Magyar Hírlap, 1984. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-04 / 103. szám
121984. MÁJUS 1. PÉNTEK SPORT - KÖZÖNSÉGSZOLGÁLATI MAGYAR HÍRLAP Labdarúgó-híradó Elkerülték egymást az NB I-esek Úgy tűnik, a vidékiek jóvoltából egyre nagyobb becsülete lesz a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupának. Érzi ezt a közönség is, mert a szerdai négy mérkőzést átlagban mintegy 6500 néző tekintette meg. Elvérzett a tizennégyszer kupagyőztes Ferencváros és a kilencszer kupagyőztes MTK. Az elődöntőbe jutott négy vidéki között két NB II-es együttest találunk. A Békéscsaba a Nyíregyházát 5—0-ra, a Bp. Honvédot 2—1-re verte, míg a Siófok hosszabbításban nyert a Videoton (1—0) és most a Ferencváros (4—2) ellen. A továbbjutott együttesek közül a Rába ETO már négyszer nyerte el a kupát, és érdekesség, hogy ebben a sorozatban még nem játszott hazai pályán. Mind az öt ellenfelét idegenben verte meg. A Tatabánya harmadik mérkőzését vette sikeresen úgy, hogy a hosszabbítás vagy a büntetőrúgás döntött a javára. A csütörtöki televíziós sorsolás nyomán a május 9-i elődöntő párosítása: Békéscsaba—Rába ETO, Siófok—Tatabánya. Panaszkodtak az osztrákok a ciprusi pálya talajára a világbajnoki selejtező nyitó, szerda esti mérkőzése után. Erich Hof, osztrák kapitány elismerte, hogy Ciprus jól játszott, de még nagyobb ellenfélnek mondta a pályát. „Nem értem — hangoztatta —, miként engedélyezhetnek ilyen talajú stadionban világbajnoki selejtezőt." A 2—1-es osztrák győzelemmel végződött mérkőzést megtekintette a magyar szövetségi kapitány, Mezey György is. Íme, a véleménye: — Az osztrák csapatnak két nagy helyzete volt, mindkettőt kihasználta, rendkívül jó teljesítményt mutatott a védekezésben. Ciprus igazolta, hogy nem könnyű ellenfél, ezen a talajon és közönsége előtt bármely együttesnek veszélyes ellenfele lehet. * A labdarúgó NB. I 25. fordulója ma 16.30 órakor kezdődik a Fáy utcai stadionban, ahol a Vasas— MTK-VM találkozóra kerül sor. A két együttes őszi mérkőzésén, a Hungária úton 2—2 volt az eredmény. * Nem akart véget érni az olaszok egetverő öröme, hogy május 30-án Rómában rendezik meg a labdarúgó BEK-döntőt. A város polgármestere nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a tévé egyenes adásban közvetítse az eseményt, és a stadionból kinnrekedt szurkolók a város minden pontján vetítőernyőn szemlélhessék a mérkőzést. Ugyanakkor Vetere polgármester meghívta az ellenfél, Liverpool városi vezetőit, hogy Rómában tanácskozzanak a mintegy húszezer angol vendégszurkoló megfékezésére hozandó intézkedésekről. Fokozza az olaszok ujjongását, hogy a Juventus a KEK-döntőben játszik. A BEK-döntős Róma sikerének fő kovácsát a brazil Falcaóban látják, akit játéka nyomán Róma királyának becéznek. Miután elterjedt a hír, hogy Falcao az Internazionaléba készül, most a Róma, egyik lelkes szurkolója — nem más, mint a külügyminiszter Giulio Andreotti — kijelentette: Falcao csak a Rómában játszhat. Százhúsz perc játék és tizenkét gól ellenére sem született döntés az NSZK kupaküzdelmében. A Schalke és a Bayern München a rendes időben 4—4-re mérkőzött egymással, a hosszabbításban mind a két együttes újabb 2—2 gólt szerzett. A 6—6-os végeredmény után a találkozót Münchenben megismétlik. Fejvédő