Magyar Hírlap, 2005. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-07 / 235. szám
külföld Giuliani is indulna az elnökválasztáson? Visszatérne a politika életbe Rudolph Giuliani, New York volt polgármestere, de arról nem nyilatkozott, hogy elindulna-e a 2008-as elnökválasztáson. A Fox News szerdán közzétett felmérése szerint a republikánusok első helyen Giulianit választanák (26 százalék) az arizonai szenátor, John McCain (23) előtt. A demokraták között még mindig Hillary Clinton a legnépszerűbb (42). Őt John Kerry és Al Gore (12-12) követi. (ap) HÍREK Civilek tiltakoznak a médiaközpont ellen Vajdasági civil szervezetek levélben tiltakoztak az ellen, hogy a magyar állam nyolcvanezer euróval (húszmillió forint) támogassa egy szabadkai médiaközpont megteremtését. A pénzt inkább oktatási és kulturális intézmények támogatására kellene fordítani - írták Kiss Elemérnek, a Szülőföld Alap Tanácsa elnökének és Somogyi Ferenc külügyminiszternek. Szabadkán már működik egy magyar nyelvű rádió (főszerkesztője Kasza József felesége) és egy magyarul is sugárzó helyi tévé. A levelet a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Polgári Szövetség is aláírta. (mh) Orosz-ukrán szócsata az Európa Tanács ülésén Visszaszorítják az ukrajnai krími autonóm köztársaságban az orosz nyelv használatát, és nem teszik lehetővé az orosz kisebbségnek az anyanyelvi oktatást - állította tegnap egy orosz politikus az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén. Egy ukrán erre oroszul közölte: az egyetlen krími ukrán nyelvű lapot épp most készülnek megszüntetni, pedig ott legalább hatszázezer ukrán él. (mh) EGY MONDATBAN A brit kormány Iránt tette felelőssé az iraki merényletek brit katonaáldozataiért, mert a támadásokat iráni robbanószerrel követték el. (mti) öt diákot utasítottak ki az idén Romániából azzal a váddal, hogy kapcsolatban álltak az al-Keida terrorszervezettel - jelentették be tegnap. (mti) Teljesen alaptalanok a vajdasági magyar kisebbség veszélyeztetettségéről magyar oldalról érkező vádak - állította Zoran Sami, a belgrádi parlament elnöke, és a vádakat cáfoló információkat adott át az Európa Tanács közgyűlése elnökének. (mti) Újabb másfél ezer afrikai bevándorló próbált behatolni tegnap a Marokkó területén fekvő Melilla spanyol enklávé területére: hatan meghaltak, miközben a biztonsági erők a határon megállították őket. (mti) MAGYAR HÍRLAP , 2005. OKTÓBER 7., PÉNTEK rovatvezető: Medgyesi Csilla, e-mail: medgyesi.csilla@magyarhirlap.hu Életre keltették a spanyolnáthát Két, egymástól független kutatócsoport is megállapította, hogy a spanyolnátha vírusa, amely 1918-19-ben húsz-ötven millió embert ölt meg, félelmetes genetikai hasonlóságokat mutat az Ázsiában terjedő madárinfluenza vírusával. Az sem lehetetlen, hogy a vírus mutánsa közvetlenül átugrik az emberre, s nincs szüksége arra, hogy az emberi influenza vírusát használja közvetítőként. A Nature című tudományos lapban publikáló amerikai tudósok azt állapították meg, hogy a spanyolnátha vírusa a mostani madárinfluenza vírusában észlelt mutáns gének egy részét is tartalmazza. A szerzők szerint ez újabb figyelmeztetés: a mostani H5N1 vírustörzs súlyos veszélyt jelenthet az emberiségre. A Science-ben az atlantai járványügyi központ tudósai egy egér szervezetében éltre keltették az 1918-as vírust. A mintát egy olyan nő teteméből nyerték, akivel a spanyolnátha végzett Alaszkában 1918- ban, maradványait tartósította a fagyott talaj. A halálos vírust szigorúan őrzik, de újraélesztése volt az egyetlen módja genetikai tanulmányozásának: a tudósoknak sikerült összeállítaniuk a vírus teljes genetikai szekvenciáját. Kiderült, hogy az 1918-as vírus olyan genetikai elemeket tartalmaz, amelyeket az akkori emberek immunrendszere nem tudott kivédeni - emiatt voltak rendkívül veszélyesek. A vírus genetikai kódjának utolsó három elemét vizsgálva pedig az is kiderült, hogy olyan genetikai mutánsokat is tartalmaz, amelyek megdöbbentően hasonlítanak az Ázsiában jelenleg is keringő, csak madarak szervezetében észlelt vírusokhoz. Fontos felfedezés az is, hogy az amerikai tudósok által azonosított mutációkat