Magyar Hírlap, 2008. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-01 / 179. szám
MAGYAR HÍRLAP , 2008. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK BÍRÓSÁGON A NYILVÁNOSSÁGÉRT Pert indít a polgári titkosszolgálatok jelentéseinek nyilvánosságáért a Társaság a Szabadságjogokért. A jogvédő szervezet szerint egy demokratikus jogállamban még a nemzetbiztonsági szolgálatok felett is helye van civil kontrollnak. Természetesen ezt a meg nem ismerhető adatok kitakarásával képzeli el a szervezet. (mti) Budai Gyula után Szijjártó Pétert is megzavarták a rendőrök Vegzálás megrendelésre? Budai Gyula fideszes politikus júniusi igazoltatása után tegnap a párt sajtómunkatársának igazolványát kérték el a rendőrök egy közterületi sajtótájékoztató előtt. A Fidesz az igazságügyi miniszterhez írásbeli kérdéseket intézett az ügyben, mert a párt szerint a rendőrség politikai utasítás alapján zavarja meg a rendezvényeit. PINDROCH TAMÁS „Ki a rendezvény szervezője, meddig tart ez?’’ - ezekkel a szavakkal érdeklődött a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas sajtótájékoztatójára kiérkező rendőr tegnap a szervezőktől. A Ferdinánd hídra, a tervezett új kormánynegyed területe elé a közeli bevásárlóközpont biztonsági emberei hívták ki a rendőröket, és azok igazoltatták a Fidesz sajtómunkatársát. Szijjártó Péter szóvivő értetlenségét fejezte ki, kérdésére az egyik rendőr elismerte, hogy közterületen vannak, így nincs akadálya a sajtótájékoztató megtartásának. A tegnapi eset azért kínos a rendőrségnek, mert szerdán éppen azért tört ki botrány, mert kiderült: egy fideszes politikust negyvenezer forintra bírságoltak meg egy június 11-i közterületi sajtótájékoztatója miatt. A hatóság szerint ugyanis Budai Gyula fideszes választókerületi elnök, a Magosz szövetségi igazgatója megvalósította a gyülekezési joggal való visszaélést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő előtt megtartott tájékoztatójával. A rendőrség közölte: tudomása szerint Budai Gyula országgyűlési képviselő, ezért visszavonta határozatát. A valóságban azonban Budai Gyula nem képviselő. A rendőrség hogyan jutott arra a következtetésre, hogy Budai Gyula országgyűlési képviselő? - ezt a kérdést Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője tette fel írásban Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek. Azt is megkérdezte, hogy a miniszter szerint nem veszélyezteti-e az emberek jogbiztonságát, ha a rendőrség ilyen alapossággal folytatja le eljárásait. Szijjártó Péter írásbeli választ vár arra is, miért érkeztek rendőrök tegnapi sajtótájékoztatójukra. „Ön szerint összeegyeztethető a demokrácia és a jogállam szellemével, hogy a hatalom meg akarja félemlíteni azokat, akik fel merik emelni hangjukat a kormánnyal szemben?” - ezt a kérdést már Balog Zoltán, a Fidesz képviselője, az emberi jogi bizottság elnöke intézte Draskovicshoz. A politikus tegnap kijelentette: a politikai megrendelés gyanúját vetik fel a rendőrségi akciók. Balog azt is megkérdezte Draskovicshoz intézett levelében: mikor járt el helyesen a rendőrség, akkor amikor negyvenezer forintra büntette Budai Gyulát, vagy akkor, amikor nem indított eljárást önnel szemben azután, hogy kedden közterületen tartott sajtótájékoztatót a Ferencvárosban a hatástalanításra váró bomba ügyében? A Fidelitas sajtótájékoztatója ismét gyülekezésnek tűnt fotó csudaisándor Gyurcsány a