Magyar Hírlap, 1978. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-01 / 51. szám

2 1978. MÁRCIUSI, SZERDA NEMZETKÖZI POLITIKA Mao¥sr Hírap KÜLFÖLDI LAPOKBÓL Az olasz hetilap rafífflínlíii legutóbbi számában Huiuiuiliu az ötödik Kínai Országos Népi Gyűlés (parlament) vasárnap kezdődött ülésszakával foglalkozik. A lap szerint az ülésszakon eldől, hogy Hua Kuo-feng marad-e Kína első számú embere, vagy átadja a hatalmat a miniszterelnök-helyettesnek, Teng Hsziao-pingnek? Több megfigyelő szerint az ülésszak egyik legfőbb döntése az államelnöki tisztség visszaállítása lesz, amelyet az 1975-ös pártkongresszus törölt el. Az elnöki funkciót utoljára Liu Sao-csol töltötte be, akit Mao Ce-tung mozdított el az állam éléről. Ha Tenget kinevezik államelnöknek — véli a lap —, nem fog megelégedni a reprezentatív szereppel: az elnökséget az ország irányításának kulcspozíciójává fogja tenni, amely fontosságban megelőzheti a pártelnökséget és a kormányfői tisztet is. Ha viszont Hua kapná az államfői tisztséget, a lap szerint megpróbálná megtartani a három legfőbb vezetői posztot. Van azonban az olasz lap szerint más lehetőség is: a KKP Központi Bizottsága kinevezheti Teng Hsziao-pinget ismét miniszterelnöknek, Hua Kuo-fengre hagyva a pártelnökséget, anélkül, hogy államfőt neveznének ki. Ebben az esetben a két vezető hatalmi pozíciója nagyjából egyensúlyban lenne. H3EECTHR Nyugatnémet kotlós: vajon mi kel ki a revansizmus tojásaiból? Genscher tarthatatlan állításai A TASZSZ szovjet hírügynökség kommentárja (MTI) A TASZSZ kommentárban reagált Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszternek a Bild-Zeitungban megjelent interjújára. Genscher ebben — az enyhülés szellemével teljesen ellentétesen — azt állította,, hogy a szocialista országok a szükséges mértéket meghaladó ütemben fegyverkeznek. Genscher szerint „a Kelet sem fenyegetésekkel, sem csábító ajánlatokkal” nem fogja befolyásolni a NATO-t annak eldöntésében, hogy felvegye-e fegyvertárába a neutronbombát. Genscher állításai tarthatatlanok — állapítja meg a TASZSZ kommentárja. Mint ismeretes, a Szovjetunió — híven békepolitikájához — mindig is fellépett a fegyverkezési verseny megfékezéséért, a leszerelésért, s éppen a Szovjetunió javasolta a nyugati országoknak, hogy kölcsönösen mondjanak le a neutronbomba gyártásáról. Nem a Szovjetunió hibája, ha ezek a kezdeményezések a fegyverkezés híveinek ellenállásába ütköznek a NATO-országokban, beleértve az NSZK-t is. A szovjet veszélyről szóló kijelentések célja pedig nem egyéb, mint az, hogy bizonyos nyugati körök ezzel igazolják saját fegyverkezési politikájukat. Inog a nicaraguai diktatúra (AP) Szemtanúk szerint 25 halálos áldozata volt a nicaraguai Malaya városában hétfőn lezajlott összecsapásoknak, amikor a nemzeti gárda egységei megtámadták a Somoza elnök-diktátor lemondását követelő tüntetőket. A kormánycsapatok az egy nappal korábban történt dihambai beavatkozásukhoz hasonlóan, repülőgépekről és helikopterekről könnygázgránátokat dobtak le, páncélautókat vetettek be és géppuskatüzet nyitottak a tömegre. A január elején fellendült kormányellenes tiltakozó mozgalom újabb hullámát Somoza elnök vasárnap beszédet korbácsolta fel. A diktátor leszögezte, hogy nem hajlandó eleget tenni a demokratikus erők követelésének és csak hivatali idejének lejárta, 1981 után hajlandó visszavonulni. A zendülés hulláma hétfőn átterjedt az ország fővárosára, Managuára is. A kormánycsapatok megostromolták a nicaraguai főváros egyetemét, ahol a diákok Somoza-ellenes rigmusokat énekeltek. A fiatalok kőzáporral fogadták a diktatúra fegyvereseit, akik géppuska- és géppisztolytüzet nyitottak rájuk. Az egyetemi hallgatók a támadásra házi készítésű bombákkal válaszoltak. Az összetűzés után három diák holtteste maradt a helyszínen, 40-en súlyosan megsebesültek. Nicaragua más városaiból is összecsapásokról érkeztek hírek. A perui általános sztrájk mérlege (AFP) Csaknem száz sebesült és 