Magyar Hírlap, 2014. március (47. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-01 / 51. szám
WWW.MRCVARHIRUP.hu ■Lp Hoffmann Rózsa: Nincs több száz oldalas dokumentáció ! Mi ■ . t. ?Harmincezren jelentkezhetnek a pedagógus II. minősítésre a következő tanévben - jelentette be Hoffmann Rózsa Szegeden. A köznevelési államtitkár az MTI szerint azt mondta, pályázatot azok a szakvizsgával rendelkező pedagógusok adhatnak be, akik legalább nyolc év szakmai gyakorlattal rendelkeznek, a harminc ■F ^ /- JX y ? ’ *- WBNT1 évnél régebben a pályán levők pedig szakvizsga nélkül is jelentkezhetnek. A sikerrel pályázók 2016-tól kap-Bpf’ , flBEA|AhSJjJMjJ[UU| ják meg a magasabb besorolással járó bért. Az idén 25 ezer szakvizsgázott, legalább 14 éve a pályán lévő pedagógus vehet részt a minősítésben. Hoffmann hangsúlyozta, egy szó sem igaz abból, hogy több száz oldal 3 'alas dokumentációt kellene felvinni az elektronikus rendszerbe. (PB) FOTÓ: HEGEDÜS RÓBERT VRUSZTRS 2014 „A GYERMEK SZÁMARA AZ A LEGJOBB, HA CSALÁDBAN NEVELKEDIK” Újabb blöffök a „villázó” Gyurcsánytól BÁN KÁROLY-PIHDROCH TAMÁS A Demokratikus Koalíció elnöke törvényesítené a melegek házasságát, s kezdeményezné, hogy az azonos neműek gyermeket is örökbe fogadhassanak. Gyurcsány Ferenc állandó kampánykelléke lett az Orbán Viktorral szembeni vagyonosodási párbaj is. Ebben ő testesítené meg a tiszta erkölcsöt. „Hogy megbotránkoztassak mindenkit, mi vagyunk az egyetlen párt, amely támogatja az azonos neműek házasságát” - mondta Gyurcsány Ferenc a Magyar Nemzet szerint egy zártkörű beszélgetésen. A bukott miniszterelnök az ELTE Bibó István Szakkollégium meghívására vett részt a fórumon. Hozzátette, ha bejutnak a parlamentbe, kezdeményezni fogják az azonos neműek házasságának törvényi lehetőségét, illetve azt, hogy az ilyen párok gyermeket is örökbe fogadhassanak. Arról is beszélt, eddig csak azért nem nyújtották be az erről szóló törvénytervezetüket, mert nem akarják az összefogást megzavarni. „Ettől csuklanának a szocialisták” - tette hozzá. Ismerős, Gyurcsány Ferenc már 2006 májusában - ugyancsak zárt körben - is arról beszélt, hogy eltitkolták, mire készülnek kormányra kerülve. A KDNP szerint Gyurcsány 2010- re válságba és katasztrófába kormányozta az országot, most pedig értékválságot teremtene. A kereszténydemokraták úgy vélik, az egyneműek párkapcsolata magánügy, korlátozni nem akarják, ám a házasság rangjára emelése ellen tiltakoznak. Szerintük Gyurcsány még azzal az összefogással is szembemegy, amelybe „beerőszakolta” magát. Rétvári Bence az elhangzottakra úgy reagált, a kormány nem akar változtatni a jelenlegi családjogi rendszeren. A közigazgatási tárca államtitkára jelezte, a kormány a tudományos élet képviselőinek és a társadalom döntő többségének véleményét osztja, miszerint a gyermek számára az a legjobb, ha a lehetőségekhez mérten apa és anya mellett, családban nevelkedik. Attól már nemcsak a szocialisták csuklanának, hanem minden „jóérzésű” ember is csuklik, amikor Gyurcsány kampányrendezvényein azzal dicsekszik, hogy Orbán Viktorral szemben ő előbb lett gazdag ember, csak aztán politikus. Az államtól bagóért megszerzett, aztán 