Magyar Hírlap, 1996. január (29. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-04 / 3. szám
2 Magyar Hírlap VILÁGHÍRADÓ Megbüntették Walesát (MTI) Lech Walesa volt lengyel államfőt 1000 zloty megfizetésére kötelezte ítéletében a gdanski területi bíróság. A felperes Andrzej Gaweda 60 éves villanyszerelő azért perelte be egykori szakmabeli kollégáját, mert az szerinte megszegte választási ígéretét. Az öt évvel ezelőtti elnökválasztáson ugyanis Walesa azzal kecsegtette a szavazókat, hogy minden lengyel 10 ezer zlotyhoz jut az állami vállalatok privatizálásából. Pokolgép robbant Arnhemben (MTI) Pokolgép okozta a robbanást a francia Paribas bank arnhemi székházában - közölte a holland biztonsági erők szóvivője. Az épületben, amely egyúttal a francia konzulátust is magában foglalja, keddről szerdára virradóra következett be a detonáció. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős. Egyelőre semmilyen szervezet nem vállalta magára a felelősséget a pokolgép elhelyezéséért, de holland részről nem tartják kizártnak, hogy az akcióval a francia kísérleti atomrobbantások ellen kívántak tiltakozni. Keresik Papandreu utódját (Reuter) A görög szocialisták egyik vezetője tegnap bejelentette: még ebben a hónapban rendkívüli ülést tart a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) Központi Bizottsága, hogy elkezdje a vitát az immár több mint hat hete kórházban fekvő Andreasz Papandreu kormányfő utódlásának kérdéséről. Kosztasz Szkandelidisz, a központi bizottság főtitkára újságíróknak azt mondta, hogy a testület január 20-án vitatja meg a kialakult politikai helyzetet. Papandreu állapota továbbra sem javul, a kormányfőt gépekkel tartják életben. A PASZOK vezetői mindeddig tartózkodtak attól, hogy az erőskezűnek ismert pártvezető-miniszterelnök utódlásának kérdését szóba hozzák. Emléknap a nácizmus áldozataiért (MH) Roman Herzog, német köztársasági elnök tegnap a nácizmus áldozataira való emlékezés napjává nyilvánította január 27-ét. 1945-ben ezen a napon szabadult fel az auschwitzi koncentrációs tábor, amelyet a német államfő „a terror szimbólumának” nevezett. Rakétatámadás Kabul ellen (MTI) Életét vesztette 20 polgári személy - köztük öt gyerek - és megsebesült további 48 ember kedden este Kabulban az afgán főváros ellen végrehajtott rakétatámadásban - adta hírül szerdán az AFP szemtanúk és kórházi jelentések nyomán. A kormány a támadást a Burhanuddin Rabbani elnök megdöntésére és iszlám szellemű közigazgatás bevezetésére törő tálib fegyvereseknek tulajdonítja. Mintegy két tucat szovjet gyártmányú BM 21-es rakéta hullott a város déli negyedében egy forgalmas piacra. Az áldozatok közül tízen a helyszínen meghaltak, tízen a kórházba szállítás után haltak bele sérüléseikbe. Phenjan segélyt kér (MTI) Észak-Korea szerdán felhívást tett közzé, amelyben több humanitárius segítséget kér a nemzetközi közösségtől az árvizek miatt éhező lakossága megsegítésére. Észak-Koreán tavaly az évszázad legnagyobb árvize söpört végig három hullámban. A bajt tetézte az aratáskor pusztító jégeső, és jelentős károk keletkeztek a gazdaság más ágazataiban is. Északkoreai tisztségviselők külföldi látogatóknak elmondták, hogy 1995-ben mindössze 3,049 millió tonna rizst, búzát és más gabonát takarítottak be, míg egy évvel korábban 7,08 millió tonnát. KÜLFÖLD Indiai rendőrök és szakértők vizsgálják annak a robbanásnak a helyszínét, amely tegnap történt Újdelhi egyik piacán. A robbanás következtében öt ember meghalt, és húszan megsebesültek FOTÓ:REUTER A szenátus már feloldotta a kormányzárlatot Az USA filléres gondjai MH-Washington__________ A 19. napjába lépett amerikai részleges kormányleállás mind a belföldi kormányhivataloknál, mind a külföldi képviseleteken komoly fennakadásokat okoz. Szerdán a szenátus feloldotta a költségvetési zárlatot, és most a képviselőházra nehezedik a nyomás, hogy ugyanezt megtegye. A minden idők legsúlyosabb kormányleállásának