Magyar Hírlap, 2005. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-01 / 178. szám
Kétélű fegyverek a Gázai övezetben KÜL Palesztin álarcos fegyveresek tüntettek Izrael ellen a Gázai övezetben, miközben Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes felvetette: Izraelnek mérlegelnie kell, hogy fegyvert és lőszert ad a palesztin rendőröknek a szélsőséges csoportok elleni fellépéshez a gázai kivonulás idején. Sok izraeli viszont attól fél, hogy ezek a fegyverek szélsőségesek kezébe kerülhetnek, és ellenük használnák azokat. (reuters) hat százalék körüli növekedést várnak a kutatók. (mti) Indul a magyar gabona A héten elkezdődhet a gabonaszállítás Portugáliába és Spanyolországba, csökkenhetnek a raktárkészletek Magyarországon - közölte Gráf József földművelésügyi miniszter egy agrárfórumon. Az idei aratáshoz úgy kezdtek hozzá a gazdálkodók, hogy közben nyolcmillió tonna tavalyi termés még az országban volt. (mti) A Magosz gabonát gyűjt Gabonagyűjtési akciót indított a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége a romániai árvízkárosultaknak. Az első felajánlások Pest megyei gazdáktól érkeztek. Obreczán Ferenc főtitkár közölte: olyan, jó minőségű gabonáról, főként búzáról van szó, amely a szomszédos ország természeti csapással sújtott vidékein a hajlék nélkül maradt, jószágukat elveszített családok napi élelmiszerellátásán javíthat. (mti) Korrupció miatt eltiltva A német kormány gazdasági jogásza foglalkozatási tilalommal büntetné a kirívó gazdasági bűnöket elkövető vállalatvezetőket. Theodor Baum szerint a legújabb ügyek - kenőpénzek, megvesztegetések - a Volkswagennél, az Infineonnál, a Commerzbanknál, a BMW-nél a jéghegy csúcsát jelentik. (mti) Új líbiai olajkoncessziók Líbia októberben új olajkutatásikitermelési koncessziókat ad ki negyven lelőhelyre. Ez a második pályázat, amióta az Egyesült Államok tavaly áprilisban enyhítette a szankciókat Líbia ellen, miután az ottani vezetés hivatalosan is lemondott a tömegpusztító fegyverekről. (reuters) Autóhitelt behajtó műszer Egy amerikai cég hatékony módszert dolgozott ki a fegyelmezetlen autóhitel-adósok megregulázására. Olyan elektronikus eszközt épített az autó műszerfalába, amely egy egy bizonyos idő után letiltja az autó elindítását, ha az adós késlekedik a törlesztéssel. (mti) KULT Nemzetközi Cigány Karnevál Budapesten Mádl Ferenc távozó államfőt köszönti Berki Béla, a tok Tagú Cigányzenekar prímása a Nemzetközi Cigány Karneválon, ahol más roma együttesek mellett brazíliai, kubai és venezuelai táncosok is felléptek. (mh) Julia Roberts színpadon A háromnapos eső című darab egyik főszerepében lép fel - életében először - a New York-i Broadway-n Julia Roberts, akinek régi álma teljesül ezzel. A háromszereplős darab márciusban kerül színre, 12 héten át lesz műsoron. Julia Roberts két szerepet alakít: az első részben egy anyát, a másodikban annak felnőtt lányát. (mti) Feloszlatott Czech-Tek Csehországban vízágyúkkal és könnygázzal oszlatták fel a technorajongók éves találkozóját. Azt idén Prágától 130 kilométerre, egy falu rétjén tartották. A rendőri fellépés miatt többen az európai emberi jogi bírósághoz fordulnak. Tavaly a találkozót az ötödik nap oszlatták fel, akkor törvényességi problémákra és a helyi lakosok panaszaira hivatkozva. (mti) LOTTÓ Ötös: 6,15,36,38,75. A jokerszám: 010950. Öttalálatos szelvény nem volt, a négyesekre 976179, a hármasokra 13385, a kettesekre 940 forintot fizetnek. Hatos: 1,7,14,32, 33-37 A pótszám: 15. Hattalálatos szelvény nem volt, az egyetlen 5+1-es 23 millió 527381 forintot ér. Az ötösökre 342408, a négyesekre 6160, a hármasokra 1063 forintot fizetnek. Ír nyert az európai lottón Több mint 115 millió eurót nyert egy ír az Euro Millions névre hallgató játékon. Azt a francia, a spanyol és a brit lottócég indította, de már csatlakozott Luxemburg, Belgium, Svájc, Portugália, Írország