Magyar Hírlap, 2001. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-01 / 27. szám
2001 .február 1., csütörtök Nem kapnak pénzt a tagjelöltek BSE-szűrésre A szúrópróbák idén ötvenmillió forintba kerülnek Az Európai Unió ugyan 971 millió eurót (257,3 milliárd forint) különített el a kergemarhakór okozta legsürgősebb kiadásokra, de a jelölt országok - köztük Magyarország - nem kap külön támogatást a tesztek bevezetésére. Hazánkban így egyelőre csak szúrópróbaszerűen vizsgálódnak - tudta meg lapunk. A teljes tesztelés 3-3,5 milliárd, a szúrópróbaszerű 50 millió forintba kerülne, ám nincs döntés arról, ki is fedezi a költségeket. Rockenbauer Nóra A tavalyi költségvetés megtakarításaiból az unió 971 millió eurót különített el a szivacsos agysorvadással (BSE) kapcsolatos idei teendőkre - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Michaele Schreyer költségvetési biztos. Az Európai Bizottság költségvetési módosítójavaslata az élelmiszerláncból kivont 30 hónaposnál idősebb marhák megsemmisítésére 700 millió eurót, a felesleges marhahús felvásárlására és tárolására 238 milliót, a tesztelések finanszírozására pedig 33 milliót irányoz elő. A módosítást még a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. Romano Prodi, a bizottság elnöke egy lapinterjúban ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az unió a szigorú rendszabályok betartásával öt év alatt legyőzheti a kórt. Magyarország nem kap támogatást - ahogyan egyelőre más tagjelöltek sem - saját ellenőrzési rendszerének kiépítésére - mondta el lapunknak Németh Antal főállatorvos. Hazánk, attól félve, hogy szigorúbb szűrések nélkül az EU betilthatja exportunkat, eredetileg szintén minden 30 hónaposnál idősebb, vágásra kerülő marhát tesztelni akart. Ez évente csaknem 150 ezer állatot jelentene, és 3-3,5 milliárd forintos költséget emésztene fel. A február közepétől bevezetendő monitoring rendszerben azonban egyelőre csak szúrópróbaszerűen fogják minden ötödik-tizedik, e korcsoportba tartozó marhát megvizsgálni - tudtuk meg a főállatorvostól. Ez idén 2500 állat szűrését jelentené, melynek becsült költsége 50 millió forint. Értesüléseink szerint a keddi kormányülés is foglalkozott a kérdéssel, s a brüszszeli missziót kívánja megbízni, hogy tárgyaljon az exportunk fennmaradásához minimálisan szükséges vizsgálati mennyiségről az EU illetékeseivel. A forrásokról a tárgyalások fényében döntenek majd. Konstruktív, a további tárgyalásokra alapot adó választ adott a magyar Duna-tervre Szlovákia - közölte Székely László kormánybiztos. Ennek számunkra talán legfontosabb eleme, hogy Pozsony - bár továbbra is az eredeti tervek megvalósítását ítéli a legjobb megoldásnak - a hajózhatóság biztosításához műszakilag elfogadhatónak tartja a folyó Szap alatti szakaszának alsó vízlépcső nélküli duzzasztását. A dunai kormánybiztos szerint még idén aláírhatják a felek a bősi rendezés alapelveiről szóló magyar-szlovák kormányközi egyezményt. A vízlépcsőről szóló államszerződés módosításához vagy egy új megállapodás megkötéséhez még hosszabb időre van szükség. A szlovák válasz szakértői értékelése után már tavasszal intenzív tárgyalások indulhatnak meg a hágai Bős ítélet végrehajtásáról - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Székely László. Az érdemi egyeztetésekhez megfelelő alapot nyújt a magyar Dunatervre adott szlovák válasz, bár továbbra is vannak nézetkülönbségek - tette hozzá a kormánybiztos. A szlovák reagálás számunkra talán legfontosabb pontja, hogy Pozsony a dokumentum tanúsága szerint bizonyos feltételek teljesülése esetén kész tudomásul venni, hogy Magyarország