Magyar Hírlap, 2002. szeptember (35. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-02 / 204. szám
2002. szeptember 2., hétfő KULTÚRA Nagy sikert aratott Velencében az 59. filmfesztivált nyitó Frida Kahlo festőnőről szóló produkció Salma Hayek a Lido kedvence A velencei Lidót sújtó sorozatos áramszünetek sem tudják letörni a művészi újdonságokra éhes fesztiválvendégek buzgalmát. A Frida Kahlo festőművésznőről szóló fim nagy sikerrel nyitotta meg az 59. Velencei Filmfesztivál versenyszekcióját. A címszerepet Madonna és Jennifer Lopez elől elnyerő latin sztár, Salma Hayek hét évig tartó kálvária után mutathatta be a közönségnek a példaképéről szóló filmet, amelyet producerként is jegyez. MH-Velence / Kriston László A fesztivál nyitó filmje a 90-es években a feminizmus populáris kultúrába történő betörésének utóhatásaként felfedezett mexikói festőművésznő, forradalmár izgalmas, vibráló személyiségét, egy rendhagyó, intenzív életutat mutat be. A szenvedélyes, életszeretetéről híres-hírhedt Frida Kahlo és társa - a Rockefeller megbízására is dolgozó és botrányokat okozó -, Diego Rivera története sokáig nem talált megfelelő producereket. „Minden a téma ellen szólt, szinte elképzelni sem lehet ennél kényesebb sztorit: egy mozgássérült nő, egy dagadt férfi, kommunista, biszexuális, mexikói páros egy történelmi, tehát költséges filmben. Fiatalkorom óta rajongok Fridáért, a szellemisége, a bátorsága tett azzá, aki vagyok - mondta Salma Hayek a Magyar Hírlapnak. „Nem akartam hagyományos, száraz életrajzi filmet készíteni. Ebben a filmben nem Frida a főszereplő, hanem a kép. Frida Kahlo művészete és látásmódja. Ezt szolgálták a digitális trükkök is. Szinte háromdimenziós, mozgó festményeket alkottunk a filmhez” - mesélte Julie Taymor rendezőnő, aki a Broadwayn szerezte renoméját, kísérleti és kommersz darabok (Az oroszlánkirály) színpadra állítása mellett csak egy filmet rendezett Anthony Hopkins főszereplésével, Shakespeare Titus Andronicusának adaptációját. „Nem számít, hogy angol nyelven forgattuk a filmet. Az operatőr és a látványtervező spanyolok - és elsősorban ők -, tehát a kép közvetíti a sajátos mexikói világlátást, életérzést” - tette hozzá Salma Hayek. A független és nagy költségvetésű produkciókat felváltva készítő Steve Soderberg (Traffic), Lars von Trier, Mike Figgis, Michael Radford és Abbas Kiarosztami után szintén megmártózott a színészi csapatmunkán és improvizáción alapuló digitális filmkészítésben. Az olcsósága miatt nagyfokú kreatív szabadságot biztosító technológia lehetővé teszi számára, hogy intim közelségbe kerüljön alanyaival, hét Los Angelesben élő figurával, akik hétköznapi életük egy napján felismerik, hogy mennyire törékenyek kapcsolataik. Néhány kiemelkedőbb pillanatot leszámítva Soderbergh kísérlete nem tesz semmi újat a módszerrel már dolgozó, említett rendezők művészi felfedezéseihez, rutinos kirándulás a filmkészítés e területére. Meleg fogadtatásban részesült Lukas Moodysson filmje a Lilja 4- Ever, amely két Oroszországban élő tizenéves sanyarú sorsát mutatja be. Dacára annak, hogy egyikük sem árva, csakis magukra számíthatnak, a széthullott társadalomban a felnőttek vagy az ivásba menekülnek, vagy az amerikai jótevő karjaiba, az eltartottság biztonságába, még ha ennek az is az ára, hogy lemondanak gyámságukról. A rendező megkapó költőiséggel - és egy remek fiatal színésznővel - ábrázolja a kamaszkori személyiség fejlődését, ugyanakkor kemény, realista, olykor megdöbbentő módon tárja fel a társadalmi visszásságokat. Salma