Magyar Hírlap, 1995. október (28. évfolyam, 243-255. szám)
1995-10-25 / 250. szám
18 Magyar Hírap KÖRNYEZETVÉDELEM 1995. OKTÓBER 25., SZERDA Késik a Duna-Dráva Nemzeti Park megalakítása Vágják a fát, pusztítják a vadakat Bár az érvényben lévő országgyűlési határozat alapján az év végéig meg kellene alakítani a Duna -Dráva Nemzeti Parkot, tulajdonjogi rendezetlenségek, a földművelési tárcával fennálló ellentétek, illetve a pénzhiány miatt késik az intézmény létrehozása. A késedelmesség azzal fenyeget, hogy az Európában egyedülállóan gazdag, páratlan értékű állat- és növényvilággal rendelkező folyó menti területen visszafordíthatatlan természetkárosító folyamatok indulnak meg. Négy éve, 1991-ben hozott határozatot az Országgyűlés a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) létrehozásáról. A törvényhozás egyúttal felkérte a kormányt, hogy gondoskodjon a nemzeti park megvalósításához szükséges ökológiai beruházások megvalósításáról. A döntés végrehajtásával Európa egyik természeti értékekben leggazdagabb területének megőrzése válhatna valóra. Az állapotfelmérést követően a szakemberek 48 ezer hektár terület nemzeti parkká nyilvánítását javasolták a Duna-Sió torkolattól végig a Dráva mellékágakban gazdag magyarországi szakasza mentén. A nemzeti park magában foglalna olyan világhírű jelenleg is védett területeket, mint a Gemenci- és a Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet. A fokozott védelmet számos körülmény indokolja. A Dél-dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság elmúlt években elvégzett feltáró kutatásai is megerősítették: a határ közelsége miatt korábban ritkán látogatott térségben számos egyedülálló állat- és növényfaj él. A szinte néptelen, ipari tevékenységtől és a nagyüzemi mezőgazdaság ártalmaitól megkímélt vidéken csaknem romlatlanul maradt fenn az ártéri erdők, lápok, mocsarak világa. A felmérések szerint a 453 hazai növényfaj közel harmada megtalálható a Dráva mentén, közülük 7 csupán itt él. Az egymástól eltérő adottságú területeken 140 értékes növénytársulást regisztráltak, amelyek közül 60 azonnali védelemre szorul. A folyót kísérő 32 morotvató és 27 holtágban rendkívül változatos a hínárnövényzet. A szakemberek zoológiai szempontból is különleges értékűnek ítélik a vidéket. A szabályozatlan, természetes állapotát őrző Dráva halakban leggazdagabb (48 faj él a folyóban) vizeink közé tartozik. A terület Európa egyik legjelentősebb madárrezervátuma lehetne, a part menti sások, ligetek, ártéri erdők számos faj költői és táplálkozási helyeit rejtik. A Dráva menti önkormányzatok az elmúlt években meglehetősen vegyesen fogadták a természetvédelem célkitűzéseit. A lakosság egy része a kárpótlással kapcsolatos viták miatt ellenzi a tervet, mások a gazdálkodási korlátozásoktól tartanak. Az utóbbi időben azonban megnőtt azoknak a településeknek a száma, ahol a nemzeti park megalakulásától a térség fejlesztését várják az emberek. A KDNP létrehozásának halogatása jóvátehetetlen károkhoz vezethet. A legnagyobb fenyegetést a kárpótlás, a szövetkezeti átmeneti törvény végrehajtásával kapcsolatos