Magyar Hírlap, 1978. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-20 / 248. szám
. XX . 1978.október 20,péntek ...................■■■................................... tudomany -KULTURA Magyar Hírlap n ■ i Kelet-Európa, magyar nyelvtudomány Az összetartozó kulturális táj és a nyelvteremtő erők A magyar nyelvet sem történetében, sem jelenében nem lehet elszigetelten szemlélni. Története folyamán számos szomszéd és távolabbi nép nyelvéből vett át jelentős elemeket, jövevényszavakat, tükörfordításokat, speciális szójelentéseket, frazeológiai fordulatokat. Ugyanakkor maga is jelentősen gazdagította a szomszédos nyelveket részint ősi magyar, részint idegenből átvett és magyarrá formált latin, német, szláv, sőt olasz és török elemekkel is. Ezeken a kölcsönhatásokon túl, a magyar és a szomszédos nyelvek fejlődésében számos rokon vonás ismerhető fel,amelyek nem annyira egymásra hatásból, miint inkább a fejlődés párhuzamosságából magyarázhatók. A nagy nyelvteremtő folyamatok, mint például a nomadizálásból áttérés a megtelepült életformára, a kereszténység felvétele és az egész középkor egyházi és vallási fejlődése, az állami és társadalmi struktúrák kialakulása, majd a nagy szellemi áramlatok, mint a humanizmus, a reformáció és ellenreformáció, a felvilágosodás, a nemzeti romantika, a polgári liberalizmus és korunkban a nagy társadalmi átalakulás nyomában a szocializmus építése, olyan nyelvi párhuzamosságokat, olyan nyelvi integrációt eredményeztek, amely szinte kényszerít bennünket, hogy e nyelvek problémáit egységben látva értelmezzük. E történeti tényekből a magyar nyelvtudománynak igen komoly feladatai adódnak, nemcsak saját nemzeti nyelvünkkel, hanem a szomszédos nyelvekkel kapcsolatban is. Az eddig elért eredményeket legtöbben az egyes nyelvészeti diszciplínákat szem előtt tartva lehetne bemutatni, mégis most egy másik szemszögből fogom vázolni az előttünk álló feladatokat. Eleve kikapcsolom ebből a körképből az oroszt , mert ez egymagában is olyan jelentős, hogy ilyen szűkre szabott keretben nem lehetne vele méltó módon foglalkozni. A magyar nyelvtudománynak mindig is erőssége volt a jövevényszó-kutatás. Érthető ez azért is, mert a magyar múlt, különösen a régmúlt folyamataira, más népekkel való érintkezések nyomaira egyéb tudományos eszközök mellett, vagy azok híján, mindig is a nyelvészet eredményei tudtak a legtöbb fényt deríteni. E tekintetben egészen nagy lépéssel jutottunk előbbre az utolsó évtizedben. Kollektív erőfeszítéssel elkészült a Magyar Nyelv Történeti Etimológiai Szótára (1967—1976). A magyar nyelv szláv jövevényszavait illetően szerencsés helyzetben vagyunk. Még 1955- ben elkészült Kniezsa István nagy munkája, amelyben az egész korábbi szakirodalom kritikai megrostálásával és számtalan forrásmunka felhasználásával sikeresen választotta el egymástól a biztosan szláv eredetű anyagot a bizonytalantól és a biztosan nem szlávtól. A tennivalók ezen a területen most már olyanok, amelyeket a hagyományos etimologizáló módszerekkel nem lehet elvégezei. Mindkét oldalon az eredeti forrásokhoz kell visszamenni. Itt csak két területet említek, ahol a részletesebb forrástanulmányok eredményesek lehetnek. Az egyik a honfoglalás előtti ó-orosz jövevényszavak részletesebb vizsgálata, a másik már a Duna-medencében való megtelepedés után a magyar—szláv együttélés első évszázadainak feldolgozása lenne. Tüzetesebben