gondok az ökölvívóknál Mint ismeretes, a franciaországi St. Nazaire-ban a szupernehézsúlyú ökölvívók olimpiai selejtező tornája véget ért. Az első helyet Somodi Ferenc, a Tatabánya EB-ezüstérmes ökölvívója szerezte meg, miután biztosan nyert az osztrák Mayer ellen. Következő ellenfele, a bolgár Sztojmenov már nem állt ki, mert nemakart a jó formában levő Somodi ellen kockáztatni, miután korábban ő is bejutott az olimpiai mezőnybe. A magyar ökölvívó-vezetők ezen a versenyen tudták meg, hogy Los Angelesben kötelező lesz a fejvédő használata, jóllehet korábban olyan álláspont született, hogy az viseli, aki akarja. — Most érdekes helyzet állt elő — mondotta az MTI tudósítójának Döry Miklós szövetségi főtitkár —, mert a magyar szabályok tiltják a fejvédő használatát. Igaz, hogy a válogatott keret tagjai az edzőmérkőzésen fejvédővel próbálgatják az ökölvívást. Most sürgősen dönteni kell a MOSZ különböző, bizottságainak és az elnökségnek, hogy az új helyzetnek megfelelően változtatás történjék. A régi Sportcsarnokban május 16—20. között kerül sor az országos bajnokságra, amelyre 156 ökölvívó nevezett. A nagyszámú jelentkezőre való tekintettel az első napon két szorítóban rendeznek mérkőzéseket. A bajnokság vendége lesz az NDK-ból az AIBA alelnöke, K. H. Weber, aki a jövőre Budapesten sorra kerülő 26. ökölvívó Európa-bajnokságról is folytat majd tárgyalásokat. Gramov-interjú a Sternben A Szovjetunió nem bojkottot Follínus Könyves János, az MTI bonni tudósítója jelenti. A Szovjet Olimpiai Bizottság május végén dönt arról, hogy a szovjet sportolók részt vesznek-e a Los Angeles-i olimpián — jelentette ki Marat Gramov, a Szovjetunió Testnevelési és Sportbizottsága és a Szovjet Olimpiai Bizottság elnöke a nyugatnémet Stern magazinnak adott interjújában. Marat Gramov ezúttal is megerősítette: a Szovjetunió soha nem fog „bojkottálni” egy olimpiát. „Nagy különbség van a bojkott és a »nem részvétel« között. A bojkott politikai döntést jelent, s számunkra semmilyen politikai jelentősége sincs a Los Angeles-i olimpián való részvételnek" — mondta. A szovjet sportvezető felhívta az Egyesült Államok kormányát és hatóságait, hogy szüntessék be azokat a diszkriminációs intézkedéseiket, amelyeket már most alkalmaznak a Szovjetunió ellen, sértve ezzel az olimpiai charta alapelveit. Marat Gramov bírálta, hogy az amerikai hatóságok nem akarnak beutazási vízumot adni a szovjet küldöttség kijelölt olimpiai attaséjának, s egyúttal megtűrik a mintegy másfél száz szovjetellenes csoport szervezkedését, amelyek a szovjet sportküldöttség nyugodt részvételét akarják megakadályozni az olimpián. Egymást követik az erőpróbák Már csak emléknek tűnnek a téli fedettuszodai versenyek, hamarosan egész Európában megkezdődik a tavaszi-nyári szezon, segítve az olimpiai felkészülést, a csapatok kialakítását. A jövő héten Róma és Bécs fogadja több ország kiválóságait, az olasz fővárosban május 11—13. között a hagyományos Hét domb-versenyen indul Wladár Sándor olimpiai bajnok, továbbá Darnyi, Szabó József, Szilágyi, Orosz, Gyúró és Vermes — utóbbi, ha felépül betegségéből —, míg 12—13- án Bécsben Dzvonyár, Szabó Péter, Wladár Zoltán, Koczka Lajos, Virág, Ormos és még két később kijelölésre kerülő sportoló. Hol tart most a magyarok