sem most, sem a következő évtizedekben nem épít alsó erőművet. Székely László hozzátette: Szlovákia változatlanul az eredeti tervek végrehajtását tartja a legjobb megoldásnak, de műszakilag elfogadhatónak értékelte a magyar fél javaslatát a Duna hajózhatóságának a biztosításáról. Az alsó vízlépcsőről való lemondás nem szerepel a válaszban, de az igen, hogy Szlovákiának nem áll rendelkezésére Magyarországot a beruházás megvalósítására kényszerítő jogi eszköz. Székely bejelentette: bár Pozsony nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a magyar felet megillető árammennyiségről való lemondás fejében engedje át a közös Dunába a folyó vízhozamának 65 százalékát, hajlandónak mutatkozik a jelenlegi vízmennyiségnél többet adni. Erről, és a többi vitatott kérdésről - kártérítési ügyek, a felek tulajdoni hányadának, illetve a bősi üzemrendnek a meghatározása stb. -zajlanak majd a feltehetően tavasszal kezdődő kétoldalú tárgyalások. SZÁJ Pozsony hajlandó lemondani az alsó vízlépcsőről Az elvekről idén megállapodhatnak Betiltják a mérgező aknákat Az emberre és a környezetre egyaránt veszélyes szovjet gyártmányú taposóakna megsemmisítéséről tárgyalnak Budapesten az utódállamok és a NATO-tagállamok képviselői. Magyarországon ma kezdődik a gyalogsági aknakészletek regionális felszámolásával foglalkozó nemzetközi szakértői szeminárium, az eddig is sikeres kanadai-magyar diplomáciai együttműködés jegyében. A kanadai kormány utazó nagykövete, Daniel Livermore tegnap a Külügyminisztériumban kifejtette, hogy a budapesti találkozó a szovjet utódállamokban előforduló, Pillangó (PFM) típusjelű akna megsemmisítésének technikai és politikai kérdéseit vizsgálja. Tekintettel az akna veszélyességére, preventív akciót terveznek, hogy a raktáron lévő aknák sohase kerülhessenek bevetésre. A raktározott fegyverek megsemmisítése ugyanis sokkal kevésbé költséges és kevésbé veszélyes. A szemináriumon részt vesznek egy részről az ilyen aknákat még készleten tartó országok, így Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország, valamint a felszámolásához technikai és pénzügyi segítséget ajánló országok, köztük az Egyesült Államok kormányainak képviselői. Livermore nagykövet lapunk kérdésére kijelentette, hogy minden olyan ország képviselteti magát Budapesten, amelyik ilyen aknákat raktáron tart. Hozzátette, péntek délután úgy szeretnék befejezni a szemináriumhot, hogy a következő találkozó már a konkrét megsemmisítési tervek jóváhagyásáról és kivitelezéséről szólhasson. Magyarország tavaly felszámolta minden raktáron lévő gyalogsági aknáját, emlékeztetett Horváth Gábor külügyi szóvivő, de az ottawai kezdeményezés továbbvitele jegyében regionális központként, technológiával kívánja segíteni az érintett államokat aknáik felszámolásában. Az aknamegsemmisítéshez a NATO békepartnerségi programja keretében is nyújtható pénzügyi támogatás, de csak egy NATO-tagállam közvetlen részvétele esetén, hangsúlyozta a külügyi szóvivő. Az aknaszedéssel összefüggésben jelentették be tegnap a Külügyminisztériumban, hogy Kanada 200 ezer kanadai dollár összegű támogatást nyújt a Duna Bizottságnak a folyó medrének megtisztítására, a hídroncsok eltávolítására. Marta Moszczenska kanadai nagykövet kiemelte, hogy országa ezzel kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a Duna újra a térségbeli közlekedés és kereskedelem fő útvonala lehessen. A Külügyminisztérium nagy jelentőségűnek tartja ezt a felajánlást, reagált Horváth Gábor szóvivő, mert Európán kívüli ország demonstrálja ezzel elkötelezettségét a térség stabilitása és gazdasági fejlődése iránt. ZK Gyilkos