2010-ben hatalmas haszonnal továbbadott balatonőszödi villa is élő cáfolata ennek. Az üdülő tulajdonjoga ugyanis 2004. december 6-án akkor „szállt” Gyurcsányra, illetve cégére, amikor már miniszterelnök volt. „Ilyen pedig, hogy egy hivatalban lévő kormányfő saját államától szerezzen vagyont - ahogyan a volt kormányfőt feljelentő Léhmann György ügyvéd lapunknak fogalmazott -, csak banánköztársaságban lehetséges. ” A őszödi villát megszerző Gyurcsány-cég egyébként 1994-ben egy olyan állami szervvel, a Központi Állami Üdülő- és Oktatási Központtal kötött lízingszerződést, amely a magyar állam tulajdonával nem is rendelkezhetett. Az Altusba beolvadó cég aztán a tízéves futamidő után maradványértéken megvásárolhatta a kilencszáz négyszögöles, vízparti, kilencszobás, háromszáz négyzetméteres villát. A feljelentést elutasító Nemzeti Nyomozó Iroda a villaszerzés törvényességét olyan törvénnyel (1992. évi CXII.) indokolta, amely nem is létezett. Erről csak annyit, hogy a parlament 1992-ben összesen nyolcvankilenc törvényt alkotott. ■ RÖVIDEN • Soha nem volt ennyire stabil az emberek pártpreferenciája kampányidőszak elején a rendszerváltozás óta - közölte Simon János, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tanácsadója. Felmérésükre hivatkozva azt mondta, a 2010-ben a Fideszre szavazók 89 százaléka most is a kormánypártra voksolna, a négy éve az MSZP-re szavazók 92 százaléka pedig most is a szocialistákat választaná. • Jelentős különbség van a politikai reklámok és a politikai hirdetések között, a választási eljárásról szóló törvény élesen elválasztja egymástól e két fogalmat hívta fel a figyelmet elemzésében az Alapjogokért Központ. Míg előbbi a televízióban vagy rádióban ingyenesen közzétett műsorszám, addig utóbbi a nyomtatott vagy online sajtóban és a mozikban ellenérték fejében közölt tartalom. • A következő kormányzati ciklusban minden területen radikálisan csökkenteni kell, ahol lehet, ott pedig meg kell szüntetni a várólistákat az egészségügyben - jelentette ki Mesterházy Attila tegnap a Kanizsai Dorottya Kórháznál. Az ellenzéki „összefogás” miniszterelnök-jelöltje később egy fórumon az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról szóló jelentések kapcsán úgy fogalmazott, „minden ilyen támadás erősebbé teszi az összefogást”. • Húsz év után országos listát állítanak a Szociáldemokraták, 18 megyében és a fővárosban indul képviselőjük az áprilisi országgyűlési választáson - jelentette be a Schmuck Andor vezette párt. • Az LMP is állít országos listát a tavaszi választáson, a szükséges dokumentumokat tegnap leadták. Schiffer András társelnök szerint az egyéni választókerületekben is jól állnak, akár már holnapra mind a 106 jelöltjük összegyűjtheti a szükséges ajánlásokat. • Tegnap este hét óráig 682 egyéni jelöltet vettek nyilvántartásba a választási bizottságok, a Nemzeti Választási Bizottság hat országos listát is nyilvántartásba vett. ■ Gyurcsány és felesége, Dobrev Klára a 2009-es melegfelvonuláson FOTÓ: CSUDRI SÁNDOR Ismét választ vár a Fidesz Mesterházytól RT Mesterházy Attila tudta-e, hogy átverés volt a 2006-os áfacsökkentési akciójuk? - erre a kérdésre vár választ a Fidesz az MSZP elnökétől. Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója felidézte, 2006 januárjában az áfacsökkentés főszereplői között államtitkárként Mesterházy is ott szerepelt, a boltosoknak nála kellett egy email címen jelentkezniük, hogy áfacsökkentő védjegyet kapjanak. Kocsis kifejtette, az őszödi beszéd óta tudható, az akkori áfacsökkentés is hazugság volt. A választások után ugyanis emelést jelentettek be, majd jött a többi megszorítás. Felhívta a figyelmet, Gyurcsány beszédében maga ismerte el, hogy a gazdasági helyzet nem tett volna lehetővé ehhez hasonló intézkedéseket, sőt bevallotta, már a választások előtt készültek a megszorításokra, de terveiket eltitkolták. „Mesterházy látta-e azokat a papírokat, amelyeket a választások előtt nem volt szabad a közvélemény elé tárni? Honnan tudható, hogy Mesterházy és Gyurcsány a mostani kampányban nem hazudik, nem a választók becsapására készül?” - sorolta kérdéseit Kocsis Máté. ■ 2014. MÁRCIUS 1., HÉTVÉGE BELFÖLD MAGYARHÍRUP Még egyszer... ÁLLÁSPONT ...Őszödről. Mert ami most történik Őszöd-ügyben odaát, és a másik nyilvánosságban, azt tényleg csak a KGB akadémián tanítják. S ezzel nincs is baj, mindaddig, ameddig a fekete öves MSZP-sekről és Gyurcsányról van szó, de a hazai nyilvánosság Indexbe, HVG be, 444.hu-ba stb., stb. tömörült nyikhaj gazemberei az élő példák arra, hogy ezt igazából nem is kell tanítani, erre születni is lehet. Tehát az az új műsor, hogy a 2006 őszi tüntetéseket a Fidesz (Orbán Viktor) szervezte. A Fidesz (Orbán Viktor) terrorcselekményt követett el, és a fennálló alkotmányos rendet akarta erőszakkal megdönteni. Nem, ez nem vicc! A DK-sok, szegény hülye Vadai Ágnessel az élen, ez ügyben tettek most feljelentést. Ezen narratíva alapja pedig az, hogy a Fidesz (Orbán Viktor, Kósa Lajos, jómagam stb., stb.) már a nyilvánosságra kerülése előtt ismerte az őszödi beszéd tartalmát. A titkosszolgálat akkor készült jelentéseiben az áll, hogy a beszédet egy szocialista politikus juttatta el Rózsa Flores Eduardón keresztül a nyilvánossághoz, illetve a Fideszhez. Történt pedig mindez Gyurcsány és az MSZP-frakció tudtával. A titkosszolgálati jelentések Gyurcsány miniszterelnökségének idején készültek. A titkosszolgálati jelentésektől teljesen függetlenül kiderült az is, hogy Gyurcsányék egyszerűen zseniálisnak tartották a beszédet. A miniszterelnökség akkori államtitkára, Gál J. Zoltán maga ajánlotta a szöveget a Népszabadság főszerkesztőjének, Vörös T. Károlynak. Tehát a nyilvánosságra kerülés egyáltalán nem volt ellenükre. Azt is tudjuk immár, maga Gyurcsány mesélte el az ATV-nek, hogy „imádták a beszédet” . „Állva tapsoltak. ” Tehát az MSZP -frakció is úgy gondolta, hogy ez ám a valami! Végre van egy zsenink! És nyilván el voltak ragadtatva maguktól, hogy a „trükkök százai”, amelyekről őnekik nem is kellett tudniuk, menynyire jól beváltak, hiszen „visszahoztuk a kormányzást a szarból”. Salo avagy a sodorna 120 napja, kicsiben. Pitiben, MSZP-ben, Gyurcsányban. Hogy is írja Camus a lázadó emberben? „De attól fogva, hogy - jellem híján - mindenáron tannal ajándékozza meg önmagát az ember, a bűn vitába