Magyar Horgász, 1981 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1981. november / 11. szám
Tanácskoztak a vízvédők A MOHOSZ Víz- és Környezetvédelmi szakbizottsága szeptember 9—10-ére Kiskörére hívta össze tagjait, valamint a megyei intéző bizottságok víz- és környezetvédelmi felelőseit. Az első napon a vízminőség országos helyzetérőlkaptak tájékoztatást az Országos Vízügyi Hivatal képviselőjétől a résztvevők, majd több előadásból nyerhettek képet a Tisza és mellékfolyói vízminőségének alakulásáról, ezen belül külön a Kiskörei tározó biológiai állapotáról, illetve horgászati, halászati hasznosításáról. A nap programját a Tisza szabályozásáról készült igen érdekes film vetítése zárta, továbbá rövid hajóút, a tározó jellegének közvetlen érzékeltetésére. A második napi konzultáció sok érdekes kérdést vetett fel, túl a helyi gondokon. Így szó esett a Hazafias Népfront őrjáratokról és általában a Hazafias Népfronttal való együttműködésről. (A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a MOHOSZ július 8-án L. Hegedűs László titkár és Keszei Károly főtitkár aláírásával javaslatot bocsátott ki a Hazafias Népfront megyei bizottságai és helyi szervei, valamint a MOHOSZ megyei intéző bizottságai és tagegyesületei számára, környezetvédelmi együttműködésre. Lapunk szeptemberi számában az S. Hegedűs Lászlóval készített interjúban már beszámoltunk erről. ( A szerk.) Néhány külön figyelmet érdemlő további kérdés: a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság illetékes osztályvezetője elmondta, hogy egyetlen júniusi napon 5 helyről jelentettek halpusztulást, aminek oka minden esetben a túlnépesítés volt. Ugyanis a halak abban a sűrűségben nem tudták elviselni a kedvezőtlen hidrometeorológiai helyzetben bekövetkezett oxigénhiányt. Az erutrofizálódás következtében mind gyakoribb a fenékalga-szövedékek kialakulása, amelyek időnként a víz színére kerülnek. (Fogyasztójuk az amur, de annak nagyobb mérvű kihelyezése is túlnépesítéshez vezethet. — A szerk.) Ugyancsak halasítással kapcsolatos gondot vetett fel a Hajdú megyei intéző bizottság felelőse is a megyéjükben levő szikes vizekkel kapcsolatban, amelyek közül nem egy helyen kockázatos a magas sótartalom miatt a halkihelyezés, az egyesületek mégis megteszik. A Komárom megyei intéző bizottság felelőse a területükön egyes helyeken fogott dunai halak élvezhetetlenségig fokozódó ízromlására hívta fel a figyelmet. Sok szó esett a vízpart szemetességéről. A Somogy megyei intéző bizottság felelőse elmondta: a neves Deseda tározón szemetes helyen nem szabad horgászni, ill. a halőr a szemétért azt a horgászt teszi felelőssé, akit ott talál. (Ez a rend a kisebb egyesületi vizeken m mind jobban terjed és eredménye a part tisztaságában mutatkozik meg. — A szerk.) A rendezvény sikerében nagy része volt a helyet, előadókat, közlekedést, hajóutat biztosító Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársainak, mindenekelőtt azonban dr. Hegedűs Lajos igazgató meszszemenő támogatásának. _