Pillangó A Pillangót milliószámra gyártották a Szovjetunióban a nyolcvanas években. Helikopterrel, nehéztüzérséggel, vagy szőnyegbombázás során vethető be. Sokkal veszélyesebb, mint a másfajta gyalogsági aknák, mert nem lehet hatástalanítani egyszerű szétszedéssel. A Pillangó „szárnya” ugyanis erősen mérgező, folyékony robbanóanyagot tartalmaz. Az anyag levegővel érintkezve halálos méregként hat, így a hagyományos megsemmisítési eljárás szóba sem jöhet. A 18 darab aknát tartalmazó tárból sem lehet eltávolítani őket, mert ez is kiváltja a robbanást. Hosszú idejű tárolásnál viszont fennáll a veszély, hogy a folyékony sav szivárgása is kioldja a biztosítékot, és ez az egész tár azonnali robbanásához vezet. Megsemmisítése csak felrobbantással lehetséges, azonban a környezeti ártalmak miatt ezt gondosan meg kell tervezni. A folyékony robbanószer a Pillangó vastagabbik „szárnyában” rejtőzik. A szerkezet - késleltető technikával - bármilyen érintésre robban KÜLFÖLD - BELFÖLDMagyar Hírlap. Kevesebb volt a menedékjogi kérelem Tavaly 32,2 százalékkal kevesebben nyújtottak be menedékjogi kérelmet Magyarországon, mint 1999-ben. Európában a fogadó országok sorrendjében így Magyarország a korábbi 9. helyről a 15. helyre került. A menedékjogi kérelmek számának csökkenésében fontos szerepe volt a koszovói válság rendeződésének és a fokozott határőrizetnek. Emiatt valószínűleg sok embercsempészszervezet Magyarország helyett a szomszédos országokat választotta útvonalul. A menedékért folyamodók közül tavaly a legtöbben (2185) Afganisztánból érkeztek, ezt követte Banglades (1656) és Irak (889). A jugoszláv menedékkérők - akik 1999-ben még a legtöbben nyújtottak be kérelmet - 2000-ben a negyedik helyre estek vissza. Európában tavaly azonban még mindig jugoszláv állampolgárok folyamodtak menedékért a legtöbben. Őket követték az iraki és az afgán menekültek, 34700, illetve 28800 kérelemmel. Az ötven legtöbb menedékkérőt adó ország listáján több keleteurópai állam is volt. A jelentés szerint az ezekből az országokból származó menedékkérők túlnyomó többsége - 90-95 százaléka - roma származású vagy annak vallja magát. NE Nem értettek szót a zámolyiak tolmácsával Kizárta tagjai sorából a strasbourgi Francia-Magyar Társaság Bombola Mihályt, aki a zámolyi romák Franciaországi eligazodásában segédkezett - tudtuk meg tegnap Krasznai Józseftől, a menedékért folyamodó csoport vezetőjétől. A csoport tagjai még mindig nem kaptak értesítést menedékkérelmük elfogadásáról. Krasznai József az UNHCR-jelentés kapcsán lapunknak azt mondta: a romák a tarthatatlan képzési, foglalkoztatási, lakhatási és szociális helyzet miatt menekülnek a régióból. Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. kamatmértékei -A év"le'áll,fe'vét,eftén ,-----------------------------Az OTP Bank tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy 2001. március . ..an. l, sta. t, n . .... . 1-jétől a bankkártyákhoz, valamint az OTP TeleBANK-hoz ki nem váltott gépkocsi letét------------------------------------------------------------kapcsolódó egyes díj- és jutaléktételek módosulnak. A 2001. éven túl______ ____________________000 március 1-jétől érvényes díj- és jutaléktételek a bankfiókokban ism kifüggesztett hirdetményeken tekinthetők meg. LAKOSSÁGI ÜZLETÁG éves kamat Lakossági folyószámla és Junior folyószámla (2001. február 17-től) | ____|._______________________________________________________fia— éves kamat (%) 700 eFt-tól 2 millió Ft-tól BLILISK lekötés nélkül 2^0 3^T1 315~ Könyves betét (2001, febm^17-től) 2 5Q EBKM: 2,55 3,33 3,86 -lévre lekötött______________________________7,50 