Magyar Hírlap, 1983. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-01 / 232. szám
Ktt bit ’ 2 1983. OKTÓBER 1. SZOMBAT NEMZETKÖZI POLITIKA (S ) 3 ~j~j_'^1 tiger»» Hisnap Az Andropov-nyilatkozat margójára Körülmények és tanulságok ÖNMAGÁÉRT BESZÉL ugyan Jurij Andropovnak az a nyilatkozata, amelyet a szovjet tévé szerdán este ismertetett, a lapok pedig csütörtökön reggel hoztak nyilvánosságra. Néhány dologra azonban így is szükségesnek látszik külön kitérnünk. A legelső talán az, hogy ez a nyilatkozat a helyzet értékelése, nem több és nem kevesebb. Vagyis nem programbeszéd, nem határozat, nem válasz és nem javaslat. Ezért is nélkülöz bizonyos elemeket, amelyeket a megjelenés pillanatára való tekintettel az olvasó esetleg keresne benne. Az amerikai külpolitikai irányvonal értékelésével szolgál ez a nyilatkozat, s mint ilyen, természetszerűleg levonja a kapcsolatok jelenlegi helyzetéből a szovjet külpolitika számára adódó tanulságokat, következtetéseket — szintén az irányvonal szintjén. Más országok ebben az összefüggésben csak annyiban merülnek fel, amennyiben valamilyen szerepet játszanak a szovjet—amerikai viszonyban. Az értékelés maga elmarasztaló, a szövegezés módja és a hangvétel, ennek megfelelően kemény. E jelzők azonban ez esetben nem érzelmi állapotot fejeznek ki, hanem a gondolati folyamatot és eredményét hivatottak tükrözni. Voltaképpen nem Jurij Andropovnak, illetve a szovjet vezetésnek Washington álláspontjáról kifejtett véleménye lesújtó, hanem az az amerikai kül- és katonapolitika, koncepció és gyakorlat az, amely megkérdőjelezi egy állam — a Szovjetunió — és egy társadalmi rendszer — a szocializmus — létjogosultságát ezen a Világon. Kíméletlen tartalmat pedig nem lehet kíméletes modorban előadni, ha a közlés műfaja a logikai elemzés. KIEMELÉSRE KÍVÁNKOZIK az értékelés egyik premisszája: „Ha txilt is bárkinek illúziója arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat politikája még jó irányba fejlődhet, úgy az utóbbi idők eseményei véglegesen eloszlatták ezeket az illúziókat. Birodalmi céljai elérése érdekében az Egyesült Államok olyan messzire megy, hogy kételkedni kell benne: vannak-e egyáltalán Washingtonnak olyan fékjei, amelyek meggátolják annak a határnak az átlépését, amely előtt minden gondolkodó embernek meg kell állnia.” A határ fogalmára az Andropovnyilatkozat a későbbiekbes nem tér már vissza, de szövegösszefüggéseiből kitűnik, hogy a nukleáris katasztrófára céloz. A szovjet külpolitika számára viszont a legfontosabb cél és feladat egy ilyen katasztrófa megakadályozása. Ezenközben Moszkva nemcsak saját állama, nemcsak szövetségesei érdekében cselekszik, hanem az összes többi állam biztonságára is gondol — mint ezt a nyilatkozat külön kiemeli. Jurij Andropov nem él társadalmi rendszerek, vagy katonapolitikai hovatartozás szerinti megkülönböztetéssel; az amerikai politikát mindvégig annak az emberiség túlélését, jövőjét fenyegető negatív hatásai szempontjából vizsgálja. Értékelésénél a szovjet vezetés láthatólag három szempontot vett figyelembe: az Egyesült Államok a tervezett nyugat-európai rakétatelepítésre vonatkozó cselekvési szabadságának megőrzése érdekében időhúzásra játszik az eurohadászati fegyverekről folyó genfi tárgyalásokon; 2. a hadászati fegyverzetek korlátozásáról és csökkentéséről sem hajlandó döntésjellegű tárgyalásokra; 3. a japán militarizmust nemcsak újjáélesztgeti, hanem megpróbálja integrálni azt a NATO vezette nyugati katonai szövetségi rendszerbe, és így