200 tüntető letartóztatása: ez az első napi mérlege a perui 48 órás általános sztrájknak. A sztrájkot, amely hétfőn kezdődött a perui dolgozók általános szövetsége (CGTP) felhívására, a rendőrség hasztalanul próbálta letörni. A 700 ezer tagot számláló baloldali szakszervezeti szövetség azt követeli a kormánytól, hogy részesítse általános amnesztiában a politikai foglyokat, adjon ismét munkát a tavaly júliusi sztrájkban részt vevő és ezért elbocsátott mintegy 4000 embernek. A CGTP követeli az alapvető közszükségleti cikkek árának befagyasztását és a bérek általános emelését. . A sztrájkfelhívás nyomán a fővárosban és néhány vidéki városban az ipari üzemek nagy része beszüntette a munkát. Limában megbénult a közlekedés. A főváros utcáin a főként diákokból álló tömeg, amely a sztrájkfelhívás nyomatékosabbá tétele végett vonult az utcákra, összecsapott a kormány által kivezényelt rendfenntartó alakulatokkal. Csúcstalálkozó Csádról IfSZ ( TKipipálatlan kérdőjelek A GYÖNGESÉG BEISMERÉSE, a józan belátás jele vagy taktikai húzás (vagy ez is, az is) volt-e Malloum csádi elnök visszakozása a líbiai Sebhában tartott csúcsértekezleten? A kérdésre e pillanatban aligha lehetne egyértelmű választ adni. Mindenesetre a csádi belső helyzetnek és N'Dzsamena viszonyának a szomszédos országokkal nem ez az egyetlen „kipipálatlan” kérdőjele. Az elmúlt egy hónap felgyorsult eseményei ismét a két franciaországnyi területű közép-afrikai államra terelték a világ figyelmét. Ismét, mert a volt francia gyarmatosítókkal együttműködő n'dzsamenai kormány és az ellene harcoló felkelőik konfliktusa egyszer már tartósan előkelő helyen szerepelt a sajtójelentésekben, Claustre asszony, francia etnológusnő kálváriája kapcsán, akit az akkor Hissenne Habré vezette FROLINAT (Csádi Nemzeti Felszabadítási Front) harminchárom hónapigtúszként fogva tartott, tavaly januári szabadulásáig. ÚJABB ZSAROLÁS CSÁDBAN — állapította meg a párizsi Le Monde vezércikke február elején, amikor nyilvánosságra került, hogy a FROLINAT egyik alakulata foglyul ejtett egy francia és egy svájci fiatalembert, s a francia túsz, Masse szabadon bocsátása fejében egyebek között a hatszáz fős francia expedíciós hadtest kivonását követeli Csádból és magas váltságdíjat kér. Közben Hissene Habré, aki — miután a Clausire-ügy kapcsán eltávolították a FROSINAT fő ereje, a ,,második hadsereg” éléről, saját gerillacsoportot alakított — látványosan kiegyezett Malloum elnökkel. A megállapodásra Khartumban, Nimeri szudánii elnök közvetítésével került sor. A tűzszünetért cserében Habré ígéretet kapott, hogy N'Dzsamena általános amnesztiát hirdet, s két hónapon belül nemzeti egységkormányt alakít. Alighogy megszületett az egyezmény, Csád felfüggesztette diplomáciai kapcsolatait északi szomszédjával, Líbiával, arra hivatkozva, hogy „Tripoli fokozta logisztikai támogatását a csádi lázadóknak és mozgósította hadseregét, amelyben külföldi elemek szakértőként tevékenykednek”. Egyúttal az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult és vizsgálatot kért egy állítólagos „nagyszabású líbiai támadás” ürügyén. Líbia, amely üdvözölte a csádi fegyverszüneti megegyezést, visszautasította e vádat, továbbra is kitartva álláspontja mellett, hogy a csádi konfliktust békés úton kell rendezni, s ebben hajlandó közvetítő szerepet játszani. A csádi kormány hivatkozása a külső támadásra, az „idegen elemekre” valójában burkolt felhívás volt a nadzsamenai rezsimnek nyújtott külföldi támogatás fokozására. Washingtonból válasz is érkezett: az USA nem kíván beavatkozni a csádi konfliktusba, de nem venné rossz néven, ha „harmadik ország” közvetítésével amerikai fegyverek érkeznének N’Dzsamenába. Az akkor éppen az Egyesült Államokban tartózkodó Szadat egyiptomi elnök pedig utalt rá, hogy nem zárkózna el e szereptől. NAGYSZABÁSÚ TÁMADÁSRA valóban sor került, csakhogy nem kívülről: az ország északi, mintegy kétharmad részét ellenőrzése alatttartó FROLINAT indította