Magyar Horgász, 1995 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1995. június / 6. szám

- fokozatosan feltöltődik, eliszapolódik, hol jobban, hol kevésbé. Ez a folyamat - amely voltaképpen egy víz elöregedésének kezdeti szakasza - némiképp lassítható, de megállíthatatlan. A tározón óriási hínár­mezők alakultak ki, amelyek szintén hoz­zájárulnak a feltöltődéshez, a lassú elmo­­csarasodáshoz. E folyamat előrehaladtával a halállo­mány összetétele is jelentősen megválto­zott. A kezdeti bőséghez képest vészesen visszaesett a nyurgaponty és csukaállo­mány, megfogyatkozott a balin is, a gyor­sabb folyást kedvelő halak, pl. a kecsege gyakorlatilag eltűnt erről a Tisza szakasz­ról, hiszen ívóterületeik eliszapolódtak. Ugyanakkor elképesztően elszaporodott a kevésbé értékes karikeszeg, a busákról nem is beszélve. Öröm az ürömben, hogy a természet rendje szerint viszonylag bősé­ges a harcsa és süllőállomány, hiszen ezek a fajok még találnak ívóhelyet a fák vízbe lógó gyökérzetén - legalábbis ott, ahol az iszap nem lepi el a gyökereket. Ez a vázlatosan jellemzett elöregedési folyamat a Kiskörei-tározón nem egyedi eset, többé-kevésbé érvényes minden olyan vizünkre, ahol a feltöltődés, eliszapolódás legfeljebb lassítható, de nem megakadá­lyozható. Nyugodjunk bele? Nem tehetjük, vétek volna. Meggyőződésem, s tudom, nálam hozzáértőbb, „természetes szemléletű” szakemberek is hasonlóan gondolkodnak: odafigyeléssel, szívós és következetes mun­kával sokat segíthetnénk halainknak, hogy ívóhelyet találjanak. Az elv, az elmélet egyszerű: a halak ívási időszakában - ahol lehet olyan emelt vízszintet kell tartani, hogy füves, bokros, korábban szárazon álló partszakaszok, te­rületek kerüljenek megfelelő mélységű víz­borítás alá, ahol a nászra készülő halnépség ívóhelyet talál. Ennek megteremtése valószínűleg nem minden vizen lehetséges, de a zsilippel sza­bályozott tározókon, duzzasztott patak­vagy folyószakaszokon bizonyára nagyob beruházás, erőfeszítés nélkül kivitelezhető, hogy magasabb vízszintet tartsunk a tava­szi időszakban, s a nyár elején. A kisebb, jól belátható, körüljárható tározókon ez nyilván egyszerűbb, a nagyobb vizeken, pl. a Kiskörei-tározón már bizonyára bonyo­lultabb, hiszen több­féle érdeket, befolyá­soló tényezőt kell figyelembe venni. (Part­védelem, talajvízszint esetleges megemel­kedése, szivárgó vizek kialakulása stb.) A megemelt vízszintet addig kell tartani, amíg a halak leívnak, és a kikelő ivadék annyira megnő, megerősödik, hogy a víz fokozatos visszaeresztésekor biztonsággal juthat vissza a mederbe, állandó életterébe. Ezzel a módszerrel voltaképpen mester­séges „áradásokat” idéznének elő, de elke­rülnénk a természetes áradások esetleges­ségeit és veszélyeit: a vízszint megfelelő szabályozásával nem kerülnének szárazra az ikrák, vagy a még úszni nem képes iva­dékok. Ennek a „mesterséges-természetes” vagy „féltermészetes” halszaporításnak az érté­két, hihetetlen lehetőségeit könnyű belátnia annak, aki már került olyan szerencsés helyzetbe, hogy tanúja lehetett, mondjuk a Tiszán, egy több hónapos (sajnos egyre rit­kábban bekövetkező), tartós tavaszi áradás visszahúzódásának. Zabos Géza számolt be egy ilyen emlékéről egyik írásában, ami­kor is a 70-es nagy árvíz után szemtanúja lehetett, amint a „fokokon” (az árterületről lefolyó víz által kialakított ideiglenes pata­kokban) feketéllett a víz az anyafolyóba visszaúszó ivadékok tömegétől. Gondoljuk csak