kiteljesíteni a Szovjetunió bekerítését. Minderre a szovjet vezetésnek két, egymást kiegészítő válasza van. Az egyik, hogy saját országának és szövetségeseinek biztonságát minden körülmények között szavatolni tudja, az erre való képességet mindenképpen és minden körülmények között megteremti. A másik viszont az, hogy nem keresi az erőpróbát. Aligha öröm egy állami vezetésnek, hogy újból ki kell jelentenie: ez nem a mi választásunk. Ha mégis ezt az utat járja, tudomásul kell venni, hogy emelkedettebb, morális tartalmú célok érdekében vállalja ereje, lehetőségei, esetleges félrevezető megítélésének kockázatát is. A NYILATKOZAT MEGJELENÉSÉNEK pillanata mindemellett mégsem közömbös. Arra vall, hogy a dél-koreai repülőgép incidensének az ügye volt az utolsó csepp a bizalmatlanság poharában. Az amerikai elnök beszéde az ENSZ-közgyűlés általános politikai vitájának nyitónapján, láthatólag azt tudatosította, hogy nem lehet érdemi változásra számítani Washington tárgyalási pozíciójában és módszereiben. Az év vége előtt nincs kilátás Genfben olyan megegyezésre, amely nemlegesítené az amerikai rakéták telepítésére vonatkozó NATO-határozatot. EZ A VÁLASZEGYÜTTES egy igencsak megszívlelendő axiómából eredeztethető. Nevezetesen abból, hogy a szovjet nép boldogulása, a szovjet állam biztonsága nem különíthető el más népek boldogulásától, más államok biztonságától, még kevésbé állítható vele szembe. Vagyis: a nukleáris korban a biztonság oszthatatlan. Nem most először hangzik ez el, hiszen végső soron az európai enyhülési folyamatnak is ez a felismerés volt az egyik kiindulópontja. Csakhogy az enyhülés oszthatóságáról vagy oszthatatlanságáról nagyjából négy évvel ezelőtt lezajlott vita óta mintha feledésbe merült volna ez az alapigazság. Csakúgy, mint a másik, amelynek változatlan érvényességére szintén felhívja a figyelmet az Andropov-nyilatkozat: az ideológiai ellentmondások nem telepíthetők át az államközi viszonyok szférájába, az eszmék szembenállását nem lehet katonai szembenállássá változtatni. Nem lenne szabad. Ennek érvényesítésére irányul a szovjet állam külpolitikája, s ezért is jelenti ki Jurij Andropov: „A szovjet vezetés számára nem kérdéses, milyen irányvonalat kövessen a jelenlegi kiélezett helyzetben a nemzetközi ügyekben”. E kiélezett helyzet történelmileg talán rövid, de semmiképpen sem elhanyagolható terjedelmű időszakról van szó. Különösen veszélyesen alakulnak a dolgok, 1983 őszén, ezért semmiképpen nem közömbös a nyilatkozat megjelenésének pillanata. Az események időrendje arra utal, hogy a dél-koreai épülőgép incidensének ügye volt az utolsó csepp abban a pohárban, amelynek tartalmát az értékelés alapjául szolgáló hármas amerikai külpolitikai törekvés elegye adja meg. A genfi eurohadászati tárgyalások témáját Andropov a legégetőbb problémának minősítette. Az Andropov-nyilatkozat — ilyen vetületben — kétségtelenül: összegezés. Viszont, aki gondosan végigolvassa, nem találja benne azt a szót, hogy „elfogadhatatlan". A Reagan-beszéd egyfajta értékelése kérdőmondat formájában hangzott, el Andrej Gromiko szájából, a Chnoupek csehszlovák külügyminiszter tiszteletére adott keddi vacsorán. ilyenképpen: „Miért irtóznak az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei annyira az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvétől, hogy olyan egyoldalú jzaavaslatokat terjesztenek elő, amelyekről tudván tudják, hogy elfogadhatatlanok a másik fél számára?” A kérdés tehát voltaképpen függőben maradt, még akkor is, ha