Magyar Hírlap, 2016. november (49. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-02 / 257. szám

MAGYAR HÍRLAP BELFÖLD 2016. NOVEMBER 2., SZERDA ÚJ EBETTSECI TÁRGYIT VAGY ÉRDEMI KÖVETELMÉNYT LEGFELJEBB KÉT ÉVVEL A VIZSGA ELŐTT, FELMENŐ RENDSZERBEN LEHET CSAK BEVEZETNI Törvénycsomag garanciális elemekkel KOROMPAY CSILLA Számos jogszabályt módosít, ponto­sít, kiegészít a múlt héten benyújtott oktatási javaslatcsomag. Elfogadása esetén garanciális elem kerül be pél­dául a köznevelési törvénybe azért, hogy ne kallódjon el a fegyelmi okból eltanácsolt tanuló sem, hanem rövid időn belül másik iskolába kerüljön. „A nemzeti köznevelésről szóló tör­vény módosítását gyakorlati tapasz­talatok, jogalkalmazóktól kapott visszajelzések alapján szövegpontosí­tások szükségessége, joghézagot jelen­tő rendelkezések pótlása, időközben bekövetkezett egyéb törvénymódosí­tásokkal történő koherencia megte­remtése indokolja. A törvényjavaslat további célja a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény megújítása a felsőokta­tási intézmények egységes finanszíro­­­zása érdekében” - áll a múlt pénteken az emberi erőforrások minisztere által benyújtott, csaknem negyvenoldalas oktatási javaslatcsomag általános in­doklásában. Emellett, mint írják, ki­egészítésre szorul a külföldi oklevelek és bizonyítványok elismeréséről szó­ló törvény is, a közszolgálati tisztvise­lőkről szóló törvényt pedig a tankerü­leti központokkal összefüggésben kell módosítani. Amint arról már beszámoltunk, a tankerületi központokban dolgozók november 30-tól, az új, önálló tanke­rületek megalakulásától a közszolgála­ti tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá fognak tartozni. Egy másik rendel­kezés szerint korlátozzák a pedagógus szakképzettséggel rendelkező, neve­lő-oktató munkát közvetlenül segí­tő munkakörben alkalmazottak foko­zatszerzési lehetőségeit a minősítési rendszerben, arra ösztönözve őket ez­zel, hogy inkább a pedagógus szakkép­zettségüknek megfelelő pályán helyez­kedjenek el vagy arra térjenek vissza. A csomagban található „garanciá­lis szabályok” közül most megemlít­jük azt, amely szerint új érettségi vizs­gatárgyat vagy az érettségi vizsgatárgy új vizsgaszintjének követelményeit felmenő rendszerben kell bevezetni, a követelmények érdemi megváltozta­tására irányuló rendelkezést az érett­ségi vizsgára jelentkezés előtt legalább két évvel kell kiadni. További új garan­­­ciális elem, hogy az oktatásért felelős miniszter döntési jogkörébe kerül az iskolai körzethatárok meghatározá­sa - különös figyelemmel a hátrányos helyzetű tanulók arányára - abban az esetben, amikor a kormányhivatal és az állami fenntartó nem tud egyetér­tésre jutni. „A legsúlyosabb fegyelmi bünte­tések alkalmazásakor a szülők gyak­ran nem tesznek eleget iskolakeresési kötelezettségüknek, illetve a válasz­tott iskola nem fogadja a tanköteles tanulót, aki ezáltal hosszabb időn ke­resztül nem jár semmilyen iskolába. Jelenleg teljesen a szülőn múlik, beje­lenti-e az eredménytelen iskolakere­sést a kormányhivatalnak, vagy sem, ezért szükséges a fegyelmi döntésben érintettek együttműködésének pon­tosítása” - indokol egy másik új ren­delkezést a dokumentum. E szerint a szülő köteles új iskolát keresni a ta­nulónak, a fegyelmi büntetést hozó is­­­kolának pedig segítenie kell ebben. Ha nyolc napon belül nem találnak má­sik intézményt, akkor az ügy a kor­mányhivatalhoz kerül, amely három napon belül kijelöli az új iskolát a diák számára. A módosításcsomag mellékle­tei között van egy táblázat Magyaror­szág államilag elismert felsőoktatási intézményeiről - állami és nem álla­mi egyetemek, alkalmazott tudomá­nyok egyetemei, illetve az állami és nem állami főiskolák -, amelyek szá­ma hatvanhat. Egy másik táblázat­ban a köznevelésben előírt csoport­létszámok szerepelnek. Ebből kiderül, hogy például az óvodai csoportlét­­szám minimuma tizenhárom, maxi­muma huszonöt, általános iskolában ez tizennégy, illetve huszonhét, gim­náziumban és szakgimnáziumban hu­szonhat, illetve harmincnégy, szak­­középiskolában elméleti képzésnél tizenhat, illetve huszonnyolc fő. Mi HATÁRHELYZET A migránsáradat a hétvégén sem enyhült BK Október 