3 hónapra lekötött 7,95 8,20 8,95 -léven belüli felvét esetén____________________0,00 6 hónapra lekötött 8,15 8,40 9,15 Takaréklevél-betét (2001. február 17-től) 12 hónapra lekötött_____8,30____________________8,55 ________9,30 -1 éven túl----------------------------------------------------7,75 BETÉTI OKIRATOK : -2 éven túl-----------------------------------------------------jLjj. Betéti jegy (2001. március 1-jétől) -3 éven túl__________________________________8,25 -1 év után 8,50 -1 éven belüli felvét esetén____________________0,00 -éven belüli tört évi kamat havi 0,50 Takaréklevél-betét Plusz (2001. február 17-től) tört évi kamat éves szinten (EBKM) 6,02 -1 éven túl__________________________________8,25 -prémium a 2. év eltelte után_________________+0,5 -2 éven túl__________________________________8,50 -prémium a 3. év eltelte után +1 -3 éven túl__________________________________8,75 -3 év után prémium_________________________+0,25 Értékjegy I. (2001. március 1-jétől) -1 éven belüli felvét esetén____________________0,00 -1 hónapra lekötött 3,75 Zsebpénztár (2001 február 17-től)______________________________5,75 -2 hónapra lekötött 3,75 Gépkocsinyereménybetét (2001. május 1-jétől)__________________8,00* -4 hónapra lekötött_______________________ 4,25 Lakáscélú betétek (2001. március 1-jétől) „ „ „ -8 hónapra lekötött 5,25 -1 éven túl, 5 éven belül--------------------------------&15_ -12 hónapra lekötött 5,75 -5 éven túl ^ ------------------------------------141- -lekötési idő előtti felvétel esetén 0,50 -1 éven belüli felvét esetén___________________0,00 Postajegy-------------------------------------------------------------------------Nyugdíj-előtakarékossági betét (2001. március 1 -jétől) (postai forgó) -3 hónapra lekötés_____________________ 6,00 -1 éven túll----------------------------------------------------11,05 -6 hónapra lekötés 6,00 -2 éven túl----------------------------------------------------12?— -9 hónapra lekötés eta6 -3 éven túl-----------------------------------------------------al— -3 hónapos lekötés előtti visszaváltás esetén 0,00 -5 ev után prémium__________________________+0,5 --------------------------------------------------------------------------------------------------- -10 év után prémium_________________________+1,5 -1 éven belüli felvét esetén____________________0,00 * a nyereményalap képzésére szolgál Nyugdíj-előtakarékossági betét Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) csak abban az esetben került életbiztosítással (2001. március 1 -jétől) feltüntetésre, ha nagysága a közölt kamatlábtól eltér -1 éven túl 805 A betéti szerződés részletes leírását az üzletszabályzat tartalmazza. -2 éven túl__________________________________8,25 -3 éven túl__________________________________8,45 -18 év felett 2,50 ___________________________________________________________________ Gázolajszennyezés Szlovákiában Az eddigi adatok szerint a szlovákiai gázolajszennyezés nem érte el az Ipolyt. A szakemberek kedd délutánig a folyó magyar szakaszán vízminőségromlást nem tapasztaltak. A sikeres szlovákiai védekezésnek köszönhetően nem jutott az Ipolyba gázolaj, Magyarország nagy valószínűséggel megmenekül a környék ivóvízellátását fenyegető környezetszennyezéstől - közölte tegnap Lakatos László, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője. A szlovákiai Dolny Sztrehova település mellett a magyar-szlovák határ közelében kedden este ömlött ki nagyobb mennyiségű gázolaj egy csővezetékből. A gázolajat az esőzés a közeli Ipolyba torkolló Tisovnik patakba mosta. A balesetről a szlovák hatóságok azonnal