Magyar Hírlap, 1982. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-02 / 27. szám

2 1982. FEBRUÁR 2. KEDD NEMZETKÖZI POLITIKA . ( fa ) \ b~kj ) \, Migtbr Hírlap --------------------------/-----------------1----------------------------------------------- KÜLFÖLDI LAPOKBÓL The Japan Times A japán kormány elfogadta az áprilisban kezdődő pénzügyi év költségvetését. A döntést ismertetve a tekintélyes tokiói napilap elsősorban a katonai kiadások növelését veszi nagyítólencse alá. Az egész költségvetésről szólva elmondta, hogy az 6,2 százalékos növekedést mutat a jelenlegi költségvetéshez képest, bár az emelkedés az elmúlt huszonhat évben a legalacsonyabb. Japán a jövőben hadseregének fejlesztésére 11,8 milliárd dollárt kíván fordítani, ami 7,75 százalékos növekedést jelent a folyamatban levő pénzügyi év katonai kiadásaihoz képest. Pedig már az 1981-ben elfogadott költségvetési periódusban is Tokió 7,61 százalékkal emelte a fegyveres erőkre szánt összeget. A kormánynak, a most elfogadott katonai kiadásai, a japán bruttó nemzeti összterméknek körülbelül 0,93 százalékát teszik ki. A jelenlegi pénzügyi évben ez az arány 0,91 százalék. A katonai kiadásokra szánt összegből Tokió elsősorban P—30 típusú tengeralattjáró-elhárító repülőgépeket, F—15-ös vadászgépeket, tankok ellen bevethető helikoptereket, romboló kategóriájú hadihajókat, nehéztüzérségi fegyvereket kíván vásárolni az Egyesült Államokból. A lap megjegyzi, hogy a nagyobb katonai kiadásokat Washington már hoszszú ideje szorgalmazza. H3RECTM Amerikai üzletkötő a közel-keleti tájakon. TIME Az amerikai képes hetilap az Európa Tanács küldöttségének ankarai vizsgálata kapcsán közölt cikket az elnyomó intézkedései miatt polgári körökben is bírált török katonai vezetésről. Tizenhét hónap telt el a katonai vezetők hatalomátvétele óta ■— emlékeztet a kommentátor —, de még ma is némaságra van ítélve a sajtó, be vannak tiltva a politikai pártok és mintegy 25 ezer embert tartanak őrizetben. Az Európa Tanács küldöttségét Kenan Evren tábornok igyekezett nyájasan fogadni, annál az egyszerű oknál fogva, hogy Törökországnak az idén egymilliárd dollár külföldi segélyre lenne szüksége a gazdaság talpraállítását célzó programhoz. Az ország gazdasági helyzete a kezdeti eredmények ellenére is súlyos. Törökország azt kérte a nyugati bankoktól, hogy adjanak haladékot a 17 milliárd dolláros adósság visszafizetésére. A munkanélküliek aránya 17 százalék. Noha folytatódik a politikai elnyomás, Washington megértőnek mutatkozik, s ígéretet tett arra, hogy az idén 703 millió dollár értékű katonai és gazdasági segélyt folyósít Ankarának. Az USA hadügyminisztere, Caspar Weinberger decemberi háromnapos látogatása idején egyenesen csodálatát fejezte ki a katonai vezetés iránt és kijelentette: „Tudjuk, hogy az emberi jogok csak akkor virágozhatnak, ha betartják a törvényt és a rendet.” Nemzetközi konferencia Bécsben a leszerelésről és az enyhülésről (MTI) Hétfőin befejező napjához érkezett a „Bécsi dialógus” elnevezésű nemzetközi konferencia, amelynek részvevői széles körű párbeszédet folytattak a nemzetközi helyzet legidőszerűbb kérdéseiről, mindenekelőtt az enyhülésről és a leszerelés lehetőségeiről. A bécsi párbeszéden 60 ország több mint 300 küldötte, közöttük finn, belga, brit, olasz, görög és a harmadik világ több országa szociáldemokrata, valamint szocialista pártjainak képviselői, szinte valamennyi európai kommunista párt küldöttei, közéleti személyiségek, parlamenti képviselők, írók vettek részt. Jelen voltak a különböző békeszervezetek, békekutató intézetek, leszerelési intézmények, valamint több nemzetközi demokratikus, illetve szakmai szervezet — a DJVSZ, SZVSZ, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség és az ENSZ küldöttei is. A négynapos tanácskozás eredményeit és tapasztalatait a konferencián részt vevő magyar delegáció vezetője, dr. Horn