a központi kormány erői ellen. A sikeres offenzíva után a felkelők bejelentették — a bejelentést a tripoli rádió ismertette —, hogy a tűzszünet ellenére nem mondanak le a csád nép érdekeiért vívott harcról. Malloum kormányának tehát nem vált be az a számítása, hogy a Hatoréval kiütött fegyverszünet és Habré részvételének lehetősége a beígért nemzeti egység a kormányban szakadást idéz elő az amúgy is több frakcióból álló felszabadítási mozgalom soraiban. Habré „önállósodása” óta szinte teljesen elveszítette befolyását, a felkelők nem ismerték el képviselőjüknek, s a szaktadás jelei sem mutatkoztak. Sőt, folytatódott a közeledés a FROLINAT fő ereje és a nyilatkozatait a nigériai fővárosból, Laigosból közzétevő „harmadik hadserege”, valamint a FROLINAT és az FPL (Népi Felszabadító Erők) nevű szervezet között. A harmadik formáció, a szudáni támogatást élvező FPLT (Csádi Népi Felszabadítási Front) pedig igen kis erőt képvisel, befolyása csekély. Ilyen előzmények után Csád visszavonta a BT-nél Líbia ellen tett panaszát, helyreállította a diplomáciai kapcsolatokat és hajlandó volt tárgyalni Líbiával a két ország közötti határviszályról (a csádi kormány a közös határ mentén elterülő, a FROLINAT ellenőrzése alatt álló Aózou város körzetét líbiai megszállás alatt állónak tekinti). Ezt követően került sor a sebhai csúcstalálkozóra. A SEBHAI CSÚCSON a múlt hét végén ,Líbia és Csád megegyezett, hogy nézeteltéréseiket „testvériesen” és a „kölcsönös megértés szellemében” vitatják meg. A csádi kormány pedig egy hónap múlva, ugyancsak Sebhában tárgyalásokat kezd a FROSINAT különféle frakcióival. Az elmaradottabb körülmények között élő észak-csádi iszlám és a fejlettebb déli, részben keresztény lakosság közötti ellentétekből kibontakozott, a hatvanas évek közepe óta tartó fegyveres konfliktus rendezésére nem ez az első kísérlet. Eddig azonban a nadzsamenai kormány a felkelők közötti — részben törzsi eredetű — belső ellentéteket kihasználva (és francia támogatással) mindig nyeregben tudott maradni. Ezzel próbálkozott most is, és bár az első menetet elvesztette, még lehetnek esélyei a másodikban, a jövő havi tárgyalásokon. (Franciaország is bizonyára lépéseket tesz majd, hogy nagyratörő Afrika-politikájának eddigi egyik legszilárdabb bázisa ne váljon bizonytalanná). E régi taktika azonban ez alkalommal minden eddiginél nagyobb mértékben idézheti fel a konfliktus nemzetközivé válásának veszélyét. Haszonits István Álláspont-egyeztetés Moszkvában Az arab helytállás sikeréért MIKÖZBEN A SZADAT EGYIPTOMI ELNÖK kezdeményezte különutas politika vakvágányon vesztegel, az ellene összefogott arab országok vezetői sorra egyeztetik álláspontjukat egymással és legfőbb támogatójukkal, a Szovjetunióval. Az év eleje óta tárgyalt már Moszkvában Rumedien algériai államfő, Haszszáni dél-jemeni és Dzsallád líbiai kormányfő, a múlt héten pedig Hafez Asszad Szíriai elnök. S tegyük ehhez hozzá hogy a közeljövőben várják a szovjet fővárosba Jasszer Arafatot, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetőjét Az eddig lezajlott tárgyalásokról kiadott közös közlemények és megnyilatkozások szerint, a felek nézetei a legtöbb problémát illetően megegyeznek, különösen a közel-keleti helyzet vonatkozásában. A Hafez Asszad és Leonyid Brezsnyev között folytatott megbeszélések végeredménye csaknem pontosan egyezik a Moszkvában korábban járt haladó arab vezetők és a házigazdáik véleményével. Hinnek lényege a tárgyaló partnerek ama meggyőződése, hogy Egyiptom és Izrael különtárgyalásai aláaknázzák azigazságos alapokon nyugvó, tartós és átfogó politikai rendezést a Közel-Kelet térségében. Ezzel szemben Moszkvában a felek megerősítették, a nem új, de változatlanul időszerű és a tartós békét illetően legtöbb sikerrel kecsegtető alternatívát. Leonyid Brezsnyev így jelölte meg ennek három alapelvét: az izraeli agresszornak minden feltétel nélkül és haladéktalanul ki kell ürítenie valamennyi megszállt arab