Magyar Hírlap, 2007. május (40. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-03 / 102. szám

4 BELFÖLD Harcot indított költségvetéséért Fejér megye Az összes megyei önkormányzat támogatásával a Fejér Megyei Ön­­kormányzat az Alkotmánybíróság­hoz fordul a megyéket érintő állami finanszírozási rendszer alkotmány­­sértő jellegének megállapításáért. Az MSZP-SZDSZ kormány drasz­tikus mértékben csökkenti a nor­matívát, elvonja a megyéktől saját bevételi forrásaikat, de mindezek mellett meghagyja nekik a kötelező­en ellátandó feladatokat. Ily módon ellehetetlenülhetnek a megyei intéz­mények. Mindez a legkiszolgáltatot­tabb réteget, a fogyatékkal élőket, időseket, állami gondozottakat és a súlyos, tartós betegségben szenve­dőket nagymértékben érinti. (mh) Elbocsátások a nagykanizsai kórházban Csaknem száz embert bocsátanak el a nagykanizsai kórházból, mert az intézmény harminc százalékkal ke­vesebb ágyat tarthat fenn. Ápolókat és technikai dolgozókat küldenek el, az orvosokat azért nem érinti az intézkedés, mert a kórházban súlyos orvoshiány van. Kovács József fő­igazgató elmondta, hogy eredetileg kétszáz embertől kellett volna meg­válniuk, de a belső átcsoportosítások miatt több mint száz munkahelyet sikerült megmenteniük. Az elbocsá­tott dolgozók a jövő hónapban kap­ják meg a felmondólevelüket. (mh) MAGYAR HÍRLAP | 2007. MÁJUS 3., CSÜTÖRTÖK | vezető szerkesztő: Schubauer Ferenc schubauer.ferenc@magyarhirlap.hu A szószegés büntetlenségének kora lejárt Magyarország tekintélye soha­sem volt ilyen mélyponton az Eu­rópai Unióban, mint napjainkban - hangzott el a Fidesz elnökségé­nek kétnapos brüsszeli útjának első napján. Varga Mihály alel­­nök, a néppárti meghívásnak ele­get tevő ellenzéki pártdelegáció tagja szerint nem csoda, ha az unió központjában megelégelték a kormányzati számzsonglőrkö­­dést az államháztartási adatok­kal, és súlyos szankciókat helyez­tek kilátásba. VARJÚ FRIGYES Az ellenzéki pártdelegáció tegnap Jacques Barrot-val, az Európai Unió közlekedési biztosával, majd Wilfried Martensszel, az Euró­pai Néppárt elnökével találkozott. Varga Mihály Fidesz-alelnök la­punknak azt mondta: a tegnapi megbeszélések alapján egyre in­kább látható, hogy ha volt célja és értelme a Fidesz brüsszeli útjának, akkor az az, hogy nagyon gyorsan javítani kell Magyarország szava­hihetőségén. Az a nagyfokú bizal­matlanság ugyanis, amely hazánk makrogazdasági adatait körüllengi az unió központjában, egyre inkább mérhető károkat okoz az országnak. Ennek egyik következménye, hogy az Európai Parlament elfogadta az úgynevezett Lauk-jelentést. Brüsz­­szel eltökélt abban, hogy szankció­kat kell életbe léptetni azokkal a tagországokkal szemben, amelyek hosszú ideig trükköznek a költség­­vetési számaikkal - vagyis becsap­ják az uniós szervezeteket -, és az uniós központi statisztikai szerve­zetének, az Eurostatnak is olyan adatokat küldenek, amelyeket utó­lag szégyenszemre kénytelenek korrigálni vagy visszavonni. A ma­gyarországi kormányzati gyakor­lattal szembeni fenntartások már több mint kitapinthatók - húzta alá Varga Mihály. Ebben a helyzetben Magyarország számíthat arra, hogy még egyszer nem úszhatja meg sú­lyos büntetés és következmények nélkül, ha manipulálja az állam­­háztartási és költségvetési ada­tokat. Ez nagy hangsúllyal került szóba a Fidesz elnökségének tegna­pi megbeszélésein is. „A napnál is világosabb, hogy a szószegés bün­tetlenségének kora lejárt Budapest számára” - vonta meg az első napi találkozók mérlegét a politikus, fi­gyelmeztetve: Magyarországon az Európai Uniót napjainkban szinte csak a támogatásokkal összefüg­gésben említi a kormányzati reto­rika, hangsúlyozva, hogy mikor, mennyi pénzhez juthat az ország. De ha a kilátásba helyezett szank­ciók életbe lépnek, akkor súlyosan megváltozhat a helyzet. Varga szerint egy ellenzéki párt­nak az is feladata, hogy megpró­bálja hitelesebben, árnyaltabban tájékoztatni a valós magyarországi gazdasági helyzetről az unió köz­pontját. Meg kell világítani annak a hátterét, mi történhetett az elmúlt években, és el kell mondani, melyek a valószínűleg még változó adatok. Az adatokra ugyanis még hatással lehetnek a most előkészítés alatt álló kormányzati beruházások, pél­dául a kormányzati negyed építése, vagy a megindult PPP-s programok, amelyekről ma senki sem tudja, milyen költségvetési