Magyar Hírlap, 2016. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-23 / 172. szám
2016. JÚLIUS 23. Az ifjú Habsburg-uralkodó és az őt befolyásoló, illetve mögötte álló, Hunyadi megnövekedett politikai és gazdasági erejére féltékeny bárók sikertelenül próbálták a hatalmát korlátozni. Az ország szerencséjére, ugyanis 1456 tavaszán, amikor a félelmetes szultáni hadsereg Nándorfehérvár ellen indult, Hunyadi gyakorlatilag egyedül maradt. Az ifjú király Cilléi Ulrik gróffal, legfőbb tanácsadójával Budáról Bécsbe menekült, s „Magyarország urai tétlenül, mintegy súlyos álomkórban szenvedve, a pusztulásra szánt várnak nem siettek fegyveresen a segítségére” - áll Thuróczy János híres 1488-as krónikájában. (Az egyetlen személyesen megjelent báró Kórógyi János macsói bán volt, s küldött csapatokat Hunyadi egykori szövetségese, Újlaki Miklós is.) A főkapitány saját költségén egy csaknem tízezer főnyi páncélos lovasból álló zsoldos sereget állított fel, Nándorfehérvár őrségét pedig hétezer főre emelte, s megfelelő tüzérséggel, hadieszközökkel és utánpótlással látta el. A vár védelmét sógorára, Szilágyi Mihályra bízta, de ott volt nagyobbik fia, László is. Időközben a pápa nevében, Carvajal bíboros megbízásából Magyarországra érkezett Kapisztrán János itáliai ferences (minorita) szerzetes megkezdte a török veszedelem elleni keresztes hadjárat szervezését. A karizmatikus barát hívó szavára Szeged környékén öszsze is gyűlt a főként déli vármegyék parasztjaiból és mezővárosi polgáraiból álló mintegy húsz-huszonötezer főnyi keresztes had, amely nagyrészt „kaszával-kapával”, katonai tapasztalattal azonban nem rendelkezett. Az ostrom története közismert; oly sokan és sokszor, részletesen megírták. II. Mehmed szultán hatalmas seregével július 3-án érkezett a több részből álló vár alá, melynek falait - a szárazföldi és a dunai ostromzár kialakítása után - másnap kezdte szisztematikusan lőni a kor legerősebb tüzérsége. Szilágyi Mihály várkapitány minden tőle telhetőt megtett, de a tízszeres túlerőnek biztosan nem tudtak volna sokáig ellenállni a végvári vitézek. Ám tíz nap múlva, július 14-én Hunyadi rögtönzött dunai „flottája” és Szilágyi szerb sajkásai egyesült erővel, többórás véres küzdelemben áttörték és szétverték a török hadihajókból álló ostromzárat, így a magyar felmentő sereg legjobb csapatai akadálytalanul bejuthattak az ostromlott várba, megerősítve annak fáradó őrségét, míg az időközben némiképp kiképzett és a végsőkig elszánt keresztes had zöme a Száva bal partján, a török balszárnynyal szemben várakozott. A több mint kéthetes szakadatlan ágyúzás után a szultán július 21-én este megindította a döntőnek szánt rohamot a vár elfoglalására, de az egész éjjel tartó öldöklő harcban a védők minden támadást visszavertek. Amikor már úgy tűnt, a felsővárost elfoglaló janicsárok betörnek a fellegvárba, Hunyadi tűzesőt zúdított a törökökre és páncélos lovasságával teljes erővel rájuk támadt. Ugyanekkor a zimonyi táborból érkező keresztesek, Jézus nevét kiáltozva rárontottak a felsővárosban harcoló janicsárokra, és hajnalra visszaverték az ostromlókat. Július 22-én már ellentámadásba mentek át a magyarok: Kapisztrán barát vezetésével az addig nem harcoló, pihent keresztesek a Száván átkelve meglepetésszerűen megtámadták a török sereg balszárnyát, s a váratlan helyzetet kihasználva Hunyadi nehézlovassága élén kitört a felsővárosból, rárontott a török jobbszárnyon álló szpáhikra, majd bravúrosan elfoglalta az ellenséges ágyúkat és egy részükkel lőni kezdte a törököket - így az ostromlókból lettek az ostromlottak. A szultán még ekkor sem adta fel a küzdelmet, de katonái egyre fogytak, tüzérsége már nem volt, s miután maga is megsebesült, az oszmán had megkezdte a visszavonulást. Július 23-án hajnalban a vár védői már csak elhagyott török tábort láttak, teljes diadalt arattak az ellenség fölött. Ekkora győzelmet Európában Hunyadi János előtt senki, majd utána még fia, Mátyás király sem aratott híres fekete seregével a török fölött, így érthető, hogy a következő pápa, II. Piusz az Athleta Christi (Krisztus bajnoka) kitüntető címet adományozta posztumusz Hunyadi Jánosnak. Már elődje, a törökellenes harcot szívügyének tekintő III. Callixtus pápa másfél évvel Hunyadi János halála után a magyar királlyá választott ifjú Mátyásnak írt levelében ugyanezzel a kifejezéssel méltatta a törökverő hőst: „Fölidézve atyádnak, Krisztus győzhetetlen atlétájának örök dicsőséggel környezett emlékezetét, azt a meggyőződést tápláljuk, hogy az ő gyászos halála után Magyarország Benned újabb támasztóoszlopot nyert, melynek szilárdságát növeli az, hogy előtted áll atyád dicsőségének példája. Ezt biztos hitünk szerint Te nemcsak el fogod érni, hanem minden igyekezettel fölül is fogod múlni...” (Idézet Bajcsy-Zsilinszky Endre 1939-es Mátyás király-életrajzából) Az ötszázhatvan évvel ezelőtti nándorfehérvári diadal mindkét főhőse életével fizetett az Európa-szerte ünnepelt győzelemért. Hunyadi János pestisben megbetegedett, és augusztus 11-én meghalt. Az őt sirató Kapisztrán János így méltatta: „Jaj, széttört a tükör, melyben nézni akartuk magunkat. Most, az ellenséget legyőzve, Istennel uralkodsz, az angyalokkal diadalmaskodsz, derék János!” (Thuróczy János: Chronica Hungarorum, 1488, Horváth János fordítása.) Őt ugyan elkerülte a Nándorfehérváron tomboló pestis, de az idős szerzetes egészségét is felőrölte a hosszú, emberfeletti küzdelem; három hónappal a diadal után, 1456. október 23 án hunyt el az újlaki ferences kolostorban, s 1690-ben avatták szentté. FAGGYAS SÁNDOR III.