azokban a génekben találták, amelyek szabályozzák a vírus szaporodását a gazdasejtekben Valószínűleg ezek a mutációk tettél lehetővé az 1918-as vírusok gyors szaporodását. Jelenleg a H5N1 vírustörzs az ilyen mutációknak még csak egyes részeit tartalmazza. Ám ezek is elegendői lehetnek a madárinfluenza-vírus virulenciájának növekedéséhez, potenciálisan pedig az ember közvetlen megfertőzéséhez. (cnn/bbc) Bíróság előtt Calvi gyilkosai Olaszország egyik legtitokzatosabb gyilkossági ügyében állítottak bíróság elé öt gyanúsítottat, több mint húsz évvel az után, hogy az áldozatot, Roberto Calvit holtan találták Londonban. Az ügyészek szerint az „isten bankárának” is nevezett pénzembert a maffia megrendelésére gyilkolták meg, mert túl sokat tudott arról, hogyan mosták tisztára az alvilág pénzét bankján, a Banco Ambrosianón keresztül. A Calvi vezette Banco Ambrosiano szoros kapcsolatban állt a Vatikánnal is. A római ügyészek 2002-ben nyitották meg az 1983-as gyilkosság aktáit, miután kizárták az öngyilkosságot. A nyomozást 1998-ban indították, és arra a következtetésre jutottak, hogy Calvit a londoni Blackfriars hídtól mintegy száz méterre gyilkolták meg, majd holttestét felakasztották, hogy az öngyilkosság látszatát keltsék. A gyilkosság idején a 62 éves bankár óvadék fejében volt szabadlábon, miután korrupció miatt elítélték. A Times úgy tudja, halála előtt Calvi II. János Pál pápához fordult, hogy segítsen neki kilábalni a pénzügyi csődből. A gyanúsítottak között szerepel a maffia pénztárosának tartott Pippo Calo, aki egyéb bűncselekményekért már életfogytiglani börtönbüntetését tölti. A gyanúsítottak között van egy üzletember és felesége, valamint Silvano Vittor, Calvi testőre, aki elkísérte londoni útjára, és a feltételezések szerint utoljára látta őt élve. A vád szerint Calo, a szicíliai maffia, a Cosa Nosta magas rangú tagja tervelte ki a gyilkosságot, attól tartva, hogy a befolyásos bankár olyan titkokat szivárogtat ki, amelyek ártanának az olasz politikai és vallási vezetésnek. (bbc/reuters) Flavio Carboni szicíliai pénzember, az egyik vádlott fotó: Reuters - max rossi Német koalíció csak vasárnap? Vasárnapig biztosan nem derül ki, hogy ki lesz Németország kancellárja a következő években. Legalábbis Angela Merkel, a CDU jelöltje ezt állította tegnap. KERTÉSZ ÉVA, BERLIN Tegnap este ültek össze először a két nagy rivális erő legmagasabb rangú vezetői, hogy elvégezzék az utolsó simításokat az új kormányon. Nyolcszemközti megbeszélés volt ez: a keresztény oldalt Merkel, a CDU elnöke és Edmund Stoiber bajor miniszterelnök, a CSU elnöke képviselte. Az asztal túloldalán Gerhard Schröder hivatalban lévő kancellár és Franz Müntefering, a szociáldemokraták elnöke foglalt helyet. Lapzártánkkor még tartott a tárgyalás, amelytől tegnap délelőtt még azt várták a megfigyelők, hogy perdöntő jelentőségű dolgokról születhet megállapodás. Ám Merkel lehűtötte a kedélyeket. „Vasárnap este előtt nem válhat ismeretessé, kik lesznek a nagykoalíció tagjai, ha egyáltalán véglegesen eldöntjük, hogy ily módon kormányozzuk tovább az országot” - jelentette ki a kancellári székre legesélyesebbnek tartott kereszténydemokrata vezető Arra a kérdésre, lenne-e kifogása az ellen, hogy Schröder a kormány alkancellárja, netán külügyminiszter legyen, Merkel diplomatikusan úg válaszolt: kancellárként nem szólna bele, hogy a koalíciós partner kike delegál a kialkudott pozíciókba. Az esti csúcstalálkozó előtt szociáldemokraták elnöksége ismé azt szorgalmazta, hogy Schröde irányítsa a nagykoalíciót. Még az az abszurd érvet is előhozták, hogy Németországot nem kormányozhatja egy konzervatív politikus miközben a parlament tagjaina több mint ötven százaléka balolda képviselőkből áll”. A szociáldemokraták vezetősége lényegében tabu döntött, mert - most először - nyíltan elismerte, hogy a parlamentbe az igazi törésvonal a keresztényártok és a liberálisok alkotta jobboldal, illetve a baloldal között van Ez utóbbinak pedig az SPD melles része nemcsak a Zöldek pártja, hanem az újonnan alakult és a szavazók több mint nyolc százalékát maga mögött tudó, marxista elvek* hirdető Baloldali Párt is. ■