Magyar Horgász, 1987 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1987. május / 5. szám

75 ÉVES A KINIZSI HE Legelőször turisták voltak. Már ami az egyesülethez tartozást ille­ti. Háromnegyed évszázaddal ez­előtt, pontosan 1912-ben néhány horgászni járó jóbarát — többsé­gükben sütőipari és élelmiszer­ipari dolgozók — úgy döntöttek, kö­zösséggé alakulnak. A Vándorkedv Turista Egyesület szívesen fogadta őket, s megalakították a horgász­szakosztályt. Az alapítók közül — sajnos — ma már senki sem él, de emléküket őrzik, a jubileumi köz­gyűlésen név szerint is megemlé­keztek róluk, a­ legrégibb tagokat pedig külön üdvözölték. Az egyik legrégibb horgászegyesü­let a 75 éves Bp. Kinizsi HE jele­nét Tessik János elnök, dr. Jónás Béla titkár és Zengő Miklós gazda­sági vezető segítségével idézzük. Bő­séges a múlt emléktára, amelyből a vezetőség a közgyűlésre kis, ké­pekkel illusztrált füzetbe válogat­ta össze a legfontosabbakat. A ma 422 tagot számláló közösségnek a közgyűlésen résztvevő valamennyi­ tagja egy-egy példányt kapott be­lőle. " A tagság sok mindennel dicse­kedhet, de hogy gazdag lenne, az­zal semmiképpen. Legalábbis ami az anyagi javakat illeti.­­ A Ráckevei Duna partján Szi­­getszentmártonnál van egy kismé­retű tanyánk, amely egy irodahelyi­­ségből, kis tanácskozóból, gondno­ki helyiségből és egy négyágyas ideiglenes szállást adó szobából áll. Az ötvenes évekig létező Vándor­kedv hajdani­­tagjai ma is nosztal­giával emlegetik a régi tanyát de az már a Sütőipar üdülője. Amink jelenleg van, azt az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének, Ro­­moretto Béla volt tiszteletbeli el­nökünknek és Baló Lajos volt tit­kárunknak köszönhetjük, akik sokat fáradoztak, hogy azért legyen ott­honunk — mondják a vezetők. — Ha szegények is vagyunk, azért igyekszünk magunkon segíteni. Van még egy harminc kikötőhelyes ví­ziállásunk, két új vascsónakunk, amit leginkább a fiatalok használ­nak. És ami nagyon lényeges, a szemben levő Rafás-szigeten sike­rült tartós használatra egy telket szereznünk, amelyet már fagyalsö­­vénnyel bekerítettünk, villannyal elláttunk és odaszállítottunk annyi anyagot, hogy egy oldalt nyitott színt építhessünk az idén. Horgász­versenyek rendezésekor, közös szó­rakozások alkalmával jól fel tudjuk majd használni. A Rafás-szigeten különben az egyesület sok horgásza személyes otthonra is lelt. Az egyesülettől ka­pott bérleményeken sokszor ember­­feletti erővel építették meg kisebb tanyáikat. Hogy mit jelent csónak­kal átszállítani a szigetre egy tanya felépítéséhez elegendő anyagot, csak az tudja igazán, aki maga is pró­bálta. De volt akarat, erő és ösz­­szefogás, s ma már több mint száz házikó bizonyítja a tagság alkotó­­készségét. Abban, hogy ma már rendezett, kulturált üdülőteleppé alakultak, abban a helyi nagyköz­ségi tanács vezetőinek, Pásztor Je­nőnek és Kátai Józsefnek jelentős része van, támogatásukért csak kö­szönet jár. Rafás bácsi, akiről a szigetet el­nevezték, ugyancsak meglepődne, ha látná, mi lett az ő egykori va­donjából. Mert vadon volt ez a sziget, ahol az öreg halász Robin­son módjára élt családjával. Halá­szott, tejet, tojást, csirkét „termelt”, vevői a környék horgászai voltak. Egészen az 1956-os nagy árvízig, amely a sziget felső csúcsán levő nádfedeles tanyáját sem kímélte. Sokan még ma is emlékeznek rá, amikor a tanácstól kapott parti házba átköltöztek. A vastagra fa­gyott jégen elöl haladt a már idős, de szálfatermetű Máté bácsi, utána