Magyar Hírlap, 2015. június (48. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-01 / 126. szám
www.mmykrhirup.hu Semjén Zsolt: Nem támogatjuk a gyöngyhalász-stratégiát Egyaránt fontos a magyar kormány számára a nemzet minden tagja, és nem támogat olyan törekvéseket, amelyek a szórvány kiüresítését célozzák, így a „gyöngyhalász-stratégiát” sem - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (képünkön) Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában. A szórványban élő magyarság segítésének hangsúlyos eszköze az anyanyelvű oktatás fenntartása, illetve megszervezése ezekben a térségekben. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke két évvel ezelőtt beszélt az úgynevezett gyöngyhalászmódszerről, amelynek lényege, hogy a magyarságához jobban ragaszkodó embereket a szórványból a tömbmagyarságba telepítenék. (JZS) FOTÓ: MH NEMZETI KONZULTÁCIÓ: KAMPÁNY INDUL A BEVÁNDORLÁS ÉS TERRORIZMUS TÉMÁJÁBAN Interneten is ki lehet tölteni a kérdőívet JOBBÁGYI ZSÓFIA Már több mint negyvenötezren folyamodtak itthon menekültstátusért - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő. A nemzeti konzultációs íveket eddig kétszázezren küldték viszsza, ami „rendben van”. Már az interneten is kitölthető a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációs kérdőív, a következő napokban pedig a feltüntetett témakörökkel kapcsolatban kampány is indul, ami a kabinet alapvető elveire hívja fel a figyelmet - mondta tegnap Kovács Zoltán kormányszóvivő. Az alapvetések között szerepel, hogy minden hazánkba érkezőnek tiszteletben kell tartania az ország és az unió kultúráját, törvényeit, és nem veszélyeztetheti a magyarok munkahelyét. Azért tették elérhetővé a konzultációt a világhálón, hogy azok is elmondhassák a véleményüket, akiknek nehézséget jelent a papíralapú válaszadás. Kovács Zoltán tájékoztatott arról is, hogy az utolsó borítékokat jövő héten kézbesítik az ország néhány területére, és eddig kétszázezer válaszsort kaptak vissza, ami értékelése szerint „arányait tekintve rendben van” a korábbi konzultációk válaszadási statisztikáihoz viszonyítva. Újságírói kérdésre válaszolva kiemelte, hogy a média sokszor összemossa a politikai menekültek, az Európába gazdasági céllal érkező illegális bevándorlók, valamint az unión belüli szabad munkaáramlás kérdését. „A bevándorlók legkisebb részét az életüket vallási vagy más meggyőződésük miatt igazoltan féltők képezik. A Magyarországra érkezők esetében ez az arány tíz százalék, míg az uniós átlagot tekintve huszonöt százalék” - közölte, majd hozzátette, hogy az ő esetükben a kabinet elfogadja a megsegítésükre vonatkozó közös európai szempontokat. A kormányszóvivő hangsúlyozta, leginkább azt szeretnék elérni, hogy az uniós tagországok szabadon dönthessenek a megélhetési bevándorlók sorsáról. A külföldön munkát vállaló magyarok egyik európai alapjogukkal élnek, rendszeresen utalnak haza a jövedelmükből, és a jövőben várhatóan haza is térnek. Kovács Zoltán elmondta még, hogy a május végi adatok alapján már több mint negyvenötezren folyamodtak itthon menekültstátusért, vagyis számuk az év végére meghaladhatja százezret. Ennek alapján tovább nő az országra és Európára nehezedő nyomás. Kovács Zoltán szólt arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az ártatlanság vélelmét tiszteletben tartva, az udvariasság szabályait követve gratulált Joseph Blatternek, akit pénteken, a szervezetét ért korrupciós gyanúk ellenére újabb négy évre megválasztottak a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, vagyis a FIFA elnökének. Tovább nő a migrációs nyomás - mondta Kovács Zoltán FOTÓ: KORMANY.HU/BOTÁR GERGELY GYURCSÁNY FERENC DEFENZÍV POZÍCIÓBA KERÜLT AZ ALTUS-ÜGY MIATT Stabil alapokon áll a kormányzás PINDROCH TAMÁS Továbbra is a kormányzati témák határozzák meg a politikai napirendet - mondta lapunknak Fodor Csaba, a Nézőpont intézet ügyvezetője. Kiemelte a miniszterelnök ötéves kormányértékelő beszédét, a jövő évi költségvetés tárgyalását, illetve azt, hogy a