az Andropov-nyilatkozatban található általános elvi értékelés bizonyos tekintetben megadja a választ az amerikai elnlök új javaslataira. Moszkva, 1983. szeptember 30. Szalay Hanna Vita az élelmiszer-ellátásról Az SZKP KB PB ülése (MTI) A Szovjetunió lakosságának élelmiszer-ellátásával kapcsolatos kérdést vitatott meg legutóbbi ülésén az SZKP KB Politikai Bizottsága. Megvizsgálta a Szovjetunió zöldség- és gyümölcstermesztési minisztériumának munkáját, és rámutatott arra, hogy az ötéves terv feladatainak végrehajtása során született kétségtelen eredmények ellenére a minisztérium még mindig nem hajtja végre megfelelően a rábízott feladatokat. A lakosság ellátása burgonyából, zöldségből és gyümölcsből továbbra is elmarad az igényektől, szervezetlen ezeknek a termékeknek a kereskedelme, indokolatlanul nagyok a felvásárlás és a tárolás során keletkező terményveszteségek. A minisztérium nem oldja meg elég operatívan a reá háruló feladatokat, nem ellenőrzi kellő szigorral a fennhatósága alá tartozó vállalatok tevékenységét, nem gondoskodik az anyagi és munkaerőforrások kellő kihasználtságáról. A politikai bizottság kötelezte a zöldség- és gyümölcstermesztési minisztert, valamint a minisztérium kollégiumát az említett hibák kiküszöbölésére, a lakosság megfelelő zöldség-, gyümölcs- és burgonya- ellátásának biztosítására. " fvrt) meVvC KÜLFÖLDI LAPOKBÓL npflBAfl A lakossági kereslet kielégítéséről, mint az életszínvonal egyik igen fontos összetevőjéről, s a Szovjetunióban e téren tapasztalható problémákról írt cikket a moszkvai Pravda pénteki számában V. Majer professzor, a közgazdaságtudományok doktora. Cikkében felhívja rá a figyelmet, hogy az utóbbi évtizedekben a szovjet lakosság pénzjövedelmei mennyiségileg oly mértékben nőttek, hogy az jelentős minőségi változásokat is eredményezett. Míg 1985-ben a lakosságnak még csak 4 százalékát tették ki azok, akiknek családjában az egy főre jutó havi jövedelem 100 rubelnál több volt, addig 1970-ben már 18 százalékát, 1982-ben pedig már több mint felét. A pénzjövedelmek növekedésével párhuzamosan fokozatosan átrendeződtek a fogyasztói igények is. Az ipari fogyasztási cikkek iránti kereslet ma már nagyobb és gyorsabb ütemben nő, mint az élelmiszerek iránti igény. Az utóbbiak csoportján belül is nagyobb a kereslet a legértékesebb élelmiszerek, a hús, a tojás, a tejtermékek, a gyümölcsök iránt, mint korábban. Az ipari fogyasztási cikkek forgalmán belül csökkent a hagyományos áruk, a szövetek, a fehérnemű, a felsőruházati cikkek aránya, kulturális kiadásokra kétszer annyit, a villamossági berendezésekre nyolcszor annyit fordítanak. A fogyasztói igények változását jelzi, hogy bizonyos alapvető ipari fogyasztási cikkekből napjainkra telítődött a piac a Szovjetunióban. Ma már minden száz család közül 92 rendelkezik televízióval, 89 hűtőgéppel, 70 pedig mosógéppel. Ezek a változások azt eredményezték, hogy a szovjet emberek életszínvonala átlépte azt a határt, amely alatt a fogyasztási struktúra stabil, viszonylag lassan változó. A lakosság mind nagyobb részére jellemző a gyorsan változó, rugalmas fogyasztási szerkezet, amely fokozott igényt támaszt az új termékek, a drága tartós fogyasztási cikkek, az építőanyagok, a szövetkezeti lakások, bizonyos szolgáltatások iránt. Maier professzor véleménye szerint a közgazdaságtudomány nem jelezte a megfelelő időben és a kellő súllyal ezeket a változásokat. Nem vonták le belőlük a szükséges következtetéseket a tervkészítésért felelős szervek, az ipar és a