31-én, hétfőn 268 személy próbált meg illegálisan bejutni Ma­gyarország területére a magyar-szerb határon, közülük százhetvenegy főt a rendőrök és a katonák elfogtak, ki­­lencvenhét határsértőt a határsávban feltartóztattak és átkísértek az ideig­lenes biztonsági határzáron - derült ki a Police.hu adataiból. A rendőrség tá­jékoztatása szerint a hosszú hétvégén is folytatódott a határvadászok tobor­zása, október 29-én például Debre­cenben tartott toborzót a Hajdú-Bi­­har Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrök a határvadászképzés fel­vételi eljárásáról, az alkalmassági vizs­gálatok részleteiről és a várható fizikai felméréssel kapcsolatos feladatokról adtak információt és szóróanyagot a debrecenieknek. Csütörtökön Veszp­rémben, illetve Veszprém megyei te­lepüléseken tartanak toborzót. „Európában közép- és hosszú távon a biztonsági kockázat romlására, az iszlám vallási alapú terrorizmus erősö­désére kell számítani” - hangsúlyoz­ta Horváth József biztonságpolitikai szakértő a közszolgálati televízióban. A szakértő kifejtette, hogy elengedhe­tetlen Magyarországon a titkosszolgá­latok és a rendvédelmi szervek meg­erősítése - jelentette a távirati iroda. Terrorcselekményt - hangsúlyozta - a Közel-Keletről érkezők mellett olyan, második és harmadik generációs be­vándorlók is elkövethetnek, akik az iszlám radikalizmusban találják meg önkifejezési módjukat. Előbbiek jel­lemzően hosszabb előkészítést igény­lő akciókat követnek el, míg utóbbiak magányos tettesként támadnak - tet­te hozzá. ■ CSHAKOZNAK A KÍSÉRLETHEZ AZ ÖNKORMÁNYZATOK Egyeztetett települési program számítógépes hálózati segítséggel KACSÓH DÁNIEL Egy éven belül valamennyi önkor­mányzat csatlakozik a települések gazdálkodásához, illetve adózásá­hoz számítógépes támogatást nyújtó ASP informatikai rendszerhez, köz­ben a kormány részéről folyamatosan egyeztetnek az érdekvédelmi szerve­zetekkel - tudta meg lapunk. Jövő október elsejéig valamennyi ön­­kormányzatnak csatlakoznia kell a te­lepülések gazdálkodásához, illetve adózásához számítógépes támogatást nyújtó ASP-rendszerhez, de a folya­mat teljes egészében csak 2018 janu­árjában zárul le - közölte megkeresé­sünkre a Belügyminisztérium (BM). Megírtuk, a közigazgatási munka in­formatikai fejlesztését is célzó háló­zatot kísérleti jelleggel, néhány tele­pülésen már bevezették, a parlamenti jóváhagyással bíró kiterjesztés részle­teit pedig nemrég kormányrendelet­ben rögzítették. Utóbbi dokumentum szerint a kor­mány a rendszert a Magyar Állam­­kincstár útján működteti, biztosítja az ügyfélszolgálatot, tájékoztat, képzé­seket szervez. A tárca mostani közlé­se szerint, különösen a csatlakozással kapcsolatos kérdésekről folyamato­san egyeztetnek az önkormányzati érdekszövetségekkel. A 2017. január 1-jétől csatlakozásra köteles önkor­mányzatokat a kincstár és a Nemze­ti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. munkatársai együtt kere­sik fel. Ez a folyamat október 3-án kez­dődött, jelenleg is tart - közölte a BM. A most zajló folyamat során új szak­rendszereket alakítanak ki. Ilyen az elektronikus ügyintézési portál rend­szere, ide értve az elektronikus űr­lapszolgáltatást, hagyatéki leltárt, valamint az országos kiterjesztés biz­tosítását és támogatását, továbbá egy adattárház kialakítását. A projekt - a BM, a Magyar Államkincstár, a NISZ Zrt., a Kormányzati Informatikai Fej­lesztési Ügynökség alkotta - konzor­ciumi formában valósul meg. Az ASP- központhoz való csatlakozást uniós forrású pályázati programmal segítik, nyolc és fél milliárd forintos összeggel, ebből a forrásból az eszközbeszerzési, igazgatásszervezési, adattisztítási és migrációs feladatokra adható támoga­tás. A pályázat október 14-én le is zá­rult, legalábbis az első ütemben csat­lakozó önkormányzatok számára. A kormányrendelet külön kitér az adatvédelemre, továbbá az úgyneve­zett önkormányzati adattárház kiala­kítására. Utóbbi a kormányzati és ön­­kormányzati döntések előkészítését szolgálja, működtetője pedig a kincs­tár. Ez lehet a legkényesebb pont, hi­szen a települési szövetségek és az el­lenzék részéről is egyaránt az a legfőbb vád, hogy a kormány megsértené az önkormányzatok