jogszabályi rendezetlenség jelenti. A környezetvédelmi tárca Természetvédelmi Hivatalának álláspontja szerint az Alkotmánybíróság határozata alapján (amelyben mint ismeretes törvénytelennek ítélte a védett területek privatizációba való bevonását) az Országgyűlésnek mielőbb törvényt kellene hoznia a szövetkezetektől kikerülő földek megváltása ügyében, egyúttal a kártalanításhoz szükséges pénzalapot is megteremtve. A védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló törvénytervezet elfogadása - amely októberben többször szerepelt a parlament napirendjén - komoly előrelépést jelenthetne. Hatályba lépése esetén ugyanis a vitatott területek állami tulajdonba, a természetvédelem kezelésébe kerülhetnének. A törvény megszavazása sem biztosítana automatikusan zöld utat a nemzeti park megalakításához. A környezetvédelmi és a földművelési tárcának ugyanis meg kell állapodnia az érintettek kártalanításában, csereterületek kijelölésében. Horváth Gábor, az FM földügyi és térképészeti főosztályának munkatársa leszögezte: elvileg nem ellenzik a nemzeti park létrehozását, ragaszkodnak viszont a jogszabályi és tulajdoni rendezetlenségek tisztázásához. Mialatt csigalassúsággal halad a parlamentben, illetve a minisztériumokban a védetté nyilvánításhoz szükséges törvények, jogszabályok előkészítése, jóvátehetetlen pusztítás folyik a Dráva mentén. Irtják az ártéri erdőket, rendszeresen a folyóba öntik a szippantott szennyvizeket, egymást érik a vadászatok, mind nagyobb teret nyer az eredeti ökoszisztémát károsító gazdálkodás. A negatív folyamatok megállítására a Somogy megyei közgyűlés a napokban felhívással fordult a másik két érintett megye - Baranya és Tolna - közgyűléseihez, hogy közösen lépjenek fel a kormánynál a nemzeti park létrehozásának meggyorsítása érdekében. A mielőbbi cselekvést a horvátországi vízlépcsőtervek is indokolják. A zágrábi kormány a Dráva horvátországi szakaszán több vízerőművet tervez építeni, amely alapvetően módosítaná a folyó természetes vízjárását. A szakemberek joggal érvelnek azzal: ha megalakulna a nemzeti park, a horvátországi vízlépcső-elképzelések megvalósításának megakadályozására Magyarország komoly nemzetközi segítségre számíthatna. Több - Horvátország által is deklarált - egyezmény biztosítja ugyanis a védett területek megóvását. A Dráva menti terület része a több országra terjedő „Ecological bricks” (Ökológiai téglák) programnak, kapcsolódik a Duna-medence ökológiai egyezmény koncepciójához. ji i. t. i6 .ul 101 Szilágyi A. János Jóvátehetetlen pusztítás folyik a Dráva mentén FOTÓ: HABIK CSABA Globe Genter Utazásszervező Kft. Ha szabadidejét valóban a Dominikai Köztársaságban szeretné tölteni, tekintse meg gazdag ajánlatunkat és keresse fel irodánkat. Októbertől folyamatosan heti indulási lehetőség Budapestről. Gazdag szálláskínálat az egyszerű szállodától a luxuskategóriáig. Ellátás: az ön igényének megfelelően reggeli, félpanzió, teljes ellátás vagy all inclusive. Részvételi díj már 129 600 Ft-tól/hét Bővebb felvilágosítás: VI., Andrássy út 13. Tel.: 267-9070. VI., Erzsébet krt. 29. Tel.: 