Magyar Honvéd, 1991. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-22 / 12. szám
„Isa pur es homu vogmuk...” ITTHON 1991. március 15-e alighanem örökre bevésődik Baja város polgárainak emlékezetébe. Ezen a szép, verőfényes napon egyetlen piciny felhő sem csúfította az égboltot: mintha a természet is tudta volna, hogy a Duna menti városkát így köszöntheti legillendőbben március idusán. Az ablakokban, a kapuk felett, a lámpaoszlopokon piros-fehér-zöld nemzeti trikolórok, s kék-sárga - Ádám-Évás - városi lobogók. Tízezrek tisztelegtek Mészáros Lázár altábornagynak a Déri-kertben felravatalozott koporsója előtt. Az emberek temetni jöttek, temetni egy hajdan volt polgárukat, országgyűlési képviselőjüket, az első felelős magyar kormány egykori honvédelmi miniszterét. A gyászszertartáson elsőként dr. Für Lajos honvédelmi miniszter szólt az egybegyűltekhez. Többek között kiemelte: százharminchárom esztendő után hazatérhetett az a kimagasló férfiú és katona, aki egy kivételes, nagy nemzedék alakja volt. Tisztelet és hála annak a kicsiny angliai falunak - lelkészének, egyházközségének, minden egyes polgárának - ahol ápolták sírját. A magyar történelem bőven szolgáltatott az első honvédelmi miniszter életpályájához hasonló sorsokat. Az utóbbi néhány évszázad magyar nagyságai közül igen sokan idegen földben nyugszanak. Száműzte őket az önkény, az idegen uralom. Ez történt Mészáros Lázárral is. A kor, amelyben élt, egész Európában a nemzeti újjászületés és a polgári szabadság megteremtésének korszaka volt. Ezért munkálkodtak, küzdöttek a XIX. század első felének nagy magyarjai, a korabeli Magyarország színe-java, a „kivételesen nagy nemzedék”, a reformkor nemzedéke. Ma sem kisebb a dolgunk - hangsúlyozta Für Lajos -, mintha megismétlődne a történelem. Ugyanolyan történelmi kihívásoknak kell elébe néznünk: le kell bontanunk egy életképtelen gazdasági és politikai berendezkedést, s helyette az egyéni vállalkozáson, az egyenlő esélyeken, a szabadságon alapuló új rendszert kell teremtenünk. És fel kell váltanunk a sajnos ma már ötfelé szakított magyarság minden gondját, baját. Nem tehetünk mást. Mészáros Lázár és társai, a XIX. század első felében, a csodálatos 1848-49-es forradalomban, próbáltak megfelelni a történelmi kihívásnak. Mészáros Lázár hű volt nemzetéhez. Akkor is, amikor császári tisztként szolgált. A császár vagy a magyar nemzet forradalmai ügyének szolgálata közül, habozás nélkül, | az utóbbit választotta. Példaszerű, | ahogy kitartott az általa vállaltak | mellett. A reformkortól haláláig, egyenes ívű pályája. E történelmi nap alkalmából vitéz Szakály János, a Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége angliai csoportjának elnöke is köszöntötte a bajaiakat, a Mészáros Lázár Gépesített Lövészdandár parancsnokát, katonáit, akik a honvéd altábornagy hamvait hazakérték. Sajnos az első honvédelmi miniszternek nem adatott meg, hogy élve térjen vissza hazájába - hangsúlyozta Szakály János -, a szabad, független Magyarországra. Mészáros Lázár sorsa int bennünket, hogy ne feledkezzünk el azokról a katonákról, akik a második világháborúban a Donnál, a Kárpátok szorosaiban estek el, netán fogságban haltak meg, de az elnyomó rezsim által kivégzettekről, majd az 1956-os dicsőséges felkelés alatt elesett hőseinkről sem. Kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy Budapesten, a Hősök terén egy emlékmű ál