Hayek, a csinos latin sztár a szenvedélyes, életszeretetéről híressé vált Frida Kahlo festőnőről forgatott filmjével mutatkozott be Velencében. „Fiatalkorom óta rajongok Fridáért, a szellemisége, a bátorsága tett azzá, aki vagyok” - mondta Salma Hayek a Magyar Hírlapnak Fotó: EPA/ANSA Claudio Onorati Sophia Loren - puritán érkezés, elegáns késéssel A nyitónapon az olasz lapok beharangozták Gwyneth Paltrow (egyik filmhez sem köthető) érkezését, ám eddig sehol sem látták a sztárt. Megjelent azonban Valentino Garavani, ismertebb nevén csak Valentino és Giorgio Armani, az olasz divatvilág királyai. Diadalmas visszatérés Sophia Lorené, annak ellenére, hogy fia, Eduardo Ponti játékfémes debütációját, a Mira Sorvino, Deborah Kara Unger és Loren által játszott három nő sorsát elmesélő idegenek közöttet humanista hangvétele ellenére „langyos” alkotásnak értékelik a kritikusok. Sharon Stone 6-7 percig tartó cannes-i bevonulásaihoz képest igen puritán Loren viselkedése, inkább a nagyoknak kijáró késés eleganciáját veti be, sajtótájékoztatója félórás késéssel kezdődött, az Excelsior Hotelben tiszteletére rendezett fogadásra pedig Armanit, Hollywood keresztapját, Jack Valentit, de Hadeln fesztiváligazgatót, paparazzikat és paparazzakat 50 percig várakoztatva érkezett meg. Közvetlenségével, kedvességével azonban feledtetni igyekezett mindenkivel a hosszas tolongás fáradalmait. A Berlusconi-kabinet idén nem bojkottálta a Mostrát, de a belpolitikai kedélyek hullámzásaira különlegesen érzékeny olasz közvélemény látszólag rossz néven vette, hogy csak a kultuszminiszter helyettese képviseli hivatalosan a kormányt. Szól Bizet Carmenjának a remek Budapesti Ragtime Band által fancsali iróniával áthangszerelt, de mindenképpen tüzes, vad szenvedélyekre ingerlő zenéje, és közben egy-két női manöken erőltetetten sápkóros mosollyal botladozik a kifutón. A helyzet roppant kínos, vagy röhejes felfogás kérdése. A zsidó nyári fesztivál keretében a Budapest Klezmer Band és a Budapest Ragtime Band ad közös koncertet, az Ez a Divat Produkciós Iroda pedig divatbemutatót prezentál a zenére. Azazhogy nem a zenére, a „kiállított” manökeneknek ugyanis kellemetlenül elenyésző kivételtől eltekintve - nincs ritmusérzékük. Sőt többségük egyenesen megszeppent, nehezen tűri, hogy felbontják a divatbemutatók megszokott rendjét, hogy unos-untig hallott magnózenére be kell vonulni, majd ki kell vonulni, aztán ennyi. Ezúttal kicsit színésszé, táncossá kellene válni, személyiségnek kellene lenni, reagálni kellene a zene váratlan fordulataira, humorára, ízére-zamatára, hangulatára. Ehelyett a kifutón jobbára a merevgörcs uralkodik. Érezhető, hogy ezt a produkciót nem próbálták agyon sokheti gondos munkával. Csak akkor nem volt értelme belevágni. Az ötlet pedig jó. Fantáziadús, dilisen A Budapesti Klezmer Band, a Budapest Ragtime Band, az Ez a Divat Produkciós Iroda estje a Bárkában Zsidó nyári fesztivál Rendező: Böhm György őrült este kerekedhetett volna belőle. Ugyanis a klezmer vándorzene, jellegénél fogva lehet rá masírozni, vonulni, ahogy a ragtime is szinte mozgásra készteti a nézőket a székükben. Csak hát a nemzetközi rangú muzsikusokhoz zömében harmadrangú manökeneket szerződtettek. Némelyikük kifejezetten csúnya, a sűrűn kivillanó vastag, ormótlan bokák szép számáról nem is beszélve. De ez sem lenne baj, a magam részéről kimondottan híve vagyok a csúnya manökeneknek, nagyon unom a „gyárilag kiköpött”, egyenfazonra szabottakat. De a csúnya tudja viselni magát, adjon üdítő mintát a sorstársainak a