meg kellene vizsgálni a szlávság szerepét a magyar állami, jogi, társadalmi, egyházi élet alapjainak kialakításában. Ezt csak az archeológia, a történettudomány, valamint a nyelvészet eredményeinek komplex hasznosításával lehetne elvégezni. Az egyes szláv nyelvekből később átvett elemekkel kapcsolatban új eredményeket már csak speciális területeken és csak nagyméretű új forrásanyag feltárásával remélhetünk. A legjobb példa erre magyar—szlovák viszonylatban a bányászati szakterminológia története. Nem annyira jelentős, mint a szláv, de a népi érintkezés megismeréséhez igen fontos a románból a magyarba átkerült szóanyag Ezt majd akkor lehet igazán alaposan feldolgozni, ha teljesen megjelenik Szabó T. Attilának monumentális szótára, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. E munka jelentőségét már a megjelent első kötet alapján többen méltatták. Én itt csak középeurópai rokonságára szeretnék rámutatni. Utolsó tagja ez annak a nagy sorozatnak, amelyben az egyes szerzők a nemzeti öneszmélés mozgósító erejétől, az anyanyelv iránti mélységes szeretettől áthatva, egy-egy élet munkájával hoztak létre nagyarányú szótári alkotásokat, mint a lengyel Linde vagy a cseh Jungmann. Addig is, amíg Szabó T. Attila művének további kötetei meg nem jelennek, mind Erdélyben, mind nálunk folyik a magyar nyelv román elemeinek feldolgozása. Sokkal kevesebbet foglalkoztunk, a szóátvételeken túlmenő nyelvi érintkezési problémákkal. Hasonlóan aránylag kevés szó esett Asbóth és Melieh kora óta a szláv mintára alkotott magyar tükörszókról, és a szlávból átvett jelentésekről. Csak legújabban gazdagodtunk egy ilyen irányú jelentős munkával. Kiss Lajos (Nytud. Ért. 92. sz., 1976) mintegy százhetven olyan magyar szót vizsgált meg, amelyeknél a szó szerkezete és jelentése vagy biztosan szláv mintára utal (mint pl. nagyhét), vagy amelyeknél a szláv—magyar párhuzam legalábbis feltűnő. Az ellenkező irányú átvételek kérdése ugyancsak régóta foglalkoztatja a magyar, és némileg a külföldi nyelvtudományt is. Egyelőre számos részletmunka foglalkozott a magyar szókincsnek a szlovák és cseh, az ukrán, a szerb-horvát, a bolgár nyelveket érintő kisugárzásával, de igazi nagy szintézis csak egy készült el, Tamás Lajos német nyelven írott munkája, a románban levő magyar elemek teljes feldolgozása (1966). Ez a munka mind anyagbőségben, mind kritikai feldolgozás tekintetében méltó párja Kniezsa István szláv jövevényszavainak. Szerb-horvát irányban magam próbálok egy hasonló szintézist adni. A magyar nyelvtudomány számára sajátos feladatot jelent a hazánk területén élő nemzetiségek tájnyelveinek és az esetleg itt kialakult regionális irodalmi nyelveknek feldolgozása. E tekintetben szlovák területen állunk legjobban, elsősorban Király Péter és Sipos István munkáival. Hazai ukrán témákról Dezső László számos nyelvjárástörténeti tanulmányt és egy nagyobb összefoglaló munkát tett közzé (1967), Rőt Sándor a magyar— ukrán nyelvi érintkezéseket szélesebb kárpáti areális perspektívában igyekezett megvilágítani. Magam pedig a nyugat-magyarországi horvátok 18—19. századi irodalmi nyelvét dolgoztam fel. A magyarral kevésbé vagy egyáltalán nem érintkező szlavisztikai témák közül is több felkeltette a magyar szlavisták figyelmét. Molnár Nándor az ószláv nyelv tükörszavairól írt igen alapos munkát, Dezső László feldolgozta a 14. század végén terjedő szerb-horvát