268-0031. II., Varsányi I. u. 21. Tel.: 201-5658. Télen is a nyárba! Repülős utazások egész télen, hetente Tunézia, Kanári-szigetek, Marokkó, Kenya, Dominika. Már most belföldi és külföldi szilveszteri programok, repülős városlátogatások, síutak közül is választhat nálunk. Intercontact Kft. 1075 Bp., Wesselényi u. 2. Tel.: 269-6078,269-6079,269-6080,269-6081. EXPRESS RT Az Express Utazási és Szálloda Rt. ajánlataiból! TUNÉZIAI ÜDÜLÉS Nabeul/Hotel Kheops 8 nap/7 éjszaka Utazás: repülővel. Elhelyezés: 4 csillagos szállodában, félpanzióval Indulási időpontok: 1995. november 2-től hetente. Részvété díj:149 900 Ft. Jelentkezés és részletes felvilágosítás minden Express-irodában. Központi telefonszám: 131-7777. SZILVESZTERI AJÁNLATAINK mi floras LONDON 75 900 Ft RÓMA 78 900 Ft ISZTAMBUL 64 900 Ft JERUZSÁLEM 99 500 Ft NETANYA 93 400 Ft EILAT 94 900 Ft MALAJZIA 299 000 Ft Kérje részletes tájékoztatónkat! Ha októberben jelentkezik 10% kedvezményt kap!! AMITOURS Budapest, V. Nádor u. 14. Tel: 131-7167,131-7312 SZILVESZTERI hajókörút a Földközi-tengeren RODOSZ—CIPRUS—IZRAEL 11 csodálatos nap, a hajón teljes ellátással, kabinkategóriától függően 48 000 Ft-tól 68 000 Ft-ig. Utazás: Athénig autóbusszal, illetve igény szerint repülővel, azt követően pedig egy légkondicionált, magas komfortfokozatú hajóval. Lenyűgöző programok az út során, egy felejethetetlen év vége a hajón! Indulás: 1995. december 23. Nem csak szilveszterre ajánljuk: Thaiföld, 15 nap, 129 000 Ft-tól Kenya, 14 nap, 149 000 Ft-tól KÉRJE RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓNKAT! 1066 Budapest, Teréz krt. 32. Tel.: 111-9267 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 114-1656 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 21. Tel.: (06-74) 319-922 A CIPOLLINO UTAZÁSI IRODA AJÁNLATAI: Szenzációs síutak G**'Nos „ Városlátogatások: az ausztriai Bad London, Párizs, Róma, Kleirkirchheimben! Isztambul. 7 nap, szállás \ reggelivel már "yp " Üdülések,körutak: 14 300 Ft/főért! pf Dr'll | f\l|\ *************** vvbv#ijrf*113iv/ Tunézia, Kanári-szigetek, .. .. Egyiptom, Izrael. Októberi befizetés esetén 10% kedvezmény! „ . . .... Európán kívül! ************** ************ -1 Nyaralás Thaiföldön Belföld: gyógyfürdők és 8 nap, szállás, ellátás, hegyvidéki ajánlatok nagy repülőjegy 128 700 Ft/fő választéka. Észak-thaiföldi körutazás 8 nap, félpanzió 138 900 Ft/fő Jelentkezés: 1066 Bp., Teréz krt. 32. Telefax.: 131-6968,132-8330,112-8206,131-2913 A CHEMOL-TRAVEL VÖRÖS-TENGER—EILAT -CHEMOL TRAVEL! November 7-től hetente induló repülőjárattal kínálunk 1 és 2 hetes, őszi—téli üdülést a Vörös-tenger izraeli partján, a szörfözők és búvárok paradicsomán, 3—4—5 csillagos luxusszállodákban, büféreggelivel és félpanzióval már 54 900 Ft-tól. EILAT — ahol mindennap süt a nap! Jelentkezés: CHEMOL TRAVEL Budapest V., József nádor tér 8. Tel.: 266-2261,266-2173,266-8545. Utazási Iroda 1086 Budapest, Üllői út 14. Tel.: 113-0477,133-0536. IZRAELI KÖRUTAZÁS Időpont: okt. 22—29., repülővel, háromcsillagos szállodában, színes programokkal Szezonnyitó ár: 75 500 Ft/fő! EGYIPTOM — kéthetes