hibás! Országos matricázó kampányt indított tegnap a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezete, Gyurcsány a hibás címmel. „Postásbicikli 200 ezerért, honlap 200 millióért, autófényezés 4,5 milláért-és senki sem tudja ki a felelős? Matricát rájuk, és kiderül az igazság: Gyurcsány a hibás" - olvasható a Fidelitas által indított gyurcsanyahibas.blog.hu oldalon. (mh) Megfélemlítésként is értelmezhetik a szervezők az igazoltatást Nincs jogilag szabályozva, hogy a közterületeken megtartott sajtótájékoztatókhoz hogyan kell viszonyulnia a hatóságnak, ezért alakulhatott ki ilyen zavaros szituáció - nyilatkozta lapunknak Simon Attila alkotmányjogász. A szakember emlékeztetett rá, hogy az 1989-ben megalkotott gyülekezési törvény erre vonatkozó paragrafusában nem említik az ilyen sajtótájékoztatókat a bejelentésre nem kötelezett rendezvények között. Ha ezt vesszük alapul, akkor be kellene jelenteni őket, csakhogy az Alkotmánybíróság éppen május végén semmisítette meg a törvény azon rendelkezését, amely szerint a be nem jelentett spontán rendezvényeket fel kell oszlatni. Ezek a sajtótájékoztatók pedig éppen ilyen, sokszor egyik percről a másikra megszervezett események - fejtette ki Simon. Az alkotmányjogász szerint érdekes, hogy a szabályozatlanság lassan húsz éve senkinek nem szúrt szemet, miközben biztos, hogy minden parlamenti párt tartott már ilyen sajtótájékoztatót. Szerinte az is számos kérdést vet fel, hogy miért mostanában állnak elő ilyen helyzetek. A rendőrség mindenesetre a legrosszabbkor kezd ilyen gyakorlat követésébe - mondta az alkotmányjogász. Ugyan a rendőr bárkit igazoltathat az utcán, ha ezt egy párt sajtótájékoztatóján teszi, azt a résztvevők megfélemlítésként is értelmezhetik - tette hozzá Simon Attila. BARANYA RÓBERT Gusztos: tűrhetetlen zavaró intézkedések Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese közölte: arra kérik az igazságügyi és rendészeti minisztert, valamint az országos rendőrfőkapitányt, dolgozzon ki és érvényesítsen olyan eljárási rendet, amely kizárja, hogy sajtótájékoztatót rendőrségi intézkedés zavarjon meg. Hangsúlyozta, tiltakoznak az eljárás ellen, és tűrhetetlennek tartják azt, mert korlátozhatja a politikai véleménynyilvánítását. Nem fordulhat elő, hogy a pártjuk véleményét sajtótájékoztatón ismertető politikusokat rendőrségi „vegzatúra” érjen - közölte. Tóth Károly szocialista képviselő szerint a hatóság csupán tette a dolgát: igazoltattak, majd minden további nélkül elhagyták a helyszínt. Mint mondta, ha önkényesen betiltják az eseményt, jogos lenne az ellenzéki párt felháborodása. „Viszont szerintem az igazoltatás nem ilyen nagy ügy. Tőlem kétszer is elkérték a papírjaimat a nyaralásom során, mégsem mondom azt, hogy politikai okokból üldöz a hatóság." BRKD A parancsnok a sajtóosztályt hibáztatja Az ellenzéki politikusok vegzálásáról szóló, egymásnak rendre ellentmondó rendőrségi magyarázatokból az nem derült ki, hogy mielőtt alkotmányjogászaik felülbírálták a korábbi határozatot, jogvégzett rendőr döntött-e a tévesen országgyűlési képviselőnek tartott Budai Gyula fideszes politikus megbírságolásáról. A rendőrség felső vezetésétől származó információink szerint a Budai esetében történt nyilatkozatokról szóló jelentésben a parancsnok a Pest megyei főkapitányság egyik, a sajtóosztályon dolgozó munkatársának figyelmetlenségével magyarázta a hibás tartalmú közlemény