nézőtéren, legyen jó figura. Rendben van, legyen nagy fenekű manöken, mint ahogy ezúttal is volt, de ő aztán nekiszabadultan ropja a zenére, kápráztasson el egyénisége varázsával, mutasson be vagányabbnál vagányabb cuccokat, és ne próbálkozzon a lehetetlennel, testre simuló ruhákban karcsúan sikkesnek mutatkozni. Tanulságos volt, amit láttunk. Szándéka ellenére is igazi színház. Megmutatta, mennyire másoknak akarunk látszani, mint amik vagyunk. Hogy nemcsak a szánkkal, de a testünkkel is hazudni akarunk, miközben állandóan lelepleződünk. A produkció sztárvendégének kikiáltott, Mexikóban élő magyar Judy Alpert sem illett a közegbe. Először is láthatóan nem sztár, de ma már persze mindenki sztárvendég. Inkább egy elfogódott, Texasba szakadt hazánk lánya, aki régies táncdalstílusban nyilván nosztalgiára készteti a kinti magyarokat, de itthon anakronisztikusnak tűnik. Bakó Gábor vezetésével voltak táncosok is, ők tán néhány napot is próbáltak, meg eredendően is tehetségesebbek, így jobban hatottak. A Budapesti Klezmer Band és a Budapest Ragtime Band pedig egyszerűen remek. Bővérű humoruk van nemcsak a zenében, megjegyezhető arcokból áll a „banda”, tagjaik gesztusaikkal, mimikájukkal, akár a bohóckodásukkal is kifejezik, amit játszanak. Azonosak önmagukkal. Ettől hitelesek a reflektorfényben. És ezúttal ennek a hitelnek voltak híján a manökenek. Színes ruháik ellenére megmutatták magukról a meztelen valóságot. Nem humoruk volt szórakoztató, hanem annak hiánya volt tragikomikus. Bóta Gábor DIVATSZÍNHÁZ Színes ruhák és a meztelen valóság A zsidó nyári fesztivál keretében a Budapest Klezmer Band és a Budapest Ragtime Band adott közös koncertet, az Ez a Divat Produkciós Iroda pedig rendhagyó divatbemutatót prezentált a zenére Fotó: Kovács Katalin Magyar Hírlap . Szoborpark nyílt Salgótarjánban Szoborparkot nyitottak meg szombaton Salgótarjánban olyan köztéri műalkotásokból, amelyeket a rendszerváltás után lebontottak vagy kultúrtörténeti értéket képviselnek, de állaguk miatt már nem felelnek meg eredeti funkciójuknak. A közeljövőben különböző időszakokból származó, eltérő stílusú és anyagú szobrokkal bővítendő szoborparkban hat alkotás kapott helyet: itt látható a híres Partizánemlékmű, amely évtizedekig állt a salgótarjáni Kálvária-hegyen. A baglyasalji városrészben lévő kéthektáros szabadtéri szoborparkban látható Pothornik József, a Nógrádi Szénbányák egykori igazgatója portréja mellett Salgótarján régi városcímere, valamint Báthory István egész alakos szobra. Az emlékhelyre kerültek a Nógrádi Sándort és Szalvay Mihályt, a fasizmus elleni küzdelem harcosait ábrázoló szobrok is. Az 1960-as években és az 1970-es évek elején készített műalkotásokat eddig a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. telephelyén, illetve múzeumokban tárolták. (MTI) Emlékezés Steindl Imrére Steindl Imre, az Országház tervezője, a magyar építőművészet kiemelkedő alakja halálának 100. évfordulóján megemlékezést tartottak szombaton a fővárosi Fiumei úti temetőben. Az Országház pályázatának megnyerése révén Steindl Imre a magyarországi neogótikus irányzat élére állt, s haláláig kitartott az 1884-ben elfogadott építészeti forma mellett. (MTI) Televíziós túlélőshow digitális kakassal Ha kellően őrült és kíváncsi vagy, belevágsz. Tíz perc gondolkodás, egy telefonálás, és másnap este indulhat a buli. Amit vinni kell: fürdőgatya - ez a legfontosabb -, tornacsuka és törülköző. Ha csak ennyi cucc kell, az egész nem lehet túl bonyolult. Egy kis pancsi meg foci, és közben semmitmondó