Magyar Hírlap, 1989. június (22. évfolyam, 126-151. szám)

1989-06-01 / 126. szám

Választani kell, de miért és hogyan? (5. oldal) Vállalkozói légiforgalom (6. oldal) 22. évfolyam, 126. szám A MINISZTERTANÁCS LAPJA 1989. június 1., csütörtök Csak a disznó­lábak maradtak (7. oldal) Javaslat a szovjet köztársaságok szuverenitására (8. oldal) A tsz-ekről, a földről és az erdőről Három törvényjavaslat vitája a parlament szerdai ülésén Ebben a mai parlamenti világ­ban már igazán nem lehet jó­solni. Tegnap reggel, a három hete megválasztott mezőgazda­sági és élelmezésügyi miniszter expozéja után, a dörzsölt par­lamenti rókák meg mertek volna esküdni rá, hogy sima menet lesz. Az optimizmus nem volt alap­talan, hiszen a rendkívül éles, kodifikációs viták után, ahol a legkülönbözőbb politikai plat­formokról támadták a törvényja­vaslatokat, az új miniszter nem vállalta, hogy konfrontációba keveredik az agrárvilággal és a jogásztársadalommal (és persze a képviselőházzal), hanem „ki­csontozta" elsősorban a föld­törvényt és az erdő- meg a vad­gazdálkodásról szóló törvény­módosítást. (Az ülésszakot meg­előző napon autentikusnak tűnő forrásból olyan hír is felröppent, hogy az utóbbi törvényjavasla­tot be sem nyújtják.­ Kevés híján ez történt. A va­dászatról szóló részt teljes egé­szében törölték és mind az er­dőről, mind a földről szóló tör­vényből kihagyta a miniszter azokat a paragrafusokat, ame­lyek a tulajdonviszonyokat alap­vetően érintették. Ezzel végső soron megszűnt a jelentős né­zetkülönbségek oka. Ezek után okkal-joggal gon­dolták a szakértők és hitte ma­ga a miniszter is, hogy ebéd­szünet után elmondhatja a zár­szót és a Ház, látható többség­gel elfogadja majd a benyúj­tott törvényjavaslatokat. Nem így lett. Tollóssy Frigyes buda­pesti képviselő nagy indulato­kat kavaró felszólalása után mintha vérszemet kaptak volna mások is. Még olyan képviselői indítvány is elhangzott, hogy napolják el a döntést és új, szakszerűbb javaslatokat tegye­nek le a Ház asztalára. Ez ugyan nyilvánvaló túlzásnak tet­szett, de a részletkérdésekben olyan nagyszámú módosító ja­vaslat hangzott el, hogy délután öt órára világossá vált: a dön­tés másnapra, a bizottsági ülé­sek utánra marad. Jóllehet, az érdemi kérdések­ben már tegnap egyetértés lát­szott kialakulni. Nevezetesen a többség egyetértett abban, hogy a téesz közös tulajdonának oszthatatlanságáról szóló dokt­rína végképp túlhaladottá vált és abban is megegyezett a több­ség hogy nem célszerű a teljes vagyon felosztása. A miniszté­rium által javasolt ötven száza­lék megfelelő megoldásnak tet­szett. A háztáji mértékének fel­szabadításában is egyetértett a többség, hiszen valóban úgy lesz jó, ha a szövetkezet köz­gyűlése dönthet ebben is, mint sok minden más, a szövetkezeti gazdálkodás körébe tartozó kér­désben. A földtulajdon felső ha­tárának eltörlésével is egyet le­hetett érteni. Egyetértés alakult ki abban is, hogy helyesen tette az új mi­niszter, amikor úgy döntött: nem vágnak a földtörvény mostani módosításával elébe a majdani tulajdoni reformnak. Aligha kér­dés hogy hiba is lett volna, hi­szen ezzel — már ha egyáltalán elfogadta volna a képviselőház -, kényszerpályára terelik a to­vábbi jogalkotást, sőt, az alkot­mányozást is. Ez persze egyálta­lán nem azt jelenti, hogy a tu­lajdoni reform ne volna fontos és sürgős. Enélkül ugyanis a piacgazdaság soha nem telje­sedhet ki igazán. Gádor Iván Szűrös Mátyás