értesítették a magyar illetékeseket, s ezzel párhuzamosan a patak hét pontján merülőfalakat építettek ki a szennyeződés megfogására. Feltehetően a gyors beavatkozás eredménnyel járt, mert az az Ipoly felszínén tegnap a készültségbe helyezett magyar kárelhárító egységek nem láttak úszó olajfoltokat. Biztonsági megfontolásokból magyar oldalon is létesítettek tegnap egy, a szennyezés felfogására szolgáló merülőfalat. A ciánszennyezés első évfordulóján történt baleset ismét az ország kiszolgáltatott helyzetére figyelmeztet. Gönczy János tiszai kormánybiztos éppen hétfőn jelentette be, hogy a magyar kormány a szomszéd államokkal regionális vízvédelmi egyezmény aláírására törekszik. Kövér: az MDF közel áll a Fideszhez A Fideszt kisebb távolság választja el az MDF-től, mint az FKGP-től, csak azt nem értem, minek vagyunk még két különböző párt - mondta gyöngyösi fórumán Kövér László. A Fidesz elnöke „sok sikert” kívánt az MDF egyéniarculat-formálásához, ám hozzátette: azt is kívánja, hogy ez „ne éppen 4,9 százalékig legyen sikeres”, mert ekkor éppen 4,9 százalékot fognak elvenni a polgári koalíciótól. Ezért kockázatos, amit csinálnak - értékelte az MDF tevékenységét a Fidesz elnöke. FOTÓ: HABIK CSABA A képviselők azt várják, hogy Balsai István támogassa a párt elnökét Tisztújítás lehet az MDF-frakcióban Tisztújítással is végződhet az MDF jövő heti frakcióülése - értesült lapunk. A képviselőcsoportból szerzett információink szerint többen szorgalmazzák Balsai István frakcióvezető visszahívását, vagy garanciákat kérnek tőle Dávid Ibolya pártelnök teljes támogatására. Évadnyitó frakcióülést tart egy hét múlva az MDF Lakiteleken. A képviselők a törvényalkotási programot, a frakció költségvetését és az egyéb parlamenti feladatokat tárgyalják meg a február 8-ai és 9-ei frakcióülésen - tájékoztatta lapunkat Balsai István, a képviselő- frakcióforrásokból. Az MDF csoport vezetője. Az „egyes budapesti választmánya múltbeli” témakörben felvetődhet heti ülésén egy ajánlást fogna tisztújítás is - értesült lapunk hőttól, amelyben azt javasolják, hogy az országos gyűlést követően a parlamenti frakcióban is legyen tisztújítás, miután többen kifogásolták Balsai István nyilatkozatát, amelyben sürgette a Fidesszel kötendő választási megállapodást.A frakcióvezető visszahívását négy képviselőnek kell kezdeményeznie. A nyílt szembefordulást a többség kockázatosnak tartja, azon a véleményen van, ha Balsai István biztosítja őket Dávid Ibolya pártelnök támogatásáról, akkor fel sem vetődhet a visszahívás, amelyre technikailag csak az ülés legvégén kerülhet sor. NSZ Balsai István elfordul Dávid Ibolyától. A képviselők teljes lojalitást várnak tőle Gesztus az egyházi kórházaknak Százmillió forintot különítettek el az egyházi fenntartású egészségügyi intézmények gép- és műszervásárlásának támogatására az Egészségügyi Minisztériumban. A minden szempontból jelképes összeget pályázaton nyerhetik el a kórházak. MH-információ/Haiman Éva A három nagy kórház - a Budai Irgalmas Rendi Kórház, a zsidó Szeretetkórház és a Bethesda Gyermekkórház - mellett több kisebb egészségügyi intézmény pályázhat arra a 100 millió forintra, amit az Egészségügyi Minisztérium különített el az egyházi fenntartású egészségügyi intézmények gép- és műszervásárlásainak támogatására. Horváth Zsolt, a tárca politikai államtitkára lapunknak elmondta: az egyházi kórházakat azután választották külön a többitől, hogy maguk az érintettek jelezték: nem tudnak fejlesztési forrásokhoz hozzájutni. A címzett és céltámogatásokra az önkormányzati fenntartású kórházak pályázhatnak, a különböző minisztériumok saját