kormányoldal védekező, magyarázó pozícióba szorította Gyurcsány Ferencet az Altus-üggyel. A kormányfő ötéves kormányzást értékelő beszédének kulcsgondolata, hogy az eddigi eredmények azt mutatják, a kormányzás alapjai stabilak, az ország gazdasági mozgástere az elmúlt esztendőkben szélesedett - értékelte Fodor Csaba. A Nézőpont Intézet ügyvezetője elmondta, hogy Orbán Viktor pénteken célként azt jelölte meg, hogy minél többen személyes sikerként is megéljék az ország eddig elért eredményeit. „A polgári berendezkedés gondolata így a középosztályosodás kiterjesztésére, az életminőség javítására utal, amelynek megvalósítása a rendszerváltás óta most először került reális közelségbe” - magyarázta a szakember. A parlament által a napokban tárgyalt jövő évi költségvetésben is visszaköszönnek e stratégiai célok. Fodor szerint a 2016-os büdzsé előrelépést jelent a családokat, aktív keresőket kedvezményező adópolitikai célok elérésében. A szélesebb gazdasági mozgástér alapja az elmúlt években elért pénzügyi-gazdasági stabilitás, amelyet a korábban kritikus nemzetközi szervezetek is sorra ismernek el. Sőt a legutóbb a lengyel elnökválasztás nyertese, a konzervatív Andrzej Duda is méltatta a magyar gazdaság sikereit - tette hozzá Fodor Csaba. A szakember értékelése szerint Orbán Viktor „öt évértékelő” beszédében a stílusváltás, valamint a Nyugathoz való viszony is előtérbe került. A miniszterelnök a stílusváltás jegyében fontos erénynek mondta a cselekvésből adódó szükségszerű hibák felismerését és kijavítását. Ez annak biztosítéka, hogy a kormányzás - a korábbi kormányokkal ellentétben - ne szakadjon el az emberközpontú gondolkodástól. A „figyelmes” kormányzás azt is jelenti, hogy míg a Jobbik és a baloldal radikalizálódik, addig a kormányfő a higgadt, nyugodt kormányzóképes erőt képes megjeleníteni. Az elemző kiemelte, a miniszterelnök egyértelműen kiállt hazánk európai uniós és NATO tagsága mellett, még ha jelezte is, hogy szükség esetén vitát kell folytatni ezekkel a szervezetekkel. Ezzel is „középre pozícionálta magát” a Jobbik és a baloldal végletes megközelítésmódjához képest. Kifejtette, a miniszterelnöki vízióban megjelenő nemzeti önállóság nem jelent sem a Jobbik által előtérbe helyezett nemzeti különállást, sem a baloldal által hirdetett kényszerű önfeladást. A nemzeti érdekek felismerése és érvényesítése természetes, bevett és elfogadott a szövetségi rendszereken belül, anélkül, hogy bárki megtagadná a közösségekhez való tartozását. Fodor Csaba szerint fontos téma volt még az Altus-ügy, amelyben Gyurcsány Ferenc defenzív pozícióba került. A pártatlanságra és kiegyensúlyozottságra elvben sokat adó Európai Bizottságnak ráadásul érdemben nem sikerült megválaszolnia, miért kötött szerződést a volt kormányfő cégével, miközben tudatában volt, hogy annak vezetője jelenleg is egy magyarországi ellenzéki párt elnöke. A botrány Gyurcsány Ferenc egyébként is alacsony hitelességi tőkéjén sem javít, személye továbbra is terheli a baloldalt - hangsúlyozta Fodor Csaba. ■ 3 2015. JÚNIUS 1., HÉTFŐBELFÖLD Porhintés Nem, jobbikos képviselők soha nem égettek uniós zászlót. Nem, ez a párt soha nem cigányozott - még az idén január elsején Novák Előd sem -, nem zsidózott, nem hajlott a „náci romantikára”. Nem, a Jobbik soha nem akarta kiemelni a családból a cigány gyerekeket, hogy nevelőintézetbe zárva szoktassa rá őket a katonás csendre, rendre, fegyelemre. Nem, ez a párt soha nem juttatott be a parlamentbe olyan képviselőt, és soha nem adott mandátumot olyan embernek, aki, ha nem értett egyet a képviselőtársával, akkor a folyosón akarta a (nagy)szünetben elintézni a dolgot. Mint az elemiben a verekedős, viselkedészavaros suhanc... Nem, a Jobbik soha nem kampányolt azzal, hogy az országnak ki kell lépnie az unióból. Nem, soha semmi ilyesmi nem történt, vagy legalábbis Vona Gábor nem emlékszik rá. Akinek mégis lennének ilyen emlékei, „az eltévesztette a házszámot” - ez derült ki szombaton, a Jobbik pártkongreszszusán. A veszprémi időközi