gazdálkodási auto­nómiáját. Ezt a véleményt több mi­niszter is sűrűn cáfolta az elmúlt idő­szakban, ám kétségtelen, a rendszer bevezetésének egyik alig leplezett cél­ja, hogy gátat vessen a települések to­vábbi, korábban jelentős problémát okozó eladósodásának. ■ E-MAIL: BELPOL@@MAGYARHIRLAP.HU NÉGYMILLIÁRD DOLLÁR HELYETT MORZSÁKAT KAPTUNK Az MDF-SZDSZ-paktum háttere LÁZIN MIKLÓS ANDRÁS A paktumfantom - az MDF-SZDSZ pártközi megállapodás és világpoliti­kai háttere címmel írt könyvet Kulin Ferenc kritikus, irodalomtörténész. A szerző szemtanúként írja le a kora­beli történéseket, s részletesen meg­cáfolja azokat a legendákat, amelyek a mai napig tartják magukat. - Az MDF-SZDSZ-paktumot ma is számos legenda övezi. Tisztábban fogunk immár látni? - Nagyon fontos leszögezni, köny­vem alapvetően a megállapodás világ­­politikai hátteréről szól, s csak kisebb részben foglalkozik magával a pak­tummal. Ugyanakkor igaz, mint sze­mélyes tanú állítom, Antall József nem az MDF háta mögött állapodott meg az SZDSZ-szel. A többoldalas papír és mellékletei immár hozzáférhetők, s így nem kell többet a tények ismerete nélkül keletkezett vad hírekre és men­demondákra támaszkodnia annak, aki tisztán szeretne látni e kérdésben. - Mi volt a helyzet a világpolitiká­ban a paktum idején? - A Veritas Történetkutató Intézet a közelmúltban megjelentette a ko­rábban titkosnak számító diplomá­ciai iratokat, én ezek alapján a Buda­pest-Washington és a Budapest-Bonn kapcsolatot elemzem. Egyértelmű­en kiviláglik, hogy milyen mértékben vezettek félre, árultak el bennünket Nyugaton. - Nem meredek megállapítás ez? - Antall József az idősebb Bush el­nöktől és Kohl kancellártól is ígéretet kapott arra, hogy átvezetnek minket a rendszerváltozás kezdeti nehézségein. Sőt, azt hangoztatták, hogy a térség­ben mi vagyunk a legfontosabb kap­csolatok. Ám Bush ellenzéke úgy gon­dolta, ők nem az erős, hanem a gyenge Európában érdekeltek, ezért szándé­kait megtorpedózták. A kontinensen pedig, legfőképpen a franciák és az angolok, cseppet sem akartak egy új­ra egyesülő Németországot - az persze más kérdés, hogy ezt az ottani belpoli­tika végül kikényszerítette. A terv ke­rékkötői azt sem szerették volna, hogy az újjászületett német állam - úgy­mond - rátelepedjen Kelet-Európára, így Kohl kancellár tervei szintúgy du­gába dőltek. - A számokra fordítva ez mit jelentett? - A korábban beígért négymilliárd dollár helyett csak morzsákat kap­tunk. Összesen hatvanmillió jutott a bevonuló amerikai cégek támogatásá­ra, húszmillió a civil szervezeteknek, s a kormány tizenhétmillióból tudott gazdálkodni. Amikor 1990 szeptem­berében Rabár Ferenc akkori pénz­ügyminiszterünk hazatért az óceán túlfeléről, a minisztertanácsi ülésen szó szerint elsírta magát. Közölte, az Egyesült Államok sem a szociális ki­adásokat, sem a tudományt nem tart­ja támogathatónak, egyetlen követe­lésük, hogy a hitelt mielőbb fizessük vissza. A kormányt a taxissztrájkot követő erős társadalmi összefogás mentette meg, s ez segített kitölteni a ciklust is. ■ Kulin Ferenc FOTÓ: MH PÁRTPREFERENCIA A főváros is a Fideszé Az országos eredményekhez hasonlóan Budapesten is toronymagasan vezeti a Fidesz-KDNP a pártok népszerűségi lis­táját a Nézőpont Intézet felmérése sze­rint. A biztos szavazók 44 százaléka sza­vazna a kormánypártokra. Érdekesség ugyanakkor, hogy tíz százalékkal a DK a második és kilenccel az LMP a harmadik. Az MSZP-re és a Jobbikra hét százalék szavazna, az Együttre hat, a Párbeszédre három. A teljes népesség körében a Fi­desz-KDNP 32, az LMP tíz, a DK nyolc, a Jobbik és az MSZP öt százalékon áll. (BR) ÜGYVÉDI TÖRVÉNY Bővülő lehetőségek A jövőben a cégek jogi képviseletét mun­kavállalóként ellátó jogtanácsosok is az ügyvédi kamara tagjai lehetnek - mond­ta el az új ügyvédi törvény koncepciója kapcsán az M1-n ifj. Balsai István ügyvéd. Ahogy lapunk múlt héten először beszá­molt róla, az Igazságügyi Minisztérium javaslata szerint megszűnne az ügyvédi sikerdíj, amely helyett a munkával ará­nyos díjazást vezetnének be. Balsai el­mondta, a tárca lehetővé tenné, hogy az ügyvédek az adótanácsadás mellett más területen is munkát végezzenek. (BB)

Next