nyelvemlékek mondattanát. Inkább gyakorlati célokat követnek a magyart egy-egy idegen nyelvvel összevető kutatások. Régi problémája a fordítóknak és nyelvoktatóknak egy-egy nyelv sajátos szintaktikai szerkezeteinek, frazeológiai fordulatainak visszaadása egy másik nyelvben. Annak vizsgálatát, hogy mennyiben egyeznek és mennyiben térnek el egymástól a nyelvi eszközök, régebben nem tekintettük tudományos feladatnak, az utóbbi időben azonban egyre inkább kiderült, hogy az ilyen „összevetésekből” nyert felismerések nemcsak gyakorlati célokra, hanem általános nyelvészeti szempontból is hasznosíthatók. E téren hasznos együttműködés alakult ki az újvidéki kutatókkal. Ez a futólagos áttekintés csak nagy vonásokban adhatott képet az eredményekről vagy az éppen folyamatban levő munkákról. Hogy mik volnának a további feladatok? Ez részint az eddig felsoroltakból is adódik. De ezen túlmenően a felsorolásból látható, hogy a nyelvi kérődések megragadása és feldolgozása, egy-két kivételtől eltekintve, főképp a nyelvi diszciplínák szempontjai szerint történt. Én ezzel egy másik szemléleti módot szeretnék szembeállítani, nevezetesen az összetartozó kulturális táj és az ebben munkáló nyelvteremtő erők szemléleti igényeit. Szintézisekben kellene bemutatni, hogy milyen közös, illetve eltérő vonásokat alakított ki a kereszténység felvétele, s vele az egész középkor egyházi és vallási fejlődése? Hogyan indul meg már a középkorban a görög és latin minta nyomán egy nagyarányú nyelvújítás, tükörszóképződés? Mit hozott a reformáció és ellenreformáció ott, ahol volt polemikus irodalom, és milyen a nyelvfejlődés ott, ahol ilyen nem volt? Mik például a barokk prédikáció jellemzői? Milyen az állami és társadalmi struktúrák, f a jogszolgáltatás terminológiája"? Mennyiben itatódik át a nemzeti nyelv latinnal. A magyar, a horvát és lengyel között e tekintetben bámulatos párhuzamosságok vannak. Továbbá a felvilágosodás és nemzeti romantika hogyan indítja el a purizmust, mik lesznek az egyes nyelvújítások maradandó értékei és hogy szabnak egészen új irányt a nyelvtejődésnek ? Mit hoz a 19. század második felének liberalizmusa, a rengeteg új árufajta elterjedése, új szórakozások, sportok meghonosodása, új polgári társadalmi érintkezési formák átvétele? Mit jelent a szélesebb néprétegek érdeklődése a napi politika, a társadalmi kérdések iránt? Mekkora szerepet játszik a fiatalabb irodalmi nyelvek normáinak megszilárdulásában a hírközlés meggyorsulása, az újságolvasás általános elterjedése, az irodalmi olvasóközönség bázisainak kialakulása? És folytatni lehetne a kérdéseket egészen napjainkig. Ilyen és hasonló témák feldolgozása közép- és délkelet-európai perspektívában, ez mutatná meg a nyelv és az élet szoros kapcsolatát és e népek igazi nyelvi összetartozását. Valamikor kedves tervem volt , például a szóban forgó közép-délkelet-európai terület nyelvújításainak és helyesírási reformjainak összehasonlító bemutatása. Azóta ez a téma idegen tudósok érdeklődését is felkeltette. Elég, ha a német Henrik Becker és az angol Robert Auty nevét említem. Hogy a téma iránt napjainkban is mekkora az érdeklődés, mutatja éppen Robert Auty esete, aki 1973- ban a varsói nemzetközi szlavisztikai kongresszuson a purista nyelvművelésről tartott előadásával nem kevesebb, mint tizenhat hozzászólást zúdított magára. Egy másik nagyon érdekes feladat volna például