ezt követően be­jelentette, hogy a vendégpáholy­ban foglal helyet Sztanko Tódo­ron, a Bolgár Népköztársaság Nemzetgyűlésnek elnöke, és az általa vezetett küldöttség. Ebből az alkalomból külön köszöntötte a bolgár vendégeket. A továbbiakban elmondta, hogy a három törvényjavaslatot, a me­zőgazdasági és élelmezésügyi, va­lamint az igazságügy-miniszter együttesen terjesztette elő Mind­három törvényjavaslat összefügg a már elfogadott átalakulási tör­vénnyel, de számos más módo­sító rendelkezést is tartalmaz. A törvényjavaslatok több ponton egymáshoz is­­kapcsolódnak. Ezért az előterjesztőkkel egyetértésben javasolta, hogy az Országgyűlés együttesen tárgyalja a törvényt.­A három törvényjavaslathoz kapcsolódóan Háttér Csaba mező­gazdasági és élelmezésügyi mi­niszter tartott expozét. A három törvény módosítását, korszerűsítését a társadalmi fej­lődés, a gazdasági megújulás kö­vetelményei tették szükségessé — mondta expozéja bevezetőjében a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, majd rámutatott: — A termelőszövetkezetekről, a föld­ről és az erdőkről, valamint a vad­­gazdálkodásról szóló törvény szo­rosan összetartozik. Módosítá­sukhoz abból indultak ki, hogy a föld csak gazdatudatú, földműve­vaslatokat. A javaslatot az Or­szággyűlés egyhangúlag elfogad­ta. 16 emberrel együtt lehet igazi ér­­­ték. Az előterjesztést megelőző vi­ták tapasztalatait hasznosítva a javaslatainkban arra töreked­tünk, hogy a jog sajátos eszköz­­rendszerével is elősegítsük a piac­hoz igazodó, a valós tulajdonosi viszonyokra épülő mezőgazdaság kialakítását. Az egységes szövetkezeti tör­vényben foglaltakkal összhang­ban először a mezőgazdasági szö­vetkezetekről szóló törvény mó­dosításának szükségességét mél­tatva, a szövetkezeti szektorról elmondta: az 1250 termelőszövet­kezet, a 60 szakszövetkezet, a 12 halászati termelőszövetkezet és a hozzájuk ezernyi szállal kap­csolódó 1,5 millió kistermelő együtt a mezőgazdasági termelés négyötödét állítja elő. A terme­lőszövetkezetek — gazdasági tevé­kenységük mellett — meghatáro­zó szerepet játszanak a falusi em­berek foglalkoztatásában, a falu társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életének formálásában. Felelősséget viselnek a szövetke­zetekhez kötődő csaknem egymil­lió család sorsáért, falujuk létéért, életük jobbításáért, amelyhez sa­játos magyar vonások is kapcso­lódnak, mint például a nyugdíja­sokról való gondoskodás; a ház­táji gazdálkodás eredményes szer­vezése; a tagok földtulajdoná­nak legalább részarány formájá­ban történő megőrzése; a kiegé­szítő tevékenység elismerése és növekvő szerepe. A mezőgazdasági szövetkeze­tekről szóló 1967. évi III. tör­vényt az elmúlt két évtized alatt többször módosították — mond­ta ezután, majd rövid történelmi áttekintést adott erről. Utalt arra, hogy az 1980-as évek elejéig a szövetkezetek gaz­dasági fejlődése töretlen volt, erő­södött a vállalkozási szellem. Di­namikusan nőtt az ipari tevé­kenység. Viszont 1983-tól napjain­kig a termelőszövetkezetek fejlő­désében több helyütt megtorpa­nás, jelentős visszaesés­­tapasztal­ható. Figyelmeztető, hogy egyre veszélyesebben növekszik az egy­szerű újratermelésre sem képes üzemek száma. Érdemben nem tudott ezen segíteni a törvény 1988. évi módosítása sem, amely a tagsági viszony vállalkozói ele­meinek erősítését és az önkor­mányzat érdemi bővítését céloz­ta. A szövetkezeti mozgalom fejlő­désének három