kereskedelem sem. Ez az egyik oka annak, hogy kiéleződött az anyagi javak kereslete és kínálata közötti egyensúlyhiány, nőtt a hiánycikkek száma. Caspar Weinberger Pekingben Amennyiben az Egyesült Álla **mok kész fegyvereket eladni országunknak, nekünk pedig szükségünk van rájuk és megengedhetjük magunknak a vásár- lást, nem zárnánk ki bizonyos fegyverek megvételének a lehetősé- i gét. Nemzetvédelmünk korszerűsítésében elsősorban saját erőfeszítéseinkre támaszkodunk — mondotta Caspar Weinbergerrel folytatott eszmecseréjéről az amerikai sajtó képviselőinek Csao Cejang kínai kormányfő. Szavai jól tükrözik Kína vezetőinek magatartását a tárgyalásokon. Az amerikai hadügyminiszter ötnapos pekingi látogatásának előzményeként a washingtoni kormányzat módosította a kétoldalú kereskedelmet szabályozó elveket, amennyiben Kínát „baráti, el nem kötelezett országnak’ minősítette. Ez a besorolás lehetővé teszi úgynevezett kettős felhasználású (vagyis polgári és katonai rendeltetésű) eszközök és berendezések eladását. A könnyítés nyilvánvalóan része azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeket a Reapan-kormányzat néhány hónapja a hűvösebbé vált amerikai —kínai viszony javítása érdekében tesz. A nyugati sajtóban megjelent közlések szerint Washington kész 32fajta haditechnikai berendezés és 11 egyéb berendezéstípus szállítására. Caspar Weinberger látogatása kapcsán amerikai részről annak a reménynek adtak hangot, hogy az Egyesült Államok jövőre akár 2 milliárd dollár értékben is szállíthat haditechnikai eszközöket Kínának. Csao Ce-jang idézett szavai érzékeltetik a kínai fenntartásokat és gondokat is. Peking érdeklődik légvédelmi rendszerek, radarberendezések, távközlő eszközök, katonai teherautók és csapatszállító helikopterek szállítása iránt, ám nem annyira magukhoz ezekhez a berendezésekhez, mint inkább a gyártási eljárásokhoz, licencekhez szeretne hozzájutni. Szűkében lévén kemény valutái- nak, maga akarja gyártani ezeket az eszközöket. Ez viszont nem fér bele Washington hosszú távú terveibe. Bár az Egyesült Államok most már hajlandó lenne szállítani a két éve átadott kínai listán szereplő eszközök és berendezések jó részét, Peking óvatos , főként , a Reagan-kormányzat Tajvannal kapcsolatos eddigi magatartása miatt. Csao Ce-jang kormányfő meg is mondta az amerikai vendégnek: az Egyesült Államok és Kína viszonyának rendezése a tajvani probléma megoldásától függ. (Utalt az „érintkezési pontokkal” párhuzamosan létező nézeteltérésekre Teng Hsziao-ping is, aki úgyszintén fogadta Weinbergen.) Igaz, a kínai miniszterelnök végül megerősítette, hogy jövő januárban az Egyesült Államokba látogat, és — mint mondotta — reméli, hogy Reagan elnök is felkeresi Kínát. A Washington által kezdeményezett — szovjetellenes élű — kínai—amerikai „stratégiai érdekközösség" szorgalmazásában azonban Weinbergernek nem sikerült érdemi eredményeket felmutatnia. Az amerikai hadügyminiszter több mint egy órán át ecsetelte kínai kollégájának „a nemzetközi biztonságot fenyegető szovjet hadipontenciálra” vonatkozó nézeteit. Csauig Aj-ping azonban feltűnően higgadtan, mindössze annyit ígért, hogy „megfontolás tárgyává teszik” Weinberger gondolatait. A kínai protokollból olvasni tudók aláhúzták, hogy Weinberger mostani fogadtatása — így a tiszteletére egy helyőrségi hadosztálynál rendezett katonai bemutató is — lényegesen szerényebb volt, mint az előd. Harold Brown tiszteletére 1980-ban adott fogadás és parádé. Diplomáciai elemzők szerint Peking — nem