Magyar Hírlap, 2018. március (51. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-01 / 51. szám

Belföld 2 Szerénytelen kezdeményezés Felszólítás lemondásra Levelet küldött Kész Zoltán az ellenzéki Roma kiállás a kormányt rasszizmussal jelölteknek, hogy álljanak mögé vádoló ENSZ-főbiztossal szemben Sikerült egymásnak ugrasztania az ellenzéki szereplőket a független Kész Zoltánnak, aki a hód­mezővásárhelyi választáson felbuzdulva arra szólította fel a többi pártot, hogy álljanak mögé a veszprémi 1. sz. választókörzetben. Levelet írt az ellenzéki pártok elnökeinek, azt kérdezve, hogy „Csatlakoznak-e a győzelemre leginkább esélyes csapatomhoz, vagy a bukott Fidesszel tartanak?” A Momentumnak, az LMP-nek és a Jobbiknak azzal üzent, hogy „Az Önök pártjai eddig kimaradtak a sikerből”, majd közli, hogy akiknek nem a Fidesz elzavarása a legfontosabb, azokkal „nincs dol­gunk”. A körzetben Kész és a már nyilvántartásba vett Fidesz-KDNP-s jelölt mellett még négy jelölt jelentette eddig be­indulási szándékát. Közöttük a jobbikos Varga-Damm Andrea, aki visszautasí­totta a felszólítást, ahogy az LMP jelöltje, Hites Viktor is, aki egyenesen megdöbbentőnek nevezte Kész szavait. A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint eddig összesen 1850 egyéni képvise­lőjelölt adta le az indulásához szükséges ötszáz aláírást, amelyre még három napig van lehetőségük. Eddig négy országos listát vettek nyilvántartásba, a Fidesz-KDNP, az MSZP-Párbeszéd, a DK és a Jobbik listáját. Országos listát az a jelölőszervezet állíthat, amely kilenc megyében és a fővárosban összesen legalább huszonhét egyéni választókerületben jelöltet tudott állítani. (BR) belpol@magyarhirlap.hu „Alaptalan és igaztalan, ezért megdöbbentő és elfogadhatatlan az ENSZ emberi jogi főbiztosá­nak február 26-án tett nyilatkozata, amely szerint Magyarország kormánya és Orbán Viktor ide­gengyűlölő és rasszista nézeteket vallana. Mint Közép-Európa és Magyarország legnagyobb roma szervezetének vezetője ezúton messzemenőkig visszautasítom Zeid Raad al-Husszein kijelentését” - közölte Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke. Szerinte ha valakinek, a­kkor az ENSZ emberi jogi fő­titkárának illene ismernie az Orbán-kormányok eddig hozott kisebbségvédelmi intézkedéseit, a tár­sadalmi tolerancia és felzárkózás terén végzett munkáját. Emlékeztetett, az Orbán-kabinetek és a magyar miniszterelnök hirdetett zéró toleranciát a rasszista és idegengyűlölő megnyilvánulásokkal szemben. Ugyancsak a magyar miniszterelnök és kabinetje végezte eddig a legtöbbet a magyaror­szági gyermekéhezés felszámolása és a szegények iskoláztatása, oktatása érdekében, amelynek keretében jelentős eredményeket ért el a roma társadalom életében is - szögezte le Farkas Flórián, aki ennek szellemében tájékoztató levelet is küld Zeid Raad al-Husszeinnek, kérve a főbiztost, von­ja vissza állításait, sőt, kérjen bocsánatot minden magyar és roma embertől. A főbiztos szerinte méltatlanná vált tisztségének betöltésére, ezért távoznia kell az ENSZ-ből. (KD) választás 2018 Ha a balliberális ellenzék kerülne hatalomra április nyolcadikát követően, akkor a kerítést lebontanák, és egy új világ jönne létre - mondta tegnap Gulyás Gergely Szalai Laura Március nyolcadikán indul a Fidesz hónap végéig tartó országjárása, amelynek során több mint kétszáz fórumon vesz részt mint­egy negyven képviselő, miniszter, pártvezető - jelentette be tegnap lapunk érdeklődésére Gulyás Gergely. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy a baloldali szövetség a beván­dorlási kvóták elfogadásában biztosan egyet­ért majd a választások után. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nyilvánvalóan hazu­dott, amikor a kvóták elutasításáról nyilatko­zott, hiszen a szövetségese, Bangóné Borbély Ildikó a napokban jelezte: a választás után vá­laszol arra a kérdésre, hogy a bevándorlási kvótákat elfogadnának-e vagy sem - muta­tott rá Gulyás Gergely tegnapi tájékoztatóján. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett, Ka­rácsony a héten közös európai megoldást is szorgalmazott, ami azonban semmi mást nem jelentett eddig, mint a kötelező betelepíté­si kvótákat. Kitért Gyurcsány Ferenc nyilat­kozatára is, aki politikai öngyilkosságnak ne­vezte, ha valaki kerítésbontásról beszél, és ő nem szeretne öngyilkos lenni. Vagyis egyér­telmű - folytatta Gulyás -, hogy a DK elnöké­nek vélhetően semmit nem változott a kerítés lebontására vonatkozó szándéka. „Az a bal­oldali szövetség, amely az MSZP és a DK kö­zött már most létrejött, egy dologban ápri­lis kilencedike után biztosan egyet fog érteni: a bevándorlás támogatásában és a kvóták el­fogadásában” - hangsúlyozta a frakcióvezető. Hozzátette: mostanra egyértelmű, ha ők jut­nának hatalomra, akkor a kerítést lebontanák, és egy „új világ” jönne létre. Gulyás Gergely szerint ezt a folyamatot nem szabad meg­engedni, és a határnál továbbra is minden­kit meg kell állítani. Az ENSZ migrációs ter­vezetére vonatkozó kérdésre azt felelte, még ha nem is kötelező érvényű a dokumentum, a nyomásgyakorlás fontos eszköze, amely meg­támogatná az EU hasonló döntését. Az ellenzék esetlegesen létrejött összefogá­sáról a frakcióvezető azt mondta, kérdés, hogy az „elvtelenség és a bevándorlás koalíciója va­lóban létrejön-e”. „A magyar politikában uni­kális lenne az az összefogás, amely a kommu­nista állampárt jogutódja és az általuk nácinak nevezett Jobbik között jönne létre” - muta­tott rá. Lapunk felvetésére, hogy több ellen­zéki pártnak nem sikerült még összegyűjteni az induláshoz szükséges aláírást, a politikus azt mondta, bár sokan kritizálták, hogy meg­könnyítették az indulás feltételeit - a koráb­bi hétszázötven kopogtatócédula helyett most ötszáz ajánlást kell gyűjteni a választókerüle­tekben -, ha ezt nem teszik meg, akkor „na­gyon kevés ellenfelük lenne”. Annak kapcsán, hogy a kamupártok nem tiszta módon gyűjte­nek aláírásokat, leszögezte, többes ajánlásra van lehetőség, de a törvényeket mindenkinek be kell tartania. További kérdésre Gulyás Gergely közölte, Gyurcsány Ferenc Fészekrakó programjáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök, amikor azt mondta, Miskolcon az emberek pontosan tapasztalták korábban, mi az a bevándorlás. Hozzátette, az ott élők azt ismerhették meg, milyen az, ha egy ilyen programmal visszaél­ve érkeznek oda sokan. „Létrejöhet az elvtelenség koalíciója” Fotó: Fidesz.hu A baloldal ügyvédje tegnap még szabadon távozott az NVB üléséről Hírek Baranya Róbert újabb balos kihívója lesz az egyéni mandátumért. (KD) Polt Péter legfőbb ügyész kezde­ményezésére a Nemzeti Választá­si Bizottság (NVB) felfüggesztette a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba mentelmi jogát. Sürgősséggel tárgyalta tegna­pi ülésén a több mint hatmilliárd fo­rint vagyoni hátrányt okozó, bűn­­szervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettével gyanúsított Czeg­lédy Csaba ügyét az NVB. Az előze­tes letartóztatásban lévő szombathe­lyi szocialista politikus csütörtök este távozhatott a szegedi börtönből, mi­után egyéni képviselőjelöltként ösz­­szegyűjtötte a választáson való indu­láshoz szükséges ötszáz