évtizedes, sok társadalmi, politikai és gazdasági csatától kísért történelmi múltjá­nak összességében kedvező ta­pasztalatait úgy summázta a mi­­toktatása a 1. oldalon) Szűrös Mátyás elnökletével szerdán folytatta munkáját az Ország­­gyűlés kedden megkezdett ülésszaka. Az Országgyűlés elnöke bejelen­tette, hogy először a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény módosításáról szóló, a földről szóló 1987. évi I. tör­vény módosításáról szóló, valamint az erdőkről és a vadgazdálkodás­ról szóló 1961. évi VII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot tárgyalja a parlament. Mivel az előterjesztésekhez számos képviselői módosító javaslat érkezett, a vitában elhangzott további indítványok­kal együtt ezeket külön-külön is megvitatja majd a plenáris ülés szü­netében a szakbizottság. Az eddigi gyakorlattól eltérően azonban — az idővel való jobb gazdálkodás érdekében — egy óránál hosszabb szünetet nem tartanak. Amennyiben a bizottsági jelentés elkészítése ennél több időt vesz igénybe, a szünetet befejezve, a plenáris ülést folytatják, s míg a bizottság álláspontját nem ismerhetik meg a képvi­selők, interpellációkat tárgyalnak. Hütter Csaba miniszter: A föld a gazdatudatú emberekkel együtt lehet igazi érték Kulcsár Kálmán, Németh Miklós és Grósz Károly Az MSZMP Központi Bizottságának közleménye Nagy Imre és sorstársainak temetéséről A temetés legyen a nemzeti megbékélés jelképe Az MSZMP Központi Bizottsá­ga történelmi, egyúttal szimbo­likus jelentőségű eseménynek tekinti Nagy Imre és sorstársai­nak 1989. június 16-i temetését. A történelmi, erkölcsi jóvátételt, a nemzet kegyeletes emlékezését szolgálja ez a nap. Nagy Imre és sorstársai élet­útját és szerepét a hivatalos po­litika kezdetben igaztalanul érté­kelte, ami a legutóbbi időkig fennmaradt. A megújuló MSZMP szükségesnek tartja, hogy a Nagy Imre és társai elleni perben emelt vádak felülvizsgálata mielőbb le­záruljon, igazságot szolgáltatva a megvádolt és elítélt politikusok­nak. Az MSZMP Központi Bizottsága természetesnek tartja a társada­lom igényét arra, hogy a közel­múlt történetének minden lénye­ges kérdésében tisztán láthasson, hiteles információk alapján ítél­hessen az eseményekről és azok szereplőiről. Ezért a rendelkezésé­re álló eszközökkel támogatja az események objektív feltárására irányuló tudományos kutatást, kezdeményezi és elősegíti, hogy a történelmi dokumentumok folya­matosan nyilvánosságra kerülje­nek. A maga részéről is tárgya­lást kezdett annak érdekében, hogy a külföldön található forrá­sok mielőbb hozzáférhetővé vál­janak, feltáruljon a szocializmus demokratikus megújításáért ví­vott küzdelem korábbi története, abban Nagy Imre szerepe. Nagy Imre az 1945 utáni ma­gyar történelem jelentős szemé­lyisége. Útja elválaszthatatlan a kommunista mozgalomtól, annak tragikus ellentmondásait is magá­ban hordta. Pályája a Horthy­­rendszer elleni küzdelemtől, az emigrációs évektől ivett a felsza­badulást követő újrakezdés heroi­kus küzdelméhez, a földosztáshoz, mellyel neve összekapcsolódik. Ezekben az években a félreállítás­­tól az ötvenes évek torz politiká­jában való közreműködés ellent­mondásán át vezetett ez a pálya az 1953 júniusában kidolgozott „új szakasz"-ig, különösen az új agrár- és népfrontpolitika kezde­ményezéséig, a szocializmus és a nemzeti szuverenitás szoros össze­függésének felismeréséig. Szemé­lye a szocialista reformpolitika szimbólumává