felkészülése, milyennek látja a sportág jelenlegi nemzetközi helyzetét Tóth Ákos szövetségi kapitány ? — kérdezte a szakembertől az MTI munkatársa. — Néhány nap múlva zárul az az intenzív felkészülési időszak, amely április elején kezdődött, s lényegében versenymentes volt — válaszolta. — Most azonban egymást követik a hazai és külföldi erőpróbák, alkalmat nyújtva rá, hogy olimpiai jelöltjeink bizonyítsanak, helyet szerezzenek maguknak a Los Angelesbe utazó csapatba. Mik a feltételek? — Változatlanok, tehát csak olyanokra szavazunk, akik esélyesek lehetnek a döntőbe jutásra. Az olimpia az úszásnak is a legnagyobb versenye, itt eredményeket kell elérni, nem lehet szempont a rutin, a tapasztalatszerzés. Újabb futónap Az örvendetesen gyarapodó tömegfutóversenyek sorában vasárnap újabb két eseményre kerül sor. Újpesten a Tungsram SC, Tábor utcai sporttelepén rajtol és ér célba a Nyúlcipő elnevezésű viadal mezőnye. A műsorban 10 órától az úgynevezett családi kör szerepel — 2,5 km a táv —, majd ezután 11 órakor a 7 km-es futást rendezik meg. Az újpesti futónapon a célba érkezés után művészi torna, karatebemutató, gyermekműsor, kispályás foci, teniszverseny, 11-es rúgóversengés, diszkó is lesz. A Népligetben már második alkalommal rendezi meg a SZOT testnevelési és sportosztálya, a Népszava Kiadó és a Népszava című lap a Népszava nemzetközi futóversenyt. A 10 órakor kezdődő viadalon is lesz családi futás, itt kisebb a táv — 1600 méter —, 10.30 órakor indítják a 2500 m-es távon a női, 11 órakor az 5000 tries távon a férfimezőnyt Itt is lesznek kiegészítő programok, bábparádé, rögbibemutató és humorparádé. (MTI) EREDMÉNYEK — ESEMÉNYEK] LONDONBAN a nemzetközi sakkverseny hatodik fordulójában Ribli világossal döntetlent játszott az amerikai Seirawannal. A versenyben Karpov és Polugajevszkij vezet 5—5 ponttal, Ribli három pontjával a hetedik. A LEGTÖBB NÉGY KÖZÉ JUTOTT a karlsruhei nemzetközi ökölvívótornán Táncos Mihály. A magyar versenyző pontozással győzött az amerikai Hawkins ellen. LEGJOBB NŐI TŐRVÍVÓINK a hét végén Comóban állnak rajthoz a nagyszabású, s a Világ Kupába számító nemzetközi versenyen. A comói viadallal egy időben az NSZK két városában párbajtőr- és férfitőrversenyeket rendeznek — ugyancsak magyar résztvevőkkel. MAI MŰsoROK . MAI MŰSOROK. MA, MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH 8.27: Kozmoszok búvárlója 8.37: Régi híres énekesek műsorából 9.03: Vár egy új világ... 9.33: Óvodások műsora 10.05: Zenélő dominó 10.35: Radnóti Miklós versei 10.40: Schubert: C-dúr vonósnégyes 11.00: Kilátó 11.45: Madrigálok 12.45: Hétvégi panoráma 14.02: Lemezmúzeum 14.44: Magyarán szólva 15.05: Révkalauz 15.35: Kamarazene 16.00: Vásár előtt , 17.05: Palóc népdalok 17.35: Kapusi Rózsa riportja 18.00: Filmzene 18.15: Az aranyszelence 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.30: Esti magazin 19.15: Greguss Zoltán a Rádióban 20.27: Operettkedvelőknek 21.30: Földközelben , ipari munkásokkal 22.20: Háború a földszoroson 22.30: Solomon két zongoraversenyt játszik 23.29: Operaáriák 0.10: Melódiakoktél PETŐFI 8.05: Verbunkos muzsika 8.35: Fúvósindulók 8.44: Slágermúzeum 9.31: Intermikrofon 10.00: Zenedélelőtt 10.45: Láttuk, hallottuk 11.35: Tánczenei koktél 12.35: Édes anyanyelvünk 