopol­­tőke érdekei úgy kívánják — maguk is részt vállalnak a mun­kanélküliség előidézéséből. En­nek szime iskolapéldája az észak­­franciaországi Lorraine megye acéliparának helyzete. A BARRE-KORMÁNYZAT a tőkés versenyben gazdaságtalan­ná vált francia acélipar korsze­rűsítésének állalmi támogatását a következő években 20 ezer dol­gozó elbocsátásával kapcsolja össze. Az acélipar korszerűsítése kérdésében lezajlott nemzetgyű­lési vitában Raymond Barre mi­niszterelnök kérlelhetetlenül ki­jelentette: ,,Fenntartom az acél­ipari elbocsátások tervét. A mo­dernizálás érdekében néhány üzemet be kell zárni.” A­­ miniszterelnök kárt érhetet­len állásfoglalására válaszolva kérdezte meg a nemzetgyűlésben Gustave Ansart kommunista képviselő: ..Miniszterelnök úr! Tudja ön, hogy mi a munkanél­küliség?" — Gustave Ansart vá­laszra sem várva folytatta: „A munkanélküli számára megáll az élet. Nincs távlat, jövőbe mutató terv. A munkanélküli olyan em­ber, aki eli­eszti emberi méltó­ságát. A munkához való jog a kárhoztatták munkanélküliségre. Mekkora óriási piramis ez, szem­ben azoknak a piciny kupacá­val, akiknek érdekében a szem­fényvesztők az emberi jogokról kiáltoznak. A munkához való jog be nem teljesülése a legjellemzőbb azok­ra az országokra, amelyek egy időben jóléti társadalomként­ reklámozzák magukat. Az év első negyedében a munkanélküliek száma a különböző fejlett tőkés országokban a következőképpen alakult: legalapvetőbb szabadságjog, mert a nyomorban nincs szabadság.” A kommunista képviselő szen­vedélyes megnyilatkozását egyéni tragédiák motiválták. A nemzet­­gyűlési vita előtti napokban Pá­rizs IX. kerületében a munka­­közvetítő iroda előtt gyújtotta (Az amer­ik­ait Fred Ellis 1947-ben k­észült rajzra.) föl magát egy 20 éves nő, Wanda Degles. Elkeseredett lépésére ki­látástalan helyzete késztette. Ta­valy szeptember óta keresett ál­lást eredménytelenül, már vég­képp nem tudott miből élni. Ugyanazon a napon Lik­e-ben Gerard Simon 31 éves nyomorék használt benzint és gyufát, hogy véget vessen gondjainak. Már hó­napok óta volt ő is munka nél­kül. WANDA DEGLOS és Gerard Simon kétség­beesett kiútkeresése tanúsítja: a munkához való jog biztosítása nélkül szemfényvesz­tés az emberi jogokról beszélni csak úgy, általában. Szemfény­vesztés az is, hogy a tőkés világ­­gazdaság válságának terheit az össztársadalmi érdekekre hivat­kozva a munkásosztályra, a dol­gozókra hárítják. Ennek jegyé­ben fogadtatta el 2 éve a brit munkáspárti kormány a szak­szervezeti szövetség közreműkö­désével a brit dolgozókkal a béremelések korlátozását szolgá­ló „társadalmi szerződést". A béremelések korlátozása a mun­káspárti kormány ígérete elle­nére nem eredményezte sem a munkanélküliség, sem az inflá­ció csökkenését. A korlátozott béremelések ellenére az év első negyedében a font sterling vá­sárlóerejének csökkenése megkö­zelítette a 20 százalékot. A gazdasági válság terheinek áthárítását nemcsak a munkanél­küliség, hanem a foglalkoztatot­tak is súlyosan megérzik. Az egyik francia közvélemény-kuta­tó intézet felméréséből kitűnt: a franciák 39 százaléka úgy véle­kedik, hogy szegénységben él, jö­vedelmiéből nem tudja biztosíta­ni egyidejűleg a megfelelő la­kást, táplálkozást, ruházkodást, pihenést és gyermekeinek nevel­tetését. A munkások, a dolgozók