Magyar Horgász, 1988 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1988. augusztus / 8. szám

VÍZPARTI RANDEVÚ A Komárom Megyei Tanács Hor­gász Egyesülete igazán kedvező helyzetben van. Tavacskája ugyan­is Majkon található. Ide évente tu­risták százai zarándokolnak­­ megcsodálni a kamalduli szerzetes­­rend házikóit, a remetelakókat, amelyeket közel egy éve újítottak fel és régi szépségükben pompáz­nak. Európa-szerte ritka ez az épü­letegyüttes a Vértes lankáin, körül­­börül erdők, szóval egy cseppnyi romantikus nyugalom annak, aki errefelé tölti szabadidejét. Évről évre nagy esemény a hiva­tali apparátusban az egyesület hor­gászversenye, amelyet nyáron ren­deznek. Talán azért, mert a ver­seny jószerivel csak ürügy a ta­lálkozásra. Ezen a napon nincs kü­lönbség az osztályvezető és a gép­kocsivezető között, az eseményre eljönnek a családtagok, a gyere­kek és elmélyülnek a barátságok. Magát a vetélkedést sem veszik túl komolyan a sporttársak, hiszen amúgy is tudják egymásról, ki mi­lyen horgász. A versenyszabályok sem túl szigorúak, lehet itt akár fenekezővel is szerencsét próbálni, a zsűri két horgot is engedélyez. És a halak, mintha erre a napra ösz­­szebeszélnének, élnek a szabad szombat adta lehetőséggel... és nem esznek az istennek se. Legfel­jebb isznak, de azt a horgász nem tudja ellenőrizni. Az idei vízparti randevú a sok­évi átlagnál is jobban sikerült. Het­venkilenc felnőtt és húsz gyermek próbált szerencsét, ennyien nevez­tek. De szinte senki nem érkezett egyedül. Volt, aki a nagymamát és a kedvenc blökit is kivitte a víz­partra és ebben a családias körben fel sem tűnt a kapáshiány. Persze, néhány emlékezetes ka­land is akadt. Zámbó Imre pél­dául pontyra szerelt, és bosszanko­dott, hogy apró keszegek emelge­tik a fenekező jelzőjét. Igazi kapá­sa nem is volt, gondolta, új csa­lit tesz a horogra. Valósággal meg­rémült, amikor a bot hirtelen ka­rikára hajlott, a zsinór meg si­­vított az orsóról lefelé. Beszorí­totta a féket, az ismeretlen me­rénylő pedig megadta magát. Ami­kor partközelben megpillantotta a torpedótestű krokodilpofáját, na­gyot sóhajtott. A pontyozó horog éppen a szája szegletébe akadt a csukának, alig maradt idő a ki­merítésre, de a mérlegelés még odébb volt. Később még sikerült megakasztani egy nyolcvandekás pontyot, a két hal együttesen 3,70 kilogrammot nyomott, ami bősége­sen elég volt az aranyéremhez. Ezen a versenyen ugyanis nem tárgyjutalmakat és ajándékutalvá­nyokat kaptak a győztesek, hanem oklevelet és nemzeti szalaggal éke­sített érmeket. Mint az olimpián, vagy a világversenyeken — más sportágakban. Hevesi Mónikának is megdobog­tatta a szívét egy szép compó. A tíz év körüli kislány életében először fogott botot a kezébe és mindjárt megtornáztatta a pár deka híján félkilós példány. s ezeket az izgalmakat, ugye, hó­napokig lehet mesélni. Mire a ver­seny véget ért, megfőtt a kondérban a birkapörkölt. Valljuk meg őszin­tén, a horgászokra nem lehetett volna bízni az ebédet, különösen nem a halászlének valót. A het­venkilenc felnőtt és húsz gyerek összesen négy pontyot, egy csukát, egy amurt és esetleg háromkiló­­nyi aprócska keszeget fogott. Per­sze, jeleztem volt, a verseny csak ürügyként szolgált ezen a napon. A vízparti randevúból remek juniális kerekedett. Ez pedig az egyesület vezetőségének az érdeme. Vér Vilmos A TISZA Hát hol is kezdjem? Hiszen olyan sokan szóltak róla, hogy önkénte­lenül is olyasmiről írok, amit már mások leírtak. Kedves Horgásztár­sam, ha mégis ilyesmire lel, tegyen úgy, mintha nem vette volna ész­re. A Tisza Tiszafüred felett lép be Szolnok megyébe és Tiszazug alatt lesz Csongrád megyei. 