Magyar Hírlap, 2014. szeptember (47. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-01 / 203. szám
www.magyarhirup.hu ÖNKORMÁNYZAT 2014 BOROS BANK SZERINT GYURCSÁNY HATALOMÁTVÉTELRE KÉSZÜL ,4 baloldal a rajtvonalnál elhasalt” PINDROCH TAMÁS Tovább erodálódhat a baloldal bázisa a következő négy évben, Gyurcsány Ferenc már most az új vezetőként pozícionálja magát - erről beszéltek lapunknak politológusok a baloldal kampányát elemezve. Az önkormányzati kampánystart alapján úgy tűnik, a baloldal már a rajtvonal előtt elhasalt - mondta lapunknak Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője. Szerinte lényegében egyetlen „profi” politikai húzást sem tudnak meglépni a baloldal szereplői, minden egyes lépésük „politikai amatőrizmusról” tanúskodik. „Pontosan az ellenkezőjét teszik annak, amit kellene: nincsenek húzóarcok az önkormányzati kampányban, nincsenek hiteles helyi jelöltek, sem központilag szervezett kampány, ahogyan persze mondanivalójuk sem igazán akad az egyes települések jövőjét illetően” - fejtette ki. Szerinte mindez, a várható súlyos választási vereség mellett ahhoz vezethet, hogy a következő négy esztendőben is tovább erodálódik a baloldal klasszikus bázisa, másfelől a három baloldali szereplő - de különösen az MSZP - saját vezetési válságát görgeti majd maga előtt. Ha ez így lesz - folytatta -, érdemi építkezésre aligha számíthatunk tőlük, az egyetlen rendezőelv a megmaradt káderek egymással szembeni tartós pozícióharca lehet a személyi állomány, a szervezet és az intellektus szempontjából mára teljesen kiüresedő magyar baloldalon. Fodor Csaba elmondta, a válságból való kiút sem puszta formalitás persze, ahhoz nem elég a régi, valaha talán működő posztkádári recept alapján jól megkeverni a „meglévő lapokat”. „A tényleges megújuláshoz a bázisépítés jegyében hiteles, új vezetőkre, tényleges szervezeti átalakításokra és persze újrahangolt mondanivalóra, politikai intellektusra van szükség” - magyarázta az elemző. Boros Bánk Levente politológus úgy vélekedett, a baloldalon mindenki elégedetlen Falus Ferenc kampánystartjával. Felhívta viszont a figyelmet, hogy egyedül csak Gyurcsány Ferenc nem kritizálta a kampányt. Nincs is rá oka, hiszen ő a nagy nyertese a három párt megállapodásának. Egy frakció nélküli kis párt ugyanis ennek az egyezségnek köszönhetően a „semmiből” szerezhet fővárosi közgyűlési, polgármesteri és önkormányzati képviselői helyeket. Erre a Demokratikus Koalíció - támogatottságát figyelembe véve - önmagában képtelen lenne. Az MSZP eközben azzal küzd, hogy tovább veszít súlyából, pénztelenséggel kínlódik, káderei a pozíciók megszerzéséért harcolnak, miközben azokat az Együtt-PM-mel és a DK-val is meg kell osztaniuk. Szigetvári Viktorék pedig tartalmilag elégedetlenek a kampánnyal, így újra teljes a káosz a baloldalon. A politológus szerint különösen érdekes Gyurcsány Ferenc múlt heti cikkének időzítése, amelyben baloldali pártunióra tesz javaslatot. „Ez nem a kampányról szól, hanem már az azutáni helyezkedésről. Gyurcsány tisztára akarja magát mosni, a 2004 előtti szerepében tetszeleg, a balliberális oldal főideológusaként próbálja magát pozícionálni, már a választások utáni időszakra »tematizál«. Rögzítheti, másokkal szemben, akik semmit sem mondtak, ő előre kinyilatkoztatta, mit kellene csinálni. Egyértelműen át kívánja venni az irányítást a baloldalon” - fejtette ki Boros Bánk Levente. ■ Molnár Csaba, Falus Ferenc, Kunhalmi Ágnes és Szigetvári Viktor FOTÓ: KÖVESDI AHOREA rt ŐSSZEL EZERHÉTSZÁZAN SZAVAZNAK ÁTJELENTKEZÉSSEL Négyezren a nyilvántartásban BR Elérte a