Gyula, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője foglalta össze az MTI bécsi tudósítója számára. A tanácskozáson egyetértés alakult ki a tekintetben, hogy a jelenlegi világhelyzet különösen veszélyes. Az okokat illetően azonban már megoszlottak a nézetek. Ennek a lényege abban fogalmazható meg, hogy a kialakult helyzetért egyesek egyformán felelőssé tették az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót. Magyar részről hangoztatták, hogy a Varsói Szerződés tagállamai nemzetközi erőfeszítéseinek középpontjában a fegyverkezési verseny megfékezése éli. — Nincs egyetlen olyan fegyverfajta — hangoztatta a magyar delegátus —, amelynek csökkentéséről a szocialista országok ne lennének hajlandók tárgyalni és megegyezni, természetesen a kölcsönös biztonság elvének figyelembevételével. A bécsi dialóguson többen felvetették a lengyel kérdést, mint a jelenlegi nemzetközi feszültség egyik előidézőjét — mondotta a továbbiakban Horn Gyula. Elhangzottak olyan vélemények, melyek szerint a Varsói Szerződés tagállamainak nyomása idézte elő a feszültséget. Ezeket a véleményeket visszautasítva többen rámutattak: Lengyelország kapcsán gyakorlatilag 1980 augusztusa óta folyik a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen irányuló kampány. Sőt, időközben megszületett több olyan NATO-állásfoglalás is, amelyek megtorló intézkedéseket helyeztek kilátásba. Ténylegesen azonban a katonai, vagy egyéb más beavatkozás kérdése soha nem szerepelt a Varsói Szerződés tanácskozásain. Ezzel szemben a Nyugat, elsősorban az USA beavatkozik Lengyelország belügyeibe. Az ilyen magatartás és az ehhez kapcsolódó éles szovjet ellenes kampány az enyhülés és a leszerelés ügye ellen irányul. Vietnami javaslat a Kambodzsában levő csapatok részleges kivonására (MTI) Kambodzsa belügyeiben egyedül a törvényes Phnom Penh-i kormánynak van joga dönteni. Ami pedig a kambodzsai kormány egyetértésével az országban tartózkodó vietnámi csapatok kivonását illeti: Vietnam kész részlegesen kivonni csapatait, amennyiben Thaiföld beszünteti a Pol Pot-ista gerillák bújtatását és felfegyverzését. Teljes kivonás akkor képzelhető el, ha Kína felhagy az indokínai országok fenyegetésével — ezt jelentette ki Nguyen Co Thach vietnami külügyminiszter a Far Eastern Economic Review című hetilap legújabb számában megjelent interjújában. A vietnami külügyminiszter a nehézségek legfőbb okát abban látja, hogy sem Kína, sem pedig Thaiföld nem mutat jelet eddigi irányvonaluk megváltoztatására. Szaúd-Arábias Nagy dilemmák előtt A NYUGATI SAJTÓBAN egyre több külpolitikai cikkíró teszi föl a kérdést, vajon nem volt-e illúzió azt képzelni, hogy Szaúd- Arábia vezető szerepet tölthet be az arab világban? S ezzel kapcsolatban elemzésnek vetik alá az ország külpolitikai tevékenységét, nemkülönben belpolitikai helyzetét. Szaúd-Arábia, mely olajbevétele révén a világ egyik leggazdagabb országa lett, néhány év óta széles körű külpolitikai aktivitást fejt ki. Erre — roppant gazdagsága mellett — a térségben bekövetkezett külpolitikai változások is ösztönözték. Nevezetesen az a körülmény, hogy riválisai közül többen — legalább is átmenetileg — kiestek a versenyből. Közéjük tartozik Egyiptom, mely a szadati Amerika- és Izrael-barát politika miatt elszigetelődött az arab országoktól. A nem arab lakosságú idő erős muzulmán kötöttségű Irán a győztes forradalom után katonailag és gazdaságilag legyengült, s különben is megszűnt a Perzsa-öböl amerikai csendőre lenni. Irak, mely szintén vezető szerepre tart igényt a térségben, jelenleg el van foglalva az Iránnal folytatott háborúval. Szaúd- Arábia Irakot támogatja — anyagilag is — Iránnal szemben, s nemcsak azért, mert tart az iráni iszlám fordalom exportjától s az Amerika-ellenes iráni rendszer megerősödésétől, hanem főként azért, hogy minél tovább tartson a háború, mely e két ország politikai