körutazás, nílusi hajózással Érdeklődjön új, téli programjainkról! Fiókirodáink: Batthyány téri csarnok Rózsakert ABC, Budatétény. KEDVEZMÉNYES REPÜLŐJEGY PÁRIZSBA dec. 29-től febr. 5-ig, kedden és pénteken 1240 FRF-nek megfelelő forint (illetékkel együtt) 5% kedvezmény nov. 25-ig 1062 Budapest, Aradi u. 5. TeL/fax: 112-0481,111-7416. Nouvelles FRONTIERES VELENCEI VÁROSLÁTOGATÁS 13 900 Ft/fő nov. 8—11., szállás, 2x félpanzió, utazás SRI LANKA 13 nap, gazdag program és nyaralás, félpanzióval — 189 900 Ft/fő, dec. 8—20. SÍPROGRAMOK OLASZORSZÁGBAN decembertől áprilisig! OLASZNYELV-TANFOLYAMOK CERVIÁBAN FalonlJOURS' 1126 Bp., Beck Ö. Fülöp u. 5. Telefon: 202-2017, 202-2046, 202-2162. Telex: 22-3830. Fax:156-4995. Oktatási StúdióMagyar Hírlap 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B Telefon: 210-3727. Fax: 133-0365 LAPTERVEZÉS, TIPOGRÁFIA kurzus indul 1995. november 13-án Nádai Ferenc grafikus vezetésével. A három hónapos tanfolyamon a hallgatók felkészülnek a sajtóban való tördelőszerkesztői munkára. A tanfolyam főbb témakörei: kompozíció a tipográfiai tervezésben, a tervező-szerkesztő munkaterülete, laptípusok, a sajtóban megjelenő (nem készen kapott) hirdetések tipografikai tervezése, hogyan készül az infografika, az újság arculatának kialakítása, szöveg- és képelőkészítés, a tervező-szerkesztő helye és szerepe a szerkesztőségben, a nemzetközi és a hazai sajtó arculata. A tanfolyamot vendégek előadásai egészítik ki: gyakorló szerkesztők, fotósok, illusztrátorok, médiaszakértők, hirdetési szakemberek, kiadók, üzletemberek. A kurzus vizsgával végződik, mely után a hallgatók oklevelet kapnak. A tanfolyam részvételi díja: 40 000 forint. Az órákat hétfőn és pénteken délelőtt 8—11-ig tartják, a Magyar Hírlap Oktatási Stúdióban. Jelentkezni lehet személyesen a fenti címen, vagy a 210-3727-es telefonszámon. KIADVÁNYSZERKESZTÉS: FREEHAND, QUAREXPRESS A legkorszerűbb és legelterjedtebb programok ma már Macintosh és IBM kompatíbilis gépeken is elérhetők. A Magyar Hírlap Oktatási Stúdió háromhetes, 45 órás tanfolyamain felváltva, havonta oktatjuk a népszerű kiadványszerkesztői és grafikai programot. Részvételi díj 35 000 Ft. MH 13 484 A Magyar Hírlap Oktatási Stúdió kurzusaira jelentkezni lehet levélben I (1087 Budapest, Kerepesi út 291B) vagy a 210-3727-es telefonszámon. I KARRIER • KARRIER • KARRIER • KARRIER • KARRIER • KARRIER • KARRIER i A siker tervezhető i K jj K S K Derítse föl, mit kívánnak Öntől . K — de mindenekelőtt azt döntse el, r Ön mit akar! 5 GC m te 2 Az nem igaz, hogy Önnek semmi sem sikerül. • Olyan nincs, hogy VÉGzet. Csak a KEZDET nehéz. • cc * Ha álomkarriert szeretne, a “ ne álmodozzon! jjj • SZERETNE SZÁMÍTANI A SIKERRE? | jjj | | Mi segítünk, minden hétfőn, a MAGYAR HÍRLAP jjj | KARRIER mellékletében! ...." KARRIER • KARRIER • KARRIER • KARRIER • KARRIER • KARRIER • KARRIER EGYIPTOM-NÍLUSI HAJÓÚT 8 nap, félpanzióval — 79 900 Ft. Két hét a Karib-szigeteken, DOMINIKÁN, budapesti indulással —129 900 Ft-tól. IZRAELI körutazás, gazdag programok, 8 nap, repülővel, félpanzióval -94 945 Ft-tól. EILATI üdülés, 1 hét - 60 920 Ft-tól. NECKERMANN-utak, Kanári-szigetek, Tunézia, Djerba, Marokkó, Kenya, Dominika, Izrael. PANNÓNIA Tourist Service 1088 Budapest, Rákóczi út 5. Tel.: 138-4225. 