12.40: Népi muzsika 13.15: Éneklő ifjúság 13.25: Telemann: Lírai szvit 13.41: Gyermekrádió új zenei felvételeiből 14.00: Zenedélután 16.35: Jó utat! 17.30: ötödik sebesség 18.35: Popzene 19.40: Régi nóta, híres nóta 20.35: Nyugdíjas főiskolások 21.35: Végvári Rezső: Inaktelki muzsika 21.44: Santana összes albuma 22.30: Változtass elviselhetővé ! pszichiátria 23.20: A mai dzsessz 3. műsor 9.00: A magyar pedagógia évszázadai 9.27: Bécsi klasszikus kamarzene 10.00: Daljátékokból 10.23: Leveleskönyv: Csehov levelei 11.05: Rézfúvósok 11.29: Szimfonikus zene 13.07: Szintézis 13.37: Brahms: c-moll trió 14.00: Sorsfordító pillanatok 14.30: Catalani: Loreley 16.52: ötvenéves az Éneklő ifjúság 17.22: Zenekari muzsika 17.25: Dr. Viola György műsora 18.50: Könyvszemle 19.05: Iskolarádió 19.35: Hangverseny 20.20: Pável Ágoston nyomdokain 21.25: Operaáriák 22.00: Napjaink zenéje TELEVÍZIÓ BUDAPEST, 1. műsor 8.00: Torna 8.05: Iskolatévé 9.50: Óceánia népei — új-zélandi film 10.20: Környező világunk — vadászhordák , 15.00: Iskolatévé 16.30: Őrjárat az égen — tévéfilm (FF) 17.25: Pannon krónika (FF) 18.00: Ablak 19.10: Torna — Esti mese — Híradó 20.00: Hamlet, dán királyfi — tévéfilm 22.25: A fele sem igaz! — vetélkedő 22.55: Híradó 2. műsor 18.20: Még egyszer gyerekeknek! 19.00: Ablak 19.30: Marie Louise — balett 20.00: Charlebois műsora 20.50: Luchion — román portréfilm 21.00: Híradó 21.25: Don Sebastian alkui spanyol tévékomédia 22.05: Képújság SZÍNHÁZAK Bábszínház: János vitéz (Jókai tér — 10) — Tündér Lala (Népköztársaság útja — 3). — Erkel Színház: A cédrus (7). — Gyermekszínház: Gábriel és Gabriella (3). — Játékszín: Ágacska (3). — József Attila Színház: N.T. Richárd (7). — Józsefvárosi Színház: Én és a kisöcsém (7). — Lézerszínház: Az utolsó óra (18). — Madách Színház: isten, császár, paraszt (7). — Kamara: Egyedül (7) — Haléba (éjjel fn). — Mikroszkóp Színpad: Matoszka (10) — Bal? Jobb, Bal!! (18). — Nemzeti Színház: Nem félünk a farkastól (7). — Várszínház: Csíksomlyói passió (7). — Operettszínház: Luxemburg grófja (7). — Pesti Vigadó, Hangversenyterem: A Corelli Kamarazenekar koncertje (18). — Radnóti Miklós Színpad: Toldi (13). — Thána Színház: Fáklyaláng (7) — Miss Arizona* (18). — Vidám Színpad: Szeretem a feleségem (7). — Vígszínház: AmerikaiElektra (7). — Pesti Színház: Farsang (7). — Nagycirkusz: Nemzetközi artista Darádé a világ nagy cirkuszaiból (14, 18). OKI: Az én színházam (Korona —17) — Leszállt a csendes éj . . . (Székesfehérvár — 7). — Békéscsabai Jókai Színház: Bástyasétány 77 (7) — Fehér szerecsen (Elek — 2, 4). — Debreceni Csokonai Színház: Szerelmi bájital (7) — Az elveszett levél JMK — 7) — Csendesek a hajnalok (Hungária — 7). — Kaposvári Csiky Gergely Színház: A mester és Margarita (7). — Győri Kisfaludy Színház: Éjjeli menedékhely (7). — Miskolci Nemzeti Színház: Rómeó és Júlia (7). — Pécsi Nemzeti Színház: A denevér (7) — Szegény Lázár (Kamara — 7). — Szegedi Nemzeti Színház: Fejek (7) — Don Carlos (Siófok — 7). — Szolnoki Szigligeti Színház: Nicole király (13) — Pisti avérzivatarban (Szobaszínház — 18). — Veszprémi Petőfi Színház: Az árvák (7). — Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház: A bolond (8) — A fösvény (Körmend — 3, 6).