megjelenését. A BRFK rendőrei tegnap a Fidelitas új akciójáról utcai sajtótájékoztatót tartó Szijjártó Péter Fidesz szóvivő munkatársát is igazoltatták, amit közleményükben azzal magyaráztak: a járőr észlelte, hogy többen transzparensekkel gyülekeznek, ezért önállóan, saját hatáskörében eljárva tájékozódott a rendezvényről. A politikusok által szervezett sajtóesemények kezeléséből, valamint a Gyurcsány Ferenc kormányfő márciusi operaházi fellépését követő, a fővárosi zavargások idején alkalmazott rendőrségi intézkedésekről kiadott közleményekből már világossá vált, hogy a hatóság a több szempontból hiányos gyülekezési törvényt esetről esetre másként értelmezi. A március 15-ét követő utcai megmozdulások idején a rendőrség a sajtó munkatársai ellen is fellépett, és több, az eseményről tudósító kollégánkat is előállították. A történtek miatt tiltakozásul az újságírók úgynevezett flashmobot, villámdemonstrációt tartottak a fővárosi Batthyány-örökmécsesnél. A rendőrség akkor azt állította: azért nem igazoltattak senkit, és nem oszlatták fel az egybegyűlteket, mert a megmozdulást sajtótájékoztatónak értékelték. Lapunk érdeklődésére az igazságügyi tárca kabinetirodája közölte: várják Szijjártó Péter és Balog Zoltán levelét, és arra reagálnak. Megkerestük az IRM rendészeti szakállamtitkárát, a nyomozó ügyészségtől a közelmúltban érkezett ügyészt, Túri Andrást is, lapunknak ő azt mondta, hogy álláspontja szerint nincs tennivalója az ügyekben, amelyekről a rendőrségi közleményekből minden kiderült. SP ________________3 BELFÖLD Jogértelmező fakabátok ÁLLÁSPONT A hirtelen jött forróság, úgy látszik, mindenkinek az agyára megy. A Fidelitas „Gyurcsány a hibás” néven akciócsoportot alakít, és „Gyurcsány a hibás” szöveggel matricákat fog osztogatni, amit majd fel lehet ragasztani mindenhova, ahol a kormányfő „hathatós tevékenységének” eredménye a kudarc. Hát ha ennyi idő és energia van az ellenzéki párt ifjúsági tagozatában, legyen, nem rontom el a játékukat. íme: ha kapok valahol én is egy pár matricát, az elsőt a Teve utcai rendőrségi székház bejárati ajtajára ragasztom. És nem azért mert még azt sem képesek kideríteni, ki eresztett az üvegpalotára egy sorozatot, még csak nem is a 2006-os véres őszi események miatt - mert az a fidelitasos játszadozásnál egy kicsit komolyabb dolog hanem a Budai-affér és az azt követő totális rendőrségi elmebaj miatt. Ezért is Gyurcsány a hibás. Ha a kormányfő egy charta-mozgalomtól és a közjogi méltóságos urak magához rángatásától reméli a közrend fenntartását köztereinken, akkor esély sincs rá, hogy a magas szinten megnyilvánuló totális ostobaság ne csapjon át tömeges hisztériává, és ne terjedjen el járványszerűen a rendőrség alsóbb szintjein is. A Fidesz egyik politikusának köztéren megtartott sajtótájékoztatóján intézkedett a közeg, és a médiaeseményt „be nem jelentett demonstrációként” értékelte, majd negyvenezer forint pénzbírsággal sújtotta a politikust. Az ellenzéki párt tiltakozott, a pártszóvivő az esetet példátlannak és elfogadhatatlannak tartja, „a jogállamiság és a demokrácia szégyenének” bélyegezte. A rendőrség belátta tévedését, később visszavonta a határozatot, de nem azért, mert brutális baromsággal követtek el törvénysértést a fakabátok, hanem „a képviselő mentelmi joga miatt”. Csakhogy Budai Gyula nagyon sokszor szereplő és nagyon fideszes politikus, egy egész választókerületet