kezd, izeg-mozog, mint a józan ész maga, s felölti a szillogizmus valamennyi alakzatát. Magányos volt, akár a kiáltás, és íme, egyetemes lett, mint a tudomány. Tegnap elítélték, ma a bűn a törvény. (...) Azon a napon, amikor a bűn az ártatlanság képében tetszeleg, érdekes áttétel folytán az ártatlanságot szólítják fel önigazolásra. ” Ez van most. A bűn Gyurcsány maga. A létezése, életének puszta ténye és minden pillanata. Ebben a bűnben osztozik vele egykori pártja s minden „munkatársa”, ami ebben az esetben tettestársat jelent. Gyurcsány útja a közéletbe, a hatalomba: maga a bűn. Gyurcsány útja a lumpenproli státusából a milliárdosok világába: maga a bűn. S mivel Gyurcsány a moral insanity maga, mit sem tud erről. Ő nem érzékeli bűnként önmaga létezését. Többek között erről szól az őszödi beszéd. Úgy „vallja be” bűneit, hazugságait, csalásait tettestársainak, hogy mindez valamiféle erényként és hőstettként jelenik meg előtte. Ugyanígy vallja be egyéb bűneit a nyomorult Debreczeni Józsefnek, és ott sem érzékeli, miről is beszél valójában. (Lásd a „köteles beszéd” felhasználása a kampányban.) S most, az általuk irányított titkosszolgálat jelentéseinek nyilvánosságra kerülésekor idejét érzi annak, hogy felszólítsa az erényt önigazolásra. így lesz a „mit” kérdéséből a „ki” és „hogyan” kérdése. S ennek szekundál a nyilvánosság általa, általuk irányított része. S akkor tegyünk fel néhány kérdést mi is. Miért ajánlotta fel Gál J. Zoltán a beszédet a Népszabadságnak? Aztán végül miért nem adta oda? Ki szólt, hogy talán mégsem olyan jó ötlet nyilvánosságra hozni? Amúgy Gyurcsány hazudik a hazugságról abban a beszédben, vagy igazat mond? Ha igazat mond, mik voltak a trükkök százai? Hogyan hamisították meg a költségvetési adatokat? Törvénytelenséget követtek-e el akkor, amikor nem hozták az ország tudomására a választások előtt a valós helyzetet? Mekkora kárt okoztak azzal az egyetlen hazugsággal, hogy pusztán kampánycélokból levitték az áfát öt százalékra, majd a választás után azonnal felemelték? Milyen felelősség terheli ezért a mocskos kampányért Szigetvári Viktort? Továbbá: Ha zavargások törnek ki, a titkosszolgálat hivatalból a helyszínen van. Tehát akkor milyen szerepet játszott a titkosszolgálat a 2006- os őszi eseményekben? Miért nem védték meg a televízió székházát? Miért állt tétlenül a Rebisz felszerelt alakulata a televízió mögött, miközben felszerelés nélküli rendőrök álltak a tömeggel szemben a főbejáratnál? Továbbá: valójában milyen szerepet játszott a titkosszolgálat a cigányok elleni gyilkosságsorozatban? Kik voltak a cigánygyilkosságok negyedrendű vádlottjának titkosszolgálati összekötői? Valójában miért és hogyan halt meg Rózsa Flores Eduardó és Magyarosi Árpád? Kint tartózkodott-e Bolíviában a cigánygyilkosságok negyedrendű vádlottjának, Cs. Istvánnak két NBH-s összekötője akkor, amikor Rózsa Floreséket meggyilkolták? Ha gén, mit kerestek ott? Ezek az én kérdéseim. Gyurcsány pedig imádkozzon, nehogy egyszer tényleg kiderüljön, ki szervezte a 2006-os őszi zavargásokat. S hogy mi áll valójában a cigánygyilkosságok és a bolíviai likvidálások mögött. ■ BAYER ZSOLT bayer: Zsoltamagyarhirlap.hu