intézményeiket segítették, az egyháziaknak viszont eddig nem jutott közpénz az eszközök, gépek cseréjére, noha ugyanúgy közfeladatot látnak el, mint a többi kórház - érvelt az államtitkár. A százmillió forint - ahogyan Horváth Zsolt is fogalmazott - egyébként inkább gesztusértékű. Nemcsak azért, mert egészségügyi beruházásokra összesen 1,6 milliárd forint jut a tárca fejezetében, hanem azért is, mert ekkora összeg alig elég valamire. Lapunk információi szerint egy altatógép 8 és 20 millió között vásárolható, egy új röntgen ára 25-30 millió, egy laborautomatáért pedig 30-40 milliót is elkérnek. De az olyan kisebb berendezések, mint az ágy melletti monitorok ára is 300 ezer és 2 millió forint között van. Kiélezett osztozkodás a fővárosban Budapest veszít, a kerületek nyernek? A kétéves költségvetés újításai 15 milliárd forintot vesznek el idén a fővárostól - miközben 9 milliárdot visszajuttatnak a kerületekhez. Többek közt ezt kellene megemésztenie hétfőn a fővárosi közgyűlésnek. Az új forrásmegosztási rendelet különösen éles helyzetet teremthet a külső kerületek - és a helyzetük enyhítésére, MSZP- s szorgalmazásra bevezetett stratégiai alap - számára. Eörsi János A fővárosi közgyűlés pénzügyi bizottsága, ha egy szavazattöbbséggel is, de vitára alkalmasnak találta tegnap a forrásmegosztási rendelet tervezetét. A közgyűlés hétfőn tárgyal a fővárost és a kerületeket osztottan megillető bevételekről. Az állami és a helyi adókból származó források idén a kerületeknél 13,8, a fővárosnál 0,5, együttvéve pedig 7,6 százalékkal nőhetnek a tavalyiakhoz képest - derül ki az Atkári János főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztésből. Az egyenlőtlen növekedés az év végén, a kétéves büdzsében elfogadott új megosztási szabályok következménye. Bár sokféle számítás létezik, Tarlós István (független) óbudai polgármester szerint a belső kerületek előnyös helyzetben vannak, mert például a III. kerület forrásai mindössze 1,4 százalékkal nőhetnek. Mindenesetre a fővárosnak meg kell felelnie a parlament által decemberben, a kétéves büdzsében megszabott új osztozkodási szabályoknak: eszerint a központi támogatásokból, az szja-ból és más bevételekből legalább 70, a helyi adókból legalább 60 százalékot kell juttatni a kerületeknek (a tavalyi legalább 50, illetve 45 százalék helyett). Ez a főváros számításai alapján 3 milliárdot csoportosít át a kerületekhez. Ugyanakkor a személyi jövedelemadó öt százalékának megfelelő - 11,9 milliárd forintnyi - fővárosi jussból is elvon az állam 8,6 milliárd forintot (az „adóerő-képesség” alapján), igaz, 5 milliárdot visszaad a kerületeknek, a belterületi utak szilárd burkolattal való ellátásának támogatására. Ötmilliárddal rövidíti meg Budapestet az illetékbevételek új - a büdzsé vitájának finisében, kormánypárti indítványra bevezetett - módosítása is. Moskovits Péter (MSZP) pénzügyi bizottsági elnök hangsúlyt helyezne a forrásmegosztás során a törvényességre és az „adott szó” betartására. Az „adott szó” a külső kerületek hátrányainak enyhítésére szolgáló stratégiai alapot jelenti. Erre 3 milliárdot az iparűzési adóból különítenek el, ám a külső kerületeknek nem lenne ínyére, ha ezt is beszámítanák az osztozkodás 6040 százalékos arányába. „Amit megkapunk a réven, visszaveszik a vámon” - mondja Tarlós is. Többen vitatják az előterjesztésnek azt a részét, amely megosztaná az eddig csak a kerületeket megillető gépjárműadót, sőt rájuk terhelné a mindmáig csak a fővárosi kasszából fizetett közvilágítási költségek egy részét. E két húzással több mint 3,5 milliárdot szipkázna vissza ugyanis a főpolgármesteri hivatal.