megvizsgálni a marxizmus terminológiájának kialakulását a kérdéses nyelvekben. Miikor jelennek meg az első ismertetések, kivonatok, majd a teljes fordítások? Hogyan próbálkoznak az egyes nyelvekben a terminusok visszaadásával, s a kísérletekből hogyan alakult ki végül is az ingadozásoktól, variánsoktól mentes, szilárd marxista terminológia. HADROVICS LÁSZLÓ akadémikus A polgári radikalizmustól a szocializmusig Barta Lajos emlékezete A HUSZÁT5TK-SZÁZAD hat évtizede magyar szellemi életének volt alkotó résztvevője a száz éve — 1878. október 20-án — született Barta Lajos író, a hazai szocialista próza- és drámairodalom nagy jelentőségű úttörője. Életútja példázza a feudális és tőkés társadalmi viszonyok valóságával őszintén szembenéző értelmiségi eszmei fejlődését a polgári radikalizmuson át a szocialista-kommunista világnézetig. Kistapolca, a baranyai szülőfalu az emberi megalázottságában és kiszolgáltatottságában tengődő paraszt életét tárta a világra eszmélő fiatal elé. Első írói tapasztalatai alapján azt állapította meg, hogy „a magyar ugar nem tudja táplálni, nagyra növelni és kivirágoztatni” az alkotói törekvéseket és tehetségeket. Nem mondott le azonban arról, hogy a toll legyen munkaeszköze, s ezért vállalta „a hírlapírás munkájának napi robotját”. Egyetemi tanulmányait abbahagyta, s 1904-től — hatvan éven át — újságíróként és lapszerkesztőként dolgozott, s emellett írta szépirodalmi műveit. AZ ÚJSÁGÍRÓ Barta Lajos „a nagy emberi célokért folytatott munkában” látta az „igazi újságíró” feladatát, s magát is azok közé sorolta, akik „rajongó szívű, eszményeket kergető" képviselői a sajtónak. Eszménye kezdetben 1848—49 öröksége és a polgári demokrácia, amely szembe állítja a feudális társadalmi viszonyokkal. Az 1910-es évek fordulóján — kortársához, Móricz Zsigmondhoz hasonlóan — tollal és jegyzetfüzettel járja az országot, s hírt ad a zempléni Kárpátok, valamint Bihar megye parasztjainak életéről, de betekint a városok perifériáján élő „kisemberek” otthonába is. A tapasztalatok a fennálló rend elleni lázadás híveivé teszik. Az első világháború éveiben a radikális Világ című lap munkatársaként — Bölöni György, Magyar Lajos és mások körében — ismeri fel a hazai viszonyok nemzetközi összefüggéseit, a háború imperialista jellegét, s a forradalmi átalakulásért küzdők sorába áll. Az őszirózsás forradalom idején a Vörösmarty Akadémia tagjává választják, a Tanácsköztársaság alatt az írói direktórium tagja, s az Írók Szakszervezetének a titkára. Szerkeszti a Közoktatásügyi Népbiztosság kulturális lapját, a Fáklyát, majd az Emberiség című irodalmi és művészeti folyóiratot. Szerepet vállal emellett a szocialista könyvkiadás megszervezésében is. Publicisztikai írásaiban hitet tesz a szocialista világrend mellett, s e hitvallását sohasem tagadja meg Az ellenforradalom elől emigrációba kényszerülve Berlinben, Bécsben, Pozsonyban és Londonban él, s írásai a világ legkülönbözőbb tájain megjelent emigrációs magyar lapokban kapnak helyet. Ő maga Pozsonyban kiadóvállalatot alapított, s szerkesztette az Új Szó, majd a Világ ■ . — O—H című lapokat, melyekben az elsők között biztosított fórumot a Sarló-mozgalom fiataljainak. A második világháború alatt Londonban a Magyar Klub egyik vezetőjeként képviselte a demokratikus Magyarországért harcolókat 1946 novemberében hazatért a felszabadult országba, s a kommunista sajtó munkájaként folytatta