hátterében a költségvetési hiány hét év alatt történő felszámolásának terve húzódik: az egyensúly megteremtésében a demokrata párti kormányzat és a republikánus többségű kongresszus elvben ugyan egyetért, de a megvalósítás módjában nagyok közöttük a nézetkülönbségek. A kormány részleges lezárásának hatása mind külföldön, ___________________i—______ mind belföldön egyre komolyabb fennakadásokat okoz. Kansas államban nem fizetik a szövetségi munkanélküli-segélyt. A Környezetvédelmi Hivatal országszerte 609 helyen abbahagyta a mérgező hulladék feltisztítását. A veteránok számára működtetett kórházakban nincs pénz élelemre, gyógyszerre, a szövetségi bíróságok a hétvégére kifutnak a pénzből. Külföldön a követségek nem tudják fizetni szállítóikat és helyi alkalmazottaikat, nem tudnak vízumot kiállítani az USA- ba készülőknek. Az Egyesült Államokban pedig nem állítanak ki útleveleket a külföldre készülő amerikaiaknak. A Washington Post szerdai száma szerint Vietnam áramkikapcsolással fenyegeti az amerikai nagykövetséget, amely 1600 dolláros villanyszámlával tartozik Hanoinak. Oroszországban az amerikai diplomaták rendkívüli kölcsönt vesznek fel, hogy fizetni tudják az orosz alkalmazottakat. Kubában az ivóvízszállító vállalat a kifizetetlen számlák miatt megtagadta a további szállításokat az amerikai nagykövetségre. Probléma van az amerikai nagykövetségek őrzőivel is. A külügyminisztérium és a követségek kezdenek kifutni minden készpénztartalékból és közeleg az óra, amikor nem tudják etetni saját tengerészgyalogosaikat. Szombatra diplomáciai táviratok, számítógépes levelezések és a lehallgatásbiztos telefonvonalak fenntartására sem lesz képes az amerikai diplomáciai testület. • R. Zs. ■............... MSB •' • ................ —a ■B55R MBB........... ............ —I . B. H. L. A. BRITISH—HUNGARIAN LAW ASSOCIATION LONDON 1996 BLANCHE LUCAS PLACEMENT SCHEME AND SEMINAR FUNDED BY THE FOREIGN AND COMMONWEALTH OFFICE KNOW HOW FUND BHLA bring together members of the United Kingdom and Hungarian Legal Professions to share knowledge and experience and to enhance cooperation between our countries. The BHLA organise the Blanche Lucas Placement Scheme, which has for the last 5 years made a valuable contribution to this. Successful applicants are invited to spend 2 months in London with law firms and with practising advocates. Also they will participate in a law seminar at London University. It is anticipated that the next Placement Scheme will be held from 15 April to 15 June 1996. Financial benefits include air fares, accommodation and subsistence allowance. In addition to vocational training there will be a full social programme. Potential candidates must be Hungarian lawyers in practice for not less than 2 years and not more than 35 years of age. They will be expected to have successfully completed an introductory Seminar to be held in Budapest over a day and a half on dates to be announced. The Seminar is open also to non-applicants under the Placement Scheme. The introductory Seminar will consist of a programme of lectures on the English Legal System and institutions and other workshops. Potential candidates will be assessed and interviewed in the course of the Seminar. There is a participation fee of 2.000 Forints per person, which includes an informal lunch. The quality of the Scheme dictates that places will be limited and accordingly applicants should write immediately to the HUNGARIAN—BRITISH LAW ASSOCIATION c/o Dr. Sándor Éva, H-1016 Budapest, Krisztina körút 83/85.3. em., enclosing two copies of a short CV and a photograph, together with the participation fee. Please ensure that your application includes a daytime telephone number or fax number where you can be contacted during the working week. 065 MH Dinamikusan fejlődő magyar tulajdonú, élelmiszerprofilú cég — dunavarsányi telephellyel — menedzsmentjét alakítja fiatal szakemberekből. Keresünk: — élelmiszer-kereskedelemben gyakorlatot szerzett felsőfokú végzettségű ügyvezetőt. Feladata a cég te vékenységének irányítása, a meglevő piac bővítése, új lehetőségek keresése, — kereskedelmi gyakorlattal rendelkező főkönyvelőt, — gépészmérnök végzettségű műszaki vezetőt. Feladatai: beruházások előkészítése, felépítmények és eszközök folyamatos műszaki felügyelete, szabad tárolási kapacitások hasznosítása. Angolnyelv-tudás az ügyvezetőnél követelmény, főkönyvelő, műszaki vezető esetében előny. Bérezés megegyezés szerint. A pályázatokat „Nagy kihívás" jeligére kérjük a kiadóba. ÁRKÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk előfizetőinket, hogy a Belföldi távolsági Kézi kapcsolású Gépi kapcsolású DUNATEL Rt. (Dunaújvárosi primer terület), beszélgetés megkezdett egy impulzus EGOM-COM Rt. (Esztergomi primer terület), Időszak percenként, időtartama, KISDUNA-COM Rt. (Szigetszentmiklósi primer terület), öt másodperc* BAKONYTEL Rt. (Veszprém primer terület) szolgáltatási területén a távbeszélő szolgáltatások díjai 1996. januá I. díjzóna ár 1-jétől a következők szerint változnak: csúcs 11,54 39 nappali 8,33 54 1. Előfizetési díjak Kézi kapcsolás Automata kedvezményes 3,60 125 (gépi) éjszakai 1,80 250 Ft/hónap kapcsolás Ft/hónap * A gépi impulzusszámon alapuló hívásoknál az impulzus ára: egyéni fővonal 70 800 — előfizetői állomásokról 7,50 Ft egyéni ikervonal 70 410 — érmével működő nyilvános állomásokról 8,00 Ft közületi fővonal 135 860 — telefonkártyával működő nyilvános állomásokról közületi ikervonal 135 530 legfeljebb 9,00 Ft 2. Beszélgetési díjak A telefontársaságoknak jogukban áll a nyilvános állomásoknál lecsökkenteni Helyi beszélgetési díjak Előfizetői állomásoknál egy impulzus hosszát 32 előfizetői állomás°khoz képest. Ezzel a lehetőségit® g Deszelkedesi,lak tlófizetői állomásoknál jelérni fognak mindazon körzetekben, ahol ez műszakilag megvalósítható. ICIÖSZdK csúcs87 másodpercenként ■ 7,50Ft nappali 130 másodpercenként 7,50 Ft a fenti táblázatban nem szereplő díjzónákban a MATÁV Rt. díjai az iránykedvezményes 270 másodpercenként 7,50 Ft adók, amelyek a Magyar Hírlap 1995. december 30-i számában kerültek éjszakai 500 másodpercenként 7,50 Ft közzétételre. 072 MH 1996. JANUÁR 4., CSÜTÖRTÖK Új orosz parancsnok Csecsenföldön MH-Moszkva____________ Borisz Jelcin új parancsnokot nevezett ki a Csecsenföldön állomásozó föderális alakulatok élére. A védelmi minisztérium nem kommentálta az elnök döntését, de megfigyelők attól tartanak, hogy a váltás a korábbinál határozottabb orosz katonai fellépés kezdetét jelzi. A korábbi parancsnokot, a belügyminisztérium állományába tartozó Skirko tábornokot Moszkvába helyezték át, és miniszterhelyettessé nevezték ki, mától kezdve ő irányítja a belügyi csapatok munkáját az október óta kómában fekvő Romanov tábornok helyett. Az új parancsnok, Tyihomirov tábornok a védelmi minisztérium embere, kinevezése azt jelzi, hogy Moszkva már névlegesen sem tekinti belügyi feladatnak a csecsen fegyveres csoportok felszámolását. A TASZSZ jelentése szerint Csecsenföldön friss alakulatok váltják fel a másfél éves szolgálatot teljesítő egységeket, az újonnan érkezők különleges kiképzést kaptak, és valamennyien válogatott katonák. Az új év első napjaiban valamelyest enyhült az összecsapások hevessége a köztársaságban, a helyzet azonban továbbra is válságos. Az elmúlt 24 órában három orosz katona sebesült meg a szórványos tűzpárbajokban. A grozniji EBESZ-misszió munkatársai az óév utolsó hete óta Moszkvában tartózkodnak. Az európai szervezet egyik képviselője elmondta, hogy minél előbb szeretnének visszatérni Csecsenföldre, ehhez azonban arra van szükség, hogy a kirendeltség biztonságosan működhessen. A Moszkva támogatását élvező csecsen kormány időközben tárgyalásokat kezdett Dudajev parancsnokaival a térség legveszélyesebb területének számító vegyenói körzetben. A csecsen miniszterelnök-helyettes biztatónak