vá­sárlóerejét csökkentő bérpolitika éveiben a monopoltervés társasá­gok profitja nem csökkent, ha­nem növekedett, így például a Német Szövetségi Köztársaság­ban 1976-ban a monopoltőkés társaságok tiszta profitja 25—30 százalékkal nőtt. Az­ álllammono­­polista kapitalizmus lényegét a monopolista társaságok érdekeit kiszolgáló kormányzó szociálde­mokrata párt (SPD) haladó tag­jai is feli­smerték. Az SPD-hez tartozó ifjúszocialisták elnöke, Klaus-Uwe Benneter (akit ha­ladó állásfoglalása miatt éppen most igyekeznek megfosztani tisztségeitől) nemrégen a Spiegel­nek adott interjújában fejtette ki: „A különböző konjunktúra­­programok a monopóliumok ja­vát szolgálták, mert a nagyvál­lalatok az állami támogatást nem munkahelyeket biztosító befekte­tésekre használták fel, hanem racionalizálták üzemeiket, és ez­zel munkahelyeket szüntettek meg.” A FEJLETT TŐKÉS ORSZÁ­GOK uralkodó körei számára nem az ember jogainak betelje­sülése, hanem a monopoltőkés társaságok jogainak érvényesíté­se, a profitszerzés biztosítása a lényeges, a munkanélküliek sok­milliós seregének árán is. V . Bőgős László Ország Egyesült Államok Nagy-Britannia Franciaország NSZK Olaszország Dánia Belgium Mainfb­anél­külis­ek száma S 900 000 1 500 OOO 1 500 000 1 090 000 1 200 000 no ooo 250 000 Aránya 7,8 százalék 6 százalék 5 százalék 3 százalék 13 százalék 10 százalék A munkabér és az árak, avagy a munkás és a profitszerző tőkés viszonya. HETI Világhíradó * H­ETI VILÁG­HÍRADÓ • H­ET­I VILÁG­HÍ­RAD­Ó I. MOSZKVA: A Szovjetunió az Egyesült Államokhoz intézett jegyzékben hívta fel a figyelmet arra, hogy a „Szabadság” és a „Szabad Európa” rádióadók tá­­m­ogatására szánt összegek növe­lése ellentétes a két ország kap­csolatainak alapját alkotó elvek­kel és összeegyeztethetetlen a helsinki értekezlet záródokumen­tumában foglaltakkal. 2. DELHI: Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere április 25—27. között hivatalos, baráti látogatást tett Indiában. Az indiai veze­tőkkel folytatott tárgyalásai iga­zolták, hogy a két ország kap­csolatai jól szolgálják népeik ér­dekeit. A Szovjetunió és India véleménye a legtöbb fontos nem­zetközi probléma megítélésében egybeesik vagy közel áll egymás­hoz. 3. PRÁG­A: Hetvenöt kom­munista és munkáspárt képvise­lői április 27—29. között értékel­ték a Béke és Szocializmus fo­lyóirat elmúlt három évi tevé­kenységét és javaslatokat tettek a szerkesztőségi munka további tökéletesítésére. 4. PÁRIZS: A francia—vietnami kapcsolatokban új fejezet megnyitásának lehető­ségét teremtette meg Pham Van Dongnak, a VSZK miniszterelnö­kének párizsi látogatása, mely­nek alkalmából több együttmű­ködési megállapodást is aláírtak. 5. TRIPOLI: Tovább éleződött a feszültség Líbia és Egyiptom kö­zött. Egyes értesülések szerint Egyiptom fegyveres erőt vonul­tatott fel a líbiai határon. A lí­biai kormány az Arab Liga ta­nácsülésének összehívását kérte. 6. HAVANNA: Kuba és az Egye­sült Államok megállapodást kö­tött a halászati jogokról és a tengeri határokról. McGovern amerikai szenátor javasolta, hogy Washington szüntesse meg a Ku­­ba-ellenes gazdasági embergót. 