dolgokról dumálni. Aztán az eligazítás után kiderül, a szabály bonyolultabb, mint gondoltuk, de semmi gond, elvégre csak 24 óra (és nem 15 hét) a TV2 Big Brother-sorozata tegnapi első adásának főpróbáján. Megtörténik az első lázadás, közük, nem lehet bevinni telefont, órát, tollat, papírt, sőt semmilyen elektromos dolgot. A legtöbben a telefonról nem tudnak lemondani, alkudoznak. A szabály az szabály, a mobilok mennek a papírzacskóba. Közük, nincs a házban tévé, rádió. Újabb lázadás, honnan tudjuk meg a Manchester-ZTE- eredményt? Alkudozás, újabb beletörődés. Kezd hasonlítani egy túlélőtáborra. Végre bejutunk, az ajtó bezárul, és magunk maradunk. Egy kicsit a katonaságra emlékeztet a bevonulás, de ott mintha nem lett volna pezsgőfürdő. A kert baromi jó, még csirkeól is van - szerencsére még lakatlan -, a ház is korrekt, de csak akkor nyugszunk meg, amikor észleljük, hogy a hűtő tele van piával. Valahogy kihúzzuk ezt a kis időt. És megszólal a Nagy Testvér a közelünkben lévő összes mikrofonból. Már elsőre nagyon idegesítő a hangja, kezdődik a lelki terror. Egyelőre csak a megterített asztalhoz invitál. Erre nem mondhatunk nemet, sőt egyáltalán nem mondhattunk nemet, mert az büntetéssel jár. Az itallal egyenes arányban oldódik a hangulat, már alig vesszük észre, hogy minden mozdulatunkat követik a kamerák. Engedmény is van, a mikroportot, amit mindig viselni kell, a zuhanyozóban és a budin levehetjük, de renitenskedni nem szabad, mert az a reggeli megvonásával, esetleg kizárással jár. A nyolcvan liter meleg víz, amit egy napra adnak az egész brigádnak, elégségesnek tűnt a fülmosáshoz. Viszont lökött rajtunk a jacuzzi. Végre játék. Tesókám - mert ennyi ital és ismeretség után már tegeződünk a Hanggal - felrázza az éppen emésztés fázisába lépő csapatot. Idétlen jelmezekben divatbemutatót kell tartani (ez a szerzőnek nagyon megy), és ebben a cuccban kell másnap a reggelinél megjelenni. Klottgatya és nejloning, lehetett volna rosszabb is. A reggeli hőségben a síoverall nem túl kellemes, nem irigylem a kollégát. Már biztos vagyok benne, hogy büntetnek. Nagyon jó, ha őrzik az ember álmát, erről is gondoskodtak a beépített infrakamerákkal. Nyugodtan alszunk vagy öt-hat órát, míg a Big Brothernál is rosszabb hangú digitális kakas fel nem ébreszt. Már mindenki visszafelesel a Tesónak, persze ha szóba ül velünk. A Nagy Testvérnek egyetlen jó húzása volt, ha elvégeztünk jól egy feladatot, legalább pezsgőt adott. Étel csak egy napig jár, ezért a szabályzat szerint a játékban kapott pénz egy részén kaját vásárolhatunk. Megegyezünk, este lecsó lesz. Nem gondoltam, hogy a BNV területén egyszer bográcsozom, miközben rajtam röhög az egész stáb. Az újabb feladat sem bonyolult, ha a játékosok között van térképész, kerékpárversenyző és szappanopera-író. Nem volt. A térképen az útvonalat Újhutától Budapestig még sikerült bejelölni, de szobakerékpáron ugyanezt a 325 km-es távot síoverallban és menyasszonyi ruhában letekerni már nem. Az Esmeralda jubileumi, ezredik részéhez már hozzá sem fogtunk. Elbuktuk a kajapénzünk nagy részét. A titokszobába is bejutunk, amit hívhatnánk vallatószobának is. Egy ember, egy kamera és teljes hangszigetelés. A főpróbához a kiszavazás is hozzá tartozik, ahol a csapatból két havert kénytelen vagy megjelölni, akik megpróbálhatnak újra beilleszkedni a társadalomba. Fél napig a jobbérzésűeknél gyomorgörcs, pedig tudjuk, nem komoly az egész. Feltételezem, a valódi játékosok közül legtöbben ezt a részt nem fogják lírni. Nem irigylem őket. Ali Rawedi Szami