Magyar Horgász, 2019 (73. évfolyam, 1-12. szám)
2019. január / 1. szám
DR. ASZTALOS ISTVÁN - 75 OLVASÓINK ÍRTÁK A Don-kanyarból 1943-ban hazatért bátyámmal elutaztunk Dunapentelére (Dunaújváros) a nagymamánkhoz látogatóba. Egyik délután a Dunára mentünk csónakázni, ekkor a bátyám a zsebpecáját rákötötte egy fűzfaágra és megtanított a sneci (Pentelén pisze volt a neve) horgászatára. Rákosfalván laktunk, mellettünk a vízben bővelkedő, akkor még csak kicsit szabályozott Rákos-patakban kezdtem hajkurászni a halakat, ennek során nagyobb fiúkkal is megismerkedtem. Tőlük tanultam meg a törpeharcsa, a keszegfélék, sőt a csuka fogásának módozatait, majd a Rákos-patak mellett található Lovaregylet négy tavában (ezek napjainkban már nem léteznek) horgásztam. Az akkori, kezdetlegesnek mondható spiccbotos (mogyoróvessző) horgászat mellett fenekeztem is, bot nélkül, amolyan kézzel megpörgető módszerrel. Sok nagy törpeharcsát (fél kiló körülieket) és szép csukákat sikerült így fognom. Dunapentelei nyaralásaim azonban a Dunához vonzottak. Szüleimtől karácsonyi ajándékként kaptam két tőrpengés botot tárolóorsókkal, így már bátran nekivághattam a dunai halak megfogásának. Gimnáziumi, majd főiskolai tanulmányaim idején minden szabadidőmet a Dunán, Albertfalva és Budafok térségében, valamint a nyári vakáció alatt 2-3 hétvégét Dunapentelén töltöttem. Természetesen ehhez már igazolvány, engedély is kellett, amit a Debreceni Étteremben lehetett kiváltani, így lettem a Budapesti Horgász Egyesület ifi tagja. Amikor Aszódra kerülve megkezdtem tanári pályámat, elszakadtam az én szeretett Dunámtól. Viszont a mi kis Aszódunk határában „hempelygett" (amiként Petőfi írta kedves versében: Galga partihoz) a Galga-patak, ahol folytatni tudtam ked velt időtöltésemet. Itt ugyan nem lehetett fogni többkilós márnákat, nyalka paducokat és kényelmes jászokat, de volt benne (napjainkra már kiveszett) sok-sok domolykó, bodorka, veresszárnyú keszeg és kilósra is megnövő csuka, a rengeteg fenékjáró küllőről, szivárványos ökléről, a szélhajtó küszöbről és más vízi élőlényekről (a sok ezer, „koncerteket" tartó békáról, a csendes teknősbékákról, a siklókról, a piócákról és a kagylókról) nem is beszélve. Ezt a haragos áradásokat is művelő, gazdag élővilággal rendelkező folyócskát először a közeli gyárból a folyóba került cián tette élő halottá. Ezután a meggondolatlan mederszabályozás egy szűk csatornává alakította át a „mi Galgánkat". Az itt horgászoknak új vizeket kellett keresnie. Ekkor ismét a Duna felé vonzódtam, és lettem a Soroksári-Duna-ági patinás Neptun HE tagja, ahol sok nagybajuszú harcsát, vad nyurga pontyokat és „lapát" dévéreket foghattam. Az Aszódtól való távolság (több mint 100 km) és a folyamatosan emelkedő benzinárak „olcsóbb" megoldás felé terelték a hobbim művelését. Aszód és Gödöllő között terül el Domonyvölgy, ahol a soha el nem apadó Egres-patak folyik keresztül, erre a vízfolyásra a XVIII. század elején három vízimalom is települt. A XX. század első felében az utolsó malom kereke is leállt, csak a malomtavak gödrei jelezték, hogy itt egykor milyen vízi élet volt. Az 1960-as években az állami irányítás - a mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel karöltve - egyre inkább kezdte felismerni az öntözéses zöldségtermesztés fontosságát. A kertészet víz nélkül nem létezhet, ezért a környékünkön, első alkalommal az Egres-pataknál völgyzáró gátak létesítésével, az egykori domonyvölgyi malomgödrök tekintélyes kibővítésével tavakat hoztak létre. A 3-as fő közlekedési úttól az Egres-patak forrása felé haladva az illetékes Domonyi TSZ az első tónál nagy