területet; Izraelnek el kell ismernie a palesztin arab nép elidegeníthetetlen nemzeti jogait, köztük az önrendelkezésre és az önállóállam megteremtésére vonatkozó jogát is; harmadszor pedig szavatolni kell a közel-keleti térség minden országa és népe számára a biztonságos határok közötti szuverén állami létet. S ez természetesen Izraelre is vonatkozik. A RENDEZÉS ÚTJÁT ILLETŐEN is mindmáig következetesen vallott álláspontjukat a tárgyaló partnerek megerősítették. Ez pedig a genfi béketárgyalások felújítása az ENSZ Közel- Keletre vonatkozó határozatainak figyelembevétele alapján. Ezzel összefüggésben Brezsnyev és Asszad nem adott hitelt azoknak a kairói állításoknak, miszerint az egyiptomi—izraeli különtárgyalások „a genfi konferencia előkészítését” szolgálják. Ez utóbbit a tavaly október 1-én a közel-keleti kérdésről közzétett szovjet—amerikai közös nyilatkozat célozta, de Szadat elnök különakciója — Washington hallgatólagos beleegyezésével — sorompót állított a Genfbe vezető úton. Legfőképp azért, hogy a rendezésből kizárja a Szovjetuniót, amelynek részvételét a genfi békekonferencián — lévén annak társelnöke — nem lehetne megakadályozni. Az arab vezetők moszkvai tárgyalásaik során hangsúlyozták, hogy a Szovjetunió aktív köreműködése nélkül semmiféle tartós rendezés nem képzelhető el a Közel-Keleten. Egyszerűen azért, mert a Szovjetunió, amely — a többi szocialista országgal együtt — következetesen támogatja az arabok igazságos ügyét, a térségben való jelenlétével a legfőbb biztosítékot nyújtja arra, hogy ott nem valósulhatnak meg az imperialista hatalmak újgyarmatosító tervei. Valódi érdekeiket felismerve tehát, a haladó arab országok a pax americanát elvetve, a Szovjetunióval együtt haladva kívánják megjárni a béke útját. Ezzel összefüggésben figyelemre méltó az a szíriai döntés, hogy a térségiben közvetítés céljából ...ingázó” Atherton amerikai külügyi államtitkárt nem fogadják Damaszkuszban. FEGYVERSZÁLLÍTÁSOKRÓL IS SZÓ ESETT a moszkvai tárgyalások során. Rumedien algériai elnök jelentette ki a szovjet fővárosban: „Az miikor az 1973-as háború során az egyiptomi katonák átkeltek a Szuezi-csatornán, szovjet fegyverekkeltették ezt, s amikor más arab népek helytálltak harcukban az izraeli agresszor ellen, ugyancsak szovjet fegyvereket használtak. Minden rosszat viszont, ami a Közel-Keleten történt nyugati fegyverek hoztak ránk.” A Szovjetunió továbbra is hozzájárul a haladó arab országok védelmi képességének növeléséhez. Annál is inkább, mert az amerikai kormány — a Közel-Keletre irányuló fegyverszállítások korlátozásáról szóló korábbi fogadkozásai ellenére — hatalmas mennyiségű fegyvert adott el nemrég Izraelnek és néhány konzervatív rendszerű arab országnak. (Izraelnek a legkorszerűbb fajtákat, az utóbbiaknak pedig a kevésbé moderneket.) A szovjet szállítások ennek ellensúlyozását célozzák. Erre mindaddig szükség van, amíg nem jön létre a Szovjetunió által szorgalmazott nemzetközi megállapodás a térségbe irányuló fegyverszállítások korlátozásáról, amely senkit sem juttatna egyoldalú előnyökhöz. A KELET-AFRIKAI KOMPONENS fontos eleme volt a tárgyalásoknak. A haladó arab országok nem teszik magukévá a reakciós erők ama hamis pánarab szólamát, miszerint a szomszédja ellen agresszióra vetemedett Szomália „közös arab ügyért harcol”, s ezért támogatást érdemel. Anélkül, hogy a Moszkvában járt arab vezetők verbálisan elítélték volna Mogadishu magatartását, nem vitatták felelősségét a konfliktus kirobbantásáért, s egyetértettek a szovjet vezetőkkel abban, hogy a fegyveres viszálynak haladéktalanul véget kell vetni, s a vitás kérdéseket békés tárgyalások útján kell rendezni. A jelenlegi helyzet ugyanis nemcsak az afrikai népek, hanem az arabok érdekeinek is árt. A barátság és az őszinteség jegyében lezajlott moszkvai tárgyalások tovább erősítették a haladó arab országok frontját, amely a valóban átfogó és igazságos közel-keleti rendezés kivívásáért küzd. Pálfi Viktor .