libasorban a tehenek, disznók, li­bák, tyúkok, míg a sor végén Ju­liska néni, Rafás bácsi felesége. Ma is szeretettel gondolnak rájuk a horgászok. Rafás bácsi kiköltözött a sziget­ről, megjelentek viszont újabb hon­foglalók, a horgászok, akik eleinte kiselejtezett pékáruszállító kocsik­ban húzták meg magukat. Innen ve­zetett a szigetiek útja a jelenig, a villannyal, vízzel ellátott kulturált üdülőtelepig. — Családias légkörben, jó hangu­latban élünk — állapítják meg elé­gedetten a vezetők. Redszerezett életünket sokan segítik, sokáig le­hetne sorolni azok neveit, akik az egyesületért tesznek. Csak egyetlen példának, itt az Illés dinasztia. Egyesületünkben külön kis csopor­tot képeznek, Illés László az alel­­nökünk, aki a téli hónapokban szinte egyedül képviseli egyesüle­tünket­ Szigetszentmártonban. Ifj. Illés László az ifjúsági vezetőnk, akinek irányításával elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek az ifik, a gyerekek. Minden évben versenyen vesznek részt, példamu­­tatóak a társadalmi munkában, a természetvédelemben. Illés Mária nemcsak az egyesület kiváló ver­senyzője, hanem a halfogó váloga­tott keret tagja is. Nagyszerű ver­senyző Illés István, s reményteljes a gyermekkorú Illés Tamás. Szót érdemel a tízfős önkéntes halőri csoport is, mert Bestye Pé­ter vezetésével nagyon hasznos munkát végeznek. A víz igazi őrei ők, akik rendszeres ellenőrzéseik­kel segítik elő, hogy a szabálytalan­ságok a minimálisra csökkenjenek. Ray Sándor ellenőrzött közülük a legtöbbször, ő a környezetszennye­zés esküdt ellensége. Halpusztulás­sal, nádirtással kapcsolatos észrevé­teleit mindig jelezték az illetékes szerveknek. Nem kevésbé érdemelnek említést a versenyhorgászok sem. A házi versenyeken kialakult erőviszonyok alapján öt éve alakították meg az egyesületi csapatot, amely a megyei első osztályban azóta eredménye­sen szerepel. De hogy nem csupán a versenyzők tudnak horgászni, azt bizonyítja, hogy az egy főre eső fogási átlag megközelíti a harminc kilót. Pedig akadnak, akik valami­lyen elfoglaltság miatt nem hor­gásznak — semmit sem fognak. Igaz vannak viszont olyanok, lega­lább tizenöten, akik 1—2 mázsa ha­lat is zsákmányolnak. Nem húshor­­gászok, a fogás java részét elaján­dékozzák.­­ A legbüszkébbek azonban a már két évtizede hagyományos augusztus 20-i lampionos, csónakos ünnepségünkre vagyunk. Maros­völgyi László és Csak­ár Sándor két évtizede gondoltak egyet és feldí­szített csónakjaikon körbeevezték a szigetet, majd fellapátoltak a par­ton ünneplőkhöz. Ma már a Ganz, a Csepel és a Gázművek HE hor­gászai is részt vesznek a csónakos felvonulásban, amelynek már az egész környéken híre van. Előfor­dult, hogy 7—8 ezres tömeg várt bennünket a parton, s miután ki­kötöttünk, szórakozva együtt töl­töttük az estét a helyi lakosokkal. Úgy gondoljuk, ezek az összejöve­telek közelebb hozzák egymáshoz az őslakókat és a hétvégét pihenéssel töltő horgászokat. Így, bár az egye­sületünk nevében ott van, hogy bu­dapesti, mi félig-meddig mártoniak vagyunk. . . A Budapesti Kinizsi Horgász Egyesület 1987. március 8-án meg­tartott ünnepi közgyűlésén a be­számolók, hozzászólások elhangzása és elfogadása után a MOHOSZ El­nökség megbízásából e sorok írója a 75 éves jubileum alkalmából át­adta a MOHOSZ ajándékát és el­ismerő oklevelét. Tessik János elnök és Zengő Miklós gazdasági felelős Horgászsportért, Bossányi Kálmán pedig kiváló társadalmi munkáért kitüntetésben részesült. Péter Róbert

Next