meg: vajon hány száz­ezer Zuger üveg, nevelőtó, munkaóra, mennyi nevelőtáp, emberi energia kellene ahhoz, hogy egy ilyen természetes szaporu­latból születő ivadéktömegnek akárcsak a töredékét is előállíthassuk. Ne higgyük azonban, hogy ezen a lehe­tőségen, a „féltermészetes” szaporításon, azaz a halak megsegítésén csak a szakem­bereknek, a horgászvíz tulajdonosának, kezelőjének kötelessége elgondolkodni. Ez mindnyájunknak, minden horgász­nak feladata. Nézz hát körül, kedves hor­gásztársam, amikor lemegy a vízpartra, mert bizonyára láthatsz olyan mélyedést, lapos, füves területet kedvenc tavad, táro­zód, folyód mentén, ahol tavasszal meg­tartható a víz, hogy ívóhelyet adjon az anyahalaknak. Ne, még ne fogj ásót, ka­pát, hogy mesterséges foltot húzz, vagy vízfogó gátacskát emelj, egyelőre csak né­zelődj, szemléld a tájat, méregesd szemed­del a pártalakulatokat, s ha észrevenni vé­led a helyet, ahol netán halak ívhatnak neked, gyerekednek, unokádnak, szóval az életnek, a természetnek - akkor szólj má­soknak is. Szólj Jóskának, Sanyinak, Pis­tának, a víz kezelőjének, tulajdonosának, halbiológusnak, földmérnöknek, vízügyes­nek, MOHOSZ-nak, halásznak, szóval mindenkinek, akitől remélheted, hogy értő füle van, s készsége arra, hogy a halaknak szaporodni segítsen. S gondold meg azt is, hogy az ezreseid­ből, amit horgászengedélyre költesz, leg­feljebb néhány kiló ponty kerülhet a vízbe, miközben Te tovább sopánkodsz a család­dal, barátokkal a parton az annyira várt nyári szabadság idején, hogy „már megint nem eszik a hal” - pedig csak arról van szó, hogy nincs elég hal. S csupán telepítésből sohasem lesz bőséges állomány. Mi, emberek, már annyi vétket elkövet­tünk a természet rendje, a halak ellen, hogy nagyon itt az ideje: tegyünk valamit értük. Tudom, okos szakemberek esetleg (biz­tos?) számos kételyt, tudós érvekbe cso­magolt ellenvetést hozhatnak elő, hogy ez a „féltermészetes” halszaporítás álom, nai­vitás, hozzá nem értő okoskodás. Ne dőljünk be a megalapozatlan elméle­teknek. Egyik emlékezetes olvasmányom az a rövid statisztikai tanulmány, amely valamikor a század elején jelent meg, s az 1800-as évek tiszai halászati, halfogási eredményeit mérlegeli, értékeli, s ad róluk tanulságos grafikont, összefoglalást. A vizsgált időszak azért is tanulságos, mert a Tisza-szabályozás előtti, alatti és utáni időszakra is ad tájékoztatást, amiből egy­értelműen kiderül - szinte függetlenül a szabályozást követő általános halállo­mány-csökkenéstől hogy a nagy áradá­sok után mindig volt hal. Ez ilyen egysze­rű. Lehet érvelni, lehet tudóskodni, pa­naszkodhatunk szennyezésre, halrablásra, halászatra, orvhalászatra, orvhorgászatra, civilizációs ártalmakra, s a jó ég tudja, mi mindenre -, de amikor víz van, hal is van. Ezt igazolják a Tiszán a 70-es és a 81-es tartós, nagy vizek, meg az összes többi jelentős áradás, s nyilván más folyókon, tavakon, tározókon is hasonló a helyzet. Bizonyára így volt - s lenne ma is a Balato­non, ha nem változtattuk volna betontek­nővé­­, hiszen a régi tavaszokon szétsza­ladt a víz szerte a partokon, amikor a tava­szi szél vizet árasztott, elfolyt a berekbe, s fél Somogy halbölcső volt. Szó sincs róla, hogy ezt sírnám vissza. (Dehogynem!) Tudom, a tényeken, a civi­lizáció adta valóságon gyökeresen változ­tatni aligha lehet, s kérdés, hogy célszerű lenne-e, de azért ránk férne, ha kicsit „zöl­dek lennénk, halak lennénk”. Mert akkor megtudnánk, hogy mit