kikapcsolását is jelenti a vezető szerepért folytatott versenyben. Szaúd-Arábia mindent elkövet, hogy ezeket a számára kedvező külpolitikai fejleményeket fönntartsa és kiaknázza, nem titkolt ambíciójának érvényesítése érdekében. S éppen ezeket a körülményeket vette figyelembe, amikor előállt nyolcpontos közel-keleti rendezési tervével. Mert a terv, elfogadása esetén, nemcsak a kudarcot vallott Camp David-i különalkuhoz képest jelentett volna alternatívát egy másik „amerikai béke” megteremtésére, hanem ezzel együtt jelentősen megnövelte volna tekintélyét az arab világban. Az elmúlt év végi arab csúcskonferencia azonban kudarcba fulladt, mert a részvevők nem tudtak megegyezni a szaúdi terv értékelésében. A tervet nem fogadták el a Szilárdság Frontjához tartozó arab országok, de elutasította Izrael és némi habozás után az Egyesült Államok is. Nos, elsősorban e szaúdi kudarc nyilvánvalósága miatt teszik fel a fenti kérdést Nyugaton, illúziónak tartva azt a nyugati törekvést, mely ösztönözte Szaúd-Arábia vezető szerepre törő tevékenységét. Hiszen ez a vezető szerep maga is illúziónak bizonyult. S ez azért keserű számukra, mert Szaúd-Arábia teljesen integrálta gazdaságát a Nyugattal, Irán elvesztése után (a bőven ömlő olajért) éppen ez az ország vált a leggazdagabb tőkés országok legkifizetődőbb vadászterületévé. TEKINTSÜNK EL most attól, hogy Szaúd-Arábia hogyan próbálja maga mögé sorakoztatni az arab világot terve elfogadtatására. Foglalkozzunk inkább azzal a másik érvvel, melyet a nyugati sajtó fölvet, arról elmélkedvén, hogy a Fahdi-terv kudarca mellett mi az a másik ok, ami illuzórikussá teszi a Szaúd-Arábia vezető szerepébe vetett hitet. Ezzel kapcsolatban gyakorta fölvetik Irán példáját. Az iráni forradalom kitörtésének és győzelmének fő oka az volt, hogy a rendkívül gyors és amerikai módi szerinti kapitalista iparosítás szétzilálta a régi társadalmi szerkezetet, erős nemzeti burzsoázia és munkásosztály jött létre, viszont a politikai intézményi keret — a sah abszolutista uralma — megmaradt. Az iráni sah azért bukott meg, mert akkor is fönn akarta tartani egy kézuralmát, amikor a nagyszabású gazdasági fejlődés következtében új társadalmi osztályok és rétegek alakultak ki, s helyet kerestek maguknak a nap alatt. Szaúd-Arábia a világ egyik leggazdagabb országa (az egy főre jutó nemzeti jövedelem kétszerese az amerikaiénak és ötszöröse az angolénak), de társadalmi berendezkedését tekintve az egyik legkonzervatívabb. Az évi több mint százmilliárd dolláros olajbevételből nagyszabású gazdasági, szociális és kulturális fejlesztési programokat hajtottak végre, s ez szükségképpen növelte a világiasodást, csökkentette a hagyományos családi és vallási kapcsolatokat, kötődéseket. S bár ebben az alkotmány nélküli királyságban (a király gyakorol minden végrehajtó és törvényhozó hatalmat) a több ezer hercegből álló dinasztia a tulajdonosa az ország csaknem teljes gazdasági potenciáljának, kialakultak új és nem elsősorban a királyi családból származó technokrata, bürokrata és burzsoá rétegek, amelyek idővel terhesnek érezhetik a királyi család egyeduralmát. Nagy jelentőségű továbbá a fiatalabb korosztályokban az analfabétizmus teljes fölszámolása, s különösen a lányoknál, mert ez a szellemi-kulturális elzárkózásból jelenthet kitörést. A társadalmi feszültségek egyik forrása a másfél milliónyi vendégmunkássereg — palesztinok, jemeniek, omániak — is. DE A MÁSIK OLDALRÓL is kifogásolják a rendszert, mégpedig a klérus fanatikusai. Ők éppen azt hibáztatják, hogy az ország modernizálása szétrombolja az iszlám régi értékeit. Továbbá helytelenítik — éppen ebből következően — a rendszer oly szoros kötődését az Egyesült Államokhoz és általában a Nyugathoz. (Az iráni klérus is hasonló meggondolásokból fordult szembe a sahhal, s az amerikai modell elvetése nemzeti-hazafias felhangot is adott mozgalmának.) Végül