választás bebizonyította, hogy van kormányváltó hangulat, a tapolcai pedig azt, hogy van kormányváltó erő is, ez pedig a Jobbik - mondta Vona Gábor a Budapesti Kongresszusi Központban. „Nagyon nagy a mellény, de lesz ez még kisebb is!” - ezt pedig már egyik kommentelőnk írta lapunk honlapján, a Magyar Hírlap Online-on az eseményről készült tudósítás alá. De Vona Gábor mondott még ilyenebbet is: „Minden egyes reggel úgy kelünk, hogy kormányra készülünk.” Egy jól megszervezett és előkészített kongresszusnak, találkozónak, pártgyűlésnek, összeröffenésnek pontos dramaturgiája van, szigorú menetrend szerint kell zajlania ahhoz, hogy minden zökkenőmentes, tervezhető, kiszámítható és - ami a legfontosabb - hatásos legyen. Igen, Vona széles mellénybe öltöztetett beszédében a legtöbb volt a hatásvadászat. S ha már dramaturgia: a helyzetkomikumra építő bugyuta amerikai tévésorozatok mintájára - amelyekben még azt is jelezni kell a nézőnek, hogy mikor és milyen intenzitással nevessen - vélhetően épp ennél a mondatnál kellett volna bekapcsolni a nevetőgépet, a röhögőmasinát. A technikus azonban hibázott. Mellényúlt. Téves gombot nyomott meg. A tapsológépet kapcsolta be. Vona Gábor és a Jobbik túlzottan is beleélte magát a váltópárt szerepkörébe. Ami - végül is - nem baj, csak veszélyes. Akár önmagára nézve is, ha olyan megközelítésben értékeljük, hogy nagyon látványos lesz, ha éppen ebbe az elbizakodottságába bukik majd bele. A párt átalakítása is látványos, és a velejáró időleges siker sem mardul el. Tényleg így történt, botorság is volna ezt eltagadni, minden közvélemény - kutatónál erőteljesen „jött fel” a párt. „Meg fogjuk nyerni az országgyűlési választást, veszünk egy nagy levegőt és újjáépítjük a hazánkat” - mondta Vona Gábor. Vagyis nemcsak a cigány gyerekek fogják megtanulni, hogy mi az a katonás csend, rend és fegyelem, hanem mi, megfegyelmezettek, mindannyian. Én ugyan soha nem támogattam a nácizást, a fasisztázást, sőt többször felszólaltam ellene már csak azért is, mert mindig éppen azok folyamodnak az ilyen megbélyegző jelzőkhöz, azok címkézik fel vitapartnereiket, akik kifogynak az érvekből. Amikor valaki nem tud tovább érvelni, mert minden állítása elbukott, az ingujjból előhúz egy ilyen címkét, és úgy hiszi, ezzel máris befogta vitapartnere száját. Vagy ha az talán még mondaná is tovább a véleményét, már senki sem hallgat rá, a külvilág rég nem veszi komolyan. Mert ott virít a címke a homlokán. Vagy inkább a mellkasán - hogy közelebbről talán ne is konkretizáljam ezt a példát. Nem szeretem tehát a címkézést, így azt sem, amikor a Jobbikot nácizzák. Az az érdekes azonban, hogy erre a pártra felesleges ráakasztgatni az ilyen címkéket, mint a karácsonyfára decemberben a díszeket, mert kitermel magától is mindent. Akármilyen irányban változik is... „A változás fájdalmas, de ami nem változik, az halott. Az ország irányításához is fejlődni kell, a Jobbikból pedig le kell nyesni mindazt, ami akadályozza” - mondta szombaton Vona Gábor. „Aki náci romantikára vágyik, annak nincs helye ebben a pártban, az eltévesztette a házszámot. ” És a technikus ennél a pontnál már megint mellényúlt. Sehogy sem találta azt a fránya gombot. A megfelelőt! A távolban, a lemenő nap fényében pedig kigyúltak az uniós zászlók... Szóval tényleg nagy még ez a mellény egy ekkora emberre. Mintha valóban részeg lett volna a varrónő! Lóg a szónokon a mellény, a gatya, a pizsama, a zeke, a zakó... Talán még a nyakkendő is - mint Alekszisz Cipraszon Jean-Claude Juncker kravátlija. Pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy Vona Gábor, minden reggel, amikor megébred, távolról sem kormányzati szerepre készül, hanem pártjának jövőre esedékes tisztújítására. Addig pedig mindenképp fenn kell tartania a hurráoptimista hangulatot. Minden más csak a hurráoptimizmusnak alárendelt porhintés. Van még nagyjából egy éve. Bízzunk benne, hogy addigra a technikus is kiismeri majd magát a gombok között. SZABÓ PalLÓCZ ATTILA szabó .palocz.attlaCQmagyarhirlap. hu