34 kisebb-na­­gyobb kanyarral hosszabbítja útját. Őseink is biztosan szerethették a Tiszát, mert 21 településnek adtak „Tisza” kezdőnevet. A szabályozás előtt ez a folyó nagy csavargó volt, rengeteg ártérrel. Bizonyítják ezt a már mezőgazdasági művelésbe vont Tisza-medrek, meg a hat meg­maradt holtág. Ezek rég kiszárad­tak volna, ha az évenként vissza­térő tavaszi áradások nem gondos­kodnának utánpótlásról.­­Régebben igen haldús víz lehe­tett a Tisza, sok ember táplálékát adta a halállomány. Feljegyzések szerint e vidékre szerződött nap­számosok kikötötték munkaadójuk­nak, hogy egy héten legfeljebb há­romszor lehet hal az étlapon. A fel­­szabadulás után két duzzasztógát épült a Tiszán, az első Tiszalök (1954), a második Kisköre (1973). A kiskörei duzzasztás a Tisza II. víztározót szabályozza, igyekszik szintjét megközelítően állandóra tartani. Ez a Velencei-tónál négyszer na­gyobb mesterséges tározó, az Al­föld öntözésére és egyre inkább ví­zisport céljaira hasznosul. A kis­körei duzzasztó erőmű alatti sza­kasza mintegy 4 méterrel alacso­nyabban folyik tovább. Szeszélyes lett, mert ha az erőmű működteté­séhez megengedik a vizet, képes egy óra alatt 50—80 cm-t áradni, majd pár óra múlva ugyanennyit apadni. Horgász legyen a talpán, aki ilyenkor halat fog. Nekem ré­szem volt még abban az időben a Tiszán horgászni, amikor e két duzzasztó nem volt, az áradást a csapadék mennyisége okozta. A pezsdülés előtti napon, mielőtt az áradás odaért, feltűnő jó étvágy­­gyal fogyasztották a halak a felkí­nált csalit. És mi volt a csali? Hát tiszavi­rág álca vagy repülés idején a szálló kérész. A 70-es években le­csökkent, majd hosszú évekre el­tűnt a „virágzás”. Két év óta is­mét megjelentek a kérészek a Ti­sza Szolnok megyei szakaszán, a horgászok legnagyobb örömére. Mi­után csalinak szedni lehet, látvá­nyosan emelkedett a megyében a kecsegefogás is. Mi annak idején ladikkal és haltartó bárkával jár­tunk horgászni, egész napos horgá­szás után hal nélkül soha nem mentünk haza. Csalinak csak a ké­részt és a lótetűt ismertük. A ké­részt minden hal szívesen felvette, még a nagy harcsa is. Kedvelt a kecsege, márna, ponty, harcsa és a fehér halak sokasága. Kedvelt és eredményes horgász­helyek. A Tisza II. erőmű alatti szakasz jobb oldali partján az etetett helyen úsztatva kapitális dévérek akadnak, de van ám ott rablóhal is bőven: villantóval süllő, balin, harcsa is fogható. Lejjebb a sajfoki nagy kanyar csodálatosan szép és jó horgászhely. A mély visszaforgók sokfajta hal tartózkodási helyei. Lejjebb a do­hai kanyar mély vize igencsak ked­velt horgászhely. Szeretik a horgá­szok a Tisza bal partján — a bal­­lai volt hajóállomástól lefelé — a folyó mintegy 2 km-es szakaszát. A tiszapüspöki horgásztanya kör­nyéke sok horgásznak adott már bográcsbavalót. A Szajol alatti kö­vezés, a Szolnok feletti ásás és a Szolnokon levő tájházak alatti Tisza-szakasz mindig eredményesen horgászható. Lejjebb a tószegi nagykanyar, a királyszirt és Tisza­­várkony alatt a fűzkertek alja pon­tyot, harcsát, süllőt, kecsegét tarto­gat a horgászok számára. A csónakkal közlekedő azonban kiköthet olyan helyen is, ahol part­ról horgászni nem lehet. Ilyen sem­mitmondó helyen is gyakran siker­rel horgásztam. Mindig kerestem limányos helyeket, ahol nem kellett súlyos ólmokkal rögzíteni a horgot a fenékhez. Ez most különösen fon­tos a hajlékony műanyag botok miatt. Sebes vízben a könnyű ól­mos készséget a víz a partközelbe sodorja. De van ám olyan part­szakasz is, ahol a parttól 4—5 m-re a meder hirtelen mélyül, ott, annak oldalánál megáll az ólom, és ott fogható kecsege, márna. A Tisza vízállása fontos tényező. Júliustól fokozatosan csökken a víz­állás, mínuszban esik és a letisz­tult vízben a horgászat eredménye­sebb, különösen a hajnali, esti és éjszakai órákban Kedves olvasó, ha nem horgászott még a Tiszán, próbálja ki egyszer, az eredménytelenség se keserítse el, mert pár napos horgászás után — biztos vagyok benne — a fogott hal mennyisége egy bográcsra való halászlének elegendő lesz. Ny. L. 19

Next