7. WASHINGTON: Husszein jor­dániai uralkodó Carter amerikai elnökkel folytatott megbeszélé­sein egyetértéséről biztosította Washington közel-keleti terveit, és állást foglalt a genfi értekez­let alapos előkészítése mellett. Történelem A sarló és kalapács Hányán ismerhe­­tik a világon ezt A, az egyszerű és B mondanivalójában M mélyen szántó, tartalmában oly sokat adó jelkép­­­pet? Még hoz­závetőleg is nehéz válaszolni a kérdésre. A munkásosztály XX. századi harcainak valamennyi kontinensen ismert és elismert jelképe immár a sarló és ka­lapács. A föld jelentős ré­szén napjainkban a dolgozó em­berek által kivívott szabadság, az egykori kizsákmányoltak ma már megdönthetetlen hatalmát szim­bolizálja. A tőke világában pe­dig még mindig a küzdelem, az elnyomás elleni harc egyik alle­góriája. Moszkvában a szovjet főváros megannyi ünnepi dísze között ezen a május elsején is a leg­többször ismétlődő motívum a sarló és kalapács. 1918. május 1-én — szemtanúk visszaemléke­­zései szerint — a zamoszkva­­recsjei kerület felvonulóinak transzparenseit ékesítette elő­ször a sarló és kalapács. Az embléma tervezője, Jevge­­nyij Ivanovics Ramszozkin egyi­ke volt azoknak a művészeknek, akiket a moszkvai városi tanács kért fel a fuvaros utcáinak és te­reinek feldíszítésére. Több ezer fantáziaterv született a Bolsaja Ordinkán a Sztrujszkij Színház (a Málij Tyeatr Kamaraszínháza) díszletmű­helyében, amíg kiala­kult az időközben világhíressé lett jelkép. A művész így emlék­szik vissza ezekre a napokra: „Amikor a Szerjuhov tér dekorá­cióját terveztem, arra gondoltam, hogy valami, mindenkit megra­gadó emblémát kellene alkotni. Megkérdeztem a moszkvai taná­csot, van-e a szovjeteknek emb­lémájuk. Kiderült, hogy még nin­csen, de a majdani jelképben a munkásság és a parasztság egy­ségét kívánják ábrázolni. Hogy mindez miként történjék, arról még senki sem gondolkodott. Magam találtam ki a sarlót és kalapácsot, bár néhányan azt su­gallták, hogy eke legyen és kala­pács­üllővel. Amikor végső for­mában megrajzoltam az emblé­mát, nem gondoltam volna, hogy egyszer a világhír is szárnyra kapja. Az embléma még 1918-ban be­került a fiatal szovjet köztársa­ság állami címerébe is Lenin ja­vaslatára, aki határozottan elle­nezte, hogy a szovjet címerben a háborút szimbolizáló kardok le­gyenek. A sarló és kalapácsról az Oroszországi Föderáció első alkotmánya is megemlékezik, öt esztendővel később, 1923. július 6-án az embléma része lett a Szovjetunió állami címerének, és azóta a szovjet állami zászlót is ékesíti. 1940. május 22-én alapí­tották a Szovjetunióban a Sarló és Kalapács arany érdemrendet, amellyel a szocialista munka hő­seit tüntetik ki, így ez a rajz a munkások és parasztok első álla­mában a békés munka, az alko­tás jelképe lett. A szimbólum megalkotója, Jev­­genyij Ivanovics Ramszozkin sze­rény, tehetséges ember volt. A moszkvai képzőművészeti és épí­tészeti főiskolán tanult. A mű­vész egyetlen önálló kiállítását negyed százada rendezték meg Moszkvában. Ezen a szovjet tá­jak és portrék mellett több szín­házi díszletet és belső díszítő al­kotást is bemutatott. Moszkva terein és utcáin ma is ott vannak a kisebb-nagyobb transzparensek, s a hatalmas vö­rös lobogók. A parkokat minde­nütt élő virágok díszítik. A szov­jet főváros egyik legszebb és meg­­ragadóbb dísze mégis az itt is, ott is feltűnő sarló és kalapács. E jel­kép a tiszta és tiszteletre méltó mondanivalót hirdeti mindenütt a világon. Moszkva, 1977. április. Meruk József

Next