és Ausztria is. (afp) huszonnégy óra, 2005. augusztus 1., hétfő 03 KÜL Reakcióidő Talán még a Föld körül keringenek a világszerte sikeres Live8- koncertek akkordjai, s alig száradt meg a tinta a G-8-ak által július elején elfogadott nagyszabású afrikai segélyprogramon, máris kiderült, hogy távlatos tervekkel nem lehet etetni az Afrika közepén fekvő Niger 13 millió lakosságának egyötödét - 2,5 millió embert. Az sem segít az éppen most haldokló gyerekeken, ha a gazdag országok elengedik néhány „kiválasztott” afrikai ország adósságait. Most Nigerben nincs ennivaló a szárazság és a sáskák miatt, de majd következik az éhségövezet többi országa, például Mali, Csád, Szudán, Eritrea vagy Etiópia. Nigerbe már érkeznek a segélyszállítmányok, de 44 tonna sürgős ENSZ-segély („energiakeksz”) már nem segít a csonttá soványodott, fertőzésekkel küszködő embereken, főleg gyerekeken. Bernard Kouchner, a Médecins sans Frontières (Orvosok Határok Nélkül) nevű segélyszervezet egyik alapítója Dél-Nigerbe látogatott, és kifakadt: „Nézzék meg ezeket a gyerekeket. A világnak egy cseppet sem fontosak.” Az ENSZ-nek van mechanizmusa a rendkívüli helyzetek kezelésére, a nemzetközi segélyszervezetekben sincs hiány. Ami hiányzik, az a pénz és az átgondolt terv. A világ nagylelkű országai minden nemzetközi fórumon látványosan kinyitják pénztárcáikat, mutogatják a felajánlott hatalmas tömegű bankót - majd azonnal kimegy a fejükből, hogy az összeget be kellene fizetniük. A jelekből ítélve az ENSZ sem állt a helyzet magaslatán. Nigerben nem most alakult ki válságos helyzet, és az is köztudott, hogy az 1,3 millió négyzetkilométer területű országban nem egyszerű dolog a segélyek elosztása. A politikusok most sorolják, hogy Afrika útjai milyen rosszak, hogy mennyi háború dúl, ráadásul az afrikai országok egymás közötti élelmiszer-kereskedelmét is vámhatárok akadályozzák (hogy a gazdagok, közöttük az EU Afrikára gyakorolt efféle hatását már ne is említsük). A világ által Afrika jövőjéről könnyed kézzel felvázolt vízióit egy idő múlva nem lesz hol megvalósítani, ha nincsenek rövid távra szóló stratégiai, segélyezési, logisztikai, gazdasági és politikai tervek. Nigerben az egy főre jutó nemzeti jövedelem alig 200 dollár (egy napra 55 cent jut), a várható élettartam nők és férfiak esetében 46 év, a gyerekek 40 százaléka nem kap eleget enni, a csecsemők egynegyede még ötéves kora előtt meghal. Nigert több mint egy éve falták fel a sáskák, a szárazság „szokásos” csapás. Niger kormánya tavaly novemberben kétségbeesetten kért 78 ezer tonna élelmet senki sem figyelt oda, és a hangzavarban elveszett a humanitárius szervezetek figyelmeztetése is. Minden szakértő véleménye az, hogy Niger katasztrófája megelőzhető lett volna — nem úgy, mint a cunami pusztítása. Niameyben, Niger fővárosában Stefanie Savariaud, az ENSZ világélelmezési programjának szóvivője józanul állapította meg: „A világ csak akkor reagál, ha látja a haldokló, csontsovány gyerekekről készült felvételeket. A kérdés az, hogy miként lehet a megelőzésre mozgósítani a világot.” (mh) fotó: reuters - Finbarr O'Reilly TUDOMÁNY A Discovery a tervezettnél egy nappal tovább marad A Discovery a tervezettnél egy nappal tovább marad a világűrben, az űrrepülőgép visszatérésének új dátuma augusztus nyolcadika. Az amerikai űrügynökség, a NASA közölte, hogy a hosszabbítás lehetővé teszi az űrsikló személyzetének, hogy az eredetileg nem tervezett, pótlólagos munkákat is elvégezhesse a Nemzetközi Űrállomáson, amellyel a Discovery csütörtökön kapcsolódott össze. Az újabb időpont sem végleges azonban, hiszen a NASA még nem adott engedélyt a Discoveryn történő visszatérésre. Előbb elemezni kell az eredményeit azoknak a vizsgálatoknak, amelyeket az űrjármű burkolatán keletkezett esetleges rongálódás mértékének felmérése céljából végzett a legénység. (afp)