következmé­nyeik lehetnek. Ellenzéki pártként további fontos kérdéseket is fel kell vetni az ilyen fontos tárgyalásokon - mondta az alelnök. Ilyen például az Európai Unió közös energiapo­litikája, amely nemcsak hazánk, hanem a kontinens egyoldalú ener­giafüggőségét is csökkentheti. A Fidesz abban is érdekelt, hogy a magyar gazda ne legyen az agrár­­támogatási rendszer változásának vesztese, és az unió fektessen na­gyobb hangsúlyt a kis- és közepes vállalkozások támogatására. ■ Varga Mihály: az EU megunta a kormány trükközését fotó: Németh andrás Péter „Szankció Gyurcsány" Újjá akarja építeni Magyarország sza­vahihetőségét Brüsszelben a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség - hangoz­tatta Orbán Viktor pártelnök tegnapi sajtótájékoztatóján a belga fővárosban. - Ez nem pártkérdés - tette hozzá. Min­denkinek, aki a magyar nemzet jövőjéről felelősségteljesen gondolkodik, erőt kell kifejtenie azért, hogy ezen a helyze­ten változtasson. Orbán - mint mondta - fájlalja, hogy a folyosón lassan min­denki csak „szankció Gyurcsány" néven emlegeti azt a készülő uniós szabályt, amelynek értelmében büntetni kell a ha­mis adatszolgáltatást és a nemzetállami hazugságokat. (mti) Új kormányzati negyed: az ügyészséghez fordul a Fidesz A hűtlen kezelést sem zárja ki a legfőbb ügyészhez intézett köz­érdekű bejelentésében a Fidesz az új kormányzati negyed építése kapcsán. Cser-Palkovics András és Balsai István országgyűlési képviselő sajtóinformációkra alapozva azt gyanítja: az új épületegyüttes kormányzat által megállapított négyzetméterára drágább, mint a piaci érték. PINDROCH TAMÁS Az ingatlanszakértők 160-190 ezer­re becsülik, míg a kormány 300 ezer forintban állapította meg az új kormányzati negyed négyzetméte­renkénti árát. A Fidesz azt szeretné kideríteni, hogy valós-e ez az érték. A két összeg között több mint tízmilliárd forint lehet majd a kü­lönbség. „Itt az évtized, az évszázad legnagyobb ingatlanbizniszéről van szó” - mondta sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. Ezért is fordult Balsai Istvánnal közösen Kovács Tamás legfőbb ügyészhez közérde­kű bejelentéssel. Kovács várhatóan ezt kiutalja majd valamelyik ügyészi szervezetnek, és az dönt, hogy kez­­deményeznek-e eljárást az ügyben. Cser-Palkovics András elmondta, hogy a kormány alá tartozó Kincs­tári Vagyoni Igazgatóság (KVI) hon­lapján megtalálható tanulmányban rögzítették: a leendő kormányzati negyed 97 ezer négyzetméteres iro­datere 29 milliárd forintnyi ráfor­dítást igényel, vagyis majdnem 300 ezer forintot négyzetméterenként. Emellett még egy 68 ezer négyzet­­méteres mélygarázst is terveznek az épületegyüttes alá. Cser-Palkovics és Balsai viszont beadványában a Heti Válasz ál­tal megkérdezett ingatlan-érték­becslőkre hivatkozva azt állítja: négyzetméterenként 160-190 ezer forintra tehető a belváros közeli új irodatömbök maximális kivitelezé­si költsége, de teljes felszereltség és műszaki tartalom mellett is elkép­zelhetetlennek tartják a 200 ezer forintnál magasabb összeget. A politikusok arra kíváncsiak, milyen tényeken alapulnak a kor­mánytanulmány megállapításai, és az abban feltüntetett árak milyen kihatással lehetnek a közbeszer­zési pályázatokra és a kivitelezés végösszegére. Cser-Palkovics és Balsai szerint joggal lehet tartani attól, hogy a közpénzből tervezett beruházás, illetve az arról szóló döntések az állami vagyonnal tör­ténő felelős gazdálkodás követel­ményének megsértésével, akár hűt­len kezeléssel is együtt járhatnak. Cser-Palkovics András a mai kor­mányülés előtt ismét felszólította a kabinetet: tegye lehetővé a kor­mányzati negyed beruházásának állami számvevőszéki vizsgálatát. ■ A Fidesz szerint itt az évtized, évszázad legnagyobb ingatlanbizniszéről van szó fotó: hegedűs róbert Az MSZP előre sajnálkozik A Magyar Szocalista Párt szerint alaptala­nok a Fidesz vádjai. Nyakó István, a szo­cialista párt szóvivője azt mondta, hogy előre sajnálja a Legfőbb Ügyészséget, mert ha nem a Fidesznek kedvező dön­tést hoz, akkor biztos, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kétharmados törvényt akar majd módosítani. Szerinte a Fidesz már nem azt az elképzelést támadja, hogy kell új kormányzati negyed, hanem azokat a neves szakértőket, külföldi fő­építészeket, akik arról döntenek, kik és milyen módon építsék majd meg az új komplexumot.

Next