aláírást Vas megye 1. számú, szombathelyi szék­helyű választókerületében. Hivatalo­san is jelölt lett, így megilleti a men­telmi jog, ezért szabadlábra helyezték. Polt Péter legfőbb ügyész azonban tegnap indítványozta az MSZP és a DK házi ügyvédje mentelmi jogának felfüggesztését az NVB-nél. A testü­let - amelynek ülésén maga Czeglédy is részt vett - helyt adott Polt indítvá­nyának. Az indoklás szerint a bünte­tőeljárás tárgyát képező cselekmény az idei országgyűlési választások ki­írása előtt történt, és a büntetőeljá­rás nem áll összefüggésben a válasz­tási eljárással. Az NVB határozata ellen nincs he­­lye jogorvoslatnak. Czeglédy csü­törtökön a Hír Tv-ben azt állítot­ta: letartóztatása alatt hivatalos személyek próbálták rávenni arra, hogy Gyurcsány Ferenc ellen valljon. Czeglédy előzetes letartóztatása hi­vatalosan március 15-ig érvényben van, de tegnap még szabadon távo­zott az NVB üléséről. Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szó­vivője lapunknak csak annyit árult el, hogy most nekik van intézkedési kötelezettségük, de erről nem mon­dott részleteket. Úgy tudjuk, az elő­zetes letartóztatásról újra a bíróság­nak kell döntenie. A Fidesz-frakció közölte, Czeglédy Gyurcsány embere, a Czeglédy-ügy pedig Gyurcsány és az egész balol­dal korrupciós ügye. Ezzel a DK-s Gréczy Zsolt szavaira reagáltak, aki szerint a kormány a Czeglédy-ügy­­gyel Gyurcsány Ferencet akarja lejá­ratni, pedig Czeglédy „egy politikai indíttatású koncepciós per áldozata”, „hős”, példát mutat az egész nem­zetnek. A fideszes Budai Gyula azt mondta: az MSZP és a DK továbbra is falaz a politikusnak, ugyanis a két párt bizottsági tagja a mentelmi jog fenntartása mellett érvelt. Czeglédy Csaba azt mondta, a döntésen nem lepődött meg, de az szerinte jogilag helytelen. Kilépett az MSZP-ből Fodor Zoltán, s függetlenként indul a választáson BAZ megye 1. számú körzetében - közölte a szocialisták helyi szerveze­te. Ismeretes, a párt kongresszusa korábban úgy döntött, hivatalosan a DK-s Debreczeni Józsefet támogatja, akinek ezek szerint Fodor Zoltán személyében Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester kijelentette: a siker receptje, ha összefog a baloldal és a Jobbik. A politikus az ATV-ben arról be­szélt, felvette a kapcsolatot a helyi MSZP-vel és Jobbikkal, mert úgy látja, óriási igény lenne rá, hogy egy jelölt álljon szemben Lázár Jánossal. (VA) • Folytatódnak a tárgyalások az egészségügyi államtitkárság, valamint az ágazati reprezentatív szakszervezetek és stratégiai partnereik között - tájékoztatta a humántárca a távirati irodát. Az alapellátó védőnők és a köz­­alkalmazott fogorvosok bérhelyzetéről egyeztetnek majd. (JZs) • Több mint száz helyet javított pozícióján a természet- és bölcsészettu­dományban az ELTE a 2018-as QS-rangsor szerint: a régészet, a nyelvé­szet, a filozófia a világ legjobb kétszáz képzése között van - közölte az egyetem, amely három szakterületen, hat tudományágban került be a Quacquarelli Symonds idei összesítésébe. (VA) • Barsiné Pataky Etelka fáradhatatlanul dolgozott a polgári, nemzeti, keresztény Magyarországért, egész életét ennek szolgálatába állította - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a volt MDF-es országgyűlési kép­viselő temetésén. Magyarország bécsi nagykövete, fideszes EP-képviselő, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, az Európai Unió Duna Régió Stratégiáért fele­lős kormánybiztosa életének hetvenhetedik évében, február 4-én hunyt el, te­metésén részt vett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is. (VA)

Next