négyezret a jelöltek száma az önkormányzati választáson, s közülük több mint 2400-at vettek nyilvántartásba a választási bizottságok vasárnapig - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból. A tegnapi számok szerint eddig 267 polgármesterjelölt, 818 egyéni listás jelölt (a tízezer lakosnál kisebb településeken) és 1273 egyéni választókerületi jelölt szerzett jogot az indulásra. Vasárnapra már tizenkét települési kompenzációs listát is nyilvántartásba vettek. A polgármesterjelöltek közül 168-an valamely szervezet támogatásával indulnak, míg 99-en függetlenek. Az összesítés szerint a képviselőjelöltek közül több mint hatszázan függetlenként szállnak ringbe, dupla ennyien pedig párttámogatással. A Fidesz eddig 144 polgármesterjelöltet tudott állítani, 283 egyéni listást és több mint nyolcszáz választókerületi jelöltet. A korábbi választásoknál kevesebb párt vetette magát nyilvántartásba, a tegnapi adatok szerint 286-an vannak. A főpolgármester-jelöltek közül eddig Tarlós István és a jobbikos Staudt Gábor adta le a szükséges aláírásokat. A jelölteknek szeptember 8-ig van idejük, hogy ezt megtegyék. Az októberi választáson 20 449 tisztséget töltenek be, ezek közül 3177 polgármesteri és 17 271 képviselői. Eddig több mint 1700-an jelezték, hogy átjelentkezéssel akarnak szavazni. Ahogy már megírtuk, az önkormányzati választáson szigorúbbak az átjelentkezéssel történő szavazás feltételei, csak az szavazhat az állandó lakóhelye helyett más településen, aki ott érvényes bejelentett tartózkodási hellyel (ideiglenes lakcímmel) rendelkezik. További különbség, hogy az átjelentkező annak a településnek a jelöltjeire szavaz, ahova átjelentkezett. Az átjelentkezési kérelmeknek október 10-én 16 óráig kell megérkezniük a helyi választási irodához. Kövér: Az országzászlók az összetartozás jelképei Kövér László házelnök szerint az újraállított országzászlók irányt mutatnak, azt üzenik: összetartozunk. Az Országgyűlés elnöke vasárnap a kispesti országzászló-emlékmű avatásán mondott beszédében úgy fogalmazott: a magyarok újraállított országzászlói nem a múlt kerekét akarják visszaforgatni, hanem irányt mutatnak, nyomvonalat szabnak a jövőre. Emlékeztetett egyúttal, hogy a most helyreállított kispesti országzászlót nyolcvan évvel ezelőtt Magyarország 99. országzászlójaként avatták fel, és egyike volt annak a több mint hétszáznak, amely azt hirdette: az első világháborút lezáró békeszerződésekben „halálra, rabságra és felejtésre ítélt” magyarság élni akar, szabadságot akar, és emlékezni akar. (BK) FOTÓ: MTI/SOÓS LAJOS RÖVIDEN • A korábbiaknál kevesebb, ötezer érvényes ajánlást kell összegyűjtenie annak, aki főpolgármester-jelölt kíván lenni az októberi önkormányzati választásokon, négy éve huszonnyolcezer, nyolc éve hétezer ajánlás volt szükséges a jelöltséghez. • A nemzetiségi jelöltek vagy listák állításához szükséges ajánlások gyűjtéséhez a választási irodáktól kapott választói adatok nem használhatók fel a kampányban. Figyelembe kell venni azt is, hogy nem juttatható választási kampányanyag olyan választópolgárnak, aki megtiltotta adatainak kampánycélú kiadását - mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. A fideszes Kósa Lajos szerint a baloldal főpolgármester-jelöltje, Falus Ferenc „úgy tudta elveszíteni a választást, hogy még a kampány sem kezdődött meg”. A kormánypárt ügyvezető alelnöke a Hír TV P8 című műsorában mondta ezt. Egészségházak létrehozását tervezi a Fidesz-KDNP szegedi polgármesterjelöltje. Kothencz János erről a Nyitra utcában tett bejárása során beszélt. 