nevezte a megbeszélések eredményét. • Molnár János Alganov nem lehetett Oleksy KGB-kapcsolata MTI__________________ Az orosz hírszerzés szóvivője visszautasította azokat a lengyel sajtóban megjelent vádakat, amelyek szerint Moszkva keze lenne az Oleksy-ügyben. Tatjana Szamolisz, az orosz hírszerzés szóvivője teljességgel képtelennek nevezte azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az ügy kirobbantásával Moszkva, úgymond, Lengyelország NATO-tagfelvételét akarta elodázni. Előzőleg egy volt orosz kém azt állította, hogy a lengyel titkosszolgálat mesterkedése áll az ügy mögött, annak embere tőle próbált meg terhelő bizonyítékokat szerezni Oleksy ellen. Az orosz hírszerzés szóvivője lehetségesnek tartotta, hogy az ügyet valamely, a lengyel helyzet megingatásában érdekelt titkosszolgálat kezdeményezte, s ebbe belekeverték a KGB, illetve az orosz titkosszolgálat egykori varsói hírszerzőjét, Vlagyimir Alganovot. Szamolisz közölte, hogy már csak azért sem szervezhette be Alganov Oleksyt, mivel egy még Sztálin által 1949-ben aláírt utasítás tiltotta a szocialista országok polgárainak verbuválását, s ez 1992 nyaráig volt érvényben. Alganov viszont már 1992 tavaszán elhagyta Varsót. Józef Oleksy lengyel kormányfő szerdán az ellene szóló vádak kivizsgálására felállított parlamenti különbizottság előtt elismerte, hogy jó viszonyban volt Vlagyimir Alganovval, aki a szomszédja volt az állami vezetők és diplomaták által lakott külvárosi lakótelepen. A kormányfő ugyanakkor nem adott választ arra a kérdésre, hogy Alganov volt-e az a személy, akinek KGB-s kapcsolataira a lengyel állambiztonsági szolgálat 1992-ben felhívta a figyelmét. Az orosz-szovjet KGB-hírszerző kedden Moszkvában tartott sajtókonferenciáján határozottan cáfolta, hogy személyes és családi jó viszonyon kívül egyéb kapcsolata is lett volna a lengyel politikussal. A lengyel miniszterelnök a bizottság előtt leszögezte: elvárja, hogy az ügynek teljes mértékben és becsületesen járjanak a végére. Szerb-horvát tárgyalások lesznek Kelet-Szlavóniáról Perry lelket öntött az amerikai katonákba MH-összefoglaló__________ Január első felében Belgrádba várják a horvát külügyminisztert. A tárgyalásokon Kelet- Szlavóniáról lesz szó. Az amerikai védelmi miniszter szerdán meglátogatta az IFOR kötelékében Boszniában szolgálatot teljesítő amerikai katonákat. William Perry előbb Szarajevóban tárgyalt Alija Izetbegovic bosnyák elnökkel, majd az amerikai béketeremtők tuzlai bázisára repült. A magas rangú amerikai küldöttség hat katonai helikopteren érkezett Zupanjába, majd gyalog kelt át újév előtt a Száva folyón összeszerelt, hatszáz méter hosszú pontonhídon - jelenti újvidéki tudósítónk. William Perry elismeréssel szólt a hidászok munkájáról, szavai szerint ez az eddigi legjobban megépített amerikai pontonhíd. A folyó boszniai oldalán lévő Orasjéból Tuzlába repültek, és megtekintették az épülő katonai táborokat. Az utászok mostoha körülmények között végzik munkájukat, az erőgépek tengelyig süllyednek a ragadós sárba. Az amerikai tisztviselők látogatására kényes időpontban került sor: a boszniai szembenállók közötti első komolyabb nézeteltérésekről érkeznek hírek. Kiderült, hogy a szerbek még mindig nem számolták fel a szarajevói Vrbanja hídnál levő ellenőrző pontjukat. Két brit kéksisakos megsebesült szerdán Szarajevóban, amikor járművük rászaladt egy aknára vagy egy fel nem robbant tüzérségi lövedékre - jelentették be szarajevói NATO-illetékesek. A két brit katonát a szerbek kezén lévő Ilidza negyedben érte baleset. Az első jelentések szerint a katonák sebesülése nem életveszélyes, s mindkettőjüket a francia katonai kórházban ápolják. A boszniai szerb hatóságok szerint szabadon engedték azoknak a szarajevói muzulmánoknak a többségét, akiket az elmúlt napokban vettek őrizetbe a szerb kézen lévő Indza negyedben, a hírt azonban más forrásból még nem erősítették meg. A fogságba esett 16 muzulmán