1052 Budapest, Kígyó u. 4—6. Tel.: 118-3910. Az Indiai-óceán gyöngyszeme MAURITIUS Most minden héten Budapestről 10 nap, hét éjszaka, félpanzióval 149900 Ft-ért További egzotikus üdülések a SEYCHELLES-SZIGETEKEN, MEXIKÓBAN és a KARIB-SZIGETEKEN WwtToun Bp, XII., Ugocsa u. 4/A Tel./fax: 202-2499 Magasan jobb! LÉGIUTAZÁSI IRODA LONDON 5 nap, 57 000 Ft-tól, csoportos út (repülés + szálloda + városnézés). PÁRIZS 5 nap, 52 900 Ft-tól, egyéni út (repülés + szálloda). EGYIPTOM 8 nap NÍLUSI hajóút 71 600 Ft-tól, minden héten pénteken, csoportosan [repülés (belföldön is) + szálloda félpanzióval, a hajón teljes ellátás + programok. MALDIV-szigetek 8 nap, 159 000 Ft-tól, (repülés + szálloda teljes ellátással). SRÍ LANKA 15 nap, 175 000 Ft-tól, (repülés + szálloda, félpanzióval és programok). NEPÁL 9 nap, 280 000 Ft-tól, (repülőjegyek, szálloda és programok). VENEZUELA 19 napos expedíció az Orinoco forrásvidékén élő janomami indiánokhoz, (repülőjegy, teljes ellátás, a felszerelést is biztosítjuk). VISTA 1075 Budapest, Károly krt. 21. Tel.:269-6070, Fax:342-1974. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9—18 óráig. Védett lesz a Naplás-tó Idén csak eggyel gyarapodik Budapest védett természeti értékeinek száma. Közel ötéves előkészítő munka „megkoronázásaként” a fővárosi közgyűlés hamarosan hivatalosan is védetté nyilvánítja a Naplás-tavat és környékét, és ezzel pont kerül a tó hasznosítása körül hosszú ideje zajló viták végére. A Naplás-tavat vagy hivatalos nevén Szilas-pataki tározót árvízvédelmi céllal alakították ki 1972-ben, a Nagytarcsa felől a főváros területére érkező Szilas-patak felduzzasztásával. Cinkota ezen része emberemlékezet óta a mocsaras lápi élővilág birodalma volt. Biológusok a hetvenes években 130 madárfajt írtak le innen, köztük három vöcsökfajt is. A 15 hektáros méreténél fogva Budapest legnagyobb tava - amit a legendával ellentétben nem a szovjet tisztek horgászszenvedélye miatt hoztak létre -, valóságos madárparadicsommá vált. Éppen e természeti kincs megőrzése érdekében a XVI. kerületi önkormányzat a fővárossal karöltve már fél évtizede szorgalmazza a védetté nyilvánítást, ám a Szilas Tsz. tulajdonán, a csatornázási művek kezelésében és a Magyar Országos Horgászszövetség használatában lévő tó esetében ez meglehetősen bonyolult volt. A téesz felbomlásakor a terület kárpótlási földalapba került, csak nehézségek árán lehetett onnan kivonni. Érdekesség, hogy a tó a helyszínrajzokon még ma sem szerepel. A művelésre alkalmatlan területet a téesz vagyonkezelője 187 (!) millió forintért ajánlotta megvételre a fővárosnak, ám ennyit nem tudtak adni érte. A tó és a szomszédos földek védelem alá helyezése nem volt ínyére azoknak, akik parcellázási terveket dédelgettek itt. Egyes hasznosítási elképzelésekben még jetski-pálya is szerepelt. Ha már pezsgő vízi sportélet nem alakulhatott ki a tavon, azért a horgászok megvetették itt a lábukat „Hatásukra” a