2014. SZEPTEMBER 1., HÉTFŐBELFÖLDMAGYAR HÍRLAP 3 Demokratikus csoda történt ICCPflNT Mondjuk ki egyszerűen: csoda történt Győrött. Németh Árpád, a szocialista párt városi közgyűlési frakcióvezetője odanyilatkozott, hogy egyetért Orbán Viktor tusnádfürdői beszédével, mondván, amiket a miniszterelnök kijelentett munka alapú társadalomról és illiberalizmusról, azok a baloldaliság meghatározó gondolatai. Na, nem kell kapkodni - bár Balogh József volt győri polgármester és Pollreisz Balázs, az MSZP helyi alelnöke rögvest kezdeményezte megtévedt elvtársa pártból való kizárását -, nem kell sehova rohangálni, az egyik plébániáról már elindultak, hogy hitelesítsék a csodát. A világ gyalogmenete, a mindennapok liberalizmusa természetesen másként van ezzel, és Washingtontól Budapestig, Brüsszeltől Oslóig egyformán követeli a rebellis magyar megregulázását. Pedig úsznia kellene a gyönyörben, lubickolnia ilyen tömény szépség láttán a haladó, liberális, demokrata elitnek, hiszen nekünk azt mondta, nem is egyszer, hogy a másság szép. Márpedig itt egy szép ember, aki - élvén a demokrácia egyik alapvetése, a szent szólásszabadság jogával, azt merte mondani, hogy álljuk meg, legyen eszünk, emberek! Baj van Európa nagy úri kaszinójában, zsíros, avas a pakli, meglehet, kártyát kellene már cserélni! Nem, nem köpött a földre vagy a plafonra, nem mesélt malac vicceket, nem nyúlt a lányok szoknyája alá, azt sem mondta, hogy ki akar lépni, mert kancsi a krupié, és itten valakik otromba módon csalnak, cinkelt lapokkal játszanak. Bár még azt is mondhatta volna, hiszen történt itt már egy és más, lehallgatás, korrupció, de nem. Ő csak annyit mondott, hogy meg kellene próbálni új paklival játszani tovább a partit. Na, lett is erre a dcúgozás meg soha nem hallott pfujolás, mindent elöntött a népképviselői harag, és nem törődve az említett szólásszabadság szentségével - úgy látszik, magyar miniszterelnökre ez nem vonatkozik, mint ahogyan Sólyom Lászlót sem illette meg a szabad mozgás joga, nem léphetett Szlovákföldre, többen is rögvest kidobóemberek után kiáltoztak. Hát hogy van ez? Hogy élünk Ithakában? Vagy inkább Árkádiában lennénk? Úgy látszik, Leibniz után megint kimondatott, hogy ez a világ a lehetséges világok legjobbika, és címeres gazember mindenki, aki ezt képes megkérdőjelezni. Pangloss tanítómester végigkalauzolt bennünket a földgolyón, elvezetett a történelem, a világ végére, nincs hova fejlődnünk, nincs min módosítanunk, javítanunk, nincs miért változtatnunk, üljünk csak nyugodtan a fenekünkön, és lógassuk a lábunkat a nagy boldog liberális semmibe. Akkor meg kuss! Ne jöjjön itt senki - különösen nem ez a félrecsúszott életű magyar Zsebmussolini, Fehérmao, Focistaputyin - fejlődéssel, dialektikával vagy Voltaire-rel. Ne bankozzon, ne szegényemberezzen, kartellezzen vagy hajléktalanozzon senki, ne jöjjünk gyerekéhezéssel - legfeljebb a Fidesz-kormány idején -, bűnözéssel, népjóléttel! Ne. Tessék szépen beállni a sorba! Na, nem az elejére, a végére. És lesni, hogy mikor lesz az EU-ingyenkonyhán repeta, és szépen, demokratikusan kivárni, mikor esik le morzsa a nagyok asztaláról. Vegyük végre tudomásul, ha nem lesz rend, jönnek a biliárdgolyó-fejű biztonságiak, kiteszik az Európa-kaszinóból a szűrünket, gubánkat, és kipofoznak bennünket nagy, fehér, lobogó gatyánkból. Mehetünk vissza a sztyepére. Na, ugye? Így már kicsit más a helyzet, másként hat Németh Árpád hihetetlen megvilágosulása, haladó, demokratikus, baloldali elme által még sokáig felfoghatatlan és mindenképpen bűnös, tűrhetetlen kinyilatkoztatása. Úgyhogy tényleg csoda történt Győrött.