szabadon bocsátását már az Egyesült Államok is sürgette. A paléi kormány azzal vádolta a bosnyák hatóságokat, hogy provokációs szándékkal küldi embereit a szerb negyedekbe, „ahol nincs mit keresniük” március elejéig, amikor át kell adni a hatalmat a bosnyák-horvát föderációnak. A szarajevói kormány ugyanakkor az IFOR-tól követeli a tranzitutakat igénybe vevők biztonságának szavatolását. Január első felében Belgrádba várják Mate Granic horvát külügyminisztert, hogy Kelet-Szlavóniáról tárgyaljanak vele, amely az erdődi megállapodással visszakerül Horvátországhoz. A területet ellenőrző önjelölt szerb vezetőség azonban azt követeli, hogy azok az újonnan odaköltözött szerbek is ott maradhassanak, akik az elűzött horvátok és magyarok otthonába telepedtek. A Biztonsági Tanács valószínűleg a jövő héten hozza meg az erdődi megállapodás végrehajtására vonatkozó határozatát, és akkor egy hónapos határidővel le kell fegyverezni a szerb félkatonai alakulatokat, enélkül ugyanis nehezen képzelhető el az elűzöttek visszatérése. A belgrádi Vecernje Novosti tegnap azt írta, hogy a szerb lakosság „ingóságát összecsomagolva, de élesre töltött fegyverekkel” várja a fejleményeket. A gépesített lövészzászlóalj, amellyel Csehország részt vesz a NATO boszniai békefenntartó akciójában, január 16-án indul közép-boszniai állomáshelyére. Az alakulat törzsparancsnoka, Josef Sedlák alezredes elmondta, hogy a zászlóalj 865 emberből áll majd, és az első lépésben 150 katona és a felszerelés egy része indul útnak. A cseh zászlóalj részben vasúton, részben saját járművein utazik a helyszínre, ahol a britek parancsnoksága alá tartozik majd. Az alakulatnak mintegy harmadát alkotják hivatásos katonák, a többiek önkéntesek a tényleges szolgálatból, illetve a tartalékállományból. A Hezbollah tovább harcol MH-Tel-Aviv A Hezbollah iszlám fundamentalista szervezet vezetősége Bejrútban megtartott rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy folytatja az elfoglalt Palesztina bombázását és az Izraelre mért csapásokat. „A határozat addig érvényes, amíg az izraeli hadsereg Dél-Libanonban tartózkodik” - hangzik a közlemény. Izraelben módosulni látszik a dél-libanoni katonai jelenlét megítélése. Ehud Barak külügyminiszter szerint, ha a hadsereg ismét az 1992-es akcióhoz hasonló nagy erejű támadással akarja elejét venni a Hezbollah bombázásainak, akkor csak felpiszkálja a terrorszervezetet. Ori Or védelmi miniszterhelyettes a dél-libanoni biztonsági övezetben tett látogatása után úgy nyilatkozott, hogy minden valószínűség szerint rá lehetne venni a libanoni vezetőséget arra, hogy betiltsa a Hezbollah Izrael-ellenes tevékenységét, ha az izraeli hadsereg elhagyná a biztonsági övezetet. Az izraeli ellenzék szerint, ha a Hezbollah mégsem fogadna szót a libanoni kormánynak, akkor nemcsak az ország legészakibb településeinek lakói kényszerülnének az óvóhelyekre menekülni, hanem az azoknál jóval sűrűbben lakott Galilea lakossága is. „Ha a szíriai vezetőség komolyan gondolja, amit mond, miszerint még ebben az évben hajlandó aláírni a békeszerződést Izraellel, elképzelhető egy Asszad-Peresz-csúcstalálkozó is” - mondta Uri Szavir, az Egyesült Államokban tárgyaló izraeli küldöttség vezetője. Az izraeli-szíriai tárgyalások tegnap kezdődött második háromnapos fordulóján a fő kérdés már nem az, hogy Izrael hajlandó-e kivonni katonáit a Golán-fennsíkról vagy sem, hanem az, hogy milyen mértékű legyen a kivonulás. Husszein jordán király a jövő héten először utazik Tel-Avivba, ahol részt vesz az Ichilov kórház traumatológiai osztályának névadó ünnepségén. A kórház részlegét Jichak Rabinról nevezik el. Husszein azt a teret is látni akarja, ahol - mint mondta - Jichak barátját lelőtték. Végül a Genezáreti-tó partján lévő Bet Gavrielbe megy, ahol országa washingtoni nagykövetének és egy izraeli bírónak, a két ország közötti békeszerződés kidolgozóinak a Béke érdemrendet adják át. • Mérő Miklós