nádasban fészkelő madarak száma alaposan megcsappant. Ökológiai katasztrófahelyzetet azonban a tó öt évvel ezelőtti teljes leengedése teremtett, amikor is kikotorták az felgyülemlett üledéket a mederből, ám a feltöltésre - a környezetvédők tiltakozása ellenére - csak fél évvel később került sor. Addigra a medret belepte a növényzet, ami az elárasztást követően bennrothadt a tóban. Megindult az algásodás és mázsaszám döglöttek a halak. Öt évre volt szükség, hogy a tó ökológiai egyensúlya úgy ahogy helyreálljon. Időközben kiderült, hogy a 20 év alatt elrozsdásodott, elkopott zsilipszerkezet cseréjét sem lehet tovább halogatni. Ezt pénzhiány miatt nem tudták öt évvel ezelőtt végrehajtani, most viszont ehhez - hogy kényelmes körülmények között tudják a zsiliptáblát kicserélni - ismét le kellene engedni a tavat, ami a természetvédők szerint beláthatatlan következményekkel járna az amúgy is szegényedő állatvilágra. A fővárosi önkormányzat környezetvédelmi ügyosztálya a leengedés helyett a drágább, ám összehasonlíthatatlanul kisebb kockázattal járó megoldást javasolta, ami abból áll, hogy a sérült zsiliprészt szádfallal körülvennék, kiszivattyúznák a vizet és az így szárazzá vált kis területen az élővilág háborítása nélkül dolgozhatnának a szakemberek. A városháza környezetvédelmi és városüzemeltetési bizottsága ezzel szemben - anyagi okokra hivatkozva - a leeresztés mellett foglalt állást. A csere azonban pénzhiány miatt ismét meghiúsult, leghamarabb 1997-ben kerülhet rá sor. Addigra viszont már nem a műszaki, hanem a természetvédelmi szempontok dominálnak a zsilipcsere módszerének kiválasztásakor. . .i.. . . 8311 iV/OJ K. B. KEDVEZMÉNYES REPÜLŐJEGYEK Budapestről oda-vissza AMSZTERDAM 22 000 Ft-tól DUBAI 56 000 Ft-tól FRANKFURT 22 000 Ft-tól KAIRÓ 23 520 Ft-tól LONDON 22 000 Ft-tól LOS ANGELES 79 000 Ft-tól MÜNCHEN 16 000 Ft-tól NEW YORK 60 000 Ft-tól RIO DE JANEIRO 110 000 Ft-tól SYDNEY 160 000 Ft-tól TORONTO 61 000 Ft-tól Charterek BANGKOK 95 000 Ft MOMBASA 85 000 Ft A közölt árak speciális feltételekhez kötöttek (légitársaság, időpont, kinttartózkodás, életkor stb.), részletes tájékoztatást irodánkban adunk. TAN-TÚRA klubtagoknak további 10% kedvezmény! TAN-TÚRA Air Service 1066 Budapest, Ó utca 5. Tel.:111-1075,111-0829. 6722 Szeged, Kálvária sgt. 16. Tel.: (06-62) 325-488, 323-287. KENYA, 1995 november 27. és ^ 1996 április 2. között ^1 folyamatosan indítjuk V csoportjainkat. Mombasa TM gyönyörű tengerpartján L három csillagos szállodai W 1 elhelyezés, transzferrel, * A félpanzióval, repülőjeggyel . ■ 149 900 forinttól V J + repülőtéri illeték. m | Aki az 195 december 11-ei utazásra is jelentkezik, 2 napos Simba Hills kő szafarit kap ajándékba. B 1 1051 Budapest, Roosevelt tér 2. L| Tel: Im 6614, 267 4212 Befizetéskor a perforált rész bemutatása- w ■ val Ön automatikusan részt vesz azon a sorsoláson, amelyen utólag visszanyeri sheti az útiköltségét A Malév Rt alka jflalmazottai és közvetlen hozzátark J ' tozói a sorsolásban nem * A ^ \ vehetnek részt, amely ^ ^ % \1996 április L J \ én. közjegyző ^ A SN jelenlétében W \ történik L 1MAH ^