publicisztikai tevékenységét; elsősorban a hősi múltat és a régi harcostársakat idézte fel írásaiban. ÍRÓI EREJÉRE és mondandójára először 1911-ben figyelt fel a magyar társadalom, amikor a budapesti Magyar Színház bemutatta Parasztok című drámáját melyben földosztást követelő paraszthősöket állított színpadra. (A cenzúra két előadás után le is vette a műsorról.) Novelláiban szintén az elsők között formálta meg a sorsa ellen lázadó agrárproletárt valamint a szocialista agitátor alakját. A forradalmak alatt örvény című drámájában — a Nemzeti Színház színpadán — a kapitalista társadalom embertelenségét tárta fel. A Tanácsköztársaságban a Vígszínház „a proletárnyomor legégetőbb sebeit mutató” Sötét ház című egyfelvonásosát játszotta, a Vörös Hadsereg toborzó estjére írt Forradalom című, agitációs célzatú egyfelvonásosát pedig három fővárosi színház tűzte műsorra. Az emigrációban szintén korszakos jelentőségű irodalmi események fűződnek nevéhez. Oroszország napja című drámája 1920-ban a berlini Piscator-színház, a Proletarisches Theater deszkáin Nyugat-Európában először képviselte és fejezte ki „a Szovjetunió melletti határozott állásfoglalást”. Külföldön írta meg legérettebb prózai művét, A sötét ujj (más címén: Gyár) című regényét, mely „a magyar ipari kapitalizmus kialakulásának szimbolikussá növesztett, nagyszabású ábrázolása”. Az írói pályáján induló Barta Lajosról Ady Endre állapította meg hogy helye Móricz Zsigmond és Kaffka Margit mellett van, s hogy növeli álkötete — 1917-ben — „a kétségbeesés napjaiban reményeket adó könyv . . szinte cselekvés, a legderekabbakból való”. Később Kosztolányi Dezső ..emberlátó művészetét”, Illyés Gyula pedig ..tiszta, átlátszó, magyarkodás nélkül is eleven magyar stílusát” dicsérte. BARTA LAJOS MŰVEIT a magyar olvasóközönség a felszabadulás után ismerhette meg; regényei, elbeszélései, cikkei, és színművei önálló kötetekben jelentek meg. A színházak repertoárjában helyet kaptak humánummal telített drámai művei, a Zsuzsi, valamint a Szerelem. Az 1956-ban Kossuth-díjjal kitüntetett Barta Lajos 86 éves koráig — 1964 októberében bekövetkezett haláláig — folytatta alkotó munkáját, s félbemaradt kéziratokat hagyott hátra. Az életmű azonban így is teljes, s a forradalmi szocialista irodalom jelentős értékei közé tartozik. ^__n__( fi )__J__ )1. Pásztor József A delfti Prinsenhof-múzeumban szerdától kezdve magyar műkincsekben gyönyörködhet a holland közönség. Delftben 30 esztendő óta minden ősszel rendeznek műkincs- és régiségkiállítást. A mostani, 30 éves jubileum szenzációja a Magyar Nemzeti Múzeum több mint 60 műkincse. A kiállítást Juliana királynő férje, Bernhard herceg nyitotta meg. f ) Magyar műkincsek Delfiben Magyar filmek Nyugat-Európában Növekszik az érdeklődés Nyugat-Európában a magyar filmek iránt — ezt bizonyítják azok a hírek is, amelyek a legutóbbi egy hónapban érkeztek, külföldön rendezett magyar filmhetekről. Londonban a National Film Theaterben mutatták be a kiküldött nyolc magyar játékfilmet. Egy éven belül Lübeck a negyedik NSZK-beli város, ahol a magyar filmek nyilvánosságot kaptak. A 270 ezer lakosú Schleswig—holsteini városban — miként az NSZK más helységeiben is — a filmbarátok szinte kizárólag a televízióban találkozhattak eddig magyar alkotásokkal. A Stockholmban, a Svensk Filmindustri védnöksége alatt lezajlott magyar filmhéten hét produkciót mutattak be.