• HANGVERSENYEK Zeneakadémia: Fenyő Klára hegedű- estje (18). — Mátyás-templom: Kovács Endre orgonaestje (8). Részletes szereposztás és moziműsor a Pesti Műsorban! (X) A NEMZETI SZÍNHÁZ májusjúnius havi bérleti előadásai. Felnőtt bérleti előadások: május 5., szombat E sorozat 4. előadás: A fizikusok: május 13., vasárnap P sorozat 4. előadás: A fizikusok: május 17., csütörtök C sorozat 4. előadás: A fizikusok: május 18., péntek D sorozat 4. előadás: Nem félünk a farkastól; május 22., kedd A sorozat 4. előadás: A fizikusok; május 30., szerda B sorozat 4. előadás: A fizikusok. Ifjúsági bérleti előadások: május 6., vasárnap de. 11 óra II. sorozat 4. előadás: Az úrhatnám polgár; május 13., vasárnap de. 11 óra III. sorozat 4. előadás: Az úrhatnám polgár: május 20., vasárnap de. 11 óra IV. sorozat 4. előadás: Az úrhatnám polgár: június 3., vasárnap de. 11 óra I. sorozat (Vasutas): Az úrhatnám polgár. (X) Felváltjuk a világot! Ezt ígéri: Markos György, Nádas György, Nagy Bandó András, Maksa Zoltán, Farkasházy Tivadar, Sinkó Péter, Katona János és az Atléta Trió. .A fiatal humoristák estje május 7-én fél 8-kor kezdődik az Egyetemi Színpadon. .Teryek válthatók a Magyar Média jegyirodáiban (VII., Lenin krt. 9—11., XTd. Balzac u. 12.) és az Egyetemi Színpad jegypénztárában. (X) Szeretne jól öltözött lenni? Segít önnek a Divat Album! Tavaszi és nyári modellek 64 oldalon: — kabát, ruha, szoknya, blúz strandegyüttes, szabásminták, kötés — horgolás, apró ötletek, rajzok és színes fotók. Bármit elkészíthet — könnyen, gyorsan, olcsón! Új kiadvány szabás-varráshoz! Keresse az újságárusoknál! (V) Férfilap! Férfilap? Férfilap . . . Megjelent az ADAM magazin legújabb száma! — Szirágyi János beszélgetése Rózsa Györggyel — Az Ádám körkérdése: Milyen az ön nőideálja? Akik erre válaszolnak: Huszti Péter, dr. Hirschler Imre, Wichmann Tamás és még sokan mások. — Vallomás a családról, szerelemről — Tavaszi divat- Darádé. Hitchcock-krimi, hobbirovat az ÁDÁM legújabb számában! (X) HELYESBÍTÉS. Értesítjük az érdeklődőket, hogy a Pesti Műsorban, tévesen jelent, meg a Históriás patizánságok c. műsor színhelye. Az 1984. május 4-i előadások a HIT,TON Szálló báltermében lesznek. A Felváltjuk a világot c. ifjúsági kabaré kezdési időpontja 1984. május 7-én 19 óra 30 perc. Jelöltjeink az ügetőversenyekre Szombat 1. Hátvéd (7) — Jánosbogár (1) — Iramszarvas (6) — Hidra (3). 2. Jinks (4) — Janitor (8) — Jenci (2) — Jóakaró (7). 3. Gálya (7) — Vicces (3) — Ferkó (6) — Iparos (11). 4. Hóvihar (5) — Imám (8) — Hajnalka (6) — Hársfaliget (7). 5. Family (10) — Félisten (4) — Impozáns (7) — Egres ,(11). 6. Ellenkező (11) — Hercegprímás (5) — Irkafirka (1) — Cikk-cakk (6). 7. Helén (6) — Csattanó (9) — Gorcsev (1) — Gála (2). 8. Jérce (6) — Junior (7) — Juttatás (2) — Jakut (3). 9. Júdás (2) — Ivor (7) — Déryné (9) — Harry (5). 10. Izabella (5) — Jelszó (7) — Jobber (6) — Joszip (4). A versenyeket 14 órakor kezdik. Magyar Hírlap POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: TÁBORI ANDRÁS és SZÁSZI JÓZSEF Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT, a Lapkiadó Vállalat vezérigazgatója © Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy évre 408 Ft. félévre 204 Ft,negyedévre 102 Ft. egy hónapra 34 Ft. INDEX: 25007 HU ISSN 0133-1906