libatenyésztésbe kezdett, a második tó körül öntözéses növénytermesztést indítottak be, a harmadik tó a Földművelésügyi Minisztérium kezelésébe került. Természetesen mindhárom tóban elszaporodtak a halak, ám a második és a harmadik tóba telepítettek is halakat. A Domonyi TSZ kezelésébe került második tóban való horgászatra korlátozott számú horgászengedélyt is kiadtak. Azonban a horgászatot egy gátszakadás lezárta a gazdag halállományú tavon. Nemcsak a halak mentek le a megáradt patak vizén, hanem a tó vize is, csak az egykori malomtavak gödreiben maradt meg egy-egy tócsa, kevés hallal.Ennek a tónak az engedélyezett horgásza voltam én is. Amikor ismét megkezdték a gát építését, elhatároztam, hogy ezen a tavon való horgászatra egyesületet hozok létre. Egyéves utánajárást követően a vízügyi igazgatás megadta az engedélyt a vízen való hogászatra, ha azt a törvényesen megalakult horgászegyesület akarja erre a célra kibérelni. Kikötötték, hogy a tó a Vízügyi Igazgatóság kezelésében van, elsődleges hasznosítása az öntözés, csupán másodlagos a horgászat. Az egyesület megszervezését könnyítette, hogy több „galyás" horgászt ismertem, akik a baráti körükbe tartozókat is meghívták az egyesület alakuló ülésére. Az első nekifutás (1972-ben) nem hozott sikert, de második alkalommal már 32 tagjelölt támogatásával megalkották az Aszódi Horgász Egyesület alapszabályát (a Pest Megyei HE IB-től kért minta alapján), amit az illetékes hatóságok„törvényesítettek", tehát 1973-ban hivatalosan is megalakultunk. Az első évi befizetésekből tenyészhalakat vásároltunk és egyéves halfogási tilalmat rendeltünk el. A második évben azután már nagy örömmel vettük birtokba tavunkat, amit a hivatalos Domonyvölgyi II. sz. Víztározó helyett egyre gyakrabban csak Asztalos-tónak neveztek. Szép emlékű egyesületi vízi élet alakult ki ezen a tavon, amely egyesületnek nemcsak alapítója, hanem 25 éven át - a tagok bizalmából - elnöke is voltam. Az idő múlásával, új völgyzáró gátak építésével újabb víztározókat is létrehoztak ezen a vidéken, ahol is (az aszódi mintára) újabb horgászegyesületek alakultak. Ezekkel együttműködve - kezdeményezésemre - jött létre öt horgászegyesülettel karöltve, a napjainkban is élő, évenként megrendezésre kerülő Galga menti Horgászkupa halfogó verseny. Hivatali és tudományos elfoglaltságom mellett a létszámban és feladatokban is bővülő egyesület vezetése már komoly megterhelést jelentett számomra, ezért úgy láttam tisztességesnek, hogy lemondok és másoknak, nálam fiatalabbaknak adom át a vezetést. Az egyesület élete az elmúlt évtizedekben szépen fejlődött. Napjainkra már szépséges üdülőkörnyezetté átalakuló Domonyvölgy, benne tavunk gazdag halállománya nemcsak a tagoknak, de a napijegyes horgászoknak is szép élményeket biztosít. Az igen jól vezetett egyesületnek már nemcsak aszódi és más környékbeli településekből verbuválódik a tagsága, hanem az üdülőlakosság köréből is. Végül egy engem ért nagy megtiszteltetésről szeretnék még beszámolni. Jó pár évvel ezelőtt megkeresett az akkori elnök és több vezetőségi tag (akik egykoron nálunk gyermek és ifjúsági horgászként ismerkedtek meg ezzel a szép sporttal, hobbival és egyben a természetvédelemmel) és megkérdezték, hogy elfogadom-e, ha az egyesület felveszi a nevemet? Természetesen ezt nagy örömmel vettem (talán néhány örömkönny is kicsordult a szememből). Az egykori Aszódi Horgász Egyesületből így lett Asztalos István Horgász Egyesület. Számomra pedig a horgászat nemcsak tudomány, művészet és sport, hanem az emberiség számára ajándékba kapott természet szeretete és megőrzése. Egy rekordfogás margójára