vált. Amikor ismételt félreállítása után 1956 októberében visszake­rült a miniszterelnöki székbe, rendkívüli körülmények között küzdött az ország megmentéséért. Egyszerre harcolt a magyarorszá­gi sztálinizmus megfékezéséért, a nemzeti sérelmek jóvátételéért, a külső beavatkozás elhárítása ér­dekében és a népfelkelés mögött feltámadt ellenforradalmi cselek­ményekkel szemben. Ehhez sem pártja, sem koalíciós partnerei nem nyújtottak megfelelő támo­gatást. A sodró eseményekben maga sem mutatott kellő határo­zottságot, és tévedett külpolitika­, jó nemzetközi feltételeinek és kö­vetkezményeinek megítélésében. Neve azonban összeforrott a nem­zeti önállóság talaján, az önigaz­gatást és a demokratikus több­párti pluralizmust elismerő szo­cialista úttal. 1956. november 1—4. között a külső körülmények megváltoztak, ugyanakkor az MSZMP és a kormány vezetése kettészakadt. Nagy Imre nem vállalta az akko­ri külső és belső körülmények ál­tal kikényszerített kompromisszu­mokat, nem vállalta a régi poli­tikai intézményrendszer részleges megjavításával elérhető reformo­kat. Ez vezetett személyes tragé­diájához, a politikai okokból reá szabott igaztalan halálos ítéletig. Az MSZMP Központi Bizottsá­ga tiszteletben tartja a pártalapí­tásban részt vevő Nagy Imrének és küzdőtársainak emlékét. A párt megújulása során épít az 1956. ok­tóber végi megalakulásának elvei­re, nyíltan vállalja az 1953—54-es reformkezdeményezések öröksé­gét. Az 1956-os eseményekben, a ne­héz napok ellentmondásos viszo­nyai között a szemben álló felek mindegyikének oldalán sokan hő­siesen küzdöttek és haltak meg vélt vagy valós, de egyaránt igaz­nak hitt céljukért. Sok százan váltak az események véletlen ál­dozatává. A tragédia maga a test­vérharc volt, annak minden ha­lottja a nemzet vesztesége. Újabb megrázkódtatáshoz ve­zetne, ha Nagy Imre és sorstár­sai temetése a nemzetet megosztó feszültségek forrásává válna. Ezért az MSZMP Központi Bizott­sága felhívja a párt tagjait, a ma­gyar állampolgárokat: felelős ma­gatartással legyenek méltóak a kegyeleti aktushoz. A temetés legyen mementó: a nemzeti megbékélés jelképe. (MTI) Élettörténeti vázlat, snagovi blokkfüzetek Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát Interjú Nagy Erzsébettel Több mint három évtizede ha­logatott jogi aktus színhelye volt szerdán a Legfőbb Ügyészség. Nagy Imrének, Magyarország ko­holt vádak alapján elítélt és ki­végzett Miniszterelnökének leá­nya. Nagy Erzsébet hosszú évek várakozása után átvehette édes­apja személyes jellegű hagyatékát A szűk körben, minden külső­ségtől mentesen lebonyolított hi­vatalos aktuson Nagy Erzsébet férjével, Vészi Jánossal jelent meg dr. Nyíri Sándor legfőbb ügyészhelyettes dolgozószobájá­ban. A tágas hivatali helyiség vendégfogadó asztalán glédába ál­lítva várták a hozzátartozókat mindazok a személyes jellegű ira­tok, feljegyzések, amelyek Nagy Imre romániai száműzetése ide­jén papírra vetett gondolatait, em­lékeit rögzítették, illetve mindaz, ami ezekből a dokumentumokból egyáltalán előkerült. A jogászi pontossággal össze­állított átvételi lajstromra a töb­bi között felkerülhetett az a 72 számozott oldalon íródott élet­történeti vázlat, amelynek Nagy Imre a Viharos emberöltő címet adta. A hagyaték dokumentumai között vehette át a család azt a három román blokkfüzetet is. (folytatoma a 4. oldalon) Nagy Erzsébet és férje, Vészi János megtekinti az átvett dokumentu­mokat

Next