is sokan úgy fogalmaznak Nyugaton, hogy Szaúd-Arábia jelenlegi rendszere törékeny. S ennek egyik jeleként megemlítik a néhány évvel ezelőtt lezajlott mekkai szentély elfoglalását, fanatikus muszlimok részéről. Bár e fejtegetések meggondolandók, rövid távon gyökeres változás nem várható Szaúd-Arábiában. Annál kevésbé, mert a királyi család mindeddig sikeresen alkalmazkodott a gyorsan változó bel- és külpolitikai körülményekhez, maga mögött tudva az Egyesült Államok, a fejlett kapitalista országok támogatását, hiszen ő ezeknek az országoknak a legnagyobb olajforrása. Annyi azonban igaz, hogy nagy „kihívás” előtt áll mind kül-, mind belpolitikai téren. Soós Levente Lépés a jószomszédság felé Megnyitják az egyiptomi —líbiai határt (MTI) Az egyiptomi és a líbiai hatóságok megállapodásának értelmében hétfőtől megnyitják a három évvel ezelőtt lezárt közös határt — jelentette a kairói Al Ahram. A két ország kapcsolatainak enyhülését jelző intézkedés lehetővé teszi, hogy a Líbiában dolgozó egyiptomiak — nevezetesen a félévi szabadságukra hazatérő oktatók — szárazföldi úton közelítsék meg hazájukat, ahonnan szabadságuk leteltével ugyanígy fognak visszatérni. A Líbiában munkát vállaló egyiptomiak az elmúlt években csak légi úton, kerülővel utazhattak haza. * Anélkül, hogy túlbecsülnénk a közösen elhatározott — látszólag elsődlegesen technikai jellegű — intézkedés jelentőségét, pozitív politikai töltete miatt mégis örvendetes fejleményként kell értékelnünk ezt a szerény nyitást a két szomszédos arab ország kapcsolatrendszerében. Különösen, ha figyelembe vesszük a viszonyukban 1977-ben beállott fagypontot. Akkoriban ugyanis a már korábban megkezdett propagandaháború kisebbfajta határháborúvá fajult s azóta is rendkívül feszült maradt Kairó és Tripoli viszonya. A néhai Szadat egyiptomi elnök hevesen reagált arra, hogy az antiimperialista politika mellett elkötelezett líbiai vezetés őt a Camp David-i alku és az Izraellel kötött különbéke miatt az arab ügy árulójaként bélyegezte meg. Nagy egyiptomi erőket vonultatott fel a közös határ mentén s egészen tavaly őszig mindennaposak voltak az összetűzések. Egyiptom katonai nyomása párosult azzal a llíbiaienekampánnyal, amelyet az Egyesült Államok — Tripolinak a nemzetközi terrorizmus előmozdításában vitt állítólagos szerepe ürügyén — indított ellene. Ez tavaly a Líbia partjai közelében, a Sidra-öbölben tartott amerikai flottahadgyakorlat és ennek során két líbiai repülőgép lelövésében csúcsosodott ki. Tripoli azonban állta a sarat, s ezért sorra kudarcot vallottak a rendszer destabilizálására, sőt megdöntésére tett amerikai— egyiptomi kísérletek. Az olvadás első jele volt, hogy a merénylet áldozatául esett Szadat utódja, Hoszni Mubarak csökkentette a líbiai határon összpontosított egyiptomi csapatok létszámát. Ezzel egyidejűleg a minimumra csökkentette az arab országok elleni egyiptomi propagandát s ezt Líbiára is vonatkoztatta. (A testvérországok sajtója viszonzásul ugyancsak mérsékletet tanúsított a „szavak háborújában” ...) Az egyiptomi—líbiai határ megnyitása aligha olyan lépés, amely elnyerheti az UJSA tetszését. Ezt ellensúlyozandó — Mubarak washingtoni látogatásának az előestéjén — Kamal Hasszán Ali egyiptomi külügyminiszter a Majo című kairói hetilapnak adott nyilatkozatában kijelentette: országa változatlanul biztosítja az USA számára támaszpontjai használatának a lehetőségét. Ez ugyan némileg ellentmond Mubarak elnök legutóbbi nyilatkozataiban elhangzott közléseknek, miszerint hoszszú távon szerepet kell biztosítani a Szovjetuniónak a közel-keleti válság rendezésében, de egyben tanúskodik az egyiptomi külpolitikában újabban érvényesülő differenciálási szándékról. Különösen arabközi síkon Kairó enyhe hangsúlyváltásokat tervez, s ennek egyik „első fecskéjeként” értékelendő a Líbiával való jószomszédság visszaállítására tett gesztus. (pálfi)