je­lent víz nélkül, eleség nélkül, gyerek nélkül, oxigén nélkül­­ élni?! Tehát víz kell, mert akkor van hal. Ha az ég ad vizet, minden rendben van, ám az ég egyre szűkmarkúbb, ezért nekünk, em­bereknek kell megtartanunk, óvni, ívóte­rületekre okosan kiönteni azt a keveset, amit csak tudunk. Viszonylag jól szabályozható, zsilippel vezérelt kisebb vizeken ez könnyebb fel­adatnak tűnik, folyókon, szabályozni ne­héz tavakon, nagy tározókon már sokkal nehezebb, hiszen megregulázott, árvédelmi töltések közé szorított folyóinkon gyorsak, erősen ingadozóak az árvizek, többnyire hirtelen jönnek, felszöknek a szűk meder­ben, gát szorította ártérben, s aztán már futnak is tova, mint amikor a kádban ki­húzzuk a dugót. Régen, a szabályozások előtt, tengerré vált a fél ország tavasszal, kint hullámzott a víz több százezer holdon, s őseink csóna­kon közlekedtek a falvak között. (Ezt még én sem vágyom vissza, bármennyire szeret­nék a halaknak segíteni...) A földrajz és történelem órákról jól tudjuk, hogy a múlt századok éppoly ellentmondásosak vol­tak, mint „nagy civilizációnk”, a 20. szá­zad. Különbség „csupán” annyi, hogy ak­kor az árvizek korántsem pusztítottak annyit, mint ma az ipari civilizációnk: atomenergiával világítunk, fűtünk, de épp úgy nem tudjuk, hogy az atomerőművek­kel mennyire veszélyes időzített bombákat építünk magunk köré, mint ahogy a folyók szabályozói sem tudták, hogy mennyire avatkoznak be a természet egyensúlyába. Az alumíniumért kiszívtuk az éltető karsztvizet a bauxitbányák térségéből - és persze élünk, elszántan, hideg-tudatosan, mindazzal, amit a természettől, a termé­szetből tanultunk. Salétrommal, foszfor­ral, ólomgolyóval, méregpohárral, lomb­fosztó vegyszerrel, lecsapolással, elduguló, fulladt csatornával, kidobott autógumival, bokorba hajított, táborhelyen hagyott sze­méttel - soroljam még? Inkább meg kéne nézni, hogy hol van az a mélyedés, az a napsütötte lapos, még mielőtt ránő a fű, a bokorlomb, ahol meg­áll majd a víz, nászhelyül a halaknak... Ez milyen jól hangzanék zárszónak. De ez kevés, ennél több kell. Hal. Ahhoz pedig értő ember, a vizet magáé­nak érző horgász, mégha a víz nincs is bejegyezve telekkönyvileg a nevére. Mert mire be lenne jegyezve, már lehet, hogy késő, és csak üres, haltalan folyadék kerül a nevére. De hát nem mindegy, hogy kié a víz? Persze, hogy nem. A nagyobb folyók, tavak mindmáig mindenkié - tehát senki nem érzi egyiket sem sajátjának. Rájár, és visz belőle. Enyém, tied - senkié? Fosszuk hát to­vább? Végszónak ez sem jó. Végszó ugyanis nincs. Csak elszánt jóakarat van, enyém, tied, övé. Halbiológus, vízügyes szakember, hor­gász, egyesületi vezető, vízparti sétáló, gát­őr, halőr, vízitúrázó, tótulajdonos, tóbér­lő, hajós, zsilipkezelő, állampolgár, külföl­di és belföldi - szóval mindenki kell hozzá, hogy hal legyen a vízben. Mindenki? Már megint mindenki? Hát megint ugyanoda jutottunk, hogy a min­denki tulajdonképpen senki? Nem. Csak te kellesz, meg én, meg ő, írjál, beszélj, mondd el, hogyan csináljunk ívóhelyet a halaknak. Gondolkozz rajta, törd a fejed, ne hagyd, hogy azt mondják: ostobaság! Ne hidd, hogy naivitás. Fogjuk már fel végre, hogy a mindenki mi vagyunk. Hogy egy tartós, jó áradás kellene? Hát persze. De tudjuk, hogy az ritka. Nagyon ritka. Ha mégis jön, az csoda. De csak erre számítani: kevés. Azt nézd, hogy hol és hogyan lehet meg­tartani az ívóhelyen a vizet. NAGY ANDRÁS BÉLA Magyar Horgász 1995/6 31

Next