utolsósorban a szovjet—kínai viszonyban egy év óta bekövetkezett lassú javulás nyomán — kevésbé látszik érdekeltnek a Washingtonnal megvalósítandó katonai együttműködésben és párbeszédben. A látványos közeledés éveinek elmúltával Washington most legfeljebb olyan partnerségben reménykedhet, amely az alapvető különbségekkel is számol, nem mindenáron az állítólagos „közös érdekeket” hevez előtérbe. A polgárháború 9. évfordulója felé szinte megállíthatatlanul sodródó Libanonban sok érték devalválódott már, de talán a szemben álló felek közötti tűzszüneti megállapodások a leginkább. (E sorok írója 1975 őszén hagyta abba a számolást, amikor is kéthetes bejrúti tartózkodása idején 11 esetben jelentettek be tűzszünetet — s ugyanannyiszor szegték is meg . . .) Nos, a hétfőn meghirdetett — ki tudja hányadik? — legújabb tűzszünetet eddig „csak” kétszer sértették meg, de érvényét egyelőre még nem vesztette el. A szétdarabolt országban a bejrúti kormányok lemondása már régóta rutinszerű államjogi aktussá vált s ezért aligha okozott meglepetést, amikor a mostani tűzszünet életbe lépését követően Safik el-Wazzan miniszterelnök bejelentette a kabinet lemondását. A két lépés között van összefüggés, de szerencsére nem olyan értelemben, mintha a leköszönt, kormány a tűzszüneti megállapodás ellen kívánt volna tiltakozni. Ellenkezőleg: a paradoxonokban sem szűkölködő országban ezúttal konstruktív lemondásra került sor. Az öszefüggés a szaúdi közreműködéssel létrehozott tűzszünet és a kabinet távozása között csak annyi, hogy Wazzan „helyet csinált” egy szélesebb politikai bázisra támaszkodó, új kormány számára. A tűzszüneti megállapodás ugyanis előirányozza a polgárháborús konfliktus tárgyalásos rendezését s ennek megfelelően — legalábbis remélhetően — a „hatalom kalácsának” újraelosztását a különböző pártok és közösségek között. Ha ez megvalósul, várhatóan Rasid Karami többszörös volt miniszterelnök, az ellenzéki Nemzeti Megmentési Front egyik vezetője alakít kormányt. Amin Dzsemajel köztársasági elnök már meg is kezdte — egyelőre csak telefonon — puhatolódzó tárgyalásait a nemzeti megbékélési, konferencia összehívásáról. Két volt államfővel, Szolimán Franzsióval és Camille Samunnal lépett kapcsolatba, akik közül az első a Nemzeti Megmentési Front, a második a fallingista-liberális szövetség színeiben venne részt a tervezett konferencián. Semmiképp sem „maradhat ki a képből” az ellenzék egyik vezető egyénisége és a drúzok vezére, Valid Dzsumblatt. Damaszkuszból Dzsumblatt üdvözölte a tűzszünetet, de figyelmeztetett: ez a tűzszünet is törékenynek bizonyul majd abban az esetben, ha a nemzeti megbékélési tárgyalások formális keretek között maradnak, illetve ha a kormány nem tesz engedményeket az ország békéjéért. Dél-Libanonban az izraeli hadsereg lábhoz tett fegyverrel figyeli, a fejleményeket, amelyekbe csak a háttérből avatkozik be. Nem így azonban a multinacionális haderő amerikai és francia alakulatai, amelyek a héten fokozták harci tevékenységüket. Első ízben fordult elő, hogy francia repülőgépek Bejrút közelében az ellenzéki erők állásait bombázták. Az amerikaiak és a franciák fokozódó beavatkozása — állításuk szerint a törvényes kormány, valójában pedig a liberális-falangista erők oldalán — csak a megbékélés ügyének a megtorpedózásához vezethet. Az idegen csapatok jelenléte Libanonban sok mindent hozott az országnak —csak békét nem. Ennyi év után érdemes lenne egyszer azellenkezőjével is próbálkozni ... (pálfi) r mi Tűzszünet és kormányválság