bízott a gondjaira Orbán Viktor a hazai gazdatársadalom összes nyűgével, sőt a hazai termőföld védelmi feladataival együtt, ám parlamenti mandátumhoz eleddig nem juttatta. Az azonban legalább örömmel tölthet el mindannyiunkat, hogy a rendőreink tudják, mi a búbánat az a mentelmi jog. Hogy nem csak az alkoholszondától mentesíti a képviselő urakat és hölgyeket, hanem a rendőri vegzatúráktól is, ha például Gyurcsány-kormány kudarcainak színterein akarják tudatni a közzel, hogy ki követte el a hibát, így uborkaszezonban ennyi is bőven elég lett volna gumicsontnak, hogy ne azon döbbenjenek meg az emberek, hogy egy kisgyermek áldozatául esett szülei döntésének, mert szülei olyan mértékben eladósodtak, hogy nem láttak kiutat, inkább a halált választották. Inkább azon döbbenjenek meg, hogy a politikai elit és a karhatalom milyen primitív módszerekkel vívja csatáit a homokozóban. Mindezért csak azért is „Gyurcsány a hibás”. Meg a rendészeti minisztere, Draskovics. Aki megígérte, hogy szakértőket ad a rendőrség mellé, hogy jogilag helyes döntést tudjanak hozni, például a melegfesztiválok felvonulási útvonalát érintően. A szakértők megérkezhettek, mert a Budai-afférból az ORFK általunk nagyra becsült vezetője, Bencze József altábornagy, miután lefolytatták „az ügy törvényességi felülvizsgálatát” a következő közleményt adta ki: „Megállapítást nyert, hogy hogy az eljárás alá vont személy nem országgyűlési képviselő. Alkotmányjogászokkal történt egyeztetés során megállapították azt is, hogy a közterületen megtartott sajtótájékoztatók nem esnek a gyülekezési törvény hatálya alá, így azokat a rendőrségre bejelenteni nem kell.” Valóban? És ha, teszem azt, egymillió polgártársammal együtt arról akarok sajtótájékoztatót tartani a Kossuth téren, hogy ebből így, ilyen formában nekünk elegünk van, meg hogy az otthon maradt kilencmilliónak is tudnia kell, hogy ezért az országnyi csődtömegért véleményünk szerint - amellett, hogy a nemzetközi helyzet már megint fokozódik - főleg Gyurcsány a hibás, akkor az tényleg nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá? Ha egyenként járulunk a nemzetközi sajtótájékoztatónkat megtisztelő tévéállomások mikrofonállványai elé, hogy külön-külön saját életünk tapasztalataival győzzük meg a honfitársakat és az uniós polgártársakat valamint a nemzetközi pénzvilágot, hogy ennek így, ilyenformán vége, akkor az tényleg egy sajtótájékoztató? Nahát. Vajon kik lehettek azok az alkotmányjogászok, akik így felvértezték szakértelemmel az amúgy jogász végzettségű altábornagyot? Csaknem a rendészeti miniszter küldte rá a közegre a szakértőit? Körülbelül itt tartottam álláspontom kifejtésével, amikor érkezett a hír, hogy már megint igazoltatták a rendőrök a Fidelitas sajtótájékoztatójának szervezőit a sok-sok milliárdnyi közpénzt elnyelő kormányzati negyed területén. Több magyarázat lehetséges: a rendőröket nem Bencze altábornagy irányítja, hanem Gyurcsány, akiről tudjuk, hogy ő a hibás; vagy nem tudják, hogy miről győzték meg az alkotmányjogászok tegnap szerda estig az altábornagyot; vagy nem ismerték fel, hogy a mikrofonállványos csődület egy sajtótájékoztató végett alakult ki. Egyébként arról tartottak sajtótájékoztatót, hogy a kormányzati negyed fiaskójáért Gyurcsány a hibás. Eközben